Balogh Roland

Zenetanár
  • jazzgitár
  • Magyarország, Budapest
Hangszerek: jazzgitár
Óradíj: 0 HUF
Hely: Magyarország, Budapest


Balogh Roland Junior Príma díjas jazzgitár művész,zeneszerző. Hat éves korában kezdett el gitározni autodidakta módon,majd édesapja tanította. Roland tehetségére már korán felfigyelt hazánk elismert jazzgitárosa Babos Gyula, akinek unszolására Roland 16 éves korában benevezett a Szolnoki Jazzgitár versenyre, ahol különdíjas lett. Ekkor már a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, ahol Tornóczky Ferenc és Babos Gyula volt a tanára. Itt szerezte meg felsőfokú szakmai végzettségét 2007-ben.
Roland 2009 -ben benevezett a világhírű Montreux-i jazz-gitár versenyre, ahol beválasztották a világ 9 legjobb gitárosa közé, s a zsűri Lee Ritenour elnökletével Rolandnak ítélte az 1.díjat. Roland sikereit Magyarország 2010-ben Junior Príma díjjal jutalmazta. Még ebben az évben benevezett a nemzetközi Voice and Guitar versenyre, ahol 600 induló művész közül neki ítélték az 1.díjat. Majd megjelent első albuma “Twins Effect˝ címmel a Gramy Records kiadásában. 2012-ben egy régóta dédelgetett vágya vált valóra, miszerint híres magyar népdalokat dolgozott fel zenekarával, a Finucci Bros Quartet-el, és megjelent második albumuk “Hangok a jövőnek˝ címmel. Ugyancsak 2012-ben Roland benevezett a Jazzy rádió által minden évben megrendezésre kerülő Jazzy dalversenyre, ahol a hazai zenei szakma neves előadóival mérettette meg magát. ˝Szerelemre ébredt hajnalok˝ című dalával megnyerte a versenyt, és elkészült harmadik nagylemezük “Kész regény˝ címmel. Számos nemzetközi jazzfesztiválra kapott már meghívást, és fiatal kora ellenére olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Matthew Garrison, Lee Ritenour, Will Kennedy, Israel Varela, és Melvin Lee Davis.
Jelenleg az Egressy Béni konzervatóriumban és magánúton is tanít.