
Szoftverek, zenei számtech.
Hangrögzítés, vágás, machinálás. Tippek, trükkök, tanácsok.@outsider (#499): Én egyszer próbálkoztam egy versenyen, amin adott cég termékeit lehetett nyerni. Ha jól emlékszem német stúdióban felvett 48 sávot kellett keverni, és az első három nyert. kb 200-ból az utolsó lettem. A pc hangszórón keverés miatt. Nos mind a 200 mixet nem tudtam végighallgatni, de kb az első húszat volt türelmem, (aztán utána már le is vették) de műanyag hangszórón is hallható volt a különbség. Aztán amikor vettem igazi monitort... jelentős a különbség! Nagyon sok mindent nem fogsz hallani pc hangszórón. Tanulásnak jó volt 2 hónapig ezzel foglalkoztam, olvasgattam, hallgattam a neten csomó mindent, kipróbáltam a dalon, és összemixeltem, és ami jónak tűnt pc hangszórón monitoron újra kellet csinálni, mert nem tudsz pontos jó döntéseket hozni, teljesen más egy céleszköz. Én legalább 6-6, 5 colosat ajánlanék, a mélyek miatt, de ha kicsi a szoba akkor elég lehet kisebb is. És mivel tudjuk hogy nem csak múló szeszély inkább a közepes vagy nagyobb monitorokat javaslom! ugyanabból a típusból szoktak kiadni 3 méretben és a közepes 4-5 colosak is nagy előrelépés.
@outsider (#499): A pc-hangsugárzókat nem stúdiómunkákhoz találták ki. Lehet, hogy szívesen hallgatja az ember őket, de ha komolyra fordul a dolog, célszerű közeltéri monitorra váltani.
˝Mi abból a ˝legalja˝ amivel érdemes foglalkozni?˝ - a kérdésnek a másik felére könnyebb válaszolni. Évjárat- és modellfüggő is a dolog, de az elérhetőbb árkategóriákban KRK Rokit 5, az M-Audio BX5 vagy a Mackie CR3 sokaknak kedvence, általában jó kritikákat kapnak. Esetleg olvasnivaló:
- consordini.com/
- www.musicradar.com
- musiccritic.com/
Én a 320kbit/s mp3-at szoktam használni, illetve a végén ilyenbe renderelem ki...
Én korábban Sound Forge-ban vettem fel, is Mp3-ban mentettem el a sávokat, és külön programban kevertem.
Most mivel legalizáltam, nincs Sound Forge, sztem ACID-ben fogok felvenni.
Azt még nem vágom ő hogy dolgozik, de vettem már fel sáv mellé másik sávot, sztem nem kérdezte miben mentse, úgyhogy gondolom wav.
A régi cuccok viszont a fenti módszerrel készültek. Azokat tudom szerkeszteni még ACID-ben... (Azért vettem azt.)
De nem venném újra emiatt...
A dobjaim azok úgyis maradnának Mp3-ak, mert azok EZ drummerből vannak.
Dob felvétellel most nem szarakodnék...
@domesz77 (#496): Az mp3 nem jó editálásra. Ráadásul mp3-ból is van többféle minőség, de még a legjobb sem az igazi. A backing track mp3 már alapból egy kompresszált, normalizált verzióból készül, azzal sokra nem mész, csak romlani fog.
Ha az egyik sávod backing track, annak ugyanolyan jó minőségűnek kell lennie, mit annak, amit rájátszol. Csináltam kérésre egy pár ilyen felvételt, nem szabad neki hallatszania. Audacity ebből a szempontból nem különbözik a többitől.
Ha alapból mp3-ba rögzítesz, akkor minden ugyanolyan sz@r lesz, de azt a saját cuccodon, amin keverted, hallgatod, nem fogod igazán észrevenni.
Én az Audacityben azt tapasztaltam, hogy 1-1 felvételkor ha van kb 4 sávom, amiből az egyik eleve backing track, akkor iszonyat tré minőségű lesz még a wav is, az mp3 meg egyenesen kula... Ha meghallgatom fülessel a projektet, akkor marhajó l hangzik, de másként mentve rossz. Ebbe tutira az is belejátszik, hogy eleve a backing track mp3-as, amit tovább ront a konvertálás. Ha viszont direktben én játszom fel az alapot, rá a bontást és a szólót, akkor bár van némi különbség a wav javára, de az mp3 is ˝élvezhető˝ egy fülesen vagy normálisabb hangfalon. Sajnos a profizmus ezer mérföldekre áll tőlem, így a stúdió minőség számomra egyelőre elérhetetlen :)
@outsider (#494): Szokás vagy a lehető legjobb formátumban vagy egy bizonyos magas szinten (pl 96kHz/24bit) rögzíteni, végig azon a szinten dolgozni, és az utolsó lépésben ˝lebutítani˝.
A veszteséges tömörítés ugyanis olyan mint a mosás, 1 mosás után nem fogod észrevenni hogy kifakul a pulóvered, de 100 mosás után már látható lesz. Ha van 10 sávod, és mindegyiken 10 effekted, ami előtt a gép kitömöríti és a végén betömöríti veszteséges formátumba, az nem lesz kíméletes a hanganyaghoz. Az persze kérdés hogy nem steril körülmények között, nyomi kis telefonhoz adott fülbeakasztós fülessel, buszon ingázva ez mennyire lesz hallható.
Ritkán rögzítek, de jártam úgy hogy túl magas minőségben a gép által alapértelmezettnek feldobott 32 biten rögzítettem szimpla prózát, sajnos ventilátorzajosan, és a jobb minőség miatt többet kellet vele dolgozni mire ˝jó˝ lett, de nagyjából családi használatra megfelelt.
@outsider (#491): Ezeknél az olcsó kulcsoknál az a helyzet, hogy ez afféle féllegális lopott holmi. Cégek kapnak mennyiségi licenszeket, és azt élelmes emberek szépen kiárusítják. Ha mondjuk van egy 100 fős licensz, amit tud az eladó (mondjuk a huncut rendszergazda), hogy a cégben csak 20-an használnak, fenntart a cégnek még 30-at, és a maradék 50-et eladja. Akkor van baj, ha többet ad el belőle, mint amennyi van, vagy a vásárlók továbbadják, mert akkor egy idő után befagy a cucc (és a cégnél sem tudnak újat telepíteni, ami kínos).
@Kala (#490): Én sem értem. Amíg horror árak voltak, értettem. De azt sem értem, hogy ha valakinek egy horror árú programra van szüksége, igénye, akkor miért nem fizeti ki? Ha nekem pl. professzionális videóvágó kellene, biztosan megvennék valami Adobe-t, havi 25 euroért, mert úgyis behozza az árát, de amúgy meg bőven elég egy Vegas, viszont abból a profi is megvan 60 euro körül, az meg azért ne okozzon már gondot, ha kamerára meg számítógépre futotta.
@outsider (#486): Vége van már a tört cuccoknak egy jó ideje. A tört Win10 mindegyike dadog, és a programok jó része is vagy webes azonosítást kér, vagy bugos lesz ha törik. Nekem, amióta megint Win-ezek, mindenem jogtiszta, vásárolt vagy ingyenes, Linuxon meg egyértelmű volt. Csak akkor használok tört programot, ha kíváncsi vagyok egy programra, esetleg meg akarom venni, de nincs teljes értékű próbaverzió a kipróbáláshoz.
Pl a tervező programom nem megy Home alatt. Én ezért vettem pro-t, ezért gondoltam hogy gond lehet. Bár azért gondolom egy széles körben a piacra szánt hardvernél nem követnek el ilyen hibát. Egyébként jobban szeretem a pro-t, legalábbis ez a Home annyira nem jött be. Butácskább (mondjuk az én gépem is jobb mint az feleségemé, de az se szar). Annyival meg nem drágább a Pro, amennyivel jobbnak érzem.