Csaló a honlapon

Kedves Zenésztársak!
Lehet, hogy többen estünk az itt megforduló csalók áldozatává, én legutóbb igen. A honlap nagyon készséges és segítő adminjaival felvettem a kapcsolatot, a tanácsukra írok ide. Nem tudom, hogy van-e értelme itt hozzám hasonló áldozatokat keresni és csoportos rendőrségi feljelentést tenni.
Az alábbi hirdetésből szerettem volna vásárolni, előre utalással (igen, itt elkövettem ezt a hibát és az eladót sem csekkoltam le elég alaposan), de termék nem jött meg, és az adminok is megerősítették, hogy egy rendszeresen visszatérő csalóval van dolgunk. Azóta a hirdetés és a profil is törlésre került.
Mit gondoltok? Van értelme, vagy esélytelen a dolog és jobb ezt elengedni?
Itt a törölt hirdetés, hátha az segít:
gsfanatic.com
Köszönöm!
    Kommentek száma - 70
  • 70.

    Jófogáson a zálogházas csaló (ugyanez a módszer, csak düsseldorfi zálogház kiárusítása a duma) évekig szemétkedett (szerintem csomóan jelentették, hiába). Itt is kergettük egy darabig, aztán csak eljutott a börtönig. De a legjobb az önvédelem, megelőzés, óvatosnak kell lenni.

  • 69.

    Most a Jófogáson garázdálkodik egy. Nagyértékű Marshall motyókat árul Szabolcsban. Simán az Ebay-ről letöltött képekkel. Már kétszer jelentettem a Jófogás ügyfélszolgálatán, de semmi reakció. Fel is hívtuk a csókát, aki egy kocsmából viszi a boltot, előlegeket gyűjtöget. Azt mondjuk nem értem, hogy 2 nap alatt miért nem sikerült a rendszerükből törölni, itt én már a hirdetési oldal felelősségét is vizsgálnám. Legyetek résen, ne csak a csalóknak teljenek kellemesen az ünnepek!

  • 68.

    Igen, tuti ő az újra, hogy szakadjon rá egy vagon xar. E-mailben is lehet feljelenteni, már volt rá példa sajnos, hogy meg kellett tennem. Egyszer hívtak be utána a helyi rendőrségre kárigény, plusz 1-2 dolgot kérdeznek a körülményekről, hova utaltál, e-mail, telefonszám ha beszéltél vele, aztán más dolga nagyon nincs a károsultnak, sok esély nincs hogy visszakapod a pénzed, viszont legalább elkapják vagy korlátozzák az illetőt ha többen jelentik, ezért kérek minden károsultat hogy legalább egy feljelentést tegyen, letiltják a bankszámláját talán másokat nem károsít egy ideig.

  • 67.

    Ő nem tanult semmit.....Már itt is van újra. :gsfanatic.com

  • 66.

    És még egy: a rendőrségen tanultam, én nem tudtam róla:
    www.bankkereso.eu
    Itt gyorsan utána lehet nézni a megadott számlaszámnak, hogy esetleg külföldi, trasferwise, stb.

  • 65.

    Köszönjük, várjuk a rendőség megkeresését.

    A csaló elpucolt a honlapról. Utána még néhány napig próbált regisztrálni, de sikerült azonnal kitiltanunk minden esetben. 5 károsult van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk.

    A tanulság:
    - Nézzétek meg az eladó profilját. Ha friss regisztráció és nincsenek előzményei, akkor nagyon szigorúan NINCS előreutalás.

    - Ha van értékelés, de nem túl sok nézzétek meg kiktől van az értékelés (Értékelést egyébként csak 3 hónapnál régebbi regisztrációval lehet adni)

    - Ha valami túl olcsó azzal valami gond van.

    - A cslók gyakran képet lopnak a netről. Amikor felveszitek a kapcsolatot kérj olyan képet (olyan szögből mondjuk) ami nincs a feltöltött képek között. Ha lopta a képet, nem fog tudni küldeni. 2023-ban nem lehet kifogás, mindenkinek ott egy fényképezőgép a kezében amit néhányan telefonnak neveznek.

    - Ha mégis előre akarsz utalni akkor egy videocsetet toljatok, amit vegyél is fel. Ebből még titkot sem kell csinálni. Aki nem megy bele, nincs üzlet.

    - A beszégletésben látszódjon ne csak a hangszer, hanem az eladó is.

    Honnan ismered fel a csalót?
    - Mindig vannak körülmények amik furcsák.
    - Mindig nyomást helyez rád, hogy dönts gyorsan.
    - Nem akar telefonon beszélni. Ha mégis, Ő hív fel ismeretlen számról.
    - Valami nem stimmel a történettel

    Ha csalót szimatolsz, inkább szólj nekünk hadd nézzük meg mi is. Ha behúztak, feltétlenül menj a rendőrségre és mindenképp szólj nekünk is.

    Nem teljes a lista, ki lehet egészíteni.

  • 64.

    Update 1:
    - rendőrségi feljelentés megtéve,
    - Galbács Péter sorstárssal kapcsolat felvéve, elvileg ő is megteszi,
    - bankomnál bejelentve, nyomoznak,
    - az elkövető bankszamla transferwise-os, tehát kicsit nehezebb lesz az ügy, de a rendőrség nemzetközi megkeresést fog indítani,
    - és a gs-t is meg fogja keresni.
    Mindenkinek köszi a segítséget, ha történik valami, jelzek.

  • 63.

    Hali! Pár éve átvert engem is egy szélhámos a pénz elúszott az illető pedig börtönben van. A Gsfanatic minősége és magas színvonala miatt is a feljelentés a megoldás.

  • 62.

    34. pl. engem is kizárhattatok volna első értékelésre, ami ˝Inkorrekt,megbizhatatlan.˝ volt még 2017-ben. Az eset röviden: 09.14. ˝nekem egy út Pestre meg vissza,pont egy tizes. Ennek a feléért felviszem,ha gondolod igy 30-ba fog fájni neked kp-ban...Ennyit tudok tenni az ügy érdekében.˝ - válaszom OK. 09.15. ˝Nem szükséges utalnod,jó lesz majd cash-ben.Viszont egy telószámot küldhetnél,lehet a hétvégén nyélbeütjük,ha neked is megfelel.Meg,hogy Pesten merre,vmi cimet.˝ - válaszom OK, minden zsír. 09.22. ˝Elkelt.˝ ... így maradok örökre 94%-os :-P szumma: bármi is előfordulhat!

  • 61.

    Én már többször vásárolta itt a GSFanaticon, nem kis összegekért, de kizárólag személyes találkozásokon! Ha esetlegesen az ország másik végén van a hirdető, véletlenül, akkor is megkérem találkozzunk félúton vagy ha nem jár felém! Így nagyon kedves és becsületes emberekkel volt szerencsém már összejönni, így én is csatlakozom ahhoz a megjegyzéshez, hogy mivel a honlap nem közvetítő, így fő az előrelátás és biztonság. Egyébként ez a felület a magyar hobbi zenélő/zenész közösségnek egy rendkívül jó és hiánypótló ˝webáruház˝! Szerintem!

  • 60.

    60 :-)

  • 59.

    De szbs-nek amúgy igaza van, mielőbb jelentsétek fel az arcot.

  • 58.

    Azért érdemes szólnotok, mert ha többeket károsított meg, akkor az felminősíti a cselekményt. Üzletszerűvé teszi pl., más a tétel és a nyomozási hajlandóság.

  • 57.

    egyedül is megtehetitek a feljelentést, és tegyétek is meg, ne várjatok egymásra,

    tudtommal a ˝rendszer˝ össze fogja kapcsolni az eseteket, ha van rá ok (csaláshoz használt telefonszám, bankszámlaszám, hirdetés, stb.), de nyilván a jegyzőkönyv felvételekor érdemes megemlíteni, hogy más károsultakról is tudtok,

  • 56.

    Kedves Szabi! Én is belenyúltam a hirdetésbe, jelek szerint engem is megkárosítottak 16.500 Ft-al. Magam is beszállok a feljelentésbe. Keressük egymást. mailem: galbacspal@t-online.hu, +36302517551

  • 55.

    Igen, a Reverben olyankor indul a csalás legtöbbször, ha leterelnek. Oldalon belül nem érdemes csalni, mert ha nekik kell kompenzálni a károsultat, akkor a cég megy a csaló után, kicsit erősebb támogatással, mint egy magánszemély.

  • 54.

    Az vitathatatlan, hogy a hamisított hangszerek zöme itt nem tűnik fel (jobb a cserélt nyak, mint az eredeti és társai), vagy ha igen, nem sokàig.

  • 53.

    Gábor! A feljelentéssel egyet értek én is (írtam is), szerintem az alapvetés. Sajnos a reverben is van csalás, kétségtelen amúgy ott van (nem kevés) tranzakciós költség - ott pont az a gyanús, amikor valaki le akar terelni az oldalról.

    Mondjuk most is hirdet egy belga srác(?) brand new-ként (nem NOS-ként) egy 7húros Charvel Telét, amit 1) már nem gyártanak 2) az oldalon vette 1-2 éve használtan (kiderül az értékeléséből). USA gyártmánynak mondja ráadásul, pedig a saját maga által feltöltött képen ott virít, hogy made in Mexico… mondjuk lehet nem csaló…

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 52.

    Nagyon szomorú amikor átejtenek valakit, de a 18 év alatt 50-nél kevesebb embert csaptak be a GS-en. Talán még 30 sincs. Tekintve, hogy közel 50 ezer tag van és 650 ezer körüli hirdetés pörgött le (ha a duplikációkat levesszük akkor is fél millió) azért ez nem rossz arány.

    Nem véletlenül a GS a legbiztonságosabb online kereskedési felület (hangszeres témában biztos).

    Nem akarnám megnyitni ezt a témát, de a szigorú feltöltési követelmények láhtatóan azért védelmet nyújtanak a vásárlóknak. Pl az, hogy kötelező saját készítésű képet feltenni (rengeteg vitánk volt ebből az évek alatt) egyértelműen segít.

    Épp pár hete méltatlankodott itt valaki, hogy miért NEM lehet eltávolítani a lejárt hirdetést az oldalról. Azért, mert pl ez is segít az eladó megítélésében. Mint most is látszik, arra van kényszerítve a csaló, hogy törölje magát és újat regisztráljon.
    Viszont, ahogy a feltételeinkben is szerepel, akkor is csak a törlést követő 6 hónap leteltével töröljük fizikailag a hirdetést, így van ideje a rendőrségnek is nyomozni. Ha nem törli a profilját akkor pedig ott virítanak az előzményei az archívumban.

  • 51.

    Fuzzer: A Reverb és társai százalékot vonnak az eladótól, tehát belépnek az eladási folyamatba. Így ott erősebb tud lenni a követés is, de a beépülő költség miatt az árképés is más (az eladó nem árt, ha ezzel tisztában van).
    A GS-en az oldal nem lép be a folyamatba, tehát az üzletfelek olyan megoldást választanak, amilyet akarnak, az oldal nem is lát rá az üzletmenetre (ráadásul nem is kell regisztrálni az üzlethez). Ez nagyon sok nyílt hirdetési felületen így van, ezért ezek tele is vannak csalóval, már szinte megszokott a jelenlétük. A Marketplace-en olyan szintű a dolog, hogy már MI csinálja egy csomószor. Ehhez képest a GS-en időnként megjelenő hordák elég gyorsan kidobásra kerülnek, állandó az ellenőrzés, így nem töltenek itt sok időt (sajnos néha pár óra, vagy pár perc elegendő a figyelmetlenek behúzására).
    A PP nem véd meg amúgy, volt ismerősömnek tapasztalata, magán adásvételre tojnak, amíg nincs hatósági szakaszban az ügy.

    Azért is a feljelentés a legjobb eszköz, mert egyrészt elkapják őket, másrészt talán rájönnek, hogy itt nem úgy mennek a dolgok, mint máshol.

  • 50.

    A PayPal akkor küldi el a pénzedet amikor jónak látja: én hónapokig nem jutottam hozzá a visszautalt pénzemhez - mindenáron arra akartak rábeszélni hogy költsem el ☺
    Egy magyar ˝csoda˝ szájharmonikát gyártó srácnak évekig dekkoltatták a nem kevés pénzét.

  • 49.

    Lehet írtó drága, de a PPal nem lenne reális opció? Ott van olyan, hogy csak akkor oldják fel a pénzt, ha minden rendben ment (bár lehet, azzal is tudnak csalni).

  • 48.

    Sziasztok!

    Azért eladói oldalról nem gondolom, hogy természetes kellene legyen az utánvét. Engem pl. már keresett meg nem regisztrált ember, gmail-es címmel, telefonszámmal; akiről semmilyen infót a neten fellelni nem lehetett. Én eleve úgy hirdetek, hogy nincs utánvét (ez szabad döntés mindenki részéről), a személyes találkozást szeretem, az a legtisztább. Az illető megsértődött, pedig vele ellentétben engem telefonszám alapján meg lehet találni több helyen, és itt sem rosszak az értékeléseim (szerencsém is volt, korrekt partnerekkel találkoztam). A külföldi gs-kópián még csak vásároltam, mondjuk sokszor és már nagyobb tételben is. Minden esetben előre utalással. Eddig kopp-kopp nem volt problémám, minden rendben megérkezett. Igaz én mindig ellenőrzöm az eladót. Mondjuk a rókaposta talán tud olyat, hogy az automatából fizetéssel tudod kivenni a csomagot, de még az illető sem ajánlotta fel, hogy előrefizeti a csomagküldés díját, csak küldjem így (ott ugye eladóként bukhatod a feladási díjat, ha nem veszik át a csomagot), igaz, az ellen nem véd, hogy féltégla legyen a kartondobozban.

    Kicsit hosszú lett, bocs - szerintem mindenképp érdemes feljelentést tenned és nagyon jó, hogy jelzed a közösségnek, ha ilyet látsz. Amúgy a szabálytalan hirdetés (egy hirdetésben több cucc) eleve gyanús kell legyen. Aki az oldal szabályait sem tartja be, attól mit várunk?

  • 47.

    Így kell ezt, nekem is volt hasonló sztorim, csak én jóval előbb kibxtam az illetőt. A GSF-en még nem akartak átbakkerolni, de én keveset bizniszelek:

  • 46.

    a csomagküldő cégektől sokkal jobban tartok. ezért mindent utánvétttel veszek. kétszer nem tudtam, mind a kétszer gond volt a csomaggal.

  • 45.

    én ha lehet kérek fb elérhetőséget. ha van, onnan sok mindent megtudok. De eddig még csakbecsületes emberekkel üzleteltem. Olyan már volt, hogy rossz érzésem volt valakivel kapcsolatban, és elálltam az üzlettől a stílus miatt, de az még nem azt jelenti hogy gyanús lett volna

  • 44.

    én ha lehet kérek fb elérhetőséget. ha van, onnan sok mindent megtudok. De eddig még csakbecsületes emberekkel üzleteltem. Olyan már volt, hogy rossz érzésem volt valakivel kapcsolatban, és elálltam az üzlettől a stílus miatt, de az még nem azt jelenti hogy gyanús lett volna

  • 43.

    Igen, ebben abszolút igazatok van, az értékelések valóban adhatnak biztonságérzetet, annak ellenére, hogy valaki nem is olyan régen használja az oldalt Én sem vagyok régóta regisztrált tag, mégis van már jó pár értékelésem, ami adott esetben az én dolgomat is megkönnyíti. Azt valóban én is benéztem, hogy értékeléssel nem rendelkező csalótól vásároltam, de vásároltam már gond nélkül olyan embertől, akinek nem volt értékelése, és gond nélkül ment minden. A profiladatoknál csak a tagság kezdetét lehet megnézni, pl. én is az idén regisztráltam. Na mindegy, köszi nagyon a segítséget, tanácsokat, hozzászólásokat, jó, hogy ilyen aktív és segítő közösség tagja lehetek. Ha esetleg még valaki áldozata lett, jelezzen. Majd írok, hogy mi volt a hatóságnál.

  • 42.

    Bencze Szabi: látod, az ilyen esetek túlzott óvatosságot, bizalmatlanságot eredményeznek, aminek elsősorban a kistelepüléseken élő, nem a seftelésből élő tagok isszák meg a levét, és persze a tőlük vásárolni szándékozók is hoppon maradnak.

    Az értékeléseknek köszönhetően nem egy esetben utaltam előre gond nélkül. Ez a mi közös eredményünk: számtalan adásvétel tapasztalata. Ezt a rendszert kellene csak kibővíteni, az igényekhez igazítani más netes közösségek működési példáját követve.

  • 41.

    Becze Szabi: Nyilván van középút. Az itt jelenlevő tagok (akik évek óta itt vannak, pozitív értékeléssel stb.) nem fognak átverni. Ha ilyen tagokkal üzletelek, egyértelműen én is biztonsággal utalok, utalhatok előre, az már csak az én természetem, ha esetleg mégsem teszem.
    És abban is biztos lehetsz, hogy itt kevesebb csalóba fogsz ütközni, mint a legtöbb nyílt hirdetési oldalon.
    De a frissen regisztrált, előzmény és véleményezés nélküli emberek esetében egyértelműen célravezetőbb az óvatosság.

  • 40.

    Nagyon sok pro és kontra felhalmozódott itt, és ahogy visszaolvasgattam topikokban, ez még hosszasabb tud lenni, és érthető, hogy mindannyian keresünk valamifajta megoldást. Minden eset tud egyedi lenni, és vannak általános, könnyebb esetek is, és mindegyikben van igazság, amit itt felsoroltatok. Mindenesetre én leszűrtem magamnak a nagyon egyszerű tanulságot, hogy többet nem utalok előre, annak ellenére sem, hogy hosszú évek alatt más platformokon soha nem volt ebből gondom. Inkább akkor lemondok a cuccról, vagy keresek más opciót. Tudom, hogy mindenben van rizikó, és a csalók már-már mindenhol ott vannak. Holnap a rendőrségen kezdek és meglátjuk, hogy mit mondanak.

  • 39.

    Talpi: A GS tagság biztonságérzetet keletkeztet, és tény: az óvatosságon túl egyedül az oldal, és a mögötte állók azok, akik tehetnek a tagság védelme érdekében.
    Az általam alább hivatkozott thread is jól mutatja, hogy leginkább a tagság szeretne fellépni a csalók ellen, de a tagság eszköztelen. Ezért kerül szóba ez a téma itt nap, mint nap.

  • 38.

    Hát, tőlem vett már úgy külső vevő, hogy emiatt lépett be (nekem nem lehet kívülről jelentkezni a hirdetéseimre), de olyan is volt, hogy nem lépett be, hanem megkeresett a facebookon (mert a saját nevemet használom mindenhol). De a legtöbben úgy hirdetnek, hogy külső jelentkezéseket is fogadnak, mert ha nem így tesznek, nagyot csökken a lehetséges vevők köre.
    De egy videós üzletkötés ugyanúgy lehet kamu, mint bármi. Ezek az emberek bankszámlára kérnek utalást. A bankszámlát persze lehet kamut nyitni strómannal, de azért nem könnyű, úgyhogy zömmel igazi bankszámláról van szó.
    Tényleg nem egyszerűbb azt mondani, hogy, ˝bocs, csak személyesen, nincs posta, nem utalok előre, nem küldök előleget, max eladod˝? Én egy csomót utaztam már cuccokért, amik fontosak voltak nekem, nagyon kedves emberekkel boltoltam, nagyjából le is csekkoltam őket, de mégsem küldtem előre pénzt.

  • 37.

    Tudom hogy nem leszek most sem népszerű de kérdezem: miért attól várjátok el hogy megvédje az óvatlan vásárlót akinek az üzlethez semmi köze?
    Persze beszélgetni lehet róla ☺

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 36.

    továbbá,ki védi az első vevőt? Még tovább, ha a második vevőjét cseszi át, akkor mi lesz azal aki először jó értékelést adott? Ha semmi, akkor simán kijátszható a rendszer, ha meg lenne vmi következmény, akkor meg senki nem vesz először. Inkább egyéni bevált módszereket lehetne gyűjteni az előreutaláshoz, jó példa a videohívás sztem, vagy facebook profil elkérése (ha fent van), vagy megbeszélni h legyen utánvét, de a postaköltséget elutalod előre (ne rizikózzon az eladó), sztem található még ilyen, gyűjtsünk még! :)

  • 35.

    Az eladó közli veletek a vevő nicknevét, de lehetne olyan megkötés, hogy legyen belső levelezős nyoma is a kapcsolatfelvételnek.
    Aki nem GS-tag, azzal nincs dolgunk, lépjen be :-)
    A figyelmeztetés csak GS-tag vásárlásával lenne törölhető.
    Minden szervezetben megvan a hierarchia, miért kellene ˝igazságosnak˝ lennetek az aktív tagok érdekeivel szemben?

  • 34.

    @Henry, mivel a GS-hez nem jut el ki volt a vásárló ezért nem tudunk neki küldeni semmit :-(

    És mi van, ha nem is GS tag veszi meg végül? Ő nem tud értékelést adni.

    Ez nem lenne igazságos az új tagokkal szemben. Ahogy Gábor írta itt vergődnének az újak megbélyegezve, miközben Ők nem tettek semmi rosszat csak az a bűnük, hogy még soha nem adtak el semmit a GS-en.

    Az nem jó ötlet, hogy aki előreutalással fizet az kér egy videóbeszélgetést az eladótól amit fel is vesz? Aki videófelvétel után is át akar verni valakit, az tényleg elmeroggyant....

  • 33.

    Tehát, ha jól értem, az a logisztika, hogy valaki megveszi az új tagtól a terméket, aki ezt jelzi nekünk, majd mi ez alapján küldünk egy emailt a vásárlónak, hogy értékelje a tagot. Aztán a vásárló vagy értékeli, vagy nem. Mint ahogy eddig. Vagy netán kényszerítsük a vevőt, hogy értékelje a vásárlást? Mondjuk, letiltjuk, amíg nem értékel. :) Vicces lenne, de szerintem nem lenne népszerű intézkedés (és hatékony sem).
    Nem hiszem, hogy a tanítás/tanulás reménytelen, ha ezt hinném, nem dolgoznék tanárként, ezen kívül örökbecsű Fülig Jimmy mondásomat tudom csak újfent idézni: ˝Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani.˝
    Szerintem a z oldal maximálisan megtesz mindent a csalók kiszűrésére, ennél erőseb szűrést már csak egy teljesen zárt közösségben lehetne csinálni, ami meg hirdetési oldal esetében nem tud hatékonyan működni.

  • 32.

    Világosan fogalmaztam. Azért lesz kedves értékelni a vásárló, mert kap egy erre vonatkozó mailt tőletek az eladó visszajelzése alapján.

    Idealisztikus jövőképedet, annak megvalósíthatóságába vetett hitedet pedig csak csodálni tudom.

  • 31.

    Henry Kaiser: Ez oké, de nem lehet tudni, mikor zajlik vásárlás, mivel az nem a GS-en keresztül történik. Namármost, ha regisztrál valaki, kap egy piros jelet, ki tudja, mikor fogja eladni a cuccát, és ha eladja, lesz-e olyan kedves a vásárlója, hogy értékeli. Én elég sok dolgot eladtam/vettem itt, az értékeléseim zöme mégsem ezekhez kapcsolódik, egy csomóan nem írtak semmit, pedig rendben ment az üzlet.
    Tehát, lehet akár évekig is piros jellel bénázni itt.
    A megoldás szerintem nem az, hogy megnehezítjük a normális új tagok létezését az oldalon. Fordítva működik: nem küldünk előre pénzt ellenőrizetlen idegennek. Vagy akár ellenőrzöttnek sem. És ez a csalási forma azonnal megszűnik.

  • 30.

  • 29.

    Javaslat:
    A tagság számára fontos támpontot adó értékelési rendszerben minden új tag hirdetéseinél legyen látható egy nagy piros táblicsku, ami arról szól, hogy ő még új, nincs vele tapasztalatunk.
    Adjatok egy kérést az első GS-tag vásárlója számára, annyit, hogy rendben volt-e az üzlet, vagy sem (egy segédprogrammal, vagy válaszlevéllel, ahol az eladó után a vevő is visszajelez felétek az első eladása után). Csak már legalább semleges visszajelzéssel rendelkező tag visszajelzése legyen érvényes, melynek beérkezése törli a figyelmeztetést, egyben valamilyen értékelést is adva az új tagról.
    A felkészülési időben generált értékeléseket már könnyen kiszűrhetné az adminisztráció.

  • 28.

    Szabi, ezeket a részleteket ne nyilvánosan beszéljük meg, itt a falnak is szeme van. Ha kérdés van keress minket privátban :-)

    Kérjük mindenki jelentkezzen akit lehúztak. Ha csoportos feljelentés lesz nagyobb az érték így hosszabb lesz a büntetés is.

  • 27.

    Loránd, még szép. Én is olvasom, meg az adminok is. Követjük az eseméyeket és a háttérben dolgozunk. Ha nem így lenne, sokkal több embert lehúzott volna :-)

    Tippünk az nekünk is van, másunk sincs, csak ötleteink :-D

    De persze szívesen fogadunk minden javaslatot. Ha követed az eseményeket láthatod, hogy a hibák nagyrésze is kijavításra került amiket a Fórumban írtatok. Még sok van előttünk, de most a csalókon dolgozunk. Sajnos ennél többet nem mondhatok, máskülönben utána meg kéne, hogy öl(el)jelek.... egyik sem lenne jó senkinek

  • 26.

    Igen, én sem szoktam beleszaladni, és én is óvatos vagyok, engem soha nem vertek át más portálokon sem, de hát ezt elég, ha egyszer benyalja az ember...
    Kiss Balika: nem tudom, hogy ugyanaz-e az eladó, ezt ugye az adminok tudhatják, akár mailcím alapján, de érthető okokból adatot nem adhatnak ki. Én nem tudok e-mailcímet, egy nevet (kérdés, hogy az is valódi-e) és bankszámlaszámot, a rendőrség esetleg abból tud kiindulni.
    Nekem az is kérdés, hogy mi van akkor a csoportos feljelentéssel, ha nem ugyanarról a csalóról van szó?

  • 25.

    Uzenofalat, forumot szoktad nezegetni idonkent? Nagyon sokat beszeltunk errol a csalorol az elmult par heten.

    Lehet, hogy a fejlesztoknek el kene gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne lathatobba tenni az epp aktualis temakat...(lenne par tippem)

  • 24.

    Balika, kérjük mindenképpen jelentsétek fel. Ezer százalék, hogy elkapják. Minden bizonyítható. Ez nem olyan, mint amikor egy külföldi lehúz. Ott sokkal bonyolultabb az ügy, de még az sem lehetetlen.

    Bizonyítható az utalás őpedig nem tudja biuzonyítani, hoyg bármit is küldött volna. Megvan a telefonszáma és minden ami alapján beazonosítható.

    Kérlek jelentsétek fel.

    Egyébként nagyon régóta nem volt ügy itt a GS-en, legalább is nyomozás ügyében nem kerestek minket évek óta.

    A csalók megtanulták, hogy itt nincs helyük. Itt nem tudnak elbújni.

  • 23.

    Igen, sajnos előfordul, hogy elkényelmesedik az ember, pláne, ha viszonylag biztonságos környezetben van. Én alapból bizalmatlan vagyok, még olyankor is van egy kis szorítás a gyomromban, amikor a Thomannak utalok előre, úgyhogy ismeretlen magánszemélynek szerintem életemben egyszer tettem csak (de előtte kb. még a kutyája oltási bizonyítványát is lecsekkoltam), így is több évet öregedtem az egy hét alatt, míg megjött az áru.

  • 22.

    Kb 20 éve folyamatosan adok-veszek hangszereket, hangcuccokat, több 100 tranzakció, de soha ilyen tapasztalatom nem volt zenésztársakkal. Különösen nem gyanakodtam itt GS-en. Hát most beleszaladtam, ez van.

  • 21.

    Beszaladtal tatott szajjal a f erdobe...

  • 20.

    Tokról nem volt szó, egy leharcoltabbnak tűnő GT 100 volt. 90ekért láttam már pár helyen gondoltam 70ért azért annyira nem elrugaszkodott árazás, csak gyorsan el akarja adni.

  • 19.

    Ha mást is átvert, én benne vagyok a csoportos feljelentésben. izyband@gmail.com A bankomnál megpróbáltam tiltani a tranzakciót, de sajnos elvileg már kiment viszont tettem panaszt.

  • 18.

    GS Fanatic, jeleztem a forumban a hibat nemreg, nem lehet arra linkelni rendesen a tema cimeben levo kerdojel miatt...

    Szerk: nyisd meg a linked, majd a cim sorban tegyel a vegere egy gondolatjelet...

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 17.

    Mennyit utaltal, Balika, 70k-t, vagy 50k-t a kemenytokos gt100-ert?

  • 16.

    @Henry: erre gsfanatic.com a bejegyzésre gondoltál?

  • 15.

    +1 Nagyon úgy fest én is bedőltem... ˝Kovács Béla˝ ˝Boss GT100˝ hirdetés? Még fel is hívtam, beszéltem is vele.

  • 14.

    Köszönöm a hozzászólásokat és segítséget. Igen, én is figyelmetlen voltam, pedig le szoktam csekkolni az eladót, nem is szoktam előre utalással vásárolni, bár az utánvét is sokszor rizikós tud lenni, és még a hirdetés sem volt annyira gyanús (láttam itt már ˝rosszabb˝ hirdetéseket, szövegezés, stb.). Az általam kinézett pedál sem volt gyanúsan olcsó. De tény, hogy óvatlan voltam, bár ez nem mentesíti a csalót. Azt esetleg tudjátok, hogy a banknak a pénz visszahíváshoz elég, ha levelezéssel tudom bizonyítani a csalást, vagy mindenképp rendőrségi feljelentés szükséges?

  • 13.

    Persze nem arra a linkre visz...
    Erre gondoltam: Csalo?
    2023.11.24. 21:04

  • 12.

    Sajnos a rendszerbe be lett építve a demencia is, így most már csak a 27. kommenttől olvasható, de maradványaiban is tanulságos az alábbi beszélgetés:

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 11.

    És fontos: ezek az emberek kamu címeket adnak meg természetesen, úgyhogy, ha elutazunk, nincs ott az eladó, viszont egy biztos: előleg/foglaló nélkül nem megy bele a személyes találkozóba. Ha elküldünk, mondjuk, 20000 forintot, akkor már jól járt, és elirányít minket Mátészalka alsóra potyára. Tehát, ha nem küldünk semmi pénzt előre, nincs kapás, dobnak minket.

  • 10.

    Talpi: Pedig lehet reális árú hirdetéssel is csalni. Szerintem az alapszabály, hogy nem leinformálható tag (friss regisztráció, 0, vagy kevés vélemény) esetében csak személyes megtekintést és fizetést választunk. Akkor is, ha tudunk beszélni, levelezni stb. az eladóval. Ezzel az összes hasonló csalás kivédhető. Ez egy olyan kicsi ország, hogy bármilyen messze el lehet utazni hamar, és ha az útiköltséget veszítjük, az még mindig jobb, mint ha sokszázezret.

  • 9.

    Célravezető módszer ha kicsit körüljárjuk a ˝kihagyhatatlan˝ hirdetések eladóit és mérsékeljük a kapzsiságunkat. Tegnap regisztrált és félár alatt hirdet kuriózum árút - talán gyanús lehet. Érdekes hogy még soha nem jelentkezett senki avval hogy reális áron hirdetett termékkel verték át ☺

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 8.

    Szia Szabi. Nekem anno pont itt a gs csoport azonosította be a csalót (bár a telefonszáma + a számlaszáma is megvolt) és valószínűleg ő is látta az összefogást itt a fórumon, így a végén többünknek visszautalta a pénzt. Anno is a csoportos feljelentésről beszéltünk, amitől sztem megijjedhetett az illető....úgyhogy javaslom, tégy feljelentést, háthogyha nem egyedül vagy így most éppen te. Ne hagyjuk őket!!!

  • 7.

    Megerősíthetem, Szabi megekerestt minket.

    Két fontos dolgot szeretnék elmondani:
    1. A károsultnak kell felejlentést tennie, mi nem tehetünk. A rendősrséggel nagyon jó kapcsolatunk van, sok csalót sikerült lefülelniük a GS segítségével az elmúlt 18 évben.

    2. Folyamatosan rajta vagyunk, hogy megakadályozzuk a csalók beszivárgását. Az említett sz*rházi ugyan mindig új profilt regisztrál, de beazonosítás után azonnal töröltük/törljük mindegyiket. Sajnos ezesetben így is lett ideje befűzni Szabit.

    Fontos, hogy tudjátok jelenleg rengeteg munkánk van az új oldal beüzemelésével, DE a csaló megfogása prioritást élvez.

    Nem vagytok védtelenek!

    Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megelőzzük a bajt és végtére is az informatika és a tagság figyelő jelenléte a mi oldalunkon áll.....

  • 6.

    Például milyen ötletek? Mármint nem az olyanokra gondolok, hogy szűrjük az emaileket, kérjünk személyi igazolványt a regisztrációnál, meg menjünk ki lakásra, hanem a használhatókra stb.

  • 5.

    Számtalan ötlet érkezett már a tagság részéről.

  • 4.

    Henry Kaiser: várjuk a javaslatokat.

  • 3.

    Gábor, itt többen is úgy gondoljuk, hogy a GS is tehetne többet tagsága védelme érdekében.

  • 2.

    Pl.: www.borsonline.hu
    Vagy:
    www.police.hu
    Vagy: www.police.hu
    De egy halommal van, lehet mazsolázni: www.police.hu
    És eléggé elkapják őket, szerencsére. Nyilván, mint a penész vagy a gyom, egy helyen kipucolod, másik helyen újra megjelenik, de azért hagyni nem kell.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 1.

    Szerintem semmiképpen nem szabad elengedni. Erre számítanak, hogy nem vacakolnak az emberek, hanem elkönyvelik veszteségnek. De ezeket a csalókat semmi más nem állíthatja meg, csak a hatósági intézkedés. (Meg persze az önbíráskodás, de az ugyanúgy szembe megy a törvénnyel, mint a csalás és a lopás.)
    A zálogházas csaló (aki itt is próbálkozott sokat, de fő terepe a Jófogás volt) évekig űzte az ipart, és valószínűleg rengeteg embert megkárosított így. Viszont végül elkapták.

GS Aktív