Quick reviews
Multi-effect
Összpontszám: 9
Ára: 65000 Forint (€204)
Kiadás/gyártás éve: 2010
Vásárlás helye/jellege: Innen a GS-ről

Technikai jellemzők: Az első dolog, amit feltűnt és fura is volt, hogy nincs be/ki kapcsoló gomb rajta, ezt a tápkábel kihúzásával/bedugásával oldották meg. A tap tempo ledje számomra nagyon zavaró, de ezt egy frissítéssel meg is oldották és ki lehet kapcsolni a menüben. A hangoló elég rosszra sikeredett benne, mert hiába pontos, de a mély hangokat nem viszi, mindezt olyannyira, hogy D alá nem lehet hangolni vele, tehát drop C# hangolást csak körülményesen lehet megoldani vele, gyakorlatilag drop D-ig lehet vele mindenféle probléma nélkül hangolni. 8db gomb található rajta, ebből 7db-bal effekteket lehet szabályozni, a 8. pedig a hangoló/tap tempoért felel. Gyártottak hozzá egy Switch-3 nevű vezérlőt, amivel az adott bankben lévő presetek között tudunk villámgyorsan váltani, ha valaki nem szeretne pénzt kiadni erre, akkor nekik is van megoldás (én is így csináltam), ugyanis a ˝reverb (1)˝, ˝comp (2)˝ és ˝drive (3)˝ gombokkal lehet váltani a 3 preset között kicsit hosszabban (kb. 1-2mp) lenyomva a gombot, viszont váltásnál egy pillanatra a hang megszakad, lehet valakinek ez elfogadhatalan, de együtt lehet vele élni. Továbbá a ˝mod˝ és ˝pitch˝ nevű gombok szintén hosszú lenyomásával lehet váltani a bankek között.

Pontozás: 8


Hangzás, hangtulajdonságok: Amit elsősorban tudni kell róla, hogy a G-SYSTEM kistesója, ugyanis utóbbi összes effektjét 1/1 belerakták a NOVA SYSTEMBE és raktak hozzá torzítást is, tehát hangminőségben elvileg nem képvisel alacsonyabb színvonalat. Az említett effektek a következőek: drive, compressor, mod, pitch, delay, és reverb, plusz booster és az EQ-t se felejtsük el, de utóbbit kapcsolóval nem lehet szabályozni, illetve ugyanez gombja alatt található a zajzár is. Minden effektből több fajta közül választhatunk. Teljesen digitális a rendszer kivéve a torzítást, ugyanis az analóg. Az overdriveon nagyon meglepődtem, mert nagyon jóra sikeredett, ellenben a distortionnel, azt nem pont az én ízlésemhez találták ki, de félreértés ne essék, teljes mértékben használható. Rendelkezik egy ˝line˝ és egy ˝drive˝ inputtal, ami nagy vonalakban annyit jelent, hogy a ˝line˝ inputban nincs torzítás és az effects loopba való kötéshez azt az inputot kell használni, majd a menüben beállítani, hogy melyik inputot használod. Ha már effects loop, az effektek nagyon szépen jönnek az fx loopban, továbbá a high gain erősítőknél a booster itt tud hatékonyan működni (maximum 10dB-t lehet emelni vele, nekem bőven elég volt az 5dB is), szerencsémre sosem kaptam földhurkot vele.

Pontozás: 9


Minőség: Egy szép nagy dobozban érkezett, és amikor kinyitottam fóliában volt és két oldalról kartonból formára készített idomokban (nem tudom jobban megfogalmazni), amiktől még nagyobb biztonságban volt és védte a szállítás során lévő esetleges sérülésektől. A teljes szerkezet fémből van, a lábkapcsoló gombok szintén fémek, könnyű lenyomni őket, tehát az egész konstrukció nagyon masszív. A gombok körüli ledek szépen világítanak és jó nagyok. Egyszer volt valami hibája, hogy a beállítást nem akarta elmenteni egy ideig, de lehet én rontottam el valamit, azóta nincs ilyen baj. Elég jó súlya van, de van két fül a tetején, amit lehet nem erre találtak ki, de én mindig azokkal fogtam meg. Tömege ellenére és pedalboardban használtam, teljesen jól mutatott a boardban a többi cucc között.

Pontozás: 10


Megbízhatóság és tartósság: Sokat hurcoltam és sosem hagyott cserben, nagyon masszív és strapabíró, a dán vállalat kitett magáért.

Pontozás: 9


Általános benyomások: Használtam könnyedebb zenétől egészen zúzós metalig, de különböző erősítőkön. Azért esett erre a multieffektre a választásom, mert elegem volt már a pedalboardom cipeléséből és egy sokkal kompaktabb megoldást szerettem volna kitalálni. Ahogy megvettem és kipróbáltam annyira megtetszett, hogy egyetlen egy pedálom maradt meg, a többit eladtam. Beállítani nem nehéz, de nekem fura volt az analóg pedálok után, hogy nem látom a potmétereket, csak számokat, hozzá lehet szokni, de foglalkozni kell vele. Sajnos a menüben lévő cifra dolgok nem ilyen egyszerűek, rengeteg dolog van benne, pl. be lehet állítani, hogy MIDI jelek küldésével az ennek fogadására alkalmas erősítőn csatornát tudjon váltani, de teljesen használható anélkül is, hogy a menüben kellene keresgélnem, de az útmutatóban le van írva minden fontos dolog. Végül a nagy kérdés, hogy megvenném-e még egyszer a terméket, akkor a válaszom egy nagy ˝IGEN˝, mert valami nagyon jót alkotott a cég.

Pontozás: 9




2019.01.23. - Írta: Efraim