<< Visszalépés

Music Man Steve Morse Signature elektromos gitár teszt

2013.09.10.

Ritka alkalom, és ugyanakkor nagy örömömre szolgál, amikor Steve Morse hangszerét mutathatom be, aki a legendás Deep Purple jelenlegi gitárosa. Steve 1994-ben Richie Blackmoore-t váltotta az együttesben.

Steve kitartó és hűséges endorsere a Music Man cégnek. A gitár melyet használ egy univerzális és sokoldalú Stratocaster pár különleges megoldással. A Music Man Steve Morse Signature gitárnak története van, mely visszanyúlik Steve Morse iskolai éveire. Steve maga szerelt össze egy furcsa hangszert egy Fender Telecaster testből, egy Stratocaster nyakból, Gibson bundozással, egy ismeretlen márkájú 12 húros húrlábból, egy Bigsby tremolóból, és ugyancsak ismeretlen márkájú dupla és szimpla hangszedők kombinációjából. Ezt a gitárt Steve Frankenstein Telecasternek nevezte el.

Feltűnő volt, hogy a gitár 4 hangszedővel volt felszerelve. Az évek alatt a gitár folyamatosan változott, fejlődött. 1986-ban a Music man szerződést ajánlott Steve-nek, hogy legyen a cég endorsere. Steve azóta is hűséges partnere a Music Man-nek és időről időre mindent elkészíttek neki, amit csak kitalált.

A Steve Morse Signature gitároknak már több sorozata jelent meg, ezúttal a 4 hangszedős változatot mutatom be.

Részletek

Érdekes megfigyelni a gitár vonalvezetését és egyéb külsőségeit. Puritán kontúrok jellemzik, és ha megfigyeljük jól, akkor a jobb kéznek nincs kidolgozva a az eredeti Stratocasterre oly jellemző letörés, amivel a kéz kényelmesebben fekszik fel a testen.

A másik feltűnő tulajdonság, az elnyújtott csepp alakú kopólemez, mely a Steve Morse gitárokon tipikussá vált. A Music Manre oly jellemző fejforma és a 4+2 hangolókulcs elrendezés is tipikusnak mondható.

Ez a modell több színváltozatban kapható, amit tesztre kaptunk az egy érdekes gyöngyházszerű, csillámló pigmenteket tartalmazó tört fehér színű gitár. Színes fénnyel megszórva igen érdekes hatást kelt.

A gitár teste nyárfából van, a gondosan kiválogatott jávorból készült nyakat 5 db csavarral rögzítették a testhez. A fogólapot rózsafából készítették, melyen magas és széles bundok ülnek. A pozíció jelzők egyszerűek, sima gyöngyház pontocskák.

Szerelvények

A gitáron Schaller hangolókulcsok, és egy Floyd Rose rendszerű, de Music Man fejlesztésű tremolószerkezet található. Az ilyen megoldású tremolószerkezet maga után vonja egy satu alkalmazását is. A nyakba ültetett fémpálca a nyak melletti hangszedőnél található külső anyával állítható. Előnye, hogy így bármilyen 1,5-2 mm átmérőjű szöggel vagy hasonló tárggyal közvetlenül állítható a nyak.

Elektronika

A legfeltűnőbb talán a 4 db DiMarzio hangszedő, a 2 db dupla és 2 db szimpla kifejezetten Steve Morse-nek dedikált pickupok.

Nem mondható, hogy gyakran látni hasonlót, sőt a Steve Morse gitár az egyetlen ismert modell, ahol minden létező helyen van egy pickup. Ez Steve specialitása, már tanuló éveiben is a sok hangszedő bűvöletében élt, és ez megmaradt azóta is. Aki a 2-3 hangszedőhöz és az ehhez tartozó kezelőszervekhez szokott, annak igencsak furcsa lesz a 2 db billenő kapcsoló és a 3 állású pickup váltó kapcsolók és a 4 db pickup által megvalósítható kombinációk megtalálása.

Nekem is szükségem volt a rajzra, mely az internetről letölthető, hogy kiderítsem melyik hangszedőt hogyan lehet bekapcsolni és kombinálni a többivel. Azt le kell szögeznem, hogy érdekes, újszerű tónusokat hallhatunk a gitárban, de cserébe meg kell tanulni a kezelését, mert semmi sem úgy működik itt, mint a megszokott gitárokon.

Hangszedő kombinációk elérése

Azt hiszem hasznos lesz, ha itt a honlapon elárulom, hogy melyik hangszedőt hogyan lehet aktiválni. Az alábbi rajzot követve végülis hamar kiderül az áramköri bekötés logikája, de kell idő a megszokásához.

Mindenek előtt azt kell megszokni, hogy a 3 állású ( Telecaster stílusú) pickupváltó a lefelé kapcsolt állásában az 1. számú dupla húrláb hangszedőt, a középső állásában a nyaknál lévő 4. számú dupla hangszedőt, a felső állásában pedig a húrlábhoz közelebb lévő 2. számú szimpla hangszedőt aktiválja. Ezzel a kapcsolóval tehát nem tudunk kombinált hangszedő állást kapcsolni, hanem 3 különböző hangszedőt tudunk kiválasztani.

Találunk egy 2 állású billenő kapcsolót a fő pickup választó kapcsolótól balra, ennek funkciója az, hogy az előzőekben bemutatott 3 hangszedőhöz hozzáadja az 1. számú dupla húrláb hangszedő jelét.

Ezzel tehát további hangszínek jönnek létre, azaz a 4.+1. és a 2.+1. hangszedők kombinációi.

A hangerő és a hangszín potméterek után található egy további 3 állású billenő kapcsoló. Ennek 3 funkciója van:

A lefelé kapcsolt állásban a Telecaster stílusú pickup váltó és a 2 állású billenő kapcsoló aktiválódik. Ez egy furcsa funkció, mert gyakorlatilag egy kapcsolóval engedélyezzük egy másik kapcsoló működését. A középső állásban aktiválódik mind a két előzőekben említett kapcsoló plusz a 3. számú szimpla hangszedő is. Ezzel pedig további kombinációk jöhetnek létre: 2.+1.+3. továbbá a 4.+1.+ 3. és ha a két állású billenő kapcsoló ki van kapcsolva, akkor a 4.+3. és az 1.+3. kombináció jön létre.

A felfelé billentett harmadik állásban pedig csak a 3. hangszedő működik. Ez 10 hangszín összesen. Ügyes megoldás, egy nagyon sokoldalú hangszert eredményez, cserébe meg kell szokni a kapcsolók állását. Vajon Steve Morse használja-e mind a 10 hangszínt?

Hangzás, játékkényelem

A gitár hangzása nagyon izgalmas. Számos új tiszta hangszín kreálható és persze ugyanígy torzított hangok is bármely hangszedő állásban és kombinációban. A hangkitartás igen jó és a humbucker hangszedők igen magvasan, harapósan szólnak. Kombinált állásokban torzított hangszíneken eddig nem nagyon hallott, szépen síró szólóhangszíneket találtam.

A 10 hangszín duplája egy hagyományos 3 hangszedős gitárénak, a szokatlan kombinációk újszerű tónusokat adnak, melyekkel jól felfrissíthetők a már nagyon megszokott ismerős tónusok.

A nyak felülete selyemfényű, kellemes a kéznek, nem tapad, inkább kellemesen siklik a kéz. Kényelmes gitár, bár az a letörés a testen talán hiányzik egy kissé, főleg annak, aki megszokta egy hagyományos Stratocasteren.

A gitár 485.000,- Ft-ba kerül, mely árban benne foglaltatik egy szögletes üvegszál erősítésű bélelt kemény tok is.

Szerző: Szabó Sándor
Forrás: gitarhangtechnika.hu




Kommentek száma - 6

6. Hlaci
2014.05.09. 00:48:07
Éppen 10 éve hogy ezen a típusú hangszeren játszom, és bátran állíthatom, hogy minden stílusban komfortos vele a játék. Persze, az ember sohasem elégedett, mindig eszembe jut, hogy a ˝Tele hangzás egy igazi Telé-vel mégis más... Azonban ez az érzés általában a második számnál elmúlik. A hangszer hihetetlenül pontos és könnyen beállítható. A pick upok külön is karakteresek, de ugyanakkor egymástól nagyban függnek. Ez nem egy fejlesztgetem típusú gitár. Én pl. öblösebb nyak pickupot képzelnék el. Azonban a cserével elszállna három igen használhatő country-s, funky-s hangkarakter. A pick upokat érdemes közel állítani a húrokhoz (ellentétben a Fender Strattal) a teltebb hangzás érdekében. A nyaki hangszedőnél módjával. Kíséretnél meg kell szokni, hogy az egyik pick up kapcsoló útban van és gyakran lekapcsolhatunk a bridge-re. Idővel ezt is kiküszöböli az ember .-). A gitár meglepően szépen szól tranzisztoros erősítökkel is. Bátran neki lehet állni vele egy Dire Straits repertoárnak. Elfogultság nélkül és tapasztalattal állíthatom, hogy lazán helyettesít egy SRV stratót is. A Gibsonosok szerintem nem lesznek vele maradéktalanul elégedettek. Nekik Gibson kell. És az úgy is szól. Minden egyébre- Mastercard helyett -ott a Steve Morse MM. Majdnem tökéletes! ( Csak azt a régi eladott Telé-t tudnám feledni...)

Eredeti bejegyzés megtekintése
2013.12.24. 18:10:23
Huúúú, imádom Steve-et de nem vennék ilyen cuccot! Annyira primitív vagyok, hogy néha még az egy hídi humbuckerrel rendelkező gityómban is elfelejtem, hogyan kell felezni! :)))))) Jó cikk, szeretem az érdekességeket! Köszi! Kellemes ünnepeket!
2013.09.15. 16:40:09
Ha nagy rádiusszal vannak a kontúrok lekerekítve, a strat szerű ferde letörés nem is hiányzik. Ez egy szép , de nekem már túl agyas gitár. Charvel : Gyönyörű darab és nagyon tetszik az egyszerű elektronikai része. Michael Romeo gitárjaira emlékeztet.
2013.09.14. 23:03:10
Tom: Hogy ne menjünk messzire egy saját cucc Gotoh tremmel: link
2013.09.14. 19:57:36
Charvel : A Gotoh satus hídja nem véletlenül drágább mint az eredeti. Egyik Finn gitárgyártó szerint a legjobb és sok tesztelés alapján a legtartósabb.
2013.09.14. 11:46:04
A híd (és a nyaki satu) Gotoh gyártmány, szinte jobb mint az eredeti.
Nem véletlen, hogy a Music Man is szereti alkalmazni több modellen.