Építs erősítőt?

2019.05.12.

Építs erősítőt?

Zenei irányultságomra, tűzifa és Kína rajongásomra nem szánnék helyet, megtalálható a profilomon, tesztjeimben.A kérdésre egyértelmű választ lehet adni. Válasz az írás végén.A minap kész lett az erősítőm. Elfogult vagyok, de tagadhatatlan, hogy meglepően jó hangzást produkál.


A történet:

Két év után döntöttem, hogy megépítem az erősítőm. Eddig tartott eldönteni, hogy mit fogok építeni. A következők voltak játékban, bármiféle sorrendtől eltekintve:

Marshall jtm 45

Marshall bluesbreaker

Vox ac 30 hw2

Matchless dc30

Csak kombóban gondolkodtam. Az a zenei világ, ami a szívemhez közel áll, ahhoz kombó kell, szerintem. Én fontosnak tartom a kombóban keletkező rezgések torzító hatásait. Lehet nem jelentősek, de vannak. Én erről nem szerettem volna lemondani.

Igen széles tartományát fedi le ez a négy erősítő a hangzásvilágnak. Nem is magyarázom, ez teljesen szubjektív. Ezek tetszenek. Ennyi. Sok zenét hallgattam, sok koncert dvd-ét vettem, igen régimódi vagyok, de VHS már nincs. A döntést viszont egyik pillanatról a másikra történt a kb két év végén, mikor kialakult az öszvér megoldás. Vox ac30 hw2 + Marshall bluesbreaker tremolo csatorna és EF86 pentódás clean csatorna. Ekkor éreztem, hogy ez kell nekem. 2016 végén megtekertettem a hálózati és kimenő trafókat, meg a fojtó tekercset. A hálózati és a fojtó toroid lett, a kimenő pedig klasszikus Vox geometria. Ládát nem voltam hajlandó venni. Azt is készíteni akartam. Gyári vagy utángyártott is 90 000 Ft-ba fájt volna. Klasszikus ac 30 méretekkel, 18 mm rétegelt lemezzel, éleket nem kerekítettem le, amolyan mai autó design. A Vox méret nagyon tetszik nekem. Kő nehéz lett. Két 12" wharfedale hangszóróval 23 kg lett erősítő nélkül. Marshall mg 50 dfx: 16 kg, Fender hot rod deville 410 23 kg cakkundpakk. Szóval a ládában bíztam, nem fogja elvinni a hangzást. Ahogy teltek a hónapok, bevontam egy piros pvc öntapadós fóliával. Ez tetszik. Maradt az erősítő építés. Sasszi méreteket meghatároztam, ez is csak egy egyszerű L alakú alu lemez lett. Nem doboz. Vox ezzel kezdte annak idején. Meghajlítottam egy kedves barátommal. Majd kifurkáltam.

Beszereltem mindent, majd összeforrasztottam. Ennyi dióhéjban 3 év építés.


Részletek, amik közben alakultak, időrendi sorrendben.

Ládát csavaroztam. Hát na, nem voltam elégedett vele. Szétszedtem, palmatex fa ragasztót a felületekre, és összecsavarozás. Hát, ég és föld lett az eredmény. Ha nem szereltem bele az elő és hátlapokat, akkor se ingott meg, ha ráültem. Tudom, nem széket építek, de azért örültem a stabilitásnak. Beszerelve a lemezeket, bitang beton merev lett. Nem roppan. Semmi. Pedig 98 kg vagyok.

A hangszóró választásom szerencsés volt. Itt ki is próbálhattam a Vox ac30 cc2 és cc2x változatokat párhuzamosan, hangszerboltban. Kijelentettem az üzletben, hogy most meg akarom venni valamelyiket. Biztos utálják az ilyen hobbyzenészeket, de erre muszáj volt átengednie a cuccot próbára. Vakon játszottam, nem tudtam melyikben milyen hangszóró volt. Kijött eredménynek, hogy nekem a Wharfedale való. Ez tetszik. Kicsit csalódott voltam, hogy ilyen a hallásom, nem tudok ezzel hencegni, hogy blue meg green, meg 100 000 forintos hangszóró. Ezek után megrendeltem a Vox Wharfedale hangszórókat. Itt nagyon kellett az eszemre és a szívemre és legfőképpen a saját tapasztalatomra hallgatni. Ha ez tetszik, ezt vedd meg. Azért ne vegyél blue/green hangszórót, mert az a menőbb. Nehéz volt megvenni, kosárba tenni, és kifizetni.

És jött a legnehezebb rész a lemondások során. Ahogy nagyon lassan épült, elkezdett sántikálni a bluesbreaker csatorna és az ef86 pentódás előfokozat. Ahogy sok idő telt el, elkezdett a hozzáállásom is változni. Idővel felfedeztem, hogy milyen jól szólnak az erősítőim csak egy kábellel. Nuku pedállal. Semmi pedál. Hónapok múlva teljesen átállt az agyam és elfelejtettem az effekteket. Ehhez kellett az is, hogy vettem egy stratot, majd még egyet. És úgy szólnak, ahogy mindig is szerettem volna hallani magamat. Ez még tovább a minimál irányába hajtott. Végül kidobtam a tervekből a két plusz csatornát, és hozzáfogtam a sasszi lyukasztásaihoz. Eredetileg csatorna váltót is építettem volna bele, de azt is kiszedtem. Át kell dugdosni! 4 jack aljzat, két pici kapcs, egyik a normal csatorna tone on/off-ja, a másik pedig a top boost csatorna hot kapcsolója. Főkapcs, stand by, és ugyanitt a biztosítékok, és a led. Majdnem tökéletes kópia lett.

Az alkatrészek jelentős részét az Etronic Parts-tól vettem. Ott tudtam csak beszerezni azokat a cuccokat, amik egy ilyen erősítőbe kellenek. Radiális elko, papír kondenzátor. Cső szett? Remélem kiverem néhányaknak a biztit. JJ. Nekem ez vált be a fenderben. 3 ECC83, EL84 quartett, és GZ34. Alpha potik. Kényesen ügyeltem, hogy viszonylag jobb, de legalább átlagos alkatrészeket tegyek bele, mert nagyon érzékeny a minőségre egy erősítő. A vezetékezésnél vegyesen döntöttem. Sok tömör rézvezeték, és ahol nincs más választás, ott sodrott. Ilyen hely volt a gitár bemenet a rácshoz vezetése, árnyékolva, és a master poti bekötése a fázisfordítóra. Tudom, hogy ez vallási vita is lehet, hogy tömör vezeték vagy se. Én jobban szeretek tömörrel dolgozni, jobban tarja a formára hajlítást. 16AWG. Vastag, de legalább nagyon vastag. Ha dolgoztam rajta, az egyszerre legfeljebb két óra volt. Sokat csúsztam amiatt, mert nem voltam biztos az elhatározásomban. Nagyon sokat rágtam a dolgokat. Sok időbe telt, míg kimondtam, nem kell plusz két csatorna.


És mit tud? Normal és top boost csatorna. Normal: 2X jack, volume, tone, ton off kapcs. Top boost: 2X jack, volume, bass, treble, hot kapcs. Master: mastervolume, tone cut. A hangszín potik nagyon széles tartományt fednek le. A kapcsolók, szenzációsak, könnyen válthatsz a hangszínek között. A potik aktív tartományára van hatással, és az erősítésre. Tudom, lehetne könnyebben is midivel... A master szekció nagyon hasznos, választhatsz, hogy kihajtod-e a végfokot, vagy együtt a végfokot és az előfokot, vagy csak az előfokot. Viszont brutál hangos. Értem én, hogy 100 watt, meg 150 watt high gain, meg metál, de nem tudom elképzelni a helyzetet, hogy 10 wattnál több kelljen színpadon. Pedig van szerencsém zenekarban játszani, a többiek se csendesek, de a cuccaim uralják a hangzást. A normál csatorna majdnem teljesen tiszta marad, ha kihajtod a végfokot is, de lakásban élvezhetetlen, mert remeg a 19 kamrás ablakkeret. Nagyon fura élmény, hogy hallod, hogy csilingel a hangja, de elcseszi a lakás rezgése. A klasszikus, rövid vezetékes csatorna összekötés. Ilyet ugye eddig csak hallottam, sose volt lehetőségem kipróbálni. Nagyon jót tesz a hangzásnak. Mindegy melyik csatornát választod dominánsnak, rendesen gazdagítja a csatorna hangzását a másik. Olyan szépen rá lehet tekerni a normal csatornára a top boost-ot, finom dinamikus szellős torzítású hangzást lehet kihozni. Hát számomra végtelen lehetőségeket rejt a cucc. Effekt loopot nem tettem bele. Viszont korábban építettem magamnak egy kétcsöves torzítő/előfok pedált �"lásd tesztjeim. Ugye már rég használtam, mert minimálra kerültem, de hajtott a kíváncsiság, hogy hogyan működnek együtt. Előfok módban sokat nem vártam, áttolja a hangzást torzításba. De ez a torzítás annyira szép hangzás, tán erre mondják, hogy krémes. Hát már ki merem jelenteni, hogy klasszikus könnyűzenei hangzás. Sose fog kimenni a divatból.  Kényelmesen lehet vele boostolni, és finom az eredménye is. Agyontorzítva a jel, horzsolós metál hangzás is kijön, de ezt nem erőltettem, nem is ismerem a metál színeket, vájt fülűeknek biztos nem lesz jó metálra. A visszacsatolás nélküli el84. Ez lehet a kulcs a hangzásban. Ezt a torzítást még nem hallottam más erősítőből. Annyira kellemes a fülnek, nem fáraszt hangosan. Igen, engem elfáraszt a Fender hangzása, hiába imádom, a Marshallé is. Erről nem is tudtam, hogy van ilyen, de ezzel a cuccal tapasztaltam meg, hogy valami nincs a hangzásban, ami fárasztana. Más kifejezést nem találok rá.

Na de sokan kíváncsiak, hogy mibe fájt nekem. Jegyzeteltem a költségeket, 3 év inflációs inflációval terhelt érték lesz (kamatos kamat analógiát próbáltam átültetni). Kezdetektől úgy terveztem, hogy kiegládát is építek hozzá. Ez meg is van, de még nincs összeszerelve. Szóval ez is benne lesz az árban. 220 271 Ft-ot költöttem közvetlen rá. kb 10 000 a kiegláda darabokban az ágy alatt. Három évre lebontva nem nagy kunszt. kb 6000/hó. Megéri? Na tegyük gyorsan a szívünkre a kezünket. Egy hobby-ban kérdezünk olyat, hogy megéri? Manapság simán lehet venni használtan 200 000-ért Vox ac 30-at. Jó Fendereket, bármit megvehetsz ennyiért. Anyagilag szerintem nem éri meg. Egyetértek. De ez nem érdekelt akkor, mikor belefogtam. Igaz, ma sem. Már rég megvolt a két erősítőm, a Marshall mg 50 dfx és a Fender Hot Rod Deville 410. Szeretem azokat is, nagyon. De nem hagyott nyugodni a csöves erősítők egyszerűsége és nagyszerűsége. Meg akartam építeni egyet. Legózni. Másik gondolatom, hogy nincs az a biztos jövedelem, hogy én kiköltsek 600 000 forintot egy Vox ac 30hw-ért, vagy bármely fent versenyző erősítőért. Főleg annak tükrében, hogy igazából nem egy bonyolult cucc. A titok az alkatrészekben van valahol. Ha figyelsz is erre, akkor se szalad nagyon el a költség. Érdemes írnom, hogy a költség nem túl jelentős része a csöveké. Nem az viszi el. Hanem a sok jó elkó, silver mica, papírkondi. Ha gyári trafókat veszel, az kb megháromszorozza a trafó költségedet, úgy, hogy ott sincs titok, hozzáértő megtekeri harmadannyiért. Szóval ehhez az árhoz képest, kb max 40 000 forintot nyersz, ha nem kell venned hangszórót, és kisebb házat építesz. Kevesebb csővel se spórolsz túl sokat. Legfeljebb, ha méregdrágán vennéd. Továbbá belefektetsz egy csomó munkaórát, sokszor elmegy a kedved az egésztől. Anyagilag és időben sem éri meg. Mikor éri meg akkor? Ha Legó generáció vagy. Ha pusztán a tervezgetés, az építés, a vezeték vágás, a blankolás, forrasztás önmagában is örömet tud okozni. Engem kikapcsol. Nem ez a szakmám. Élveztem az építést, mikor hetekig nem nyúltam hozzá, akkor is tervezgettem a következő lépéseket. Ez egy nagyon jó introvertált flow élmény. A legjobb teszt, hogy nekem megérte-e, az az, hogy belefognék-e újra? Nem fognék bele. Egy másikat építenék, ezt megtartanám. Mit építenék. Hmmm, mondjuk egy Vox AC15-öt. A régi ef86-os előfokkal. Két hangszóróval. Wharfedale-el. Olcsóbb lenne? Neeeeem, de a láda már megvan hozzá.

Igen, építs erősítőt.

(Figyelmeztetés! Egy elektroncsöves erősítőben 500 V potenciálkülönbségek és 500 mA áramerősség található. Meggondolatlan érintés halálos lehet.)

Orosz László





    Kommentek száma - 22
  • 22.

    Kedves László! Lenne kérdésem láda építéssel kapcsolatban, pont Vox témakörben.
    Kérlek egy telefonszámot küldj el nekem privátban, akár itt a GSF-on, melyen hívhatlak!
    Köszönöm

  • 21.

    Szervusz András. Ez olyankor fordulhat elő, ha egyik anód feszültséget földre vezető kondi már tönkrement, vagy a forrasztása elengedett. Azt javasolják, hogy csekkold a forrasztásokat nem vezető pálcikával, én viszont azt mondom, forrasztó pákával olvazd meg a kötéseket.

    A gyanús kondikat cseréld. Lehet már kiszáradtak...

  • 20.

    Kedves Orosz László! Csöves erősítővel kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Laney PA100 www.chambonino.com Van egy alap zúgása, ami mindig hallható, akkor is ha nincs bemeneti jel rajta, (gitár, stb.) Hogyan lehetne a zúgást csökkenteni, megzűntetni? Csövek, kondik rendben, amúgy eléggé kedvelem ami hangzást stb. nyújt.. Basszusgitárra használnám, használom leginkább.
    Üdvözlettel: Deák András

  • 19.

    Köszi Domesz. Gyere Debrecenbe és próbáld ki.

  • 18.

    Laca, ez mekkora írás! Gratula hozzá, meg az erősítőhöz is! Én úgy olvastam végig, hogy azt sem értettem miről beszélsz, de annyira átéreztem amit csinálsz, hogy tökre értem :) Kircsi lett na!

  • 17.

    A ˝deszkamodell˝ amit összedobtam azt is rádiós kimenővel tesztelem és tetszik, de mindenképpen tekertetni fogok kimenőt egy hozzáértő szakemberrel mert nagyon érdekel mennyivel szól jobban.
    Amúgy a cikkeddel most megint lelkiismeret furdalásom van, hogy az én erősítőm még nincs kész... :)

  • 16.

    Hát ha rádioé, akkor az esélyes, hogy nem lesz élvezhetetlen. Gondolj arra, hogy végül is visszaadott sok színt a sugárzott gitárhangokból. Hátha... Cleanre viszont tuti lesz.

  • 15.

    Félve árulom el, hogy egy régi csöves rádió kimenőjét használtam fel, a magasok oké de a mélyet hiányolom és persze minőségben elmarad egy gyári trafótól, de mentségemre legalább az évek alatt összegyűlt alkatrészek egy részét újrahasznosítottam. :)
    A triódás PP már nekem is piszkálta a fantáziámat, ha jól tudom az Orange és a Fender is csinált hasonló megoldást. Bár nem tudom ilyenhez kimenőt beszerzni mennyire egyszerű.

  • 14.

    Ez az egy végfokcsöves A osztályos kis teljesítményű cuccoknak a kimenő trafó érzékenysége hatalmas. Nagy kockázat. Gyárit kell hozzá szerezni.

    Ha kis teljesítményben gondolkodnék, én inkább ecc82s végfokcsőként push pull-ba. Itt a trióda hibái, torzitásai dominálnak, de legalább azok is finomak.

    A nagy teljesítmény nekem a clean miatt kell. Az nagyon nagyon kell. Nagyon.

  • 13.

    Srácok, nem tudom a tutit. Pl én is reverb mániás vagyok. De ebből nem hiányzik. Azért mertem belevágni, mert az idő igazolta ezt a típust. Nem akartam kapcsolást tervezni, előttem mások már megtették. Az eredetire nem adnék pénzt, és láttam/fájt, hogy mennyire egyszerű.

    június 13-16 ig lakitelek tőserdőn leszek azon a hangépítősőn. Gyertek el, próbáljátok ki. Amúgy debrecenben ki lehet próbálni. Viszek pákát, azt forrasztgatunk is. Hihi, komoly...

    Más. Szeretek alkatrészeket cserélgetni, Farádot, Óhmot váltani, csöveket váltani, de csak annyit tudok megállapítani, hogy baszki így is jól szól. Nem vagyok vájt fülű, biztos van mit csiszolni rajta, de alapból is jól szól, 0 km-esen. De ezt el is lehet várni.

    Műbőr. Nekem nem jött szóba. Legszívesen lefényeztettem volna ferrári vagy ducati pirosra. Hogy lássam benne aki mögöttem áll. De tartok tőle nem lenne szép. De még emésztem. A kiegláda meg brit racing green lenne. Majd meglátom. Tervekről nem szeretek beszélni, mert befolyás alá kerülhetek.

    Ha nem válaszoltam, figyelmeztessetek. Sokat írtatok, köszönöm Nagyon.

  • 12.

    Bår messze elkerültem a dologtól (végül a SOTE-n kötöttem ki), de az ˝alap képzettségem˝ villamos energetikus, és egy kapcsolåsi rajz, illetve a mA és kV nagyságrendjei sem hoznak zavarba.... :-)
    Mondjuk, tervezni nemigen tudnék egy rezgőkörön kīvül mást ma már, de egy átlátható terből egy erősítő még tån menne....ha nem, akkor B tervnek ott a középiskolai haverom, aki elektromérnökként keresi a kenyerét....és ˝sokkal tartozik nekem˝ (de sajnos nem kp-val :-)

    Ami meg a lelkesedésemet illeti: Orosz Laci tehet róla!!! Minek ír ilyeneket?!?!? :-)))))
    Tessék....aztán itt a baj!!!! Ugye?!

    Na, mindegy! Majd biztos válaszol rá, amit válaszra méltónak tart :-)))

  • 11.

    Hát Csaba, nem én leszek aki megmondja neked a tutit. Ennek több oka is van, egyrészt én is csak tanulom ezt (amit nevezhetünk egy külön szakmának), másrészt ha oldalakat írnék a csöves témáról akkor sem lenne elég amit ezzel kapcsolatban negatív és pozitívként el lehetne mondani.
    Sok kérdésed inkább Lacához szól, ezt meghagyom neki.
    Annyit még hozzászólnék hogy az általad említett ˝csodát˝ nem biztos hogy megtalálod ezekben a kisteljesítményű egyszerű single ended erősítőkben, főleg ha kezdő építő vagy mint én. Persze nincs kizárva, de ehhez kell egy fejlődési folyamat mire az x-edik erősítőd úgy szólal meg hogy csoda.
    Reverb nekem is a mániám, nem megvalósíthatatlan, de komplikált beletenni. Laca erősítőjében biztos jól is szólna egy nagy tankos reverb! :)
    És persze a legfontosabb hogy életvédelmi szempontból nagyon oda kell figyelni egy ilyen erősítő építésnél, érintésvédelmi szabályokat betartva!!!

  • 10.

    Messius!

    Īgy mår ėrtem a cėlodat :-)
    Ėn ˝kétlėpcsős˝-ben gondolkodom, a kis teljesītmény ellenére is. Ės az egyenirånyítást én is csővel szeretném megoldani, csakúgy, mint Te (˝ha már lúd, legyen kövér˝ alapon)...
    Engem a szobai környezet eleve behatáról, mivel régóta nincs zenekar, így próbahely sem (idő, alkalom meg végképp nincs).....tehát nehány watt több is, mint elég :-))))
    Hajt a ˝legózási/teremtési/alkotási˝ vágy, + a sajåt fülemmel szeretném kipróbálni azt a pár ˝csodát˝, amit (állítólag) csak a fullcső motyó tud....nem csak a tiszta, hanem a krancs meg az erősen túlhajtott môd (a visszacsatolås nélküli EL84 legendája, amire Orosz Laci is rátalált a poszt szerint) is (egészen a ˝krémes elfolyås˝-ig) :-)

    a metálos h.gain nekem sem a célom. De ami pl akkordban/riffben az agyamra megy, az szólóban (egy húron) néha nagyon is szép tud lenni....ės erre amúgy is van más(konyhakész) megoldásom, de ezzel sem élek túl gyakran :-)

    Nekem leginkább a ˝krémes elfolyás˝ hiånyzik .....talán (?).... nem tudom....
    hisz` nem próbåltam :-))))

    a modellezős fejem clean-je, meg a különböző ˝nagy nevek˝ drive-jai nekem nagyon tetszenek.
    Tul.képp elegek is.
    De mocorog bennem a kiváncsiság képėbe bújt kisördög, hogy amivel mås egy csöves cájg, az vajon nekem megėrne-e plusz pénzt és energiåt, ha lenne rá pénzem és energiám, hogy vegyek vagy építsek egy komolyabb fullcsöves fejet?....
    szóval: vagy a vágyat akarom kiőlni magamból a ˝csövesek˝ iránt, vagy a motivációmat akarom megizmosítani egy csöves megszerzésére....

    Amit a poszt írója említ, az számomra a ˝tûl szép, hogy igaz lehessen˝ kategória volt eddig.....
    mármint, hogy annyira magával ragadó egy 2lépcsőben megkergetett erőlködő hangképe (tehát, ahol az ˝előfokcsövet˝ is, meg a ˝végfok csövet is˝ rendesen megküldik), hogy neki sem a reverb, sem a delay nem hiányzik már igazån....és ezért neki mår nincs is effekt hurok kivezetve, meg reverb tank beépītve :-O
    Nekem ez olyan, mintha egy másik dimenzióról beszélne. Hiszem ha látom (hallom) :-)
    no meg, nem értem, ha nincs reverb tankja, akkor mitől más a kombó hangja, mint egy fejé a lådán? Mit befolyásol a hangfalra tett fej, vagy hangszôróval egybeépített ˝fej elektronika˝ pår centis küönbsége/földrajzi elhelyezkedése a kierősített hangon? :-) erről mesélhetnétek! Ez (is) egy ûjdonság nekem... :-)

    Ėn, minden esetre, egy pårhuzamos (mixelhető dry-wet ) hurokkivezetėst azért beleépítenék az előfok és a végfok közé a cuccba (pl ez a kis módosítás a mosfetes kombómon is egy nagyságrendet dobott a használhatóság terén. Különösen, ha a wet-et nem is vezetem vissza, hanem egy másik erősítőbe (elég egy végfok is) terelem, miközben a párhuzamos dry megy tovább az eredeti végfokot hajtani. A két ˝végeredmény eredője˝ olyan, mintha ˝naggggyon tud˝-nék. Egy balance pedållal pedig David Gilmourt is ˝lenyomom hangszínek/effektek åtúsztatásában˝) :-))

    ahogy a mondås is tartja: ˝bízzunk istenben! .....de azért tartsuk szárazon a puskaport is! /O.Cromwell :-)˝

    Egyelőre elkėpzelni sem tudok olyan hangot, amit egy kis delay és/vagy reverb szebbé-jobbá ne tudna tenni :-))))) tőlem minden mås effekt ˝eltünhetne˝, de ezt a kettőt ˝nem élném túl˝, ha nélkülöznöm kéne..... :-)))))

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 9.

    Csaba!
    Nem csak clean-ben gondolkodtam, az első erősítőmnél gain és hangerő poti is van, túlvezérlhető, persze nem ˝metálig˝. Ennél az 1db kettős trióda elegendő crunch-ot ad.
    A befejeztlen erősítőmnél meg pont a tiszta hangzást akartam kihozni a lehető legegyszerűbb módon 1 csővel. (Illetve kettő mert csöves az egyenirányítás is.) Igazából egy kisérletnek indult, hogy az ecl86 csőből mit lehet kihozni egy egyszerű kapcsolással, ahol csak egy hangerő poti van. A másik szempont pedig, hogy hangerőben alkalmas legyen szobai használatra. Ezzel az egy csővel ezek teljesülnek is, bár szakmailag nézve biztos megköveznének jópáran! :)

  • 8.

    Szia Laca!
    Gratulálok! Szép munka.
    Én kicsivel a dilettáns szint fölött (magamra gondolok) ajánlom a műbőr borítást.
    www.facebook.com

  • 7.

    Messius!
    Én is kacėrkodom egy ˝szobalakóval˝....de Te miért csak clean-ban gondolkodsz?
    Egy icipicivel több alkatrész, és a cleant is tudja, meg túl is tudod vezérelni.... ráadásul a clean ˝beállítása˝ is könnyebb, ha nem fix ellenållåsokat cserélgetsz, hanem egy potival oldod meg a dolgot....vagy, van valami infód, hogy valamiért esetleg úgy jobb lenne, ha csak clean-re volna belőve fixen a cucc? Úgy kb egy ˝sima, de csöves, fejhallgató erősítő˝ lenne , nem?

  • 6.

    Egy már elkészült pár éve bár jóval egyszerűbb mint a tiéd. ECC83+EL84 SE. Nem kombó csak fej. Nagyjából a Fender Champ 5F1 és Epiphone Valve Junior kapcsolásokat vettem alapul, annyi plusszal hogy egy ˝vibrato˝ is került bele utólag ECC83-al. Mivel a csöves építés témában még kezdő vagyok és nem használtam minőségi, új alkatrészeket nem voltak magasak az elvárásaim, ennek ellenére szerintem nem lett rossz hangja, használható.
    Ami jelenleg még nincs kész csak ˝deszkamodell˝ formában az talán még az előzőnél is egyszerűbb: 1db ECL86. Gondolom sokan megköveznek.. :)
    Ez egy kis szobalakó clean hangú kombó lesz ha elkészül. Persze tervek vannak komolyabb PP irányban is de sajnos ahhoz több idő kellene..

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 5.

    Ha lesz hangmintåd, ėn kiváncsian hallgatnám....remélem, a végén már irigykedve :-))))
    Imádnám, ha nem csak Téged kápráztatna el amit hallasz, hanem minket is irigysėgre ítélne...az az igazi ˝minőségi fok˝ :-))))

    A terveket honnan vetted, hogy még variálni is mertél bennük? Azt īrtad, a szakmád nem ez.

    Ėn egy 1 wattos kis kisėrleti darabot tervezek, abszolut hobbibol/kiváncsisågból (legozåsi vágybôl) épīteni...van ilyenről tapasztalatod őtleted, terved? Pont azt a ˝krémesre torzuló, kihajtott hangszínt˝ hallgatnám meg (ållítanám elő) a legszīvesebben, amiről Te is, meg a többi ˝csőbuzi˝ ódákat zeng...Kb olyan ˝futôbolond˝ lehetsz Te is, mint én :-))))

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 4.

    Messius, mesélj. Milyen lesz majd?

  • 3.

    Gratulálok a kitartásodhoz! Én is félbe vagyok egy csöves erősítővel évek óta...(egyszer csak elkészül.) Megér vagy sem az már egy másik kérdés, de az biztos, hogy alkotni jó dolog! :)

  • 2.

    Jojo, de hangja nincs? Az a csikos szovet helyett egy tartan mintaju kilt alapanyag jobban mutatna rajta szvsz.

  • 1.

    Ijaaaaj, diszlájkoltam magam, pedig fasza...

◼ Népszerű