Behringer UM300 - Torzító

Precio: 4000 Forint (€13)
Año de Lanzamiento/Producción: 2008
Lugar/Naturaleza de la Compra: aukciós oldal - használt
9
Puntuación Total

Características técnicas (información básica y diseño)

˝Made in China˝ Mi más lenne? :) Ha kételkednénk, elég a címkét elolvasni...de ez a tény azért látszik a bakelit házon is. :)
6db potméterrel babrálhatjuk a hangzást: A ˝DIST˝ nevezetű a torzításért felelős, a magas és mély tartományok beállításához a HIGH és LOW tónus potméter a két soron következő, a középtartományra pedig van egy tónus és egy frekvencia poti. A sort pedig lezárja a hangerőért felelős ˝LEVEL˝ potméter.
Kivitelét tekintve egy szögletes ház felül a potméterekkel, alul pedig egy ˝billentős˝ kapcsolóval. Ez önmagában egész jó is lenne, de sajnos elég buta módon ez a kapcsoló rejti az elem helyét is, amit sajnos nem neveznék praktikus megoldásnak. 9V elemmel működik, mint piaci társai és csatlakoztatható hozzá külső adapter is.
8

Sonido, características de audio

Mindenhol azt olvasni, hogy ebben a szerkezetben a BOSS MT2 másolatát üdvözölhetjük. Ezt nem tudom megítélni, de a potmétereket elnézve én is ezt gondolom. Számomra az volt a fő csáberő az árán kívül, hogy a potméterek széles beállítási lehetőséggel kecsegtettek.
A ˝DIST˝ potival állítható a torzítás, ami a minimumra fordítva, a többi tekerentyű 12 órás beállítása mellett, nekem egy olyan 70-80-as évekbeli crunch hangzást ad. De nem az angol Marshallosat, hanem inkább az amerikai Rock és a Metál őskorából valót.
Ha minden marad 12 órán, és a DIST is 12 órát mutat, akkor szoktam én a Metallica Seek&Destroy számát játszani. Ez esetben kapunk egy igazi Trash hangzást...és még mindig nem állítottunk szinte semmit. Ha tovább tekerjük a Maximum felé, akkor már elkezd zajos lenni és nagyon érzékennyé válik. Ami annyit tesz, hogy ha a húrhoz csak hozzáérek már az is erőteljesen szólal meg. A húrok tompítása ez esetben szinte már hatástalan. :) Én meg ugye kezdő vagyok, még simán beleérek más húrokba is, ami maximum torzításnál merő kásává teszi a zenét. Viszont itt lehet a többi potméter segítségével jó kis Black és Death hangzásokat előcsikarni a kütyüből.
A HIGH poti egy magas hangokra való tónus...A LOW pedig a basszus tónusát szabályozza. A MID felső potmétere szintén tónus, de az alsó már frekvenciát szabályoz (MID FREQ) 200HZ-től 5KHz-ig. Ha a tónus középállásban van a frekvencia szinte semmit nem állít a hangzáson, de ha bármelyik véglet felé tekerjük a MID tónust, a MID FREQ elkezd életre kelni és az ágyneműtartó tompa hangzásától a szokol rádió sistergő hangjáig mindenféle módon megszólalhat. Maximum állásban pedig a vastag E húr olyan hangot ad, mint egy hajókürt. (Ha meg gyorsan tekergetem olyan, mintha PHASER effektet használnék.) :) A LEVEL poti pedig már csak a hangerőt változtatja...mást nem tud.
9

Calidad, rendimiento

Mívesség? Ilyen ronda magentával kevert vörös bakelit színt még nem láttam. :) De tényleg. Nem olyan mint a képeken. A ház kialakítását is máshogy terveztem volna meg. Az elemcsere miatt le kell venni a kapcsolófedelet, ami nem egyszerű, mert egy erős rugó tart két pöcköt amit akármivel nem tol be csak úgy az ember. Golyóstollal meg némi erővel...és kézügyességgel megoldható. Amit még a hátrányának neveznék, hogy a kapcsolófedélhez van rögzítve egy gumipálca ami az alaplapon egy mikrokapcsolót kapcsol...na ez a kapcsolómegoldása. Hááááát... Mondjuk lehet a többi is ilyen, csak azokban nem látszik. :)
A potméterek esetében nehezményezem, hogy a kicsik túl közel vannak egymáshoz, emiatt nehézkes őket tekerni. Mindezeket leszámítva egyébként méretre és súlyra és kialakításra rendben van. Alapjában véve tetszik ez a pedál stílus más gyártók esetében is. Nem túl kocka, jók a különféle egységek elhelyezései...Erős csúszásmentes gumi talpa miatt pedig stabilan áll a ˝lábán.˝
8

Fiabilidad y durabilidad

A fentiek alapján azt gondolhatnánk, hogy gagyi. De nem! Határozottan nem! Az én példányom sem mai és használtan vettem egy metál arctól. Apró karcolások voltak csak rajta, pedig együttesben is zenélt a srác. A potik nem lötyögnek, szépen a helyükön vannak és a bakelit házon is látszik, hogy masszív, tartós darab. A kapcsolómegoldás tűnik a leggyengébb láncszemnek, de az sem gyenge valójában. Aminek erősnek kell lennie az erős és ennek ellenére is finoman végzi a dolgát. A tervezők ügyesen kitalálták hogyan lehet olcsón egészen jó dolgot alkotni.
10

Impresiones generales

Leginkább Punk, Rock, Trash és hasonló dolgok állnak közel hozzám. Igaz kezdő vagyok, de épp ezért vettem ezt a pedált is. Újonnan is harmadába kerül mint a BOSS hasonló pedálja és tudásban nem annyival kevesebb szerintem. Volt Marshall Jackhammerem, és ahhoz hasonlítva is kiváló kis kütyü. Tökéletesen jó gyakorlásra, vagy kísérletezésre, mert bár szerintem inkább a Trash műfajnak felel meg, szélsőségesen állítható, amitől bármilyen más kemény stílusban is megállja a helyét. Koncerten én még nem használtam, de úgy tudom ott is jól szuperált.
Szerintem nem csak megéri a pénzét, de ajándék ennyiért.
10

Video

    Número de comentarios - 3
  • 3.

    Köszi! :)

  • 2.

    Korrekt kis teszt, az ilyenekre vártam a GS.-en!

  • 1.

    Ismerem én is ezt a pedált,tényleg nagyon ütős!Mi zajzárat használunk hozzá,ez kiszűri a kellemetlen zajokat és élvezhetővé(használhatóvá) teszi a pedált,még max. torzításon is!
    Sokan fikázzák a Behringer termékeit,de szerintem az olcsóságuk ellenére tényleg nagyon jók!

Oferta de GS

3.690,00 HUF