Megjelent a második LOVRECK album

2014.10.14.




Megjelent az egykori Marshall Gitárverseny győztes Lovrek Krisztián vezette LOVRECK második nagylemeze, A remény rabszolgája.

A bemutatkozó Lélek-Gyilkos album folytatása, az októberi HammerWorld Magazin mellékleteként, de az összes online zeneáruházban is megtalálható. A 9 dalt tartalmazó korongon olyan vendégművészek játéka is hallható a Lovrek Krisztián (ének/gitár), Kárpáti Zoltán (gitár), Horváth "Sexy" Gábor (basszusgitár), Gerendás Dániel (dob) négyes mellett, mint pl. ifj. Tornóczky Ferenc (Hobo, Póka Experience), Lukács Peta (Bikini) és Király István. A lemez borítóját a nemzetközi szinten is elismert Havancsák Gyula készítette.








    Kommentek száma - 4
  • 4.

    egyébként tényleg dicséretes az erőfeszítés és látszik, hogy sok munka volt vele (nem csak a lemezzel, hanem magával, hogy valaki így gitározzon) - ez mindenképpen elismerésre méltó és tök jó, hogy valaki ennyit foglalkozik a zenével, hiszen ez az energia amit beleöl már évek óta a zenélésbe az nagyon kevés embernek van meg - és tök jó, hogy valaki pont a zenéléssel foglalkozik ilyen elánnal

    a zene nekem tényleg elég vontatott (pedig nekem blues, swing, metal, pop, jazz, klasszikus stb egyre megy, mindegyiket ugyanannyit hallgatom, szóval nem a stílussal van bajom), ha nagyon profin is adják elő

    a másik baj pedig nekem az ének, sajnos elég ˝vékony˝ (ritka, hogy egy szólógitáros legyen az énekes, nem sok zenekarban sikerült ez eddig - sikeresen), vokálozni a háttérben jó lenne

    de a fő problémám, a szöveg (egy jó szöveggel bármit meg lehet menteni :))
    sajnos a magyar nyelvben nagyon nehéz jó szöveget írni (néha sikerül azért), de ismerjük el, hogy ha ez a téma angolul lenne előadva, akkor hatásosabb lenne - és nem azért, mert nekem magyarnyelv-fóbiám van, hanem egyszerűen valamiért ez nekem nem jön át, darabosnak, erőltetettnek, őszintétlennek hat (pedig van sok jó magyarul éneklő dalszerző is akiknek egyszerűen elhiszem, hogy mit mond: például Presser, Dés, Váczi, sőt pár Tankcsapda szám is nagyon hiteles, de ezt a számot valahogy kínos hallgatni)

    azzal, hogy az előadónak nagy az arca nem tekinteném egyértelmű hibának (néha inkább csak szórakoztat, pl Malmsteen, vagy a korai Meola is tud ám olyanokat mondani :), de ezzel egy szint után inkább szerethető lesz az előadó pont a hibája miatt).... csak más dolog sztárallűrösen önelégültnek lenni és más dolog lenézni másokat... (főleg úgy, hogy itt zeneileg nem sok minden történik, inkább egy technikai leckefelmondásról van szó)

    és nem az irigységről van szó, mert én nem tökéletesen szeretnék zenélni, hanem jól (inkább cserélnék ösztönös tehetséget Kurt-tel, mint tudást és csúcsgitárokat valami ázsiai speedzenésszel) :)


    én egyébként drukkolok neki, hogy picit érjen a dolog, legyen mondanivalója, legyen zeneibb, ösztönösebb, hitelesebb, ezzel mindenki jól járna (ő is és mi is), de jelenleg ő egy nagyon profi, bár kevésbé kreatív stúdiózenész szerintem

  • 3.

    Én kérek elnézést...szal` akárhányszor feljövök az oldalra, ez a hír fogad középen.
    Az ember ilyenkor, ha éppen k*-ra ráér, meghallgatja, megnézi. Sexy egy másik zenész oldal, másik
    fórumáról, régi, kedves, ismerős arc, hat húroson is igazán jó muzsikus. Épp ezért kicsit értetlenkedve vagyok, Lovreck ˝izzadságszagú˝ erőltetett játéka párosul közhelyekkel tűzdelt, feledhető dalszöveggel, az éneket inkább nem is mondom. Nem értem. Mondom, én kérek elnézést, nem megbántásképp, ez a srác legalább csinál valamit és azt vérkomolyan veszi. Épp ezért le a kalappal, viszont, kevesebb ˝arcoskodás˝, több alázat, némi szerénység - a lemezen említett Peta kíválló példa erre - jót tenne. Azt olvastam, hogy nem mindegy ki kritizál, jogos. Nem is kell ezt komolyan venni...sőt, szívemből kivánom, hogy Lovreck ˝beérjen˝, kiforrjon stb.... L.

  • 2.

    Szerintem érdemes. Én ugyan csak olvastam, nem írtam kommentet, de rég nevettem ennyit. Tudom, hogy ízlések és pofonok, de sajnos én is a többséggel értek egyet. Pedig elöbb hallgattam meg a lemezt, minthogy bármit is olvastam volna róla.

  • 1.

    Nem tudom érdemes-e itt újabb frontot nyitni, az új lemez elég lehúzó kritikát kapott a közönségtől a Shockon.
    A kommentekre gondolok www.shockmagazin.hu

◼ Népszerű