A legjobb hajszolása

Kicsit tétováztam, közzétegyem-e ezt a cikket, nem akarok senkit megbántani vele meg magamból se hülyét csinálni - vitaindítónak szántam, remélem, lesznek érdekes hozzászólások.
Néha a gitárosok világa kicsit hasonlónak tűnik a hifistáékhoz. Tudjátok, azok a vájtfülű hangzásguruk, akik késhegyig tartó vitákat folytatnak arról, hogy milyen formájú és anyagú állványra kell rakni az erősítőt, milyen molekuláris szerkezetűnek kell lennie a kábelnek, hogy a vonósok pizzicató pengetését a legjobban lehessen hallani vagy mennyiben befolyásolja az erősítő dobozának anyaga a trombita billentyűinek nyikorgásának élethű hangzását és halálos sértődésekig fajulnak csatározásaik a szakfórumokon.
Ezek a dolgok számomra inkább valahol a parajelenségek körébe tartoznak.
Van egy barátom, aki ilyen hifi-őrült, volt alkalmam a rendszerét meghallgatni párszor. Az árából simán futná egy kompaktabb autóra.
Egyedi építésű erősítő, elektrosztatikus hangszórók... kétségtelenül fantasztikusan szépen szólt, nagyon érdekes volt, hogy a bőgős körmének koccanása is tökéletesen hallatszott, ahogy játszott.
Nyilván mindenkinek egyedi az érzékenysége, mennyire várja el a nagyon nagy tisztaságú hangvisszaadást és mi zavarja, mi nem. Tulajdonképpen az is természetes, hogy minden gitáros szeretné, ha a cucca úgy szólna, ahogy ő elképzeli. Csak arra kell vigyázni, hogy a tökéletes hangzás örök hajszolásában ne a zene vesszen el.
Időként beleolvasgatok fórumokba és olyankor mindig elcsodálkozom, mennyi szakértő van:
“Ne vedd meg a … pickupokat, pocsék, nem ér semmit, csak a …. az igazi!”
“Azok a …... erősítők selejtek, tortyog, befullad, ha felnyomod, bezzeg a …..”
“Én kipróbáltam a …. meg a ….. kábeleket és az utóbbi fényévekkel jobban szól, a másik kuka."

Valahogy az én zenei világomban ha meghallok egy jó zenét, akár egy zsebrádión szól, akár egy házi hifi rendszeren, akár egy színpadi hangosítással, mindenhogy jó zene marad és tudom élvezni, legfeljebb elismerően bólogatok egy nagyon cizellált hangzás esetén. De ha a zene nem igazán fog meg, szólhat az bármilyen tökéletes hangzással, nem tesz rám mély benyomást, legfeljebb a technikai része.

Seasick Steve kapanyélből és dísztárcsából aktivgitar.hu összebarkácsolt húros izén - mert gitárnak alig lehetne nevezni -, olyan élvezetes bluest nyomat, hogy sose éreztem azt, “jó, jó, de pocsék a hangzás, bezzeg ha egy x márkájú gitáron, y kábellel, z pickupokkal játszana, akkor szólna valahogy”. Az is igaz, hogy az ő minimálblues stílusához nem is kell más, de mondjuk egy sokrétű, komplex hangszerelésű progresszív rocknál már sokkal szélesebb hangzástartományban kell produkálni megfelelő hangot...
Máshol meg valami Black metált hallgatva aktivgitar.hu először azt kérdeztem, hogy érdekes, de sajnos nagy a zaj, nem hallom a gitárt... aztán felvilágosítottak, hogy az, amit én zajnak véltem, az a gitár, és annak bizony úgy kell szólnia.
Biztos mindenki ismer olyan zenészt, akinek alapvetően szinte mindig egyforma jellegű, hangzású zenéi vannak, mégis folyton valami más cuccal nyomja... azon túl, hogy minden gitáros egy kisgyerek valahol legbelül, aki mohón kipróbálna minden elérhető hangszert, ha lehetne, van értelme a tökéletes hangzás ilyen életfogytig tartó hajszolásának, ha valójában ezzel is, azzal is jól tud zenélni?

Félreértés ne essék, tudom, hogy elvileg rengeteg apróságnak van hatása a hangzásra, a kábeleknek, az erősítő csövek fajtájának, korának, beállításának, a potméternek, pickupnak, hídnak, fának és még lehetne egy oldalon át listázni.
A kérdés leginkább az, mi határozza meg lényegesen és mi az, ami inkább csak néhány apró részletben, illetve az egészben mi a leggyengébb láncszem.

Mindenképpen érdemes azzal foglalkozni és próbálgatni, ami komoly változást jelent a hangzásban és ami a legkritikusabb eleme, ha nem jó minőségű. De ha az ember állandóan cserélgeti azokat a csak apró kis módosulásokat okozó részegységeket is, melyek inkább csak cizellálják a hangzást, nem kerül-e bele egy amolyan végtelen elégedetlenségi spirálba, hogy “mindig lehet jobb”, ezért sose tud igazán megállapodni?
És vajon biztos, hogy mindig meghozza a változást egy alkatrész cseréje, valami olyanra, ami drágább és jobb hírű - vagy csak a várakozásaink miatt magunkba szuggeráljuk, hogy mást hallunk? Mert azt akarjuk hallani és mert bosszankodnánk, ha a ráfordított fáradtság, idő, pénz mégse jelent komoly javulást? Nem esünk-e bele a „wishful thinking” csapdájaba ilyenkor?
Ez az egész annyira szubjektív...
Én mérnökként sokszor misztikusnak érzem a gitárok világát, aminek megvan a maga varázsa, azt is tudom, hogy az intuíció fontos, de nekem bizony sokszor hiányzik a korrekt, mérhető, bizonyítható eredmény, amikor változatlan feltételek mellett adott részeket, komponenseket ábrázolható, analizálható módon lehetne tesztelni.
Egy amerikai hangszerész mester, R.M. Mottola szintén így gondolja. Végzett egy kutatást liutaiomottola.com a nyakillesztéseket vizsgálva. Épített egy gitárt először neck-through, azaz a test teljes hosszában átmenő nyakkal. Ezután műszeres méréseket végeztek, spektrumanalízissel és teljesen jelanalizálással. Utána lefűrészelték a nyakat, elkészítették a nyak beeresztést és megcsinálták csavarozottan. Ismét mértek. Aztán legvégül beragasztották a nyakat és megint mértek.

A mérések azt igazolták, hogy a legenda, miszerint a ragasztott nyaknak hosszabb a sustainje (hangkitartása), mint a csavarozottnak, az átmenő nyaknak meg jobb mindkettőnél, érdekes módon épp visszájára fordult, a mért eredmények alapján a csavarozott nyaknál volt a leghosszabb hangkitartás.
Ezután emberekkel hallgattatták meg az egyes konstrukciók hangmintáit, anélkül, hogy tudták volna, melyiket hallják és ki kellett választaniuk, melyiket tartják a leghosszabb kitartásúnak. Nos, ez a teszt azzal a meglepő eredménnyel zárult, hogy nem tudtak különbséget tenni hallás után!
És tartok tőle, hogy jó néhány hasonló „vakteszt” szintén meglepő eredménnyel zárulna, azok az emberek, akik nagyon magabiztosan nyilatkoznak a témában megmondva a tutit, könnyen lehet, hogy elbuknának, ha ilyen módon kéne mondjuk megállapítani, melyik tremoló blokk van acélból, melyik rézből és melyik spiáterből vagy éppen sokrétegű poliészter lakkot kapott a gitár, vagy csak olajos-viaszos kezelést, pedig bizton állítják, hogy az egész másképp szól...
Ti hogy vagytok ezzel, mennyire gyakran szoktatok cserélgetni kábelt, effektet, erősítőt, pickupot, stb., mert elégedetlenek vagytok a hangzással? Biztosan tudjátok mindig, hogy ha valami megváltozott a hangzásban, az minek tudható be?

Szerző: Imhof Iván
Aktív Gitár aktivgitar.hu
A legszebb szakma
Kapcsolódó cikkek:

Mítoszok: 3. A tremolós híd elhangolódása Mítoszok: 2. az egyenes nyak Mítoszok: 1. a nyakillesztés