<< Visszalépés

Gitárok durvább dimenziókból

2013.04.09.

Mindig is csodáltam azokat a hangszerészeket, akik valami olyat alkottak, mely messze elrugaszkodik a hagyományos gitárok jellemzőitől, formájától. Persze nem elég az extremitás, az is fontos, hogy a koncepció és a megvalósítás is átgondolt és igényes legyen.

A sci-fi, a cyberpunk és a steampunk régóta közel áll a szívemhez, mind irodalomban, mind vizuálisan, magam is próbálkoztam (és még fogok is) ebben a stílusban ezt-azt barkácsolni, sajnos tényleg csak barkács szinten egyelőre. Vannak azonban, akik ezt már valóban művészi tökélyre fejlesztve művelik, ha ilyet látok órákig el tudok nézelődni rajta.
Épp ezért azonnal ráharaptam James Hutchinson brit hangszerész alkotásaira.
Az angliai mester épít és átépít gitárokat, tulajdonképpen kifejezetten a speciális áttervezés a Hutchinson Guitar Concept fő tevékenysége.

James kiskorától belezúgott a gitárokba, amint meglátta a „Vissza a jövőbe” első részét, ahol Michael J. Fox játszotta a Johnny B. Good-ot.
Iskolában technikaórán gitárt épített, művészetórán gitárokat festett, ebédszünetben gitározott. Első hangszerét egy kissé nehézre építette, egy darab vaskos mahagóniból készült, később sokat finomított a konstrukción és egy amolyan félig üreges testűre készítette, mint a Brian May -féle Red Special.
Továbbtanulás után nehéz döntés állt előtte, szeretett volna képzőművészként és zenészként is fejlődni, de megélhetés szempontjából egyik se tűnt neki elég stabil karriernek, ezért inkább egy harmadik útra lépett: digitális animációt tanult, 3 éven át meredten bámulta a képernyőt.
Bár lediplomázva rájött, ez se az, amivel igazán foglalkozni szeretne, az animált világban alkalmazott textúrák rengeteget tanítottak neki a felületekről és a fényhatásokról, amit később jól fel tudott használni különleges hangszereinél.
Éveket töltött grafikusként és szerkesztőként, de közben mindig dolgozott gitárokon is, ezzel alapozva meg a későbbi önálló vállalkozását, ahol végül egyesíthette a zenei és vizuális művészi képességeit az egyedi hangszerek építésében.

Hutchinson gitárjai nagyon látványosak, a rozsdás vagy kopott fém, a lepukkant, elnyűtt látszatot keltő test többnyire nem is valódi fém, legfeljebb részben az, de az alap mindig a gitár fa teste, amit James aprólékos faragással és sok-sok lépésből álló speciális festési munkával készít el. Persze akadnak mesterien oxidált és koptatott valódi fém részek is, de alapvetően ezek a gitárok nem lesznek jelentősen nehezebbek a megtévesztően valódinak látszó metálfelület sokszor csak illúzió.
A részletek kidolgozottsága és a koncepció minden elemre való alkalmazása mutatja, hogy nem csak mester, hanem művész is a készítő.
Ha valaki tőle akar rendelni, nem árt, ha van a zsebében nagyjából 6-800 ezer forint és tud várni 4-6 hetet, hiszen az egyedi átalakítás, főleg a többlépcsős festési folyamat meglehetősen munka- és időigényes, így többnyire már várakozási listára kell feliratkoznia. A legtöbb gitárnál lehetséges "hozott anyagból" is elkészíttetni, illetve a készítő által ajánlott modelleket megvenni, az árban elég nagy eltérések lesznek persze. A modellek mellett többnyire megtalálható mennyi munkaóra az elkészítése (modelltől függően 105-335 munkaóra), milyen opció választható, illetve mennyi a várakozási idő (jelenleg 2 hónap).
(Azért arról nem szól a fáma, vajon mennyire érintik a hangzást az átalakítások, bár ilyen igényes munkánál feltételezem, hogy talán igyekszik lehetőleg minél kevésé befolyásolni azt a mester. A szerk.)

Íme néhány Hutchinson modell:

Great Red
A jelenések könyvének nagy Vörös Sárkányát idézi, a vészjóslóan vörös bronzszerű test, ami tulajdonképpen teljesen fa.



Molten Diabolic

Egy videójáték ihlette a kétségtelenül egyik leglátványosabb, pokoli, izzó lávaszerű átalakítást az Ibanezen. A koncepció életszerűségét a belsejébe rejtett LED megvilágítás növeli.



Ironclad
Ez a Precision basszus páncélozott csatahajóvá lényegült át.


Steel Top
Ez az LTD Snakebyte az autók-motorok amerikai hőskorszakának külsőségeibe öltöztetve szolgálja tovább a rockot.


Bronze top
A látványos, bronzos fémborítás itt is csak illúzió, de tökéletesen sikerült az ESP-t megvadítani vele.


Cybertech T-Ron
Ez a hangszer már továbbmutat a puszta látványnál, bár annak se utolsó. A fénycsík berakások a testben a Tron filmet idézik, a Graphtech Ghost MIDI rendszer, mely a híd mögé besüllyesztett XY-érintőképernyős vezérlővel van kapcsolatban, ahogy a két Gibson pickup is, a szintigitáros effektek tárházát kínálják a tulajdonosnak.



Dorje Relic
Elveszett népek, elveszett világok, keleti misztikum kel életre ebben a hangszerben.



Steampunk SP-1
Az első steampunk stílusú Hutchinson gitár, jól eltalált darab.



Nurgle Les Paul
Ismét egy sci-fi ihlet: a Warhammer 40000 univerzum kaotikus világának egyik gonosz uráról kapta az elnevezést. A látvány eléggé jól idézi fel azt az dimenziót.


Cyberpunk Explorer

A Mátrix hajóinak és városainak belteréből is származhatna ez a hangszer, tökéletesen hozza azt a megjelenést.



Remélem, másnak is okozott egy kis vizuális nyálcsorgatást ezeket az egyedi hangulatú hangszereket végignézni, esetleg akár meg is ihlet valakit, milyen átalakítást szeretne a saját gitárján. További információ és sok kép elérhető a készítő honlapján.
Nem tudom, itthon vállal-e valaki ilyet, még én se csináltam, bár pár tervem már akad hasonlóra és rengeteg hozzávalóm is - sajnos egyelőre kinn maradt a nagy vízen túl, ott várja, hogy visszatérjek és nekiálljak. Én is kísérleteztem a fémszerű festésekkel, egész élethű „oxidált rézlemez” látványú koptatót csináltam egy fa sablonomból, egy baja van: egyelőre a kopásállósága nem megfelelő, gyakorlatilag körömmel is meg lehet karcolni (ami persze majd tovább „antikolhatja”, de mégse az igazi). Ezen még dolgoznom kell majd. :)

Szerző: Imhof Iván 
Aktív Gitár
Bemutatkozás



Kommentek száma - 13

13. Yogi
2013.04.16. 22:35:14
sztakurva...
2013.04.16. 21:29:02
Azért ez nem annyira bádogdoboz:
2013.04.15. 19:15:02
Eszméletlen jól néznek ki ezek a gitárok. A ˝Steampunk SP-1˝ meg a ˝Nurgle Les Paul˝ félék kicsit elrugaszkodottak nekem, de az ˝Ironclad˝ pl. meg a ˝Bronze top˝,˝Dorje Relic˝ gyönyörűek.
Kinézetre köröket vernek a gyári gitárokra.
2013.04.10. 21:31:21
Yogi, épp ezt akartam kérni! Ezzel kezdtem volna! :)
9. Yogi
2013.04.10. 15:26:08
Ha írsz a fémgitárokról, akkor előtte mindenképpen beszéljünk, például megmutatom az enyémet.
2013.04.10. 10:50:29
Értem én, és igen, fából vannak, néhol azért fém rátétekkel, csak kicsit elcsúszott a beszélgetés a fémtestű gitárok felé és szerintem ez se baj... :)
7. tg-tg
2013.04.10. 10:48:10
ezek itt a cikkben fából vannak - ha jól értem - pont azért írtam, hogy nem baj az :)
2013.04.09. 18:42:15
Ez most különösen érdekes cikkre sikerült (na persze az eddigi cikkjeid is nagyon tetszettek :)), ha hangzásvilágilag nem is éppen csúcskategóriás gitárok, a szemnek mindenképp jó látvány néha.
Köszönet érte!:)
2013.04.09. 14:52:54
A Dobro/National gitároknak is jellegzetes fémhangja és épp ezért szeretik... :)
Nyilván nem univerzális hangszer a megszokott értelemben egy fémtestű gitár, de megvan a felhasználási köre. Slide, blues, country, stb...
4. tg-tg
2013.04.09. 14:24:22
hát, minden youtube videón a legutolsó squier gitárnak is gitárhangja van, ennek meg egy felhúrozott bádogdobozra hajaz, de am lehet, hogy egy másik - de szintén q. drága - fémtestű volt.
2013.04.09. 13:59:21
Nem tudom, ki kéne próbálni. Egy youtube videó többnyire nem igazán mérvadó, legalábbis én nem tekintem referenciának :)
Egyrész a fene tudja, hogyan, mivel vették fel, másrészt amint feltetteék elég rendesen veszíthet a minőségéből.
Trussart elég jó nevű gitárkészítőnek tűnik és komoly cégek is ajánlják a kínálatukban. Ráadásul rajta kívül még tucatnyi fémtestű gitárt tudnék mondani, egyszer majd talán írok egy összefoglalót.
Biztosan más, mint a megszokott fa gitárok. De annak idején a tömörtestű elektromos gitár is teljesen más volt, mint a megszokott akusztikus és pickuppal ellátott, nagytestű archtop gitárok.
Szóval kipróbálás nélkül látatlanban én nem szaroznám le. :)
2. tg-tg
2013.04.09. 12:27:02
szóval nem is csak súly szempontjából jó, hogy nem fém az a test :)
1. tg-tg
2013.04.09. 12:25:16
link - úgy rémlik, valahol láttam róluk videót is, eszméletlen sh!t hangjuk volt :)