Hangosabb lesz?

Hülü! Lehet, hogy megmosolyogtató lesz néhány tapasztaltabb forumozó / stúdiózó számára, de felteszem kérdésként, mert már egy ideje foglalkoztat a dolog. Arról van szó, hogy évek óta (kb 10) használok egy Shure SRH 440 fejhallgatót, nagyon szeretem a hangját, de a felső szivacsos részt már kezdi megenni az idő vasfoga. Vettem utánpótlásnak másikat Shure SRH 840. Jó hangja van, de halkabb ugyanazon a hangerőn próbálva ugyanazt a zenét hallgatva. Aztán kaptam egy Senheiser HD 280 Pro-t is, ami szintén zsír új és az ugyanolyan hangerőt képvisel, mint az SRH 840. Elklépzelhető, hogy ˝bejáródnak˝ és hangosabbak lesznek? Vagy tekerjem fel a volumét, ahogy a kispál és a borz ajánlja? Köszi.
    Kommentek száma - 24
  • 24.

    Impedancia. Minél több, annál halkabb. És a már említett érzékenység.

    Nekem is AKG-m van, jóval halkabb mint egy kis füles, vagy fülmonitor, de ez nem hiba, hanem tulajdonság. Asszem 64 ohmos, többet is lehet használni párhuzamosan anélkül hogy megterhelné a füles erősítőt. De az kell hozzá, nem minden füles kijárat tudja meghajtani, pl a hangkártyám sem igazán. Az erősítő füleskimenetére dugva viszont megszólal rendesen.

  • 23.

    A sensitivity decibel mW-onként van számítva, ez benne van a leírásokban. Ehhez normális cuccoknál megadják a méretet is (mivel nem hangszóró, hanem füles, olyan sok variáció nincs).
    Pl. nekem a Panasonic HD6M (40mm, 4Hz-40kHz, 99 dB/mW, 44Ω, és 1000 mW max. input) és a HD 10 (50mm, 4Hz-50kHz, 92 dB/mW, 18 Ω és 1500mW) között füllel igen jól hallható különbség van, mind hangerőben, mind felbontásban.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 22.

    #4 Önmagában egy szám nem mond semmit a hangosságról. A beírt számok között is van hiba, mert nem mindegy hogy ez max érték vagy miliwattonként, esetleg a szabvány szerinti wattonként, amit mivel szabványos mértékegység nem írnak oda, és lehet hogy az elektromos tulajdonságai megegyeznek egy hangszórótekercsnek, de más méretű papírtányért ragasztanak rá.
    Szóval előfordulhat az is hogy egy adott cég valami miatt másként adja meg az adatokat 2 termékénél, vagy mert időközben változtatnak, vagy másképp domborítanak ki valamit egyik vagy másik terméknél, akár alsó-középső-felső termékvonalba szánják.
    Valahogy az érzékenység és a aktuális bemeneti teljesítmény valamilyen logaritmikus összefésülése adhat valami összehasonlítási alapot különféle hangszóróknál.
    Egyébként tényleg lehet pszihikai alapon is hangosabb, ha egyes frekvenciák jobban szólnak az egyikben, de szerintem ezeknél a típusoknál ez nemigen játszhat (internetes adatok alapján ;-(.

  • 21.

    Hangszórót szoktak bejáratni, de hangosabb az sem lesz, mint a gyári megadott érték.

  • 20.

    Két éve volt nekem egy AKG K240-es fülesem, hogy ilyen szupi, meg olyan szupi,3 nap után meg váltam tőle, jóval alacsonyabb áron, se a tiszta hangja se a hangereje nem felelt meg nekem.jelenleg egy studió scarlett HP-60 ast használok kis studiómba Még jó hogy a régi alig 15 éves AKG K-44 es fülest megtartottam , iszonyatosan jó hangja van.azzal masterelek.
    Még elvétve láttam ilyen fülest ,egyik másik üzletben, kiváncsi lennék a mostani minőség miről tanuskodna
    No erröl enyit nem vagyunk egyformák..

  • 19.

    Ja, sok hangszorot be kell jaratni 10-20 oran at, hogy beerjen a szand.

  • 18.

    Hangszóróknál, mintha lett volna ilyen, nem? Mármint, hogy idővel a ˝beérett˝ hangszórók hangosabbak lettek. Vagy ezt is csak beképzeltem? :D Minden lehet, hiszen háború van, ahogy Talpi is írta...

  • 17.

    Szerintem is a 840 a legjobb ezek közül. Igazán a hangerőérzetet sokminden befolyásolja, a felbontás részletgazdagsága is pl. És ha megszoktad a Shure karakterét, meg bevált, jó lesz.

  • 16.

    15. Lorand Komaromi, á, megnéztem egy MacGyver-t és betekertem szigszalaggal :-)

  • 15.

    Jaok, bocs, felreolvastam, ilyensmiket neztel? www.ebay.com

  • 14.

    Szerintem úgy van ahogy a Gábor írta de háború van és arra mindent rá lehet fogni - meg az ellenkezőjét is ☺

  • 13.

    Na ezért nem nézegetem én a paramétereket, mert nekem nem sokat mondanak. Arra gondoltam, ha a 440-es bevált jó pár évvel ezelőtt, akkor a 840 most tökéletes lesz :-)

  • 12.

    Szerintem az SRH 840-nek kéne a leghangosabbnak lennie elvileg.

  • 11.

    10. Talpi, oké, de akkor nem hd 280-nak kellene a leghangosabbnak lenni?

  • 10.

    4. TothPeter nekem ez megmagyarázza a hangerő különbözetet.

  • 9.

    Ja, otthon haszálom őket a multieffektekhez, utcán sosem :-)

  • 8.

    A hangja mindegyiknek tetszik, csak az összehasonlításnál ez tűnt fel. Majd megszokom. Egyébként kényelmesek, könnyűek és azért az a hangerő különbség sem olyan jelentős, csak fura volt.

  • 7.

    Igen. Ahhoz képest lesz hangos, hogy mekkora a hangnyomás. De mondjuk nálam a legutolsó szempont szokott ez lenni, inkább a felbontást nézek. Nekem a Panasonic Hd10-em esetén a Frequency Response 4Hz-50kHz, ez volt az alap, a Sensitivity (sound pressure) 92 dB/mW, az impedenca meg 18 Ohm, ami nagyobb hangerőt eredményez, mint az átlagnál van. A Senheiser HD 280 Pro és a Shure SRH 840 is egy kommersz füles, ott pedig gyakran visszaveszik a hangerőt, valami szabvány miatt (hogy ne süketülj meg, amikor az utcán csapatod benne a metált). Tudom, hogy átlagosan árban drágák ezek a cuccok, de messze vannak a profi kategóriától. (Az én Pana-m a legdrágább volt anno a cégnél, nem is utcára szánták, a paramétereiből látszik is ez. Aztán jó nagyot bukott, nem tudott betörni a profi piacra, pedig nagyon komoly holmi.)

  • 6.

    5. Lorand Komaromi A fülpárnák gyáriak, hibátlanok a régin is.

  • 5.

    Ez megvolt? intermuzika.hu

  • 4.

    Sound pressure level a leírás szerint: SRH440 - 105dBV SRH840A - 97dB / mW HD 280 - 113dB
    Ezeknek lehet köze hozzá?

  • 3.

    Szerintem kis mértékben bejáratódik, összeérik, de ezzel a saját véleménnyel nem akarok hitvitát kezdeményezni... :)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 2.

    Akkó mitű van? Csak nem szarabbak az új holmik még márkán belül is? Vagy más paraméterei vannak, mert azzal nem foglalkoztam.

  • 1.

    Nem.

GS Aktív