
Gitárbarkács
˝Csináld magad˝ gitárjavítás és -építés, otthoni barkácsolás a hangszedőcserétől a komplett gitár elkészítéséig.
@Beres (#2046): Ilyenkor bármi bezavarhat. Ha fedeles a hangszedő akkor az is. Lehet, hogy az a hangszedő zajosabb amit most beletettél. Ha nincs kiöntve normálisan viasszal vagy valami más közeggel , akkor az is. Sok minden lehet. Próbáld ki azt , hogy leszeded a földet mindenhonnan és próbáld úgy bekötni, hogy mindent egy helyre. De erre pl. jó példa a Gibason LP-k tipikus, szépen, egyszerűen kialakított bekötési módja:
i.ebayimg.com
@RPé (#2045): Ez egy Samick Artist Series Les Paul. Nagyon jól, igényesen megcsinált hangszer. A gitár maga simán megéri a fáradozást.
Ezek szerint lesz még egy pár köröm. Elsőre talán vissza fogom tenni a régi hangszedőit, hogy vajon azzal is földhurkos-e ? Bár nem hiszem, hogy onnan jöhetne. Pickupfedél ? De az össze van testelve, ezt direkt megmértem. Már az is segítség, hogy a rajz az jó. Egy hibalehetőséggel kevesebb.
Köszönöm szépen !
@Beres (#2044): Anno én is küszködtem ilyen jelenséggel, holott bazi sokszor átforrasztottam mindent. Nekem sem szűnt meg. Még azt is kipróbáltam , hogy az összes elektronikai üreget kibéleltem rézfóliával. Akkor sem szűnt meg de enyhült. A kapcsolás a papíron az jó. Ha így csináltad meg akkor abban nem lehet a probléma.
@RPé (#2043): Már nem emlékszem, hogy volt-e akkor földhurokra utaló jelenség. Viszonylag rövid időn belül át kellett vezetékelni mert teljesen el volt kókányolva. Volt benne 200 ohmos, 250 , de még 300 ohmos potméter is. Olyan furán volt kötve, hogy ha a híd volume nem volt teljesen kitekerve akkor a nyakit nem lehetett szabályozni. A két tone potméter meg nem is szabályzott. Viszont miután átvezetékeltem és tettem bele új potmétereket működött minden rendesen, csak akkor meg volt az az átltalam brr-nek nevezett jelenség a basszus húrokon.
Most tökéletes lenne a hang, csak nehogy minden jó legyen van egy földhurok valahol.
Megnézné esetleg valaki a mellékelt kapcsolási rajzot ? Ez alapján csináltam a vezetékelést és minden ok. lenne, de van egy földhurok amire nem tudok rájönni, hogy honnan ered. Kikötöttem már mindkét picküpöt külön-külön is, de azért hallatszik egy kissé, hogy nem jó a test. Kezet rátéve a fémrészekre megszűnik a búgás. Már csak ennyi a hibája a Les-Paulnak és egy szuper hangú hangszerem lenne. Azon gondolkoztam, hogy nem-e esetleg az okozza a zajt, hogy a potméterek ürege ki van kenve valami vezető anyaggal árnyékolás végett. Talán grafitspray ? Nem tudom így vettem. S ugye a potméterek hozzá vannak szorítva az üregben az árnyékoláshoz. Bár már megcsináltam azt is, hogy a potméterek csak úgy lógtak a levegőben és akkor is volt egy kis búgás. De nem tudok rájönni, hogy miért. A forrasztásaim elvileg jók. Legalábbis a szakadásmérő mindenhol jó kontaktot mutat. A testvezeték ami a hídhoz megy létezik, hogy nem elég vastag ? Erre gondoltam még. Egyébként sem az erősítőben külön, sem a gitárkábelben nincs hiba ez biztos. Érdekes, hogy míg ratyi volt a hangja nem volt benne földhurok most meg, hogy szuper jó hangú lett jött ez a probléma.
@Beres (#2037): A riasztóhoz való vezeték anyaga nem pont hangfrekvenciához való , ahhoz nagy tisztaságú réz vagy ezüst javasolt. Tömör vezetéknek is van előnye , mivel nincsenek szálak amik esetleges oxidációnál elszigetelődnének egymástól , rontva az átvitelt. A húrláb testelésénél nem számít a vezeték keresztmetszete , viszont két vezetéket nem jó párhuzamosan vinni , mert ha mindkét végét összekötöd létrejön egy földhurok. Ez a hurok képes antennaként bizonyos frekvenciák vételére ami zajként jelentkezik.
Mikor 1mm vastag hangfalvezetékkel csináltam meg a hangszedők bekötését , utána kissé teltebbnek éreztem a hangot. Bár lehet , hogy csak hozzáképzeltem.
Potméterek egy bizonyos szint felett csak tartósságban különböznek. Rossz hangzást akkor okoznak , ha kezdenek tönkremenni , de ez a drágábbra is igaz. Nekem van gyárilag selejtes Gibson potim , aminek sérült a pályája. Ráadásul nem volt olcsó.
Sziasztok ! Nos túl vagyok a nagy gitárfelújítási projekten. Az, hogy mi okozta a hibát nem fog kiderülni sajnos. Azért sajnos mert azért én is szerettem volna megfogható magyarázatot kapni a hiba okára. Ehhez az kellett volna, hogy egyenként a lehetséges hibaforrásokat kiiktassam és próbálgassam, hogy mi lesz ? Ehelyett beruháztam egy Wilkinson pickup szettbe és ezzel együtt kábeleztem újra a hangszert. ( Még mindig olcsóbb volt mint egy spektrumanalizátor :). Nem vesztegettem az időt próbálgatásra mert egyrészt nincs is műhelyem ahol kényelmesen szét lehetett volna pakolni, meg időm sem lett volna rá. Úgy voltam vele, hogy vagy sikerül elsőre vagy nem, de nem kísérletezgetek tovább.
Ami régi kábelezésből maradt az a potméterek és a kondenzátorok. Újdonság az, hogy a riasztó rendszereknél használt kábelek helyett Utp kábelt ( számítógéphálózatok kábele ) használtam. Lehet, hogy elsőre meredek az ötlet. A felvetésem az volt, hogy ha bírja a Ghz. feletti frekvenciák átvitelét akkor talán nem ördögtől való, hogy megfeleljen akusztikai célokra is. Ez nem sodrott hanem tömör réz vezeték. Az akusztikai kábelek általában sodrottak. Ami így utólag feltűnt a teljes szétbontás előtt, hogy a testkábelt ami a hídra megy megtoldottam. S nem is figyeltem rá, de a toldás kisebb keresztmetszetű ( riasztókábel ) vezetékkel történt. Ez azért okozhatta egyrészt a hibajelenséget, de emellett még lehetett más is, már nem tudom meg, hogy mi volt az.
A lényeg, hogy meglepően tisztán szól a hangszerem a Wilkinson picküpökkel és az Utp kábeles vezetékeléssel. Várakozáson felüli lett a hangszer hangzása. Még kb. 10 percet használtam és talán túl tiszta is. Nem tudom ez csak egy olyan benyomás. Torzítva kicsit hiányzik egy kis dög még, de lehet, hogy csak a fülemnek kell szoknia az új hangvilágot.
Konklúzió. A riasztó kábel nagy valószínűséggel nem alkalmas ilyen célokra. Amitől tartottam, hogy a nem minőségi potméterek ami hangszeremben vannak nagyban hozzájárulnak a rossz hangzáshoz nos az nem volt valós. Bizonyára jobb egy minőségi potméter, de én megmondom őszintén nem találok a hangzásban kivetni valót. Az Utp kábellel viszont lényegesen nehezebb dolgozni mint sodrott vezetékkel, valamint óvatosan kell mozgatni, hisz egy szál rézdrót könnyen eltörik. Sajnos most sem tudtam megvilágosodni azzal kapcsolatban, hogy miért kell a nyaki és hídi picküpnek ugyanolyan hosszú vezetéket hagyni ? A nyaki piküpöt itt is mint az Epiphone-t toldani kellett.
Ezúton is tisztelettel köszönöm szépen a segítő szándékot amit a fórumon kaptam.
Még egy kérdés ebben nem vagyok biztos hogy jól tettem-e ? A hídra menő testkábelt, hogy elérjem azt a keresztmetszetet ami a hídon lévő testvezetéken van ikresítettem. Azaz két db. Utp kábelt sodortam össze a végeiket megblankolva s itt összeforrasztva. Jól gondolom, hogy ezzel egy dupla akkora keresztmetszetű vezetéket hoztam létre vagy pedig ugyanolyan maradt villamosságtan szempontjából a vezeték keresztmetszete ? A vezeték egyébként végig szigetelt maradt egyedül a vég lett összeforrasztva.
@Beres (#2035): csak bizonyos frekvenciák a torzak. ez legfeljebb kapacitás gondokat sejtet ahogy lentebb már többször megsejtettük. Na most hozzá ad-e felharmonikust, vagy szögletessé teszi a jelet, inkább a második sztem. Halkított gitár potival is hasonló? Letekert gitár hangszínnel mi törpénik? Reméljük, hogy ez a jelenség kizárólag a kondi baja. Mielőtt nagy bontásba kezdenél, próbálgass még pár gitárkábelt. ... forrasztások alapos ellenőrzése stb...
Köszi a hangmintát.
Köszönöm a válaszaitokat ! Szabolcs megyei vagyok. A jövő héten lesz egy kis szabadidő. Megpróbálom először a hangszínpotmétereket kikötni s ha nem ott lesz a hiba akkor újra vezetékelem. Immár hangszórókábellel esetleg még van egy olyan ötletem, hogy a számítástechnikában használt Utp. kábelt fogom használni. Azért ezzel mert jópár éve fontam belőle egy nagyon komoly Hifi hangszóró kábelt netes leírás alapján. Nagyon jó lett.
@Orosz L (#2030): Igen, jók a következtetéseid. Jelentkezik egy olyan zaj mintha túl lenne vezérelve az erősítő. Megszólal az adott hang és még felette egy brr. mint ahogy korábban írtam, mint amikor kiment a hangszóró az erősítőből. Egyébként az erősítő más gitárral jól szól. Ez a jelenség megvan akkor is ha fülest kötök pl. a multira. Ott is hallani, tehát nem az erősítő a hibás. A jelenség nem függ a hangerőtől. Kicsi hangerő kicsi brr.. nagy hangerő kb. használhatatlan brr. Megjegyzem tiszta csatornán nagyjából ok., de ott is megvan. Viszont egy kis torzítás és fazékhang az egész.
A kondenzátorokhoz nagyon közel forrasztottam az tény. De azt, hogy jók-e a kondik nem hiszem hogy megtudnám állapítani.
Tom javaslata után csak van még kérdésem, bocsi.
legalsó oktávban mindkét hangszer hangján hallható egy oda nem illő frekvencia
Ez az oda nem illő frekvencia mit jelent? Hamissá válik? Nem tiszta a felharmónikus?
Ez milyen hangerőn következik be? Milyen típusu az erősítőd? Állapot? Azt helyesen következtettem, hogy más erősítőn is jelentkezik a dolog? (nem volt leírva, megkérdem, ; A másik erősítő milyen típus, amin próbálva volt?) Másik gitár jól szól rajta feltételezem. Ezeket csak azért írom le, hogy bizos kizárjuk.
Kondihoz közel forrasztottál?
Nekem ezek kapcsán hasonló problémáim voltak:
Sütöttem már meg kondit, ami elcseszte az alacsony frekvenciák(kisseb mint 200 Hz) tisztaságát
Erősítőm jelensége pedig:
fender hot rod deville:
Gisz hangot hallhatóan csillapítja. Negatívan csatol valamelyik cső mechanikai rezgése(gisz a sajátfrekvenciája :-). Drive csatornán bekapcsol még egy fél cső. Innen pedig pozitív a csatolás, ergó gerjed. (ez nem hiba, csak egy szerencsétlen komnbinációja az alkatrészeknek) Ugyanennek a jelenségnek az eredménye, hogy a ciszben hallod a kivint felharmónikust, ami némi tisztátlanságot okoz.
Ezek a jelenségek idővel erősődnek. Kezdetben kristálytoszta volt az erősítő hangja. Majd ha már nagyon nem tetszik, csöveket elkezdem cserélgetni a helyek között.
@Beres (#2027): Az LP -hez szükséged lesz egy 3 ér + árnyékolás típusú vezetékre is , ez megy a kapcsolóhoz. Egyébként a lényeg , hogy hangfrekvenciás vezeték kell. A fejhallgatókábel is jó és nem is drága. Kábelt találsz itt a hirdetéseknél , de már több hangszerbolt is árul ilyen vékonyabb vezetéket hangszedőhöz , vagy bármi ilyesmihez.
Amennyiben fémfóliával árnyékolod az üregeket és ezeket összekötöd , akkor az árnyékolatlan hangfalvezeték is jó. Ebből én kb 1, 5mm külső méretű (szigeteléssel együtt) erekből állót vettem.