Csalók az internetes kereskedelemben és egyéb nyalánkságok!

Akinek gondja, ötlete van, segítségre szorul itt kaphat vígaszt !
Kala
Kala
Moderátor Začal: 2013.11.18.
1058
862.

@Molo (#861): Persze, néha az igaziak is megérdemlik néha, hogy helyre tegyék őket :)

861.

@TothPeter (#860): Nálam is próbálkoztak már hasonlóval. Én annyira résen voltam, hogy még az Erstés hölgyet is elküldtem s fenébe, mint utólag kiderült. :D
A másik kedvencem az íméles csaló, aki próbálja leutánozni valami hivatalos szerv, bank, telefontársaság levelét. Nem dőltem be egynek se, de a T-mobilnak már írtam levelet, megnyugtattak, nem ők voltak. A céges címemre hetente kapok csalás, adathalász gyanús mélt. A magánra ritkán.
Kollégád éppen megúszta. Vigyázni kell nagyon.

860.

Tegnap kapott egy levelet a kollégám a rendőrségtől, amiben tájékoztatták a feljelentésének státuszáról. Azért tett feljelentést, mert egy kedves női hang a K&H nevében szeretett volna hozzájutni a kártyaadataihoz. Ő résen volt, de csak az utolsó pillanatban jött rá, hogy valami nem stimmel. A nő bagyon sok adatot tudott róla. Kártyszám, szerződésszám, lakcím, anyja neve és persze a telefonszámát is. Azzal kereste meg egy péntek kora délutáni időpontban, hogy a számlájáról külföldi tranzakciót kezdeményeztek és mivel ez őrá nem jellemző, így visszatartották, hátha csalás. Kollégám mondta is, hogy ő bizony nem vásárol külfödről. Kérték nézze meg megvan-e a bankkártyája, nem hagyta-e el, vagy lopták-e el. Megvolt. Mondták neki, menjen be a legközelebbi K&H bankba, azonosítás és esetleges új kártya igénylése miatt. Még időpontot is egyeztettek. Aztán jöttek azzal a dumával, hogy hát itt a hétvége, időpont csak hétfőre van, így mi lesz, ha valaki ismét próbálkozik, szombaton vagy vasárnap, sajnos nem fognak tudni tenni semmit. De van egy mentő ötlete, hogy telefonon is letilthatja a kártyát és igényelhet másikat, csak egyeztessék az adatokat. A nő bemondta a fent említett paramétereket a kollégámról. Tényleg még az anyja nevét is tudta, meg az egész kártyaszámot, címet stb. Amit kért az a lejárati dátum, aztán a cv kód. Na itt lett figyelmes a srác, és azt mondta azt nem adja meg. Szerencséjére. Miután letette a telefont, felhívta a K&H hivatalos számát ( a nő egyébként nem tiltatta le a számot amiről hívta, tehát kijelezte a telefonja a kollégámnak) ott tájékoztatták, hogy semmilyen adfatot nem kérnek be a kártyájáról hivatalosan. Meg arról is tájékoztatták, hogy ilyen esetben telefonon le is tiltathatja a kártyáját és ingyenesen biztosítanak számára másikat. Kevesebb, mint egy héten belül meg is kapta. A frendőrségi levélben, név szerint említve jópár áldozat meg volt nevezve, meg, hogy mennyivel károsították meg. A legnagyobb összeg, ha jól emlékszem 12, 9 millió forint volt! Eurót is nyúltak több személytől 4-5000-res nagyságrendben. Durva. Tényleg ne adjatok ki információ a kártyátokról, még akkor sem, ha szinte mindent tudnak rólatok! ! !

859.

@Vigh Máté (#854):
Szia! Gondolom nem adta fel.

858.

@Vigh Máté (#856): Utánvétellel is kaphatsz egy darab téglát - pedál helyett! :-)
Szerintem, pár fontos tényezőn érdemes elgondolkodni:
1. hány pozitív értekelése van az eladónak (, ezért is érdemes használni az ˝Értékelések˝ funkciót, ha már van..),
2. mennyire reális az ár...
3. nyilván, aki oszlopos és/vagy fizető tag itt - a becsületen túl - sem ˝éri˝ meg lelépni pár tíz- vagy akár százerez forinttal sem..

857.

@Vigh Máté (#856): Ki tudja, hányan utalhattak? Akik benyelték a veszteséget, azoknál tiszta a nyeresége. Ezért nem szabad az ilyet elengedni, én akármennyi veszteségnek utána megyek, nem az összeg miatt, hanem az elv miatt.

˝Mostantól ha veszek valamit, csakis foxpost és utánvétel.˝ Akkor nekem ne írj, ha hirdetek, mert nálam csak előre utalás, vagy személyes átvétel lehetséges. (Mondjuk én el is szoktam küldeni a cuccot, és ugyanaz a regisztrációm 2011 óta.) :)

856.

@Flór Gábor (#855): Vajon hányan utalhattak? Nekem megfordult a fejemben, hogy túl jó az ár ahhoz, hogy igaz legyen, de én is adtam el anno nagyon áron alul ezt-azt csak azért, mert kellett a pénz másra. Mostantól ha veszek valamit, csakis foxpost és utánvétel.

855.

@Vigh Máté (#854): Kíváncsi vagyok, hátha végre valaki megnyeri azt a pedált. Mert ezek szerint nem utalta vissza mindenkinek a pénzt, csak azoknak, akik itt megszólaltak.

854.

Sziasztok!

Én is bedőltem neki, előre kifizettem a DD8-at, aztán jött a hitegetés meg a covid-mese. 10 éve adok-veszek itt (még korábban a gitarshop.hu-n), de eddig még soha nem volt problémám abból, hogy egy pedál árát előre utaltam. Tegnap is jött még egy e-mail tőle, hogy ma föladja a pedált. Ha 24 órán belül nem utalja vissza a pénzt, jogi lépést fogok tenni.

853.

Este nekem is visszautalta, nem kérdezett semmit, nem írt semmit. Ez most megoldódott részemről, de legközelebb jobban figyelek.

852.

Sziasztok! A Boss DD-8-ra én is bejelentkeztem ( shimmere miatt) de csak Készpénzes átvételre... de azt írta kivár még, mert többen is jelentkeztek... ( utalni már nem utalok előre, mert átvágtak nem is túl régen) de ha nem megy a személyes átvétel, csak az ˝előreutalás˝ utáni Postázás, az mindenképp gyanús...

851.

Sziasztok!
Most olvasom a levelezéseteket: anno én is írtam neki a Boss DD8-ra és Joyo hangolóra.
Nem tudom követni az összes fejleményt, de hátha segíthetek valamit:
Érdekes, hogy engem nem akart ˝levenni˝, hanem azt felelte az érdeklődésemre, hogy már jelentkeztek előttem.
Íme, erről az email-címről jött - az alábbi válasz (ide másolom az egész levelezésünket):

Zoli
febr. 15., Sze 12:23 (9 nappal ezelőtt)
címzett: én

Már jelentkeztek elsőnek megvárom mit írnak vissza

GS Fanatic ezt írta (időpont: 2023. febr. 15., Sze 12:20):
Kedves Zolikazai,

Hirdetés: `JOYO JF-18 Power Tune Pedál` ( megtekintés )
Az érdeklődő: Zenemánia.
Itt tudsz: válaszolni (bejelentkezés után)

Kapcsolatfelvétel szövege:
Üdv,
írtam Neked a DD8 miatt is,
ha megoldható bp-i átvétel - akkor ez is érdekel.
Vagy Foxpost, de jó lenne beszélni telefonon.

850.

@k-imi (#849): Bazi hosszú covid ez, mostanság egy normál covid 3-5 nap tünetesen, a 10 nap karantén csak a biztonság kedvéért van, az egy hónapig tartó már általában kórházban zajlik. Akkor viszont nehezen tudott volna elsétálni a bankba.

849.

@bartuc420 (#823): A COVID tesztről nekem egy screenshotot küldött, ami a fájlnév alapján 01.24-én 06:15-kor készült. Az email, amihez csatolta, 01.24-én 06:19-kor érkezett. A teszten a mintavétel ideje: 01.24. 08:08. Már itt kezdhettem volna gyanakodni...

848.

@k-imi (#847): Nem kell belerondítson. Itt mindig nagyon erősen figyeltek arra, hogy a lehetőségekhez mérten normális, korrekt hely legyen. Ez most is így van. De ezt nem lehet kizárólag ˝hivatalos˝ erőkkel megtartani (admin rendszer stb.), ehhez kell a tagság is, mint pl. ebben az esetben. A közösség ereje sokmindenre képes, erre van a bejelentés rendszere is kitalálva (amit sokan szidnak, pedig pont ilyesmire is jó), az értékelés, az üzenőfal, a fórumok. Ha valaki belefut valamibe, beírja, és elejét lehet venni a problémáknak, vagy legalább orvosolni lehet. Ha megtartja magának, meg nem jelenti be stb., azzal nem tesz jót, hanem támogatja azokat, akik nem a korrekt oldalon játszanak. Amikor pl. scammerek jelennek meg az oldalon, nagyon fontos, hogy azonnal kiírják az emberek, mert így pillanatok alatt leállíthatók. Ezen kívül még van egy csomó biztonsági intézkedés az oldalon, de a közösség figyelme, részvétele a legfontosabb.

847.

@Rádler Vilmos (#838): Szerintem is a tagok többsége normális, korrekt ember. Amúgy elég óvatos vagyok, de itt a 12 év alatt semmilyen komoly problémám nem volt, ezért kicsit ˝elkényelmesedtem˝. Ebbe az idillbe ez most jól belerondított:(

846.

@Norbert Nagy (#844): Mondjuk itt nem ez volt a valódi gond, csak a kamu szöveg.
Viszont: ha közös számlátok van a feleségeddel, nem kell neked nézned, ő észre fogja venni, ha idegen neveken jönnek a pénzek, és intézkedik. Ha viszont nem, akkor bizony azt sem fogod észrevenni, ha valaki feltörte, és ügyesen elköltötte a pénzedet. Egy kollégámmal most történt ilyen: volt applikációja, látta, hogy pénzt vesz föl automatából, amikor nem, ráadásul a kártyája is nála volt, és azonnal intézkedett, így nem bukott (20000 körüli összeget vettek föl), és vissza is kapta a pénzét). De ha nem figyel, vagy nem tud róla, húszezrenként leszedik szépen az összes pénzét.
Az applikációk nagyon hasznosak, nekem mindent azonnal jelez, bármilyen akció történik.
Amíg nem voltak appok, sms-t kaptam mindenről, annak az a hátránya, hogy bazi drága volt, de olcsóbb, mint amikor lenyúlnak. Hidd el, nem parázom túl, internetbiztonsággal is foglalkozom (tanítom is).

845.

@Talpi (#843): Nem erről van szó! Csak arról, hogy átgondoltan, a lehető legkisebb kockázattal. Ma hallgattam éppen egy rádióadást erről a témáról. A szakértő sem javasolt mást, csak körültekintést. Sokszor voltam úgy, hogy a megvásárolni kívánt cuccért elmentem autóval messzire a feleségemmel, kirándulás képpen. Oszt vagy összejött, vagy nem, mármint a vásárlás! Megnéztünk egy várost, sétáltunk egy jót az erdőben, kajáltunk, stb. hazajöttünk. Ennyi. ( És még mindig nekiállok...)

844.

@Gábor,
Nem vagyunk egyformák. Pénzügyileg tudatos embernek tartom magam, az okostelefon világba Android 1.6-nál léptem be, de netbank app nincs fenn, sms értesítés csak masszív összegtől felfelé aktív, és a netbankomat sem nézem. Arra ott van az asszony... Meg a kivonatokat sem.
Szóval nekem simán jöhetne pár tucat utalás mire észreveszem.
Tényleg, valakinek Boss pedál vagy Pod go, olcsón nem kell?

843.

@ADAK (#842): Akkor semminek se állj neki!