Echonald

Zenekar

A 2006-ban Szerencsen alakult metal zenekar nagyon rögös utat járt be napjainkig. Ahogy sok más zenekarnál, itt is voltak tagcserék, hétköznapi akadályok. Az alapító testvérpár Krajczár Márió és Krajczár Ferenc viszont nem adták fel. Székhelyt váltva, a fővárosban próbálták ki a zenekart. A vidéki zenekarból fővárosi banda lett, egyre több koncerttel és megállíthatatlanul küzdenek céljaik eléréséért. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2014-ben megjelent a Még lélegzem névre hallgató első nagylemezük, amit azóta évről évre követ egy új. Tavaly érkezett a Tükörkép, ami bejárta a világot, idén pedig a Színvilág című album, melynek érdekessége, hogy a bevételét a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak ajánlotta fel a zenekar. Elkészült egy szöveges videoklipjük, valamint nem régiben megjelent az Őrült bohóc című dalhoz készült videójuk is. Menedzserüknek hála a folyamatosan koncertező zenekar az ország különböző pontjain mutatja meg magát a közönségnek. Így érdemes figyelni a weboldalukat, mert folyamatosan frissülnek a koncert dátumok.
A zenekar tagjai: Krajczár Ferenc (ének, basszusgitár), Krajczár Márió (dob, vokál), Tóth János (ritmusgitár), Kurucz Ádám (szólógitár)

Kapcsolódó profilok

Kurucz Ádám

Zenész
•
 Ének, Szóló gitár...

Kurucz Ádám

Zenetanár
•
szóló gitár, ritmus gitár, klasszikus gitár, elektromos gitár,

Duo Pizzicanto

Zenekar
•
 Cool jazz

Meteora

Zenekar
•
 Power metal

Serica

Zenekar
•
 Folk rock

GS Fanatic felfedező

Neverlong

Zenekar
•
 Grunge,Rock,Metál

Ex Mortis

Zenekar
•
 Metál

Feuer Frei

Zenekar
•
 Metál

Madhouse - The Anthrax Tribute

Zenekar
•
 Metál

Sajat

Zenekar
•
 Indie/Alternatív,Brit-pop

Strófa trió

Zenekar
•
 Világzene,Verszene

Blues Rock Zenekar

Zenekar
•
 Blues rock

Rettegés

Zenekar
•
 Thrash metal

Antares

Zenekar
•
 Metál,Keresztény

Groove Art

Zenekar
•
 Metál,Világzene

Steel

Zenekar
•
 Metál,Stoner,Punk

LEDUSTERN

Zenekar
•
 Metál

Maze All Ways

Zenekar
•
 Metál,Kalsszikus

Forgetful Suffer

Zenekar
•
 Metál

Skaltrax

Zenekar
•
 Metál

The Last Day on Earth

Zenekar
•
 Metál,Metál core