A tűzifa kérdés

...avagy Kósza gondolatok a gitárokról, kezdőknek

Sok mindenki életében előbb-utóbb jön a megvilágosodás, hogy „gitározni akarok”. Kezdő zenészként (jó ha) felmerül az emberben egy csomó kérdés. Miből milyet kéne venni? (Illetve mire van pénzem?) Mivel meglehetősen tanácstalan, végül kilyukad oda, hogy… … hova is?

Akusztikus vagy elektromos

Régebben közkeletű volt az a vélekedés, hogy kezdőnek, gyakorolni jó lesz egy akusztikus gitár is. Emellett egyetlen érv szól csupán: ez a legolcsóbb megoldás. (És akkor jön a kérdés, hogy fémhúros, vagy nylon húros.) Az akusztikus gitár akkor lesz a célnak megfelelő választás, ha klasszikus gitárdarabokat óhajtanánk játszani (nylon húros „spanyol gitáron”) vagy countryt, esetleg a blues egyes válfajait, (fém húros western gitáron). Aztán vannak még az elektroakusztikus gitárok, amelyek probléma nélkül kihangosíthatóak „hagyományos” kábeles módon. Egy jó minőségű elektroakusztikus nem olcsó mulatság, az olcsóbbak pedig nem hozzák az elvárható hangminőséget unplugged módon (nem szólnak olyan szépen mint, egy mezei akusztikus.) A probléma erősen leegyszerűsített változatáról van szó, mivel inkább az elektromos gitárokra szeretnék koncentrálni.

A Serpenyőtől a Fatuskón át a Stratocasterig

Az elektromos gitár története 81 éves múltra tekint vissza. Az első elektromos gitárt nevezték serpenyőnek.
„A frying pan 1931-es prototípusa jávorfából készült, amit azonban az 1932-es sorozatgyártásra már alumíniumra cseréltek. A felépítése a klasszikus hawaii stílusú lap steel gitárokét követi. Hosszú, 24 érintős nyakát a testtel egy faanyagból vágták ki. A testen két patkó alakú mágnes alatt elhelyezkedő vasmag szolgált hangszedőként. Közvetlenül a mágnes mellett kapott helyet a két különálló kivezetés, melyre csavarozással lehetett a vezetéket rögzíteni. A serpenyő igazán sosem volt sikeres gitártípus, de az biztos, hogy ez a modell adott ihletet Les Paulnak, Leo Fendernek és a többi neves úttörőnek a tömörtestű, valamint a jazzgitárok kifejlesztéséhez. Az eredeti prototípus jelenleg a kaliforniai Santa Anában, a Rickenbacker Múzemban található.” - Wikipédia

„A Gibson Les Paul modell a világ egyik legnevesebb elektromos gitárja. Nevét az amerikai dzsesszgitáros Les Paul után kapta, aki fontos szerepet vállalt az elektromos gitárok kifejlesztésében. Az elektromos hangszedő felfedezését követően, Les Paul amerikai gitáros előállt egy félig tömörtestű prototípussal, melyet kedvesen csak „Farönk” (The Log) néven emlegetett primitív kialakítása miatt: lényegében egy fenyődeszkára erősített hangszedőről volt szó, melyet egy üreges gitártestbe integrált. 1946-ban megmutatta az eredményt a Gibson cégnek, de ők nem voltak vevők az ötletre és inkább az ES-150-es üreges testű sorozatra koncentráltak.

Később a Fender Telecaster sikereit látva a tömörtestű (solidbody) elektromos gitárok piacán, a Gibson úgy döntött, mégis érdemes belevágni egy ilyen modell gyártásába. A csúcsminőségű, roppant precízen összeszerelt modellt Ted McCarty, a cég akkori igazgatója tervezte 1952-ben és a visszautasított ötletgazda tiszteletére a Les Paul modell nevet kapta.” - Wikipédia

„A Fender Stratocaster minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb elektromos gitárja, melyet az amerikai Fender hangszercég gyárt és forgalmaz. A cégalapító Leo Fender és kollégája, Freddie Tavares fejlesztette ki 1954-ben, de a munkálatokhoz a countryzenész Bill Carson is hozzájárult. A gitárt a Fender Telecaster utódjának szánták. Jellegzetes testformáját megjelenése óta számos gitárkészítő lemásolta és másolja napjainkban is, így elterjedt kifejezéssé vált a Stratocaster-forma, ami az ilyen típusú gitárok testformájára utal. A hangszer klasszikus felépítése a tömör test, a csavarozott jávorfa nyak (paliszander borítású fogólappal, vagy anélkül), végén a jellegzetes Stratocaster Headstockkal, illetve a három darab egytekercses (single-coil) hangszedő.” - Wikipédia A #1 számú strat David Gilmour (Pink Floyd) tulajdonát képezi.

Felépítés

Ma már rengeteg fajta felépítésű gitár létezik, most csak a két klasszikus típusra koncentrálnék. Az addig rendben van, hogy tömör test, melynek anyaga keményfa. Ez máris egyik fontos meghatározó eleme a gitár hangjának. A különböző fajta fák különböző módon nőnek, más fizikai tulajdonságokkal rendelkeznek, pl. máshogyan rezonálnak, máshogy nyelik el, vagy tartják ki a hangot. Ebből kifolyólag még azonos fafajtán belül is vannak eltérések, így két gitár sosem lehet teljesen egyforma, még akkor sem, ha egy nagyon neves gyártó két egymást követő sorozatszámú darabjáról van szó. Ez alól a szabály alól kivételt képezhetnek a tisztán szintetikus anyagokból készülő hangszerek. Legyünk nyitott gondolkodásúak, és ne utasítsuk el ezt a lehetőséget, mondván hogy gitárt csak fából lehet készíteni. Vannak olyan anyagok, amelyek jobb akusztikai tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a fa. Mivel az előállítás végig ellenőrzött (beleértve az anyag létrehozását is) jobb eséllyel homogénebb végeredmény születik. Más kérdés, hogy a végén mennyibe fog kerülni…
Természetesen az is meghatározó tényező, hogy mekkora tömegű anyag rezeg. Egy majd’ 5 kg-os gitár egyértelműen más karakterrel rendelkezik, mint egy 2,5 kg-os, és ha ráadásul (amire kicsi az esély) ugyanolyan hangszedőkkel vannak szerelve, ez egyből jól hallható is.

A fentebb említett „két klasszikus” típus alatt a Les Paul és a Fender alakú gitárokat értettem. Az alapvető különbség, amitől ezeknek a hangszereknek más karakterű a hangja, nemcsak a felhasznált anyag minősége, és mennyisége miatt van, hanem attól is, ahogyan a hangszedők be vannak építve. A Les Paul típusokba a hangszedők a testbe vannak süllyesztve, jobban átveszik az egész test rezgését, alapvetően teltebb, mélyebb tónusú hangot várhatunk tőlük. Arról nem beszélve, hogy a komolyabb modellekben a rezonanciát segítő kamrák is vannak. A Fender típusú gitároknak a koptatólapra vannak szerelve a hangszedői, ami egy műanyag lap. Így közvetlenül nem kap rezgéseket a testtől olyan módon, mint a másik típusnál, ezért a hangja magasabb, vékonyabb. De milyen hangszedőkről is beszélünk?

Hangszedők

Két klasszikus típusú hangszedőt kell elsősorban megemlíteni. A humbuckert, és a single coil-t, utóbbi egytekercsest jelent, így vaslogikánkkal kikövetkeztethetjük, hogy a humbuckerben két tekercs található. Remélem, nem árulok el újdonságot azzal, hogy az elektromos gitár az indukció elvén működik. (Aki még teheti, azonnali hatállyal figyeljen oda fizika órán!)
Kezdetben egytekercses hangszedőt használtak, de mivel ez eléggé zajos volt (és ma is annak számít) kifejlesztették a két tekerccsel működő humbuckert, ahol az ellentétes fázisban keletkező zaj szépen kioltja egymást. (Persze csak ha jól van bekötve, polaritás stb… ugorjunk, én sem figyeltem rendesen fizika órán.) A zajon kívül a két hangszedő típus között a különbség, hogy a humbuckerek, felépítésüknél fogva, nagyobb jelet képesek leadni. Azóta már vannak aktív hangszedők, ahol külső áramforrás - pl. 9 voltos elem - segítségével érnek el jelentős jelszint növekedést. Illetve léteznek felezhető humbuckerek is, amelyek felezett állásban egy single coil jellegével bírnak. Ezen a ponton ingoványos talajra érünk. A hangzás ugyanis szubjektív dolog, és ízlés, no meg felhasználás kérdése, hogy kinek melyik felépítésű gitár, milyen hangszedőkkel passzol jobban. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a nagyobb jelű hangszedők ronthatják a hangok „érthetőségét” - és akkor nagyon homályosan (szubjektíven) fogalmaztam, hogy mit is értek a „hangok érthetőségén”. Ezen a ponton mindenki mást is el kell keserítenem, akik azt várták volna ettől az irománytól, hogy megválaszolja az örök kérdéseket. Milyen gitárt vegyek ha (maradjunk a már „bevált” példáknál) Joe Satriani, James Hetfield, Papa Roach, System of a Down hangzását szeretném lejátszani. A modellezős erősítők korában talán elég egy lapátot felhúrozni, odatekerni a potmétert az erősítőn hogy SOAD… Nem viccelek!

Beteg. Na, menjünk tovább.

Szerelékek

A szerelékek első ránézésre talán nem bírnak akkora jelentőséggel, mint a faanyag, vagy a hangszedők. Van azonban olyan árkategória, ahol az előbb említett összetevők minőséginek mondhatók, és a gyártó éppen a szerelékeken csökkent költséget. (Most ne beszéljünk a minden téren csapnivaló minőséget képviselő tényleg tűzifa kategóriáról. Ezt minden áron kerüljük el.) A hangolókulcsok közül már minőségibbnek mondhatók a zárt rendszerű modellek, amelyeknek belsejében finom olaj gondoskodik az állandó kenésről, és nyilván onnan csak meghibásodás, kopás esetén tud kiszökni. Ekkor viszont nincs, mese cserélni kell őket. A nyílt rendszerű kulcsokkal sincs semmi gond, ezek „oldszkúlabbak” viszont néha-néha egy kis törődést igényelnek némi műszerolaj képében. Ami meghatározza mitől jó egy hangolókulcs, az az áttételezés. Vagyis mennyire finoman tudjuk feltekerni a húrokat. Általában 1:18 vagy 1:12 az áttételezés aránya. A nagyobb, finomabb mozgást jelent, azonban az 1:12 is normál értéknek tekinthető.

A húrlábakból sokfajta létezik, és régebben a különböző típusú gitárokkal párosították őket. A vintage (jobb oldali kép) tremolo a Fender típusúak sajátossága, a stop bar tailpiece vagy stoptail bridge a Les Paul formájúaké. A vintage tremolo két alapvető szempontból különbözik a másiktól. Egyrészt a testen átmenő húrozásban (valahogy kompenzálni kell a koptatólapra szerelt hangszedők gyengébb rezgésfelvevő képességét a testről) másrészt, hogy a rugós kialakításuknak köszönhetően lehetőségünk van a húrok hosszának megváltoztatására a tremolókar segítségével. Ez aztán el is hangolja őket rendesen, és szükségessé vált egy újabb típus létrehozása.

Stop bar tremoló:

Ez lett a mindkét végén rögzített húrokkal működő rendszer, amit mindenki Floyd Rose-ként (bal oldali kép) ismer. Ehhez már „mérnöki” ismeretek szükségesek, ha húrt akarunk cserélni. Persze ez azért költői túlzás, de mindenképpen bonyolultabb, feladat, mint a másik két fajta húrláb esetében. A stoptail bridge a gitár tetejére van rögzítve, a húrok így nem mennek át a testen. A stop bar tartja a húrokat, maga híd ez előtt található. Az oktáv állítása egy kissé macerásabb ennél a modellnél. Manapság már mindenféle kombinációban megtalálhatók ezek húrlábak. Pl a Cort Z44-et testen átmenő húrozás jellemzi, és a húrok egy Les Paulokra jellemző hídon át fekszenek a helyükre. Nincs stop bar, és a rezgéseket is jobban felveszi a test anyaga. A húrláb csak az igazán jó minőségű hangszereken készül jó minőségű fémből. Ez azért fontos, mert a „bili acélból” (pot metal) készült szerelékek igencsak kopnak a huzamosabb használat során, korrodálnak, elveszítik esztétikájukat. Elkerülhetetlen hogy a kezünkről izzadság kerüljön rájuk, extrém esetekben ez is rövidítheti az élettartamot. Ezért előbb utóbb cserélni kell őket. (Mostanában nagy divat lett a „vintidzselés” - amennyi energiát, időt, eszközt, anyagot egyesek erre fordítanak, nyugodtan fordíthatnák normális karbantartásra… No comment.)

Zárszó

Most jöhetnék olyan okosságokkal, hogy aki metalt akar játszani, vegyen metal baltát, aki bluest Stratocaster alakút, aki nagy Guns ’n’ Roses fan meg Les Paul alakú gitárt. Bár ezek a közhelyek nagy általánosságban még igazak is lehetnek, mert amint fentebb említettem a hangzást alapvetően befolyásolja a gitár felépítése, de mégis a felhasznált anyagok minősége legyen az elsődleges ami alapján gitárt választunk. Az alábbi beszélgetés 1994-ben hangzott el, amikor életem első elektromos gitárját megvettem (Mushima Lead Star, használt, piros színben, mert ez volt az egyetlen darab az egész hangszerüzletben, amire elég pénzem volt) a boltba belépett egy másik figura is:

- Jó napot kívánok, elektromos gitárt szeretnék venni.
- Van valami elképzelése?
- Igen, fekete legyen!

Természetesen rengeteg dolgot nem érintettem a témával kapcsolatban. Ez közel lehetetlen is lenne, hiszen könyvtárnyi kötetet írtak tele vele. Ismét csak buzdítani tudok mindenkit, akinek terjedelmesebb hozzászólni valója van, egy-egy résztémával kapcsolatban, ne csak kommenteljen, hanem ragadjon billentyűzetet, és ossza meg a gondolatait velünk egy cikk keretében.

Szerző: Molnár István Tamás