Santander LP

2010.11.29.

 Előző írásomban egy Hagström Ultra XL-5, középkategóriás gitárt veséztem ki. Most egy alacsonyabb árkategóriába tartozó márka a SANTANDER kerül sorra, hiszen erről a gyártmányról szerintem itthon még nem sokat tudni.


Tőlük az első hangszereket, nevezetesen 2 db. PLAYER névre hallgató LP kópiát két éve vásároltam. Már akkor feltűnt, hogy alacsony áruk ellenére, a hangszerek szép kidolgozásúak, jól használhatóak, kellemes hangúak voltak.
Mindez dacára annak, hogy csavarozott nyakkal rendelkeztek.
Ezúttal egy Les Paul Spalted Maple behozatalára került sor. Mivel egy hasonló, eredeti Gibson LP Standars 2008-as modellel rendelkezem, adódott az egybevetés lehetősége.
Ez a márkán belül, egy igényesebb kivitelű, tömör juharból készült hangszer, ragasztott nyakkal. Súlya eléri egy Gibson LP Standard súlyát, így a két hangszert egymás után kézben fogva, a különbség alig érezhető.

Geometriájuk szinte azonos. Ami feltűnő, hogy a SANTANDER alsó szarva hegyesebb. Azt bátran merem kijelenteni, hogy nyaka, mivel hajszányira vékonyabb profillal készült, picit kényelmesebb is. Az új PLEK rendszerrel készült Gibson bundozással természetesen nem tudja felvenni a versenyt, de a húrozás laposan fut, kis nyomással használható. Felépítésének köszönhetően hangkitartása nagyon jó, dinamikus, erőteljes LP hangja van, a pickupok jellege miatt a Gibson-hoz képest kicsit rockosabb, karcosabb tónusa van.
További eltérés, hogy a megszokott elrendezéshez képest itt két, hangszedőként független hangerőszabályzó, és csak egyetlen, közös hangszínszabályzó van. Ennek köszönhetően relatíve szűk spektrumban lehet a hangszíneket variálni.

A gitár szép, fekete, Koreában gyártott szerelvényeket kapott, a potméter gombok is fémből készültek. A hangoló gépek rendkívül nagy és kényelmes gombokat kaptak.
A magam részéről jobban örültem volna , ha a gitár fejének mintázata a test gyönyörű felületéhez, és nem a fekete szerelvényekhez igazodik.
A gitár esztétikailag igen mutatós, szerelése jól kivitelezett. Optikai illesztési, vagy elektronikai hibákat eddig nem észleltem, a hangmagasságot jól tartja.

Összességében elmondható, hogy a hangszer tiszta és torz, akár túlvezérelt, vagy mesterségesen torzított hangzása is kitűnő, LP karakterű. Elsősorban PC-n Stúdió fejhallgatóval (t.bone HD990), és egy 100 W-os Ibiza kombón, ill. egy 40 W-os STAGG kombón próbáltam.

Leírás

Gyártási hely: Kína (hardver: Korea)
Teljes hossz:1000 mm
Testszélesség: 330 mm
Menzúra: 628 mm
Nyeregszélesség: 42 mm
Nyakszélesség a 12 bundnál: 53 mm
Bundok száma: 22
Súly: 4 kg
Test: tömör juhar, nyak: juhar, ragasztott
Bevonat: Fényes lakkozás
Fogólap: Palisander
Hardware: Fekete
Kulcsok: zárt rendszerű, tartós kivitelben
Híd: Tune-O-Matic és Stop Tailpiece
Elektronika: Passziv (2x Vol / 1x Ton)
Hangszedők: 2x Humbucker, zárt

Megbízhatóság / tartósság


A poliészter bevonat tartósnak és ellenállónak mutatkozik. A hardver masszív, erős. A hangoló kulcsok egyediek, elegánsak, pontosak. A heveder tartók szilárdak, a hangszer, tartós, megbízható. Turnéra külső források tartalék hangszert ajánlanak.

Ügyfélszolgálat : szükség hiányában nincs tapasztalat

Egyéb minőségi kérdésekben tapasztalattal nem rendelkezem.

Összegzés


Aki egy jó minőségű, olcsó hangszert keres, blues-os, rockos zenéhez, annak jó szívvel ajánlom. Hazai bruttó fogyasztó ár a kereskedelemben nem éri el a 60.000 Ft-ot.

Forrás: www.santanderguitars.de
Fotó: saját készítés
Szerző: Kalanovics János



    Kommentek száma - 25
  • 25.

    Sziasztok! Azt szeretném kérdezni,hogy metálra jó lenne ez a gitár?

  • 24.

    Válasza kérdésre : Fehér Olivér nek ˝Hogy lehet valaminek lp hangja, ha nem mahagóniból van???˝

    Ha teszel bele eredeti Gibson pu-kak olyan lesz.

  • 23.

    A link helyesen www.santanderguitars.de, aki pedig nem tud kifelé kommunikálni, nyugodtan forduljon hozzám ! - ariex@battanet.hu

  • 22.

    Én nem tudom, de a santanderguitars.de nekem nem működik, viszont a
    www.musikhaus-schwanevede.de az működik.
    Rendeljetek nyugodtan, mert nagyon korrekt és gyors a kiszolgálás.

  • 21.

    És én is hirdetem:
    www.gitarshop.hu

    A joci által megadott link azonos a cikk alján szereplő linkkel !

  • 20.

    Németországból!
    www.musikhaus-schwanewede.de

  • 19.

    Úgy tudom, hogy itthoni forgalmazója még nincs.

  • 18.

    Van ennek itthoni forgalmazója? Vagy csak a németektől lehet beszerezni? :)

  • 17.

    Szeretném még egyszer a köszönetemet kifejezni Kalának, ezért a gitárért, mert annyira bejött, hogy kifejezni sem tudom. Jóval meghaladja a nálánál sokkal magasabb árkategóriába tartozó gitárok tudását! Ezen felbuzdulva, nagy valószínűséggel rendelek tőle még egy PRS kopit is.
    Leszögezném, hogy ez itt nem egy reklám, csak is a megelégedettségemet szerettem volna kifejezni,
    ezzel a márkával, és Kalával szemben.

  • 16.

    Egyébként valóban pillanatok alatt be lehet állítani. Sajnos ebben az árkategóriában lévő gitárok
    többségét be sem tudod állítani, mert annyira gagyin vannak összerakva.
    Ez a hangszer mindenképp kitűnik közülük.

  • 15.

    Persze, hogy messze van a Gibsontól! Ez egy teljesen más kategória.
    Én például betettem a hídhoz egy Dimarzio DP 155-öt, és döbbenetesen jó lett.
    Ez nem csak az én véleményem, hanem a zenésztársaimé is.

  • 14.

    Üdv! Nekem ma hozta a futár.Nem magamnak rendeltem, hanem eladásra, ezért én nem cseréltem rajta húrokat, de két perc alatt beállítottam és tényleg egész jó.A Gibsontól azért messze van, de 45000.-ért ne várjunk csodát. Mutatós kis cucc, ütni vágni pont jó!

  • 13.

    :-) Köszi! Köszi! Köszi!

  • 12.

    Most így belegondolva, inkább vettem volna egy ilyet a ZW helyett és spóroltam volna 60ezret még pluszba... de ezt csak a mostani anyagi helyzetem miatt vélem így :)
    Hú de vennék egyet...

  • 11.

    Nah... túl vagyok az első teszten. Kellemes meglepetés ért, mert egy nagyon szépen, igényesen összerakott gitárt vettem ki a dobozból. Húrcsere, nyakbeállítás és kisebb beállítgatások után, vittem a próbaterembe. Tisztán nagyon szép, kellemes telt hangja van, a megszokott LP-s meleg hang nekem hiányzott, de azt tudomásul kell venni, hogy ez nem mahagóni Les Paul. A torzított csatornán meghajtva, igazán ütős, harapós vadállat lett belőle. Rock-ra metal-ra egyaránt kiváló! A nyak kicsit öblös, engem a Gibson 50-es nyakra emlékeztet, bár leheletnyivel vékonyabb, de egyébként kényelmes. A húrnyomás kifejezetten kicsi, nagyon jó a játszhatósága. A fogólapon a trapéz berakások is szépen sikerültek, nincs mellettük ragasztó kifolyás. Kulcsok nagyon jól tartanak, masszívak. Egyszóval, ár/ érték aránya verhetetlen. Ezért az árért hasonló gitárt nem kapni. Örülök, hogy megvettem. Köszi Kala!

  • 10.

    Hát azt kell, hogy mondjam... ennyi pénzért nem hogy nem rossz, de kva jó. Nekem legalábbis tetszik hangban is. Ár-érték kategóriában nem is nagyon találkoztam hasonlóval, még a cortokat is veri. Nagyon jó kis gitár ez. Köszi a mintát és a cikket Kala! ;)

  • 9.

    Hali!
    Sebtében összecsaptam pár hangot, itt vannak: www.gitarshop.hu
    A többi Bélán múlik....:-)

  • 8.

    Kíváncsi vagyok rá :) Hanganyagot nem lehetne valahogy megosztani róla? Nem mintha lecserélném a Zakk Wylde-ot, de tényleg nagyon böki a csőröm, hogy milyen lehet.

  • 7.

    Ez a gitár holnap érkezik hozzám., már várom rendesen :)
    Mindenképp leírom a tapasztalatom.

  • 6.

    Az a passzív emg aktív akart lenni ;)

  • 5.

    Minél többször nézem, egyre jobban tetszik ez a gitár :)

  • 4.

    A vintage v100 is full mahagóni, mégis messze áll attól a jó kis zsíros hangzástól, pedig van benne anyag bőven. Ezzel a baltával inkább zúzni lehetne, de azt nagyon -főleg egy passzív emg-vel, vagy egy invader -azzal még pöpecebb lenne.

  • 3.

    Hogy lehet valaminek lp hangja, ha nem mahagóniból van??? Ennek ellenére, igény és dekoratívnak tűnik. Szép hangszer.

  • 2.

    Nekem külsőre abszolút de elnyerte a tetszésemet. Nagyon szép a kidolgozása. A nyaka az illesztésnél vintage v100-asokéra hasonlít -hangügyileg remélem nem :) A test maga, de leginkább a fölső része meg mintha Cort LP-re hajazna -vagy csak olyanra sikeredett
    Látványra 10/9 -max pontot nem adunk :) Kifejezetten tetszik a fekete fej, bejövős. Ha a hangja is oké, akkor ez egy baromi jó gitár és nem csak kezdőknek.

    W.

  • 1.

    Remek kezdő hangszerek. Tudomásom szerint ugyan ott készülnek mint egy másik német cég, a HK-Instruments Kínában gyártatott hangszerei. Egy ilyen basszuson elég sokáig játszottam. Jó Ár/Minőség arány.

◼ Népszerű