Artec Cooldrive - Torzító

Ára: 8000 Forint (€26)
Kiadás/gyártás éve: 2014
Vásárlás helye/jellege: Használtan
8
Összpontszám

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

Kínában készült, 2014 novemberben vette az előző tulaja, én 2015 márciusban vettem szükségből.
Nem a szokásos fekete Artec pedál, ez a Custom szériából való, így egyedi külsőt kapott.
Sorban haladva a vezérlők: Level, Shape a torzítás előtt, Shape a torzítás után, Gain, 9V adapter bemenet, 9V elemnek a helye, input, output. True Bypass.
Pontosan az amire számít az ember, csak kicsit másképp. Erre a két tónusra majd visszatérek később, mivel ez előny és hátrány egyben.
8

Hangzás, hangtulajdonságok

Ez a pedál alapvetően egy Drive pedál. Így nem kéne, hogy metál hangzásokra elég legyen, ennek ellenére én meglepve tapasztaltam, hogy tökig kicsavarva akár metálra is lehet használni. Viszont alapvetően AC/DC-s, Deep Purple-ös dolgokhoz fog a leginkább passzolni a hangzása. A hang minősége meglepően jó. Az ember elolvassa a nevét, és már lapoz is tovább valami ismertebb márkához. Na ennél ez ne feltétlenül legyen az első dolgunk, érdemes neki egy esélyt adni.

Amit feltétlenül ki kell emelni, az a két Shape potméter. Ezzel abszolút magára tudja szabni az ember a hangzást. Ez a pozitív oldal. Ha tudod, hogy mit hogyan kell beállítani, ez a pedál nem lesz az útjában. Szemben az átlagos pedálok Magas/Mély állítási lehetőségével itt ténylegesen szabad kezet kapsz. Cserébe rengeteg ˝rossz˝ hangzás hozható ki belőle; hiszen nagyon széles spektrumban állítható. És a kettőt egymáshoz lőni egyeseknek feladhatja a leckét. Ezen felül valamiért a pedálból hiányzik a basszus. Valami megmagyarázhatatlan indokból, nagyon visszafogja magát a mélyek adásában. Zenekari környezetben amikor próbáltam nem volt vészes, de önmagában valahogy nem adja ki annyira jól. Ettől függetlenül egész jó hangzásokat lehet belőle kiszedni (az Artec weblapján található minták nem hazudnak), és ha értünk hozzá akkor jól tud szólni aránylag kis összegért.

Az árhoz képest ez: 8,5/10
7

Minőség, mívesség

Az Artecék egy drágább pedálja ez, ami tényleg meglátszik a minőségén. Egyrészt maga a kidolgozás a robusztus fémházzal, (szerintem) dögös színnel és felülettel (a cső egy jó nagy hazugság rajta, hiszen nem az, de arra utal, hogy csöves jellegű torzítások vannak benne) már impozáns, de olyan okosságok is vannak benne, mint a pedál tetején lévő 9v bemenet. Apróságnak tűnhet, de mikor egymás mellé rakod a pedálkákat, egyből feltűnik a sima Artec pedálok hülyesége az oldalt elhelyezett táp bemenetekkel. Valóban true bypass. Mivel új pedálról beszélünk, ezért a megbízhatóságról nem tudok sokat mondani; érzetre azonban bírni fogja a használatot. A 9v elem fedele is egész jónak tűnik, nem egy könnyen törhető darab. Nem csúszkál a földre letéve, a gumis lábak jól tartják. A doboz egy kis Artec katalógust tartalmaz, egy szép szivacs betéttel, hogy ne karcolódjon a pedál.
10

Megbízhatóság és tartósság

Mint említettem tartósan nem tartottam meg, mivel szereztem egy jobb megoldást a szólóim boostolásához, így nem tudok a megbízhatóságáról nyilatkozni. Fél év után minden esetre olyan, mint az új. 8-ast adok rá, mivel érzésre megbízható lesz, de nem tudok erről nyilatkozni.
8

Általános benyomások

Olcsón és gyorsan kellett egy megoldás szólóim kiemelésére. Pusztán ezért vettem meg ezt a kis pedált. Nem vártam sokat, azonban ez mégis jól szólt. A fekete pedálokhoz képest megéri szerintem az ártöbbletet, azonban kedvenc torzítómhoz képest (Digitech Bad Monkey) már kérdéses. Viszont ebben több fajta hangzás található, és több gain, olcsóbban. Egy próbát mindenesetre megér ha sok hangzásra vágyik az ember egy pedálból. Szívem szerint adnék neki egy 9-est, hiszen ár/érték arányban nagyon jól eltalált, de a drágább pedálokhoz képest pár dologban elvérzik.
7