Urak és Hölgyek egy érdekesség (legalább is számomra) hátha mást is érdekel.

Urak és Hölgyek egy érdekesség (legalább is számomra) hátha mást is érdekel.
Egy gitár bekötésekkel és modokkal foglalkozó külföldi oldalon olvastam:

˝Mielőtt elkezdené (amint ezt már sokszor mondtuk), a gitár jogosulatlan módosítása érvénytelenítheti a garanciát vagy csökkentheti annak viszonteladási értékét.˝
Itt az hirdetések meg pluszként jelölik az átalakítást.˝

Mi a véleményetek erről.
    Número de comentarios - 82
  • 82.

    Ha az egész gitár másolt, de nem sért olyan védjegyet, mint egy bejegyzett formai elem, vagy ilyesmi (ehhez elég csak néhány mm különbség is, és máris nem sérti), valamint nem a másolt tárgy márkaneve van ráírva ((onnantól lesz hamisított), akkor az nyilván eredeti. Erre príma példák a Gitison gitárok, vagy a régi cseh Rickik, meg még számtalan sztrato, tele, lp, sg stb. forma gitár.

  • 81.

    A ˝Chibson˝ szerintem nem védett szerintem ezen a néven árulhatod ha megtalálod a gyártók sorában :^)

  • 80.

    Bocs, hogy kérdezek valamit.
    Szerintetek mi van akkor, ha az egész gitár hamisított.
    Mert a barátom azt mondta, hogy akkor tulajdonképpen eredeti. Mert, hogy minden részét egy cég gyártotta és eredeti összerakás.
    És akkor nem noname, hanem például ˝Chibson.˝
    Vagy elnevezhetjük ˝Allpartscasternek˝?
    (Rivotrilt szedek, szilvapálinkával küldöm le…)

  • 79.

    A pickup nyilván nem számít, az bármiben cserélhető. Meg húrláb és a kulcsok.
    De ez iszonyat sokszor volt már téma, mit enged az oldal, mit nem. Fölrakod a Fendert, de módosítottad, beírod, mivel, kész.
    Fölrakod az öszvér gitárt, amiben a nyak és a test is máshonnan van, akkor felirat nélkül, noname hangszerként lehet hirdetni.

  • 78.

    Nincs is rajta semmi felirat vagy a pu is számít?

  • 77.

    Nem, hanem a kérdésben benne volt, hogy vétettél-e a feltételezett esetben, és én megerősítettem, hogy igen.

  • 76.

    Gábor abban vétettem hogy újra feltettem a kérdést?

  • 75.

    Talpi, az 56-ban megválaszoltam: ˝Különböző gyártók: ha nincs rajta márkanév föltüntetve, akkor semmi gond vele. Ha a fejen(testen) ott virít akárminek a felirata, ami bejegyzett márka, már nem frankó.˝ Tehát igen, vétettél.

  • 74.

    A téma politika és foci mentes és mégis sok volt a hozzászólás.
    Az 53.-ban feltett kérdést azért megismételném:
    ˝Különböző gyártók elemeiből összerakok egy gitárt ˝No name˝ -ként meghirdetem vétettem a jogszabályok és az oldal saját szabályai ellen?˝

  • 73.

    Na, még tanulságos is lett a társalgás. Mivel nem hirdetek, bevallom, nem olvastam túl alaposan a szabályzatot. Így most viszont megtudtam, hogy ha el kéne adnom a Fender stratomat, itt veszélyes vizekre eveznék, mert hiába echte usa fender a test és a nyakzsebtõl északra minden (a csontnyeregtõl eltekintve), a maradék 10% miatt õ csak egy ˝homemade˝.
    Na jó, idegenben én is partscasterként hivatkozom rá (ami itt hiányzik kategóriaként) és nem adom el ha csak valami tragédia rá nem kényszerít, de nekem akkor is õ a 30 éves álmot beteljesítõ Fenderem :)

  • 72.

    Oké. csak egy ötlet volt. :)

  • 71.

    TothPeter: Nem.

  • 70.

    Lehetne nyitni egy fórumot ˝ Hamis a baba ˝ névvel, ahol pl XY bejegyzést tesz ( nem hirdet!!! ) mondjuk egy ilyet : van egy aliexpresses chibsonom eladnám, elcserélném, akit érdekel keressen privátban. Semmi konkrétum ezen kívül nem megadható, így az oldal üzemeltetőjének nem kell a felelősséget vállalnia. Működhet?

  • 69.

    A partscaster kategória létrehozását nagyon jó ötletnek tartom! Nyugaton nagy kultúrája van ennek. A GSF sem maradhat le!
    (Ha jól láttam, a parts(többes szám)caster a helyes.)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 68.

    Egyre több session zenésznél látok feliratok nélküli gitárokat. Soknál.

  • 67.

    Biztosan lehetne, de majd a frissítésnél, gondolom. Be kell írni a segíts fórumba, mert bár az pont olyan, mintha gazdátlan lenne, nem az. Meg jól körül kéne írni, hogy mi fér bele, mert az nem túl praktikus, ha minden hamis fos ott landol majd. Mert az oldal szabályaiba a Fender nyakas vágódeszka pl. nem fér bele, pontosan a továbbértékesítés miatt, ami itt alább fölmerült, mert ugyan nem a GS sara, ha valaki itt vett eredetiként hamisítványt (nyilván az adminok és a bejelentések sem 100%-os szűrők, tehát becsúszhat), mégis nem egyszer kezdődött úgy a panasz, hogy de hát itt vette. Holott nem itt vette, hanem magán adásvételben, csak itt volt hirdetve. Arról meg nem is beszélve, hogy ha valaki az itt normálisan hirdetett partcastert utána többszörös áron eredetiként eladja, majd fölkerül ide az új tulaj által, ő meg értesítés nélkül azonnal törlődik a zéró tolerancia jegyében, az sem kellemes történet.
    Úgyhogy nem könnyű kérdés, de szerencsére nem nekem kell eldöntenem. :)

  • 66.

    Gábor a GSF-on nem lehetne partcaster kategóriát kreálni - gondolom a jogi feltételek ugyan azok mind a Reverb estében?

  • 65.

    Hé, így nem lehet vége!
    A tárgyaknak lelke van.
    A múltkor a Moulinex robotgépbe a Tefal keverőjét raktam. Az úgy megsértődőt, hogy indításkor telibeqrt banánnal. Szóval a ránézésre felismerhető főalkatrészek cseréjével csak óvatosan, legyen az bármi.

  • 64.

    ADAK: Ha valaki nem tudja, hogy kamu cucca van, és eladja, az nem menti föl egy per esetén, max enyhítő körülmény lehet. Lehet továbbgörgetni, és megkeresni azt a forrást, ahonnan ő vette stb., a végén csak meg lesz a hunyó (vagy nem).
    És mindenkinek a maga dolga, hogy mit vesz, és hol. Mint ahogy a hirdetési felületet kínáló tulajdonosok is maguk döntik el, mit engednek meg. (Kivéve az élelmiszer, jövedéki termékek stb. esetében, mert ott szigorúbb a szabályozás.)

  • 63.

    Vajon mi történik, ha valaki gyanútlanul megvásárol egy Gibson feliratú Lp gitárt tokkal, vonóval, certifikáttal, amiről nem is sejti, hogy nem Amerikában, hanem Kínában gyártották?
    Nem is derül fény erre mindaddig, amíg a gitár a gyanútlan emberkénél van, viszont eladás után az új tulajdonos felismeri, hogy hamisítványt adtak el neki, és perelni kezdi a gitár volt tulajdonosát állítva, hogy szándékosan elkövetett csalás áldozata lett. Nos, mi a helyzet ilyenkor?
    Hozzáteszem, hogy a gitárt nem limpityelte senki, minden porcikája ˝gyári eredeti hamisítvány˝!
    Csak úgy mellesleg jut eszembe: A gépjárműveknél alkalmazott eredetiség vizsgálatot, törzskönyvet lenne célszerű bevezetni a gitároknál is?
    Egyébként az én felfogásom szerint minden esetben a vevőé a döntés. Megveszem, vagy nem veszem meg. Ha megvettem, akkor a ˝kasszától való távozás után nincs reklamáció˝!
    Nekem hiába mutat az eladó 25 dosszié számlát, olajcserét igazoló szerviz füzetet, én az autót nézem meg, s ha jónak találom, akkor megveszem, s tudom, hogy kockázatot vállalok.
    Ez van akkor is, ha egy ˝agyonra stupekolt˝ gitár tetszik meg. Ha holnap a kandallót fűtöm fel vele, akkor tűzifát vettem, akármilyen logó van rátéve. Ha pedig kiváló hangszer, akkor örülök neki, és akkor is teljesen mindegy, hogy milyen logó fityeg rajta.

  • 62.

    gasengoose: A GS-en nem hirdetheted. Ahol van partcaster kategória (pl. Reverb), ott a pontos leírással és alkatrészenkénti megnevezéssel igen. Meg itthon kábé bárhol, akár eredeti Fenderként is, sokszázért, csak a lelkiismereted szabhat korlátot, a hirdetési oldalak tojnak bele (meg is van az eredménye).

  • 61.

    Akkor az nem Fender hanem ˝ Hanmade ˝..

  • 60.

    ...és ha mondjuk egy eredeti amcsiban vásárolt Fender nyakat (számla, sorszám, miden Ok), teszek egy házilag készített gitártestre, akkor mi lehet a felállás?

  • 59.

    Nekem Radics Béla megtalált Sg-je. jutott eszembe.Kicserélték a teljes elektronikát,felújították.Akkor most melyik állapotában mennyit érne ha netán eladnák.Bár nem tudom most hol található.Lehet hogy az általa össze izzadt, véres lerozsdásodott húrokkal egy gyűjtőnek mindent megér.

  • 58.

    Na! Akkor egy újabb szőrszálhasogatásos példa:
    Tátrai Tibusz nyilatkozta valahol, hogy a mesáját kb évente atomjaira szedi a szerelője. Orosz csövekel járatja és a gyárinál is jobb (esetünkben: MÁS/NEM EREDETI) kondikkal és ellenállásokkal cseréli le az összes eredeti/régi alkatrészt.
    Akkor?
    A dobozon meg a ˝kapcsolási rajzokon˝ kívül mi eredeti mesa benne? Fenthagyhatja a márkajelzést, ha esetleg eladni tervezné? :-)

    Bocs! ! ! ! ! !
    De csak a kisördög bújt ki belőlem....nincs komoly szándékom mesa-kat hamisítani (sem) :-)

    Kicsit olyan ez, mint a pornó. Nehéz meghúzni a határt művészi szabadság és pornó között, de ha látja, mindenki tudja hogy mit lát.... A jog pedig csak az ˝elnyomó állam˝ berendezkedésekben tudja maga meghúzni ezt a határt :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 57.

    Az okos Kytary is ˝Fender Squier˝ -ként hirdeti jogtalanul az általa forgalmazott Squireket ..
    Különben ez a Squier by Fender név pont olyan mint ha én pl. : Sabesz by Queen Elisabeth-ként léteznék és nekem is testőrségem lenne .

  • 56.

    Talpi: szerintem ez nem bonyolult egyáltalán. Trabant/Merci esetében az élhet kifogással, akinek a márkájával visszaéltek, ha Trabanton van Mercedes jel, akkor az utóbbi, és fordítva (mindegy, hogy a példa vicc).

    Fenderesített Squier: hamisítás, csalás, megtévesztés, mert egy drágább cuccnak akarod láttatni az olcsóbbat.

    Különböző gyártók: ha nincs rajta márkanév föltüntetve, akkor semmi gond vele. Ha a fejen(testen) ott virít akárminek a felirata, ami bejegyzett márka, már nem frankó.
    Van amúgy gitároknál a partscaster kategória, ami megosztó lehet, hogy mit is takar, külföldi példák alapján a Fender alkatrészekből épített hangszert, meg a nyomokban Fendert tartalmazó hangszert szokták így jelölni, ez a kategória hiányzik a GS-en. (Bár olyan hangszer van fönn szerintem, ahol minden alkatrész eredeti Fender, de nem egy évjárat). reverb.com

    Az oldal saját szabályai szigorúan követik a törvényi szabályozást. Az, hogy itthon ez majdnem annyira nem szokás, mint Kínában, nem a GS hibája.

  • 55.

    Mod, ha visszaalakítható,az eredeti alkatrészek megtartása mellett tud értéknövelő lenni, ha az eredetivel megegyező, vagy jobb alkatrészekkel történik.
    Amikor scallopálnak, belemarnak a testbe, stb, az csak csökkent. A fényezés megváltoztatása szerintem ami egyéni.

  • 54.

    Talpi!
    A német újraegyesítés és precizitás okán: mindkettő autógyár :-)))

    Ami pedig a fender vs squier feliratot illeti, elfogadom a jogi érveket. De hál`istennek nem amerikábsn élek és hál`istennek nem zavar egyik matrica sem....így aztån csak mosolygok a bajszom alatt (minthogy ez számomra akkor sem lenne probléma, ha történetesen enyém lenne pl maga a Fender gyár is)

    A jog és az ˝igazság˝ képlékeny valami
    Én meg amolyan osztályharcos kis csóka vagyok. Ami egy ilyen esetben annyit tesz, hogy a fogyasztóvédelmet, mint alapjogot előbbre helyezem az olyan ˝szerzett jog˝-okhoz képest, mint pl a ˝mintaoltalom˝, ˝vėdjegyoltalom˝, stb....de hát én nem is tudtam igazi kapitalistává válni, hiába az elmúlt 30 év :-)

    Amilyen két találmányom eddig volt, egyet sem ˝védettem le˝, úgy rühellem az ügyvédeket/szabadalmi ügyvivőket. Másrészről pont elég volt a megélhetéshez az is, amit magam ki tudtam termelni belőlük :-)
    Szerintem így szebb a világ.....

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 53.

    Nem akarom tovább feszíteni a húrt de mondjuk a Trabant Merci esetében ki perelhet a Trabant vagy a Mercedes cég szerintetek?
    Fenderesített Squier esetében jogosulatlan márkanév használat vagy hamisítás történt?
    Különböző gyártók elemeiből összerakok egy gitárt ˝No name˝ -ként meghirdetem vétettem a jogszabályok és az oldal saját szabályai ellen?

  • 52.

    Amúgy a gyártók következetlensége is lehet néha ˝gyúanyag˝ a fel fel lángoló ˝hamisítások˝-kor :-)

    Olyasmikre gondolok, hogy pl pont a Fender nevet birtokló cég is hol így, hol úgy különböztetett meg gyártmányokat egymástól.
    Pl volt időszak, amikor a Squier még Fender volt (Fender Squier series) illetve, amikor még a bullet is Fender volt (Fender Bullet series) aztán volt idő, amikor s gyár, aki fendert gyárthatott nem is volt fender tulajdonban, csak ˝bedolgozó˝ volt (a japán gyártású Fenderek ilyenek pl)

    De autós példa is jutott eszembe. Ami nálunk dácia, az németországbsn renault. A renault cég üzleti ˝szája íze˝ dönti el, hogy hol, mit matricázzon egy ugyanott (törökországban és romániában) gyártott ugyanolyan autóra :-)

    A vevőt/fogyasztót csak a gyár ˝csaphatja be˝ :-)
    Illetve: ha a gyártó teszi, akkor üzletpolitika. Ha más teszi, bűncselekmény is lehet, akár :-)))

    Én már öreg vagyok. Nekem a gitár hangszer, az autó pedig közlekedési eszköz. Én sokszor viccelődöm is itt a ˝matricakórságon˝ , mint kibic, akinek semmi sem drága :-)

    De voltam fiatal én is, amikor volt cipőnk, ami lábbeli volt, meg volt pumánk meg adidaszunk, ami valamiféle presztizs jelvény volt, és csak mint egy mellékesen cipő helyett viseltük. Tudtuk róluk, hogy a jugók gyártották borovóban (ma szlovénia) , meg hogy koppintmány volt 100%-ig. De mivel akkor az adidasz meg a puma hivatalosan úgy sem szállíthatott ide semmit, hát ez volt a legkisebb gondunk (meg az adidaszéknak is, azt hiszem).....mi meg mégsem jártunk mezitláb , és jobbcsávónak hihettük magunkat a lábunkon viselt jelvények miatt....fiatalság, bolondság :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 51.

    GS Admin!
    Köszönöm a felvilágosítást!
    És igen! Azért kérdeztelek, mert nem tudtam :-)))

    Mondjuk, én nem árulok semmit itt. Amit eddig adtam-vettem-cseréltem, az mind ˝tiszta˝ , mókolásmentes volt.
    Amit bármiért átalakítottam eddig, azt mind magamnak tettem. És meg is tartottam magamnak....És nem is márkamegjelölésre, vagy védjegybitorlásra törekedtem, hanem kényelem vagy használhatóság javítására (azt meg a matrica nemigen befolyásolja :-)

    Nehéz lehet felügyelni ilyesmit....mert mint itt is látszott, sokan sokmindenhez hasonlítják a tényszerűen leírható dolgokat, és emiatt könnyen félreérthrtnek bármilyen reakciót..... amint rossz a példa/párhuzam, azonnal rossz értelmet nyer a belőle levont következtetés is :-)

    Talpi példája (puki csere után ˝fenthagyott˝ eredeti jelzés) is lehet megtévesztő, de talán nem jogilag elmarasztalható. (Ha jól értettem, ezt nem kellene ˝kimoderálnod˝)

    De egy minden paraméterében azonos alkatrészekből (de részben pl otthon kifaragott fa alkatrészekből is ) legyártott, majd ˝felmatricázott˝ gitár viszont már jogilag elítélendő/üldözendő, miközben a felhasználó a gitár eredeti funkcióját tekintve nem járt rosszabbul, csak a márkanév tulajdonos (esetleg).... és ezt mindenki belátja, hogy egészen biztosan letiltandó egy hivatalos oldalról.

    Az ár/érték arányról pedig úgyis mindig a piac dönt (többnyire úgy, hogy a legtöbb átalakítás inkább levon az eredeti árból, hiába volt plusz költség az átalakító részéről)

    Szóval Talpi felvetése nem volt minden tanulság nélkül való.....

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 50.

    Kala!
    Erről jutott eszembe, hogy a `90-es években amerikából, a reptérről fordítottak vissza egy ˝országszerte világhírű˝ kórust, mert mindenkinél fénymásolt kotta volt..... ami nálunk ˝bevett szokás volt˝, az ott egy nem túl művelt (de jól képzett) határőrnél már átlépte az ˝ingerküszöböt˝ :-)

  • 49.

    tóth csaba65: Hamisítvány. A Squier gitár nem Fender, hanem by Fender. Az elejére írt Fender felirattal hamisítás/megtévesztés történik (ami sajnos elég gyakori is).
    Láthatóan nem vagy tisztában a jogi helyzettel, a jogértelmezéssel stb. Abban a pillanatban, amikor a Fender kifogást emel, lesz olyan ügyvéd, aki ezzel fog törődni, nem is egy.
    Az átalakítás szabadsága addig terjed, amíg megtévesztéssé, hamisítássá nem válik.
    Az oldal Gy.I.K. 6.7. és 8. pontja pontosan leírja, mi a szabályos eljárás.

  • 48.

    Egy valós életből vett példa:

    Adott egy squier by fender gitár. Elől a Squier felirat, hátul a Fender logó.

    Mi van, ha felcserélem? Előre írom, hogy Fender, hátra meg hogy Squier?

    Nyílván nincs az a ráérő ügyvéd, aki ezzel törődne....de jogilag meddig terjed vajon az ˝átalakítás szabadsága˝?

    Pl az itteni (szigorú jogkövetésre kötelezett) admin, szegény, erre mit kellene, hogy lépjen? :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 47.

    airchild!

    Amit írsz (meg amit Messius is írt) az a jogi ˝igazság˝....ha tetszik, ha nem, ezzel kell számolnia mindenkinek, jogi téren, ha pl a Gibson (aki híres arról, hogy több jólképzett ügyvédet foglalkoztat, mint jólképzett hangszerészt :-) elővenné egy perben.

    De amit az autós példával írtál az más tészta:-)
    Ha én egy dáciára renault jelet teszek, vagy RR emblémás dísztárcsát, a kutyát nem érdekli a műszaki vizsga állomáson.... ott a műszaki tartalom, engedélyezett -elfogadott technológia megléte a tét, BALESETBIZTONSÁGI szempontból....illetve a beazonosíthatóság biztosítása (lopás, tulajdonos nyomonkövetés, stb ) miatt.....

    Pl ha egy fiatra bertone jelet vagy egy alfa lóherét teszel, az a vizsgabiztost hidegen hagyja, azt hiszem... :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 46.

    Éppen ez jutott eszembe, mennyire így volt ez Magyarországon , amikor a ˝másik˝ táborba tartoztunk.... Külkerben dolgoztam, ahol volt egy közvetlen kollégám, aki akkoriban elég sokat ment munkaügyben nyugatra és Ferihegyen rendszeresen találkozott egy híres zenei szerkesztővel, ott adta át neki a frissen beszerzett hanglemezeket, melyeket hétvégét már adtak is le a rádióban..... Nemzetközi szemmel nézve, ez természetesen teljesen szabályellenes volt.... De felhozhatnám azt is hogyan járták be a londoni Edgware Road műszaki boltjait a külügyi futárok állami utasításra és hozták be a futárzsákban, diplomáciai mentességre hivatkozva, a COCOM-listás termékeket.....De ugye ha ezt kicsiben csinálják, a bűntény, ha nagyban, akkor gazdaságpolitika....:-)

  • 45.

    Szerintem az nem indok, hogy azért tettem rá valamilyen logót, mert nekem úgy tetszik. Ha csak én használom utána, az akkor is jogtalan, ha talán már mindegyikünk csinált is ilyet. (Én pl. egy Uniwellre ragasztottam egy műanyag szék matricáját...ezúton szórok hamut a fejemre bűnbánatból) :) A gond ott is kezdődhet, hogy én a logós cuccot eladom valakinek, persze pontosan tájékoztatva, hogy az nem igazi, de utána nem tudom, ő mire fogja használni. Esetleg ő már másokat meg is akarhat téveszteni vele. Szerintem ez az egész márka, logó, dolog azért furcsa nekünk, mert nálunk ez eddig nem volt igazán komolyan betartatva, ellenőrizve, szankcionálva. És persze egyébként is, mindenki csak ártatlan barkácsoló, kedvtelésből csinál mindent, fel sem merülhet, hogy trükközni akar vele...kizárt dolog, mert nem tudok róla... :) Csak eszmefuttatásként: ha pl. egy kocsin akarok komolyabban változtatni, akkor a legalitáshoz engedélyeztetni, vizsgáztatni kell. Mondjuk fura volna a gitárjaimat két évente műszakira hordani. :)

  • 44.

    A közösségi oldalak is felelősek ilyen esetben, kötelesek eltávolítani az oldalról. Ezért van az hogy a megkérdezésed nélkül eltávolíták a problémás hirdetést, ami érthető lépés az üzemeltető szempontjából.

  • 43.

    ˝A védjegyoltalom a jogosultnak kizárólagos jogot biztosít a védjegy használatára. Feltüntetheti azt az árun, a csomagoláson, levelezésén, hirdetésében, domainként regisztráltathatja, engedélyt adhat másnak a védjegy használatára (licencia).
    A védjegyet másra átruházhatja.
    A védjegyet jelzáloggal terhelteti.
    A védjegy más által történő jogtalan használata bitorlás, amely alapján bírósági eljárás kezdeményezhető a jog védelme érdekében.˝

  • 42.

    Laca!
    De! Pont a lánykori nevén hírdetheted csak! Azzal a kiegészítéssel, hogy miket változtattál meg rajta.
    Azt viszont nem jogszerű/nem etikus odaírnod, mintha az átalakított gitárod ettől az átalakítástól már át is alakult volna azzá, amit a fender gyár amúgy esetleg ugyanolyanként gyárt és forgalmaz is :-) Ez a jog! Ezzel nincs is gond szerintem.
    A gond/zűrzavar inkább ott jelentkezik (ezek szerint), hogy ha van egy feliratod/matricád/jelvényed/filctollad otthon, és azzal felcsicsázol bármit (pl egy hangládát vagy egy fehér pólót kidekorálsz 3 ferde csīkkal, akkor az miféle jogtalanság az adidasszal szemben, vagy az esetleges vevőddel szemben), akkor a tájékoztatással (ráírod a ládára, pólóra, hogy selfmade by Laca, vagy a hírdetésben kiírod, hogy a 3 csíkot te festetted) el van-e intézve a jog?
    Szerintem (vagy méginkább: részemről) : Igen :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 41.

    40. Talpi. Tehát leánykori nevén nem hirdetheted. És vajon simán fender stratocasterként? Mint a találós kérdésben? Vagy már úgy se?

  • 40.

    Laca én kérdeztem a választ én sem tudom de az biztos hogy nem árulhatom ˝Fender American Professional Stratocaster HH Shawbucker RW Sonic Gray˝ elektromos gitárként ha nem az volt eredetileg..

  • 39.

    36. Imre! Ott hibáztál, hogy nem adtál a ládádnak egy saját márkanevet mint pl: Kadletech, Kadimi, Kadletone, Imreshall, Imreal! És mindezt egyedi kézmíves ládaként kellett volna hirdetni! :)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 38.

    Talpi, még mindig nem tudom a találós kérdésedre a választ:

    7. Talpi
    Laca mit szólsz hozzá ha be szerelek egy strat gitárba beszerelek kettő humbuckert - mert én így élvezem - és továbbra is sratként árulom ( talán még a márkáját is odaírom)?

  • 37.

    33. Talpi. Örököltük. Nem ért véget a magyarok kalandozásának kora.

  • 36.

    Hirdetem egy gitárládát. A hirdetés címe így szólt : házi építésű gitárláda. Leírtam hogy én építettem nem más gyártó vagy valaki. Kihangsúlyozom hogy DÍSZÍTETTEM egy dean markley logóval mert nekem ez így tetszett,persze nem tudtam hogy ez is szabályellenes így a hirdetést rögtön letiltották. Először felháborodtam hogy itt nincs átverés mert nem eredetiként árultam. Aztán megértettem hogy bűnöző vagyok. Ha a láda oldalára ragasztottam volna egy fender matricát attól az még nem fender láda? Vagy leszedem a kazánról a karborobot feliratot és rácsavarozom attól még nem kazán! A banánokon is van matrica lehet hogy akkor meg banánként árulhattam volna fondorlatosan. De megértettem, itt ez a szabály és kész. Hogy mi hamis vagy nem azt talán a szituáció dönti el, lásd a birkás esetet ahol 54000 ftos bankjeggyel fizettek és nem számított bankjegyhamisításnak. Jó szórakozást mindenkinek én nagyon élveztem a témát köszönöm Talpi.

  • 35.

    Mindenre is! :)

  • 34.

    Azt hiszem szinte mindenre ˝választ kaptál˝ Talpi!
    Akár az átalakítás érték-, és/vagy árcsökkentő mivoltáról , akár a garanciához való hozzáállásról, akár az eredetiség mibenlétéről bőven olvashattál építő és építőnek kevésbé tekinthető /személyes(kedő ?) véleményt is.... :-)

    Amint láthattad, mások számára is érdekes és elgondolkodtató mondatfoszlányra leltél :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 33.

    Urak köszönöm a sok témába-illő hozzászólást, a GSF-on mostanában már így megy.

  • 32.

    Norbert Nagy!
    Az egyik variaxomat (a feketét, natur juhar nyakkal) és is ˝ gilmourizáltam ˝ :-) nehogy már csak nekem ne legyen egy ˝black strat˝-om! ! ! !
    Kicseréltem a koptatót feketére, tettem bele egy fehér mini humbit a hídhoz, átfaragtam a fejet sztratósra....meg ráírtam a fejre a variax felirat helyére hogy Varicaster :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 31.

    28. Gábor: rajta vagyok, de inkább addig éltessen az isten minket egészségben és fiatalságban, mint hogy addig kelljen fél lábon állnunk
    30. Csaba: hát ja, ráküldték a neppertrükköket :)

    A mercicsillagos Trabiról pedig szóljon ez az igaz történet: vettem játszós gitárnak egy Collins stratot (by Musik Produktiv). Érdekessége hogy nagyon bátran kopizza a strat fejformát. Így valamelyik előző birtoklója (nem, nem gazdája) levakarta a márkajelzést, tett a fejre egy Fender matricát, mivel balos, letükrözve. Meg egy Hendrix aláírást. Meg a nyak tövébe is egy Fendert. Meg a húrlábcsavarokat kicserélte 8 centisre, alucsövekkel kitávtartózva (optikai floyd). Amikor az életlen fotók után élőben megláttam, nem tudtam hogy sírjak vagy okádjak.
    De milyen jó volt a szerelést gyakorolni a Fender test előtt, a Dremeles bundpolírozást az Ibanez előtt, ráadásul ha repülőn utaznék, csak lekapnám a nyakát és behajítanám a bőröndbe. (Csak el ne felejtsem a matricákat leragasztani leukoplaszttal mielőtt emberek közé viszem.)
    De az igazi érték: a tokkal, a digitech multieffekttel, az állvánnyal, a 2 gitár és 3 sztereo kisjack kábellel, na meg a 10W erősítővel amit idén elcseréltem 5 liter almapálinkára az utolsó fillérig megérte a 22 ezrest, amit adtam érte. És így nekem is van black stratom, ami ha mesélni tudna...

  • 30.

    Norbert Nagy!
    Most mond azt, hogy ˝nem érte meg!˝ :-)))))

  • 29.

    27. Flór Gábor
    Így világosodik.

  • 28.

    Norbert: igen, de mielőtt eladod, legyél olyan híres, mint Gilmour. :)

  • 27.

    Laca: az szerintem egy fordítási hiba, valószínűleg az eredeti ez volt: unauthorized modification, de ez sem teljesen pontos fogalmazás, csak nem találtak jobbat. Szerintem arra utal, ami házilagos, tehát nem a szakszerviz, gyár, készítő mester csinálta.

  • 26.

    Laca!
    Már Leo Fender sem.....ugyanis eladta a nevét, a jogait....aztán gyártani kezdett a Fenderektől kicsit eltérő gitárokat :-))))
    Jogilag biztos korrekt volt. El nem tudom képzelni, hogy hagyott bármi fogást a dolgon.....

    De hogy a kérdésedre válaszoljak: ha veszel egy erősítőt és lemondasz a gariról, akkor azt csinálsz vele, amit csak akarsz! El is adhatod átalakítva!
    A vevődet megtéveszteni-becsapni sem nem etikus, sem nem jogos. De ha előre tájékoztatod az átalakításról, jogilag korrekt vagy.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 25.

    Mit ér egy CBS korszakos Fender strat, ha lemarod a sunburstöt, felektére fested, lecseréled a nyakát, belehenkölsz egy mikrofoncsatit, kiveszed, egy hídi humbit, majd lecseréled DiMarziora, majd SD-re, aztán kimarod a fát Kahler tremolónak, visszatöltöd fával és feketére fújod, visszarakod az eredeti tremolót, rövidebb karral, közben cserélgeted a nyakát, szétlopatod az alkatrészeit, majd pótolod?
    Ha találsz egy madarat aki megveszi, akkor circa 4 millát, Dollárban ;)
    en.wikipedia.org

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 24.

    Más!

    Mi az a jogosulatlan módosítás? Én nagyon nem vagyok otthon a jogi pofázásban. Ki jogosíthat fel, hogy jogosultan módosíthassak?
    ...

    Baszki a végén kiderül, hogy nem voltam feljogosítva, hogy kulcsot cseréljek, azt jön a fekete autó, és elvisz.
    De arra se voltam feljogosítva, hogy csöves ampot építsek. Ez kettőtöl öt évig terjedő szabadságvesztés?

    Csak vicceltem, de mi a brant ez a jogosulatlan módosítás?
    lécci valaki! ! ! !

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 23.

    Az alapszabály: ne trolloz le senkit!

  • 22.

    Bocsánat, mindig elfeledkezem az alapszabályról: don`t feed the troll. Mostantól ígérem, figyelni fogok erre.

  • 21.

    ha a trabant merci csillaggal nem hamisítás, akkor a hb láda fender logóval miért is lenne az??? :-)

    pláne, hogy aki az én példámban felcsicsázta a trabit, azt hitte, hogy mindenkit be tudott vele csapni, míg aki kiírja a hirdetésében, hogy a láda HB és rá a Fender logó csak egyéni ízlésből került fel, senkit meg sem próbált becsapni.....

    ami pedig Talpi indítványát illeti:

    Ő maga kérdezett rá, hogy használható-e egy pl Fender márka és típus jelzés, ha a márkára vagy típusra nem jellemző tulajdonságán változtattunk? ....tehát: hogy egy merci csillag a trabant jel helyén mi is valójában? díszítés, hamisítás, művészi ˝önmegvalósítás˝, vagy csak egy nem hétköznapi ˝ extra˝ csicsa....csak a jóisten tudja.... :-)

    Ha pedig nem szeretnéd elvinni a témát, ne hozd fel a ˝mosom kezeimet˝ effektussal feldíszítve sem! :-)

    De még egyszerűbb, ha nem mondod meg senkinek, hogy SZERINTED merre ne kanyarodjon témakifejtéskor..... és akkor én sem teszem ezt veled :-)

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 20.

    Én is bocs!

  • 19.

    Tóth Csaba: nem vagy képben a hamisítással, amiket leírsz példát, egyik sem az, az utolsóval pedig a bűncselekményt/szabálysértést stb. próbálod legalizálni, egyiknek sincs értelme. És nem én vittem el erre a témát, hanem Laca, én pont nem szeretném erre elvinni, és Talpinak sem ez volt a célja az indítóval, úgyhogy ne tegyük, mert tele lesz ilyen hozzászólással, mint a tied.

  • 18.

    és....Gábor el is vezetett minket (akaratától függetlenül) a ˝hamis vs Valódi˝ dilemmához is.....
    Ez pedig olyasmi ami a jogban is inkább filozófiai alap, mintsem gyakorlatilag jól meghúzható határ......

    egyik végletnek ott van az a példa, hogy ˝eccerű józsi˝ hirtelengöröngyösön merci csillagot eszkábál a trabantjára, és azzal feszít a kocsma előtt......ez mi, hamisítás? vagy csak azért, mert szinte senkit sem tud vele megtéveszteni, már egyszerű ˝egyéni ízlésre alakítás˝?

    másik véglet, hogy egy 2005-ös bmw-t felcsicsáznak a kifutó 2009-es bmw felnijével, ledes lámpáival, felirataival, hogy egy kicsit megfiatalítsák és ezzel jobb árat kérhessenek el érte..... a forgalmi/törzskönyv egyértelműen mutatja a valós életkort, de valaki fizet érte, hogy a külső szemlélőt becsapni képes állapotban legyen az autó..... kit illet meg a ˝fiatalítás/ráncfelvarrás˝ értéknövekedést hozó haszna? a bmw-t? hiszen az ő mérnökei izzadták ki az újabb felnit, lámpát mifenét----az átalakítót? hiszen ő dolgozott érte, ő fektetett pénzt a régi autóba?

    egy gitárnál a márkajelzés, felirat, egyedi sziluett, stb.....jogilag védendő, védeni próbált valami. ami részben akár a vevőt is védhetné, ha ő is BE AKARNÁ TARTANI a gyártó diktálta szabályokat.....de a vevő egy csalfa lény....néha örül a szabályoknak (amikor villogni lehet, amikor valami előnyt neki is jelent) , de többnyire a kiskapukat keresi majdnem mindegyik.....Na! Most legyen okos valaki! ! ! :-)

    És itt kanyarodnék vissza Gábor példájához:

    Ha valaki egy HB ládára Fender logót tesz, és úgy árulja, hogy ˝HB láda Fender logóval˝ eladó, akkor szerintem sem a HB-nak, sem a Fendernek SEMMI KÖZE HOZZÁ..... furcsa, de szerintem így van....

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 17.

    Talpi, a 7. hozzászólásban ezt írtad:

    Laca mit szólsz hozzá ha be szerelek egy strat gitárba beszerelek kettő humbuckert - mert én így élvezem - és továbbra is sratként árulom ( talán még a márkáját is odaírom)?

    Erre írtam 13. hozzászólásban:

    Talpi, nekem van egy fender hot rod deville 410. Beleraktam egy master hangerőt, meg egy visszacsatolás potit. Ha meghirdetném, beleírnám hogy sokkal sokoldalúbb lett ezektől az erősítő, de ha nem kell, visszacsinálom. De ígyse úgyse tudnám eladni még 200-ért se. Meg nem is akarom eladni.
    Amúgy szerintem fender is meg hot rod deville 410 is maradt az erősítő, hogy belekerült két plussz poti.

    De értem, azt is, hogy ez nem szabályos. Ez a jelenség inkább ezen oldal üzemeltetőinek érdekes, nehogy pereljék őket. A riki nagyon gáz ilyen szempontból nem? az mindenbe beleköt.


    Nem árulhatod stratként? Mi a helyes válasz a kérdésedre? Én nem tudom sajnos.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 16.

    Laca: A cégek csak azért perelnek (vagyis szerencsére még nem pereltek, csak fenyegetőztek), ha hamisítványt árul valaki. A moddolt cucc nem hamisítvány, hiszen a márka ugyanaz. Ha mondjuk szanaszét faragod, beleraksz más ezmegazt, ami mobil alkatrész (pu, kulcs, elektronika), de amúgy a test és nyak eredeti, az egy elcseszet/följavított eredeti hangszer. De ha a HotRodból kipakolsz mindent, csak a dobozt használod Fender felirattal, már megtévesztés (mindegy, hogy jobb lett-e), ha meg a HB ládára ráteszed a Fedner logót, hamisítás. De ez a poszt nem erről szól szerintem.

  • 15.

    Talpi , és elgondolkodtatok magas szinten ...

  • 14.

    Én csak arra éreztem ˝morális nyomást˝ a mellkasomon hogy bedobjam a témát - közösen elgondolkodjunk róla.

  • 13.

    Talpi, nekem van egy fender hot rod deville 410. Beleraktam egy master hangerőt, meg egy visszacsatolás potit. Ha meghirdetném, beleírnám hogy sokkal sokoldalúbb lett ezektől az erősítő, de ha nem kell, visszacsinálom. De ígyse úgyse tudnám eladni még 200-ért se. Meg nem is akarom eladni.
    Amúgy szerintem fender is meg hot rod deville 410 is maradt az erősítő, hogy belekerült két plussz poti.

    De értem, azt is, hogy ez nem szabályos. Ez a jelenség inkább ezen oldal üzemeltetőinek érdekes, nehogy pereljék őket. A riki nagyon gáz ilyen szempontból nem? az mindenbe beleköt.

  • 12.

    Én alapvetően ketté bontanám a moddolás dolgot. Egyik az, amikor az eredeti alkatrész megtartásával bármikor visszaalakítható, a másik, mikor a testet, szerkezeti részt érintik a beavatkozások.

  • 11.

    Szerintem ez rendben van (mármint az, hogy érinti a módosítás a garit). Nyilván, ha elcsavarodik a nyak, az nem attól lesz, hogy beraktál egy másik pickupot, de ha belemartál, mert a single helyett humbi kerűlt bele, és elrepedt a test, az már a te dolgod. Valamint, ha én egy full eredeti hangszert keresek, akkor bármilyen módosítás értékcsökkentő számomra. Az alkatrészcsere is, de a test és nyakmódosítás teljes mértékben. Soha nem vennék meg egy olyan Fendert pl. aminél összevissza marták a testet pickupcsere okán.

    Az meg, hogy az olcsó gitárt tuningolja valaki drága cuccokkal, majd a bolti árnál többért kínálja, magánügy. A remény hal meg utoljára, és ha teszemazt én egy HB gitárt keresek Gibson pickupokkal és Schaller kulcsokkal, és valaki pont ilyet árul, de olcsóbban, mint amennyiből én ki tudnám hozni, biztos megveszem. Kicsit leszűkül ugyan az érdeklődők köre, de ez benne van a pakliban.

  • 10.

    Talpi! A felvetett kérdés ketté szedném:
    1. Szerintem ritka eset, a még garanciális gyári hangszert átalakítás után valaki el akarná adni rövid időn belül. Van ilyen persze de 10-ből 1eset. A garanciavesztés érthető, mert a gyártó nem vállal felelőséget (még ha drágább/jobb) alakatrészeket cserél a vevő.
    2. Módosítás mennyire hat ki az árra nagyon relatív, hiszen ahány ember annyi ízlés. Peldául egy hangszedő csere jobb/drágábbra ugyan növeli a hangszer értékét, de az eladhatósága korlátozódik mert nem biztos hogy az én hangzásbeli ízlésem megfelel a leendő vevőnek. Szerintem ha valaki tuningolni akar, inkább a gyárit keresi mert nem akar felárat fizetni egy drágábbra cserélt alkatrészért. Emiatt a tuningolás költsége gyakran nem térül meg eladásnál.

  • 9.

    a kérdés(be foglalt prekoncepció) jogos!

    ....mondom ezt én, akinek 1 db modolatlan gitárja van csupán (egy kínai bullet, amin a közhiedelem szerint viszont csak javítani lehetne bárminek a cseréjével) ...minden más cuccom (beleértve erősítőket, hangfalakat is) ˝erősen egyedi igényekre szabott˝......de az is igaz, hogy eladni nem szoktam belőlük semmit. Így azt a ˝morális nyomást˝ sem érzem a mellkasomon, amit Talpi álmatlan éjszakáin.......mármint, hogy pl egy puki, vagy más elektronikai rész, esetleg fa alkatrész megváltoztatása mennyire teszi jogossá az eredeti márkanév használatot.....

    szerintem az eladáskor előre közölt változtatások listája (és esetleg még az eredeti alkatrészek felajánlása a visszaalakításhoz) bőven elég a vevő félre nem vezetéséhez.

    Nyilván egy ismert márka standard modelljét kb vakon is megvehet a típust ismerő vevőjelölt, egy ˝buheráltat˝ viszont már szinte kötelező alapos vizsgálatnak alávetni a fizetés előtt.....úgy, hogy garancia általában már egyikre sem szokott lenni hivatalosan.....

    tehát. A fene tudja! :-) de engem még sosem zavart gitár vagy erősítő átalakítása.
    ...ha valakinek úgy tetszik jobban, amilyenné átalakította a motyóját, hát.... szíve joga....szerintem.

    a márkanév tulajdonos pedig ˝bekaphassa˝....ő egyszer már ki lett fizetve (amikor valaki újonnan megvette a vackát) , már ami a márkanév használatot illeti.....

  • 8.

    Gyáriban sem példátlan:
    hangszerplaza.hu/

  • 7.

    Laca mit szólsz hozzá ha be szerelek egy strat gitárba beszerelek kettő humbuckert - mert én így élvezem - és továbbra is sratként árulom ( talán még a márkáját is odaírom)?

  • 6.

    Érvénytelenítheti

    Csökkentheti
    Ahogy le van írva.
    De nem biztos!

    Nem biztos! ! ! ! ! !

    Az élvezeti értéke lehet, hogy a kívánt irányba változik.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 5.

    Szerintem butaság lenne, ha bárkit eltántorítana a garivesztés attól, hogy egyedibbé, jobbá tegye a hangszerét. A magyarországi garanciális ügyintézés, amúgy is elég kemény harc. A módosítást meg hozzáértővel kell végeztetni és bevállalni, hogy vissza nem térülő befektetés a legtöbbször.

  • 4.

    (Félre ne értse senki, pozitív felharmonikusokkal írom):
    Nekem az a véleményem, hogy nem tudom hogy tréfából vagy gondolatébreszõ ˝provokációként˝ dobtad-e be a kérdést. Szerintem ez utóbbi, és tök jó kis társalgás lesz belõle :)
    Viszont az idézett jognyilatkozat teljesen helyén van egy olyan oldalon, fõleg külföldin, ami ilyenekkel foglalkozik, tudjuk hogy a hülyeség alapvetõ emberi jog, de sokan visszaélnek vele. Olyan ez mint itthon a ˝kérdezze meg kezelõorvosát...˝
    De most hogy mondod, lehet hogy ideje beperelnem a Borsodit minden megdugott ronda nõ miatt ;)

  • 3.

    Nekem van pár átalakított gitárom, újonnan vettem a nagyját. Tudatában annak, elveszítem a garanciát, cseréltem bennük alkatrészeket jobb minőségűre. Több, mint 20 év alatt sosem kellett garanciális ügyintézéssel foglalkoznom gitár esetében. Ismerek persze olyat aki egy fellazult jackaljzat miatt visszaküldte javításra a hangszerét, én nem az a fajta ember vagyok. Sem a kínai, sem az USA, mexikói, kóreai, japán, indonéz hangszereimen nem romlott el semmi úgy hogy gariban kellett volna javíttatnom, ezért bátran cseréltem le pl az epiphone hangszedőket gibsonra, vagy a fender standardét seymour duncan szettre. A műanyag felső nyerget LSR görgős nutra, vagy éppen a license floydot schalerre....
    Akik vettek tőlem hangszert sosem panaszkodtak az átalakítások miatt és személyes garanciát is vállaltam pénzvisszafizetéssel. Persze itt is olvastam a hirdetésemet kritizáló megjegyzéseket ( sok pénz beleszórva, de minek stb ) olyanoktól főleg akik olvastak már arról mi a jó :-) Amit jobbá lehet tenni miért ne tehetnénk? Ritka a mai világban ami úgy tökéletes, ahogy megveheted a boltban, állandó kompromisszumokkal találkozik az ember, na meg ott van az is, hogy ami nem custom shop, ott mindig elvárás a rövidebb idő alatt többet gyártani, vagy ugyanannyi idő alatt olcsóbban ( productivity ) ami nem épp a vásárlókért van. Egyébként bármilyen jó is gyárilag valami, van az az érzés is, hogy a saját kezem munkája is benne van, így még értékesebb, persze csak nekem. Lavina indul..... :-)

  • 2.

    Agreed ! A jótállási időn belül egyértelmű, azon túl megítélés kérdése. De mindenképpen akkor korrekt , ha értékesítéskor a változtattások egyértelműen tiszázottak ( ki, mikor, hol, mit csinált/cserélt stb.)

  • 1.

    Igen .

GS Activo