Seymour Duncan

Üdv szeretnék érdeklődni tud e valaki segíteni nekem lenne 3 szett seymour szedő amiben nem vagyok biztos,hogy eredeti
Az első egy gitár vasárlással került hozzám doboz minden nélkül ez egy ZEBRA SH4-SH2 gyanús szélekkel illetve az eredetivel nem egyező jelszintel sh2 eredetileg 7.72 ez csak 7.13 az sh 4 eredetileg 16.4 ez csak 15.55 .

A következő szett pedig egy fekete SH2-SH5
Felbuzdulván a kívancsisagtól kiszedtem egy régebbóta nálam lévő gitárból ezt a szettet ahol a szélei egyből gyanúsak lettek szintén a kidolgozásuk illetve a dobozukon lévő felirat is illetve itt a nyaki SH2 a zebraval ellentétben nem 7.13 a jelszint hanem 7.42 ami szintén szamomra gyanút kelt az SH5 jelszintje 13.55

A harmadik szett pedig egy APH1 szett
Igazából itt a jelszint szinte passzol lehet kicsit még több is a hidi hangszedő jelszintje 8.0
A nyaki 7.23 nemtudom egyes daraboknál mennyi lehet az eltérés de van még egy ilyen szettem ezen kívül és elég hasonlóak ebben viszont kialakítasban nem igen elméletileg a kérdéses darab a kétezres évek elején lett vasárolva hanszerboltban nekem valahogy a kidolgozás itt is a széleken gyanút kelt sajnos ide csak egy képet enged de emailcímre szivesen elküldöm az összes képet
Köszönöm a segítséget! :)
    Kommentek száma - 24
  • 24.

    Norbi, bámulatos, hogy tart már a tudomány...

  • 23.

    Nekem van egy mágneses térerő mérőm de nem foglalkoztam annyit hangszedőkkel hogy konkrét eredményeket tudnák - főleg hamis / eredeti témában.

  • 22.

    Talpi : a tapasztalat valóban szükséges ide de a különbségtétel alapjában ott a fizika. A mágneses tér erőssége is egy indikátor. Azt tudom a kerámiát lehet a legnagyob térerőre felgerjeszteni 1017Gauss 1mm -re a felszintől. Az A5 928 az A2 526 az A4,A3 még kisebbek azonban ezek csak a maximum lehetőségek a gyártók nem biztos , hogy kihasználják. Mivel konkrét SD értékeket nem tudok és nem is mérek Gausst soha így nem tudok érdemben mondani semmit.

  • 21.

    Gabi köszönöm a választ. Tehát nem tudományos hanem tapasztalati a dolog - attól még elhiszem hogy működik. Ha a mágneses tér erősségét mérem jutok valamire?

  • 20.

    megnéztem az ali express Seymour Duncan árait azokon az árakon szerintem minden igazi

  • 19.

    Még egy adalék megnéztem a zebra sh2 sh4 pár hirdetési képeit ami 20-án lejárt. A slug-ok (pólusvasak amely nem csavar) koaxiálisak, azaz látható egy gyűrű a külső széleken. Ez is egy Duncan jellemző (belül nikkel kívül 440C rozsdamentes acél) így csökkentik a pólusvas örvényáramát. Az olcsó kamuba egyszerű szénacél homogén slug kerülne.

  • 18.

    Ha ezt megfejtettük, akkor már csak a földrengésmegelőzés birkavesével lehet kihívás számunkra.

  • 17.

    Válaszul Talpinak : Valóban nem egyszerű (ezért sem részleteztem) de tapasztalattal működik. A relatív mágneses permeabilitások alapján jönnek létre a különbségek ugyanolyan tekercsmenetszám mellett. Amennyiben tudom , hogy mondjuk 7,5kOhm a tekercs akkor ahhoz kerámia mágnessel 3,5 Henry vagy az alatti érték tartozik (a pólusvasak függvényében) ha viszont A5 akkor 4Henry felett , A2 esetén 4,2H felett . Ha rendes RCL mérőm van amelyen legalább két mérőfreki van akkor 1kHz -es állásban (ahol Q értéket is mutat) láthatom a Q ból is méginkább megerősítve: alnico-val 2,2 -2,6 körül van kerámiával 2 alatt. Így.

  • 16.

    Illetve egy személyes észrevétel de lehet ez nem lényeges a pickup kábel szigetelése(a fekete cső amiben futnak a szálak) sem mindegy az eredetin sokkal jobban kivehető,hogy futnak benne a szálak ez szemre is látszik illetve tapintasra is érződik a hamison egy sokal simább felületű csövet kapunk amiben alig vagy nem lathatóak a szálak és természetesen ezaltal a tapintás is sokkal simább vélhetően vastagabb anyagból van !

  • 15.

    Elvileg a feliratban is az Y-nak a szára az eredetinél leér a peremig a hamison pedig nem

  • 14.

    Ezek pedig az enyémek

  • 13.

    Gabi még nem hallottam róla hogy lehet megállapítani induktivitás mérővel hogy milyen anyagból van a mágnes, leírnád ha megkérhetlek.

  • 12.

    Köszönöm az értékes hozzászólásokat elméletileg egy szedő hamis és egyébként Medgyesi Tibor-nak is írtam emailt de sajnos nem válaszoltak ami azt illeti ahogy lejjebb is írtam egy szedő szett elvileg a hamis azt is leírtam mi alapján érdemes még elvileg le ellenőrizni ami szintén buheralás nélkül gyorsan szembe tűnik persze javítsatok ki ha valamit rosszul tudok de leírok par dolgot illetve mivel egy kommentbe egy kép ezért több kommentben szúrok be képeket
    Elméletileg a kitekerhető csavarok fejmérete sem mindegy illetve a csavarok közti részben kell lenni egy-két helyen egy apró pici lyuknak az eredetin viszonylag kis táv van köztük a csaklin pedig nagyobb de ezt szabad szemmel csak nagyon fókuszálva lehet észre venni illetve valamelyik szélén általában a jobb van egy nagyobb lyuk annak a pereme egy kör alakú lyuknak kell lennie és ha belenézel egy négyzet alakot is fellelhetünk benne amin keresztülláthatod a tekercselést ezekről rakok képet elösször ide az eredetit a seymour oldaláról van a kép

  • 11.

    Ha azt hiszed , hogy hamisak akkor megveszem őket hamis árban. Nem értek egyet ADAK kommentjével mert én láttam Medgyesinél vett eredetit keresztfejű csavarral és ennél még kisebb betűkkel. Nem hiszem , hogy megérné ilyen nyomószerszámot gyártani és betartani a tekerési értékeket, hogy hamisíthassunk. Ha mégis és a mágnes is korrekt akkor kaptunk egy jó szedőt olcsóbban. Akkor érné meg esetleg ha gagyi kerámia mágnes van bennük , ez könnyen ellenőrizhető induktivitásmérővel , de feltételezem ilyened nincs, ezért van egyszerűbb módszer. Ki kell tekerni a négy keresztfejű aranyszínű csavart lazára és akkor hozzá lehet férni a lapmágneshez. Nem is kell kivenni (mert még rossz polaritással teszed vissza) elég az ellenállásmérő műszer két tűszerű elektródáját a végeihez érinteni mindkét oldalon és megmérni vezet e a mágnes. Ha a mért ellenállás 100 ohm alatti akkor oké. A kerámia ugyanis nem vezet.

  • 10.

    Az eredeti SD hangszedőkön az SD felirat betűi valamivel nagyobbak és vastagabbak, valamint a csavarfejek egyhornyúak, és nem kereszthornyúak. Szerintem ez a két jegy, ami azonnal feltűnik.
    Érdemes volna Medgyesi Tibort is felkeresni és véleményét kérni az eredeti és a hamis közötti különbségekről.

  • 9.

    szerintem korrektek ennyi eltérés megengedett és a képpel sincs baj

  • 8.

    De jó, ma is tanultam valamit, persze őszinte együttérzésem mellett.
    www.google.com

  • 7.

    Kedves Fuzzer! Ami azt illeti így a legtisztább pénz ide vagy oda jó ha van persze de van elég hazugság ebben a vilagban legalább itt győzzön az igazság!...így lesz boldog mindneki! :)

  • 6.

    az nagyon korrekt amúgy, hogy nem akarsz kamu cuccot eredetiként eladni és utánajársz a gyanúdnak, mindenkinek így kellene

  • 5.

    Ami a hangját illeti egyébként nem rossz sőt!
    De egész egyszerűen más hangzást szeretnék ezért akartam tovabb adni :)

  • 4.

    Igazság szerint több csoportban is feltettem a kérdést egy kedves illető rengeteg információval ellátott amiből igazaból kiderült,hogy elvileg csak a zebra szett hamis illetve kiderült,hogy Aliexpressen árulják az sh2 ugyan ezzel a sorszámmal szóval ja eléggé biztos a dolog
    Ami a többi szedőt illeti a csavarok hosszat vastagsagát fej méretét kidolgozottságát is néztem annak is van egy szabványmérete és a zebra szett eléggé elütött és azok az aranyszínű csavarok formaja is silanyabb mint amilyen az eredeti illetve a műanyagon a kis lyukak teljesen mások mint kéne lenni és a csavarok közti távolság sem ugyan az a többi szedőn ezek egyeznek kialakítasban az eredetivel

  • 3.

    Pont ezt akartam én is kérdezni az előzőben de kihagytam. Ha jó a hangja mindegy ki gyártotta - ha rosszul szól nem lesz jobb attól ha eredeti ☺ Persze eladási szándéknál más a helyzet.

  • 2.

    milyen a hangjuk?

  • 1.

    A mért értékek eltérése nem mérvadó mivel a gyári értékek impedanciák te meg ellenállást mérsz, gondolom nem labor minőségű műszerrel.

GS Aktív