L.R. Baggs elektronika beszerelése akusztikus gitárba

2016.07.09.

L.R. Baggs elektronika beszerelése akusztikus gitárba

Nemrégen vásároltam magamnak egy Sigma ST-DM akusztikus gitárt. Már a beszerzés előtt elhatároztam, hogy elektronikát fogok az új hangszerbe szereltetni/szerelni, mert tudtam, hogy a fellépéseknél nem mindig fogom tudni jól megoldani a hangosítást mikrofonnal, csak gitárerősítővel. Így ez tűnt igazán kézenfekvő megoldásnak. 

Először Fishman Presys Blend piezos elektronikán gondolkoztam, mert szerettem volna olyan előerősítős pickup rendszert, amelyen a potméterekkel többféle beállítást lehet eszközölni. Továbbá a beépített hangológépet is jó ötletnek tartottam. Időközben azonban elkezdtem keresni más lehetőségeket is. Egészen véletlenül találtam rá egy néhány éves, de nagyszerű, Szabó Sándor által fémjelzett cikkre, ahol L.R. Baggs hangszedőket tesztelt. Miután elolvastam a cikket, bizony komolyan elgondolkoztam, hogy a Fishman ötletet talán el kellene vetni és vagy egy Elements vagy egy iBeam lenne a jobb megoldás. Körbenéztem a piacon, és igen elkeseredtem, mert nem szándékoztam 40-50000 forintot csak az elektronikára áldozni. Továbbá az új L.R.Baggs termékek előerősítője a jack-aljzatba van integrálva, így csak egy hangerőpotméter -a drágábbakban van hangszín is - kínál minimális lehetőségeket. Már majdnem lemondtam a beruházásról, amikor szó szerint három napos keresgélés után teljesen véletlenül találtam egy vadonatúj iBeam, külön előerősítős elektronikát, amit egy kaliforniai hangszerüzlet árult az eBayen. Ráadásul olyan áron, hogy még vámmal és szállítási költséggel is alig haladta meg a itthon kapható legolcsóbb L.R. Baggs pickupok árának a felét. Rögtön le is csaptam rá. (Egyébként egy raktáron régóta elfekvő termék volt, mert a doboza kissé viseltes volt, illetve az eredeti árcimkén 100$-ral több szerepelt. Ezt az előerősítős iBeam modellt az L.R.Baggs úgy tudom, már nem gyártja.)

Mivel vidéken élek és a hozzám legközelebbi hangszerész -, akire rábíztam volna az elektronika beszerelését - legalább 100km-re található, így elkezdtem számolgatni. A hangszert egyszer el kell vinnem, majd haza kell hoznom a mestertől. Ez minimum 400km autózás, plusz még a munkadíj... Olcsóbban kijövök, ha a szerszámokat megveszem (amik meg is maradnak) és magam építem be a rendszert.  

Néhány hét alatt, amíg megérkezett az iBeam, sikerült összevásárolnom a beépítéshez szükséges  szerszámokat a meglévőkhöz. Így a következőkre volt szükségem:

- Multifunkciós mikrogép (vágótárcsával és marószárral)

- 1/2 colos propeller dörzsár (ezt is külföldről kellett rendelnem)

- 2mm-es fúrószár

- Állítható villáskulcs

- Csavarhúzó

- Tolómérő

- 5cm széles maszkoló szalag

-Kétoldalú ragasztószalag

- Alkoholos filc, olló, cellux

A beszerelés előtt természetesen a YouTube-on megnéztem néhány videót, így volt néhány ötletem, hogy hogyan végezzem el az egyes lépéseket. Úgy döntöttem, hogy legelőször a jack csatlakozót fogom beszerelni. Így először a hevedertartó gombot kellett eltávolítani, majd maszkoló szalaggal leragasztottam a meglévő lyuk környékét, hogy a dörzsár nehogy kárt tegyen a lakkozásban. Lassú, de határozott mozdulatokkal körülbelül 2-3 perces munkával el lehetett készíteni a 1/2 colos lyukat. Egyedül arra kellett vigyázni, hogy a gitár hosszanti központi tengelyén maradjon a dörzsár, máskülönben az aljzatot csak ferdén lehetett volna becsavarozni.

Miután sikerült a megfelelő méretű lyukat elkészíteni, a jack aljzatot kellett beszerelni. Erre a műveletre a neten vastag, erős drótot használtak, amelyet kívülről, a 1/2 colos lyukon keresztül vezettek be a hanglyuk irányába. Majd a hanglyukon keresztül húzták át az aljzatot a furaton keresztül. Azonban nekünk egyszerűbben sikerült ezt beszerelni. A feleségem vékony keze pont befért a hanglyukon keresztül, és át tudta vezetni az aljzatot a furaton. S így már gyerekjáték volt a rögzítőcsavart és a hevedertartó gombot meghúzni.

Ezt követte a a legrázósabb része a dolognak: az előerősítő helyének a kialakítása. Ehhez először lemaszkoltam a gitár kávájának azon részét, ahol a vágást terveztem. Majd a vágósablont celluxszal felragasztottam a maszkolószalagra. Természetesen többször, és alaposan mértem meg mindent tolómérővel és a többször igazítottam a sablon helyzetén az előerősítő takarókeretének a segítségével is. Hiszen a gitár fedlapjával párhuzamosan szerettem volna elhelyezni az előerősítőt.

Majd jöhetett a vágás a vágótárcsával. Először a sablon közepére készült egy próbavágás. Majd téglalap alakban lett a vonal mentén kivágva a sablon. Így azonban még nem esett ki a lemez, mert a rés sarkai ívesek és nem lehetett a sarkak széléig vágni. Tehát egy pár miliméteres anyag még tartotta a falapot. Így a marószárral kellett belefúrni a fába, majd ezzel kellett kialakítani a belső ívet.  Ahhoz, hogy a finom fareszelék ne repüljön szét a vágás és a marás során, elővettük a porszívót és a tárcsához közel tartva elszívattuk a hulladékot. Így gyakorlatilag csak a gitár testében maradt egy kevés forgács.

A sablont ekkor még nem lehetett eltávolítani a káváról, mert még négy furatot kellett készíteni a rögzítőcsavaroknak. A furatoknak 2,34 miliméteresnek kellett, hogy legyenek. Így minden egyes fúrás után a 2mm-es szárat megjárattam az üregben, hogy bővítsek az átmérőjén egy hajszálnyit. Csak ez után a művelet után vettem le a sablont a maszkolószalagokkal együtt a gitárról.

Ekkor még nem rögzítettem az előerősítőt, hanem az iBeam pickup beragasztása következett. Ehhez gyárilag adtak egy műanyag készséget, mellyel optimális helyre lehet rögzíteni a hangszedőt. Ezt nevezzük innentől pickup-rögzítőnek. Megmondom őszintén, hogy hiába olvastam el a használati utasítást, a neten található egyik videó segítsége nélkül bizony nem tudtam volna, hogy hogyan gondolják a beragasztást. Egyébként tényleg végtelenül egyszerű a használata, miután megnéztem azt a rövidke filmet. A pickup-rögzítőt össze kellett szerelni úgy, hogy a függőleges elemek a két szélső húrlábtüske helyére kerüljenek. Majd ezekre vízszintesen egy plexi lemezt kellett fogatni, mely a  pickupot hivatott ideiglenesen rögzíteni. Meg kell itt jegyeznem, hogy le a kalappal az L.R Baggs cég előtt. Gyakorlatilag a beépítéshez minden hozzávalót mellékeltek a dobozban. Egyedül a pickup fixálásához kellett egy-egy vékony kétoldalú ragasztócsíkot feltennem a plexi lemezre.

Miután az iBeamről levettem a fóliát, ugyanilyen helyzetben a hanglyukon keresztül benyúlva a pickup-rögzítő rúdjait áttoltam a két szélső húrlábtüske furatán, majd határozottan felhúzva beragasztottam a hangszedőt. A rögzítőt úgy vettem le, hogy ismét a gitár testébe benyúltam, majd a pickupnak ellentartva, kívülről óvatosan visszatoltam a furatokon.

Ekkor már túl voltam a nehezén. Az előerősítőbe csatlakoztattam a jack aljzat és a pickup kábelét majd a négy rögzítőcsavarral beszereltem a végleges helyére.

Ezzel azonban még nem fejeződött be a munka, mert a kábeleket két öntapadós rögzítőfül segítségével a fedlap belső oldalára kellett fixálni, máskülönben csak a testben lötyögtek volna és nem kívánt zajokat eredményeztek volna.

Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, noha úgy tűnik, mintha ferdén lenne az előerősítő a kávában. Ez egyébként optikai csalódás, mert a fa erezete nem párhuzamosan fut a fedlappal. Lemértem a furatokat és a takarókeret széleit, mindkét oldalon megegyező távolságra vannak a káva szélétől.

 A beszereléssel egyidejűleg a gitár még kapott a gyári, műanyag húrlábtüskék helyett ébenfából készült alkatrészeket, majd egy 0.12-es Martin húrkészletet.

Aki érez affinitást, bátorságot, hogy maga szerelje be a saját hangszerébe az elektronikát és még meg is vannak a szerszámai hozzá, annak bátran ajánlom, hogy vágjon bele. Bízom benne, hogy másnak is olyan  élvezetes és pozitív tapasztalatokkal teli élményben lesz része, mint nekem.

Szerző: Kis Zoltán




    Kommentek száma - 3
  • 3.

    Szép munka! Esetleg hangmintát fel tudsz tölteni?

  • 2.

    Köszönöm!
    Többek között azért is írtam ezt a cikket, hogy másokat is bátorítsak hasonló nehéznek vagy komplikáltnak tűnő módosítások elvégzésére. Továbbá egy kevés segítséget szerettem volna nyújtani azoknak, akik házilag szeretnék instalálni az iBeamet, vagy hasonló elektronikát.

  • 1.

    Gratulálok !

    Jó látni mikor az emberben van kreativitás , és elég magabiztosság , hogy saját maga elvégezzen hasonló munkákat a hangszerén . Persze nagyon fontos az alapos felkészülés , információ gyűjtés , és tanulás , mielőtt az ember hozzálátna munkához . Van sok olyan dolog , amihez nem kell hangszerész végzettség . Így az ember sokat tanul , alkot , és még pénzt is spórol általában . Jómagam is nagyon sok mindent csinálok saját kezűleg . Például vettem anno egy Squier Classic Vibe 50`s stratocastert , és a testen , a nyakon , és a hídon kívül mindent ki cseréltem rajta , ami javít a hangzáson . Eleve ez volt a cél , azért választottam ezt a gitárt , mert kiváló alapanyag . Most van egy klasszisokkal jobb hangszerem , egy hasonló minőségű gitár árának a töredékéért .

◼ Népszerű