True story.

True story...
Az mekkora, hogy beajánlom egy hangszer reális értékét, az eladó persze ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez, majd egy kis idő múlva megkeres, hogy oaadná akár most már olcsóbban is, de addigra pechjére beszereztem már máshonnan a portékát. Hát így lehet kérem szépen két szék közül a pad alá esni.
    Número de comentarios - 32
  • 32.

    Itt láthatjátok az utolsó stratomat, sokan ˝ismerik˝ is már képről. gsfanatic.com
    Én 200k-ért vettem Thomann keménytokkal, felmentem érte Pestre (8 óra mindenestől egy út oda-vissza), maszkoztam, metrópótlóztam érte, egészen a phaszba ki kellett villamosoznom a reptér felé. Tehát összességében elment rá 215e forintom, és szinte az egész napom. Ajánlatot várva hirdettem meg később, megmondom őszintén a százezres ajánlatra nem tudtam nem válaszolni, hogy szerintem méltatlan.
    Máskor lementem volna 300 km-re lévő gitárért, amit 195-ért árultak. Tok nélkül, tehát csak személyesen volt átvehető. 185-öt ajánlottam érte, de ódzkodott az egésztől. Ekkor már telefonon, mert ha valamit komolyan meg szeretnék venni, felhívom az eladót. Nem ment bele végül, majd egy hónappal később 175-ért árulta. Sze lá ví.
    De legjobban a szájbarágást nem szeretem, feltételezem ha valaki meg akar venni valamit, utánanéz mi is az. Így jöttek egymás után a 150-es ajánlatok a pár hónapos player stratomra (azóta is megvan :P), majd mikor egyiküknek ecsetelni kezdtem a különbségeket standard és player széria között, láttam felesleges. ˝De hát ez is mexikói˝. Néha nagyon unom, ilyenkor inkább átgondolom, érdemes-e energiát fektetni az egész tájékoztatásra, mert egyesek csak a 10-15000-es különbséget látják, előnyök és hátrányok nem igazán érdeklik őket. Viszont más részről nagyon kellemes tud lenni egy-egy tájékozott vevővel vagy eladóval tárgyalni, főleg ha egy rugóra jár az agyatok.

  • 31.

    Úgy gondolom az alku nem lehet sértődöttség tárgya használtpiacon mind eladó mind pedig vevőrészről sem ha kosarat kap az illető. Tény, hogy ostoba, arcátlan ajánlatokkal jómagam sem tudok mit kezdeni, max megmosolygom. Ezért mikor ajánlatot teszek igyekszem korrekt lenni. De még egy szösszenet..Azért az durva amit itt elmondtatok, hogy van aki útiköltséget kér ha nem jön létre az üzlet. Az ilyen ember bemegy a hangszerboltba és elkéri a hangszerboltostól is az útöltséget? Vagy ha bemegy kifliért? Vicces enyhén szólva is.:))

  • 30.

    ...és egy epilógus az alaptémához :) :
    Egy -mondjuk- drágább gitár hirdetésbe került a részemről az utóbbi napokban. Az érdeklődő írásban(! ;) ) árat irányoz és jelzi, hogy ha oké, másnap jönne, de neki két óra az út, messziről jön. Az árjavaslat mondjuk telefonon nem hinném, hogy azonnal oké lett volna nekem (sőt, szinte tuti, h nem....), de mivel írásban jött, volt időm átgondolni. (Nem az okécsakpénzlegyen kényszere miatt...) összegeztem bizonyos összefüggéseket az eladás egyéb oldalairól és mégis rábólíntottam a határeset alatti árajánlatra.
    Aztán az itteni példákon okulva (amit írtatok azokról a gyökerekről, akik utikültséget követeltek nálatok...), linkeltem ezt a rovatot, konkrétan a követelős történeteket és jeleztem, h ennek most menjünk elébe; fényképezek, videót is csinálok a gitárról ha kell, de itt már ne baszakodjunk. :)
    A vevő világosan visszajelzett, hogy ha akármi oknál fogva mégsem a dolog... (a gitár oda-vissza fényképezve volt persze így is ...), akkor így alakult : és kirándult egyet a Dunakanyarba. :)
    Jött..., kipróbálta..., eldumáltunk..., megvette..., és elköszöntünk rendben.
    Ennyi... :)

  • 29.

    Nagy Norbert: hát ennek a gitarnak igen jól értelmezhető teles hangja van, nem semmi, hogy ennyi pénzért ilyenhez jutottál hozzá, még az oktav is rendben van, gratulálok. :) A videó tetszett, amatőrnek már nem nevezném a produkciót, az elején azok a délies bluzos, jass-es játékok kifejezetten jók:) élmény volt, köszönöm ,hogy megmutattad.

  • 28.

    @26: Tibi
    Csináltam (részben) róla egy tesztet, két baja van, hosszú és angolul van:


    Útigitárnak vettem, mert könnyü, és ennyiért nem féltem a kocsiban hagyni, megázni, fázni, stb.
    Van kényelmesebb, zajtalanabb, jobban összerakott, masszívabb, szebb hangú gitárom, de elég pontosan intonálható, rendben játszható, normálisan megszólal - mivel én nem vagyok sem profi, sem vájtfülü, simán kiállnék vele színpadra a gitármánia táborban, vagy utcazenélni. A tévébe azért nem vinném :)
    A jack csatit kellett kivennem és meghajtogatnom, mert nem tartotta stabilan a dugót.
    Ezeket a Visionöket amúgy itt árulja Kala, akirõl szinte minden törzstag jó véleménnyel van, az értekelesei magukért beszélnek. Persze újonnan már közelebb van a 40-hez az áruk, de ahogy írtam alább, már csak akkor veszek valamit, ha kihagyhatatlanul jó vásár, (jó állapotban az új ár 60%-a környékén). Így lett a Vision (20), a Maxwatt, (25), az Affininy Squier (30), az Epiphone SG (40). Na meg az alkatrészekbõl épített USA Fender Strat 700 euro alatt.
    És lesz még Gibson SG-m 180 körül, csak ki kell várnom hogy jöjjön... de nem sietek.

  • 27.

    Ha már jó vétel. ˝Ócskás˝ boltban (nemtom mi rá a jó szó) szúrta ki a feleségem a pénztárnál 750Ft-ért Boss TU-80 hangolót... Először nem akartam megvenni, mondom biztos úgy sem működik. Végül csak visszamentem érte, mondom ennyit megér a rizikó. Belehuhogtam, kilengett a mutató. Végül elhoztam... :)
    Tökéletesen működik...

    photos.app.goo.gl

    photos.app.goo.gl

  • 26.

    Nagy Norbert: kérdeznék egyet, 20-ert vetted a telet, ennyiért saját részre otthoni gyakorláshoz vetted? Gondolok én arra, hogy ilyen kis pénzért lehet kifogni használható hangszert? Érdekelne, hogy mennyire vagy vele elégedett..

  • 25.

    outsider: Én adásvételivel is szoktam. Ha az nem kell, nincs bolt. (Nem csak vételnél, eladásnál is.)

  • 24.

    Én már tájszólásra is szűröm a vevőket. Illetve akcentusra mindenképp... :)

  • 23.

    Azt hiszem minden feltétlenül szükséges cuccom meg van, ezért használtan szinte sosem vásárlok alku nélkül. Na jó, a Vision telét 20-ért már nem sikerült letolni 18-ig, azt megvettem (új húrkészlettel, tehát végülis sikerült).
    Egy hirdetõ ajánlatot vár hirdetésre írta, hogy meg lehet próbálkozni szemtelen alkuval, volt már hogy bejött. Habár az elsõ ajánlatom nem fogadta el, de így lett a fiamnak 25-ért 100w15˝ Maxwatt basszuskombója 25-ért.
    És üzenetben alkuszom vevõként, világosan leírva hogy az egyeztetések alapján értelmezésem szerint milyen állapotban van a cucc, utána viszont nem kötök bele mondvacsinált dologokba. Egy deci benzint el nem pöfögnék arra hogy majd ott hátha sikerül lealkudni. Ha kamuzott az eladó, elállok akkor is ha félúton találkoztunk.
    .
    .
    Na jó, ide már csak azután jutottam el, hogy párszor szembesültem azzal, hogy ami az eladó tudásszintjén és szemében hibátlan, az nekem egy enyhén lötyögõ fogólap gyöngyház berakás, vagy magas bund, vagy kontakthiba; de nyugodtabb az életem ha amit lehet, butaságként értelmezek, és nem rosszindulatként.

    Szóval ilyen izgalmas pillanatokba nem futok bele mint amiket leírtatok.

  • 22.

    Van aki azt írja, hogy lealkudta helyettem az árát, hogy ne legyenek kínos pillanataim. Én annyira félek a kínos pillanatoktól, hogy inkább fel sem hívom...

  • 21.

    Kedves tagok, az én véleményem szerint, ez GS oldal még mindig kulturáltabb mint a jófogás, ahol igazi táj-parasztok is rád írnak többször is értékelhetetlen üziket és végül nem fogja megvenni.. Persze attól még en is hirdetek ott is más jellegű dolgokat, mert sok mindent hamar el lehet adni. Ha azonban van rá mód a hangszeres dolgokat itt szeretem megvenni, eddig csak jó tapasztalataim voltak. De amilyen hirdetéseket nem szeretek olvasni és elmegy a kedvem tőle, amikor ilyet olvasok: ne is próbálj alkudni..csak olyanok keressenek akik komolyan gondolják.. ne is ajánlj, nincs csere.. ezek sztem tiszteletlenségre vallanak. Ha oda írja az eladó , hogy az ár fix akkor annyi, és elfogadom, szóval nem kell a komment a még jövőben lévő vásárlókhoz. De persze ilyenből nincs itt sok szerencsére és ennek örülök.

  • 20.

    Imre! Itt egy hasonló sztori. Egy elektromos kerékpárt árultam a jófogáson. Hevesből telefonáltak hogy mindenképp kell nekik el ne adjam. Jól körbe volt fotózva. Meg kecsegtető volt az ára is. Már a telefonba lealkudott ötezret. Rendben gondoltam mert tényleg majdnem kenyérre kellett.Eljöttek és és hosszas fikázás után még alkudozni akartak. Na ott lett elegem. Fölkértem őket hogy távozzanak mert így nem lesz üzlet. Igen a saját portámon kezdtek el fenyegetőzni.Csak akkor kezdtek el távozni amikor elindultam a kennel felé hogy kiengedjem a németjuhászt ami addig is tiszta ideg volt. Az utcáról kiabáltak hogy fizessem ki nekik az üzemanyag árát.És nem kevés fenyegetés érte a családomat is. Akkor indultak csak el amikor elkezdtem látványosan telefonálni. Persze kamu volt. De megfordult a fejemben hogy hívom a megfelelő szervet.

  • 19.

    A4-es papírlapomat ugyanilyen típusú Audira cserélném!

  • 18.

    Igen van. De most már valaki írjon hasonló sztorit mert így 2 lehetőség fog fennállni. Az egyik hogy Frei Tamás után nekem vannak a legjobb történeteim, vagy hogy az összes elmebeteg hozzám csönget be.

  • 17.

    Bakker Imre. Ilyen van? Beszarás.

  • 16.

    Még mindig ezen sírok... :D az a baj hogy nagyon szerettem a Monty Python-t és elképzeltem ahogy a kecske elfoglalja a keverőd helyét... zavartan körülnéz, mekeg... aztán elkezdi lerágni mondjuk a hangfalborítást.... :D

  • 15.

    Várjá Péter elírtam! Egy 18 sávos bakkecskét akart elcserélni egy dinacord sajtreszelőre!

  • 14.

    Bakkecske??? :D És nem cserélted el?? Biztos szépen mekeg. Ráadásul finom a kecske tej... meg a sajt is.
    Ja bakkecske, bocsesz... :D:D

  • 13.

    A hirdetők egy lavor plusz mondatot írnak a hirdetésükbe, hogy az alapvető szint alatti emberek még csak egy röpke telefonhívást sem tegyenek irányukban, de ez nem sikerül. Pl: az ár fix. Azért felhív hogy mennyi az alja és kB a feléért megvenné. Vagy : csere nincs, csak kp. Erre telefonál hogy a 18 sávos dinacord keverőpultot cseréljem el vele egy bakkecskére! Először azt hittem hogy a haverok szivatnak, de később visszahívtam egy másik számról és ugyanaz a tájszólás köszönt be. Erőszakos lehet az alku pl ha a hirdetett ár alá engedi az eladó a terméket. Legyen mondjuk 28 ezer Ft a hirdetett vételár. Leengedem 26 ra és a póstaköltséget is állom, de ő ezzel nem elégszik meg. Mégtöbb kell! Majd egy teljesen más kategóriáju termékkel próbálja hasonlítgatni és 11 ezret ajánl. Erre kacagok egyet, megköszönöm az érdeklődését, de ő nem áll le! És folytatja az önmaga igazát buta érvekkel alátámasztó alkudozást. Ez vajon intelligens? Nem gondolom. Az egyik esetet még elővenném mert tanulságos. Meghirdettem egy dobszerkót, a vevő hozzám utazott kB 100 kilométert majd hosszas méricsgélés után azt mondta, hogy ez a dob neki nem tetszik. Kérdezem tőle hogy miben eltérő a hirdetéstől? Hát ő nem ilyenre gondolt egyszerűen és azonnal fizessem ki az útiköltségét, lépett fel fenyegetőleg! Elöntött az ideg, hogy a saját lakásomban fenyeget egy senki és egy irdatlan nagy pics@nrugással a kijárat felé indítottam irányba! Még a kapuig ordítottam vele a jogairól a házamba. Ilyen is előfordult sajnálattal. Ha belefutok hasonló vevőbe hidd el a polcon fog megrohadni.

  • 12.

    Kedves Szabó Viktor! Ha nem tudsz kultúrált lenni és elolvasni rendesen amit írtam akkor inkább ne törd meg a csendet a mondanivalóddal mert nem ér annyit. Egy értelmes ember veled ellentétben megkérdezné hogy mi az az erőszakos alku. Nem az alkudozás tárgyát firtattam hanem annak a nem normális vállfaját. A kretén szó ezek után új gazdát talált sztem. :ooo

  • 11.

    Van ilyen. Jártam én is hasonlóképpen eladóként. Mondjuk hogy kinek mi a reális ár az relatív. Kuncsorogni mondjuk nem szoktam, egy balul sült alku után. A legutóbb végül eladtam 15 ezerrel olcsóbban egy másik vevőnek, mert végül már nagyon kellett a pénz, meg a hely. Így járt aki vevőként besértődött mert akkor nem ment minden az ő óhaja szerint... :)

  • 10.

    Na..!! :)) Hát pont ez a lényeg Gábor, az alkut nem annyira pártolók oldaláról..: hogy azt mondod, h ˝Köszi, de ennyiért, meg annyiért nem.˝ És itt a vége. :) Szóval nem kell lelkiismereti, meg a jó ég tudja, hogy miféle tartományokba tolni, ha egy akármilyen árat indítványoz valaki. ˝Nem adom annyiért!˝ és kész. Hogy aztán ezt az ajánlattevő miként dolgozza föl, az magánügy.
    Szerintem... :)
    (...De persze én is érzem azt a lélektani őrlődés hátteret -mind eladóként ha alul ajánlanak elég húzósan..., mind pedig mikor én indítványozok nagy levegővel egy nekem jó lenne árat a kiírt alatt...- , és egyszerre megértem, hogy napirendi ponttá válik pl itt fórumon is. :) Viszont mégis azt mondom, hogy ez a használtas világban nem kell, h túl nagy ügy legyen. :) Szerintem.... )

    ....ja, még annyitt az írásban ˝előre˝ ármegjelöléshez, hogy a magam részéről indítványozva is, de megkapva is valamennyire hatékonyabb átgondolhatóságúnak találom. Pont ebből kiindulva, hogy nem tudhatom, hogy teljesen hiábavaló-e a kérdés...., illetve ha éppenséggel átnyergelnék az eladással egy másik eszközre, hangszerre, szóval igenis jobban ad átgondolást és körülnézni időt hogy esetleg mégis elfogadjam.
    :) de persze ez is szerintem...

  • 9.

    Személyesen én is előfordult, hogy engedtem valamennyit, de látatlanban, levélben nem alkudozom. Meg amúgy, ha ˝rámpókhálósodik˝, pont nem izgat. Szerencsére eddig nem szükségből adtam el a hangszereimet, hanem mert nem használtam, és nem gyűjtögetek semmit, amit nem használok. De útban nincs, van elég helyem, és általában el tudom találni az értékét annak, amit árulok, és inkább alá, mint föléárazok.
    Nyilván, ha kenyérre kellene az ára, máshogy gondolnám.

  • 8.

    Szevasztok! :)
    Sajnálom...., én a használtpiacos fórumokon (akár ˝írásos˝, akár bolhapiac...) igenis ultra nyomorék ostobaságnak tartom és veszem, ha valaki az alkun rugózik, mert igenis(!!!!): SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TUDHATOD, H AZ ELADÓ HOGYAN/MENNYIÉRT JUTOTT A HIRDETETT DOLOGHOZ!!! (U.i. kiegészítés: ...vagy hogy mennyit ér meg neki. )
    Bennem sem török ˝mindenképpen alkudj!˝ vér csörgedez, de ez egy ilyen hely, ahol ez vele jár! :) És erre lélekben tessék ˝ilyen helyen˝ felkészülni! :) Eladóként is , de vevőként is.
    És pont nem rég is volt, hogy úgy tettem föl valamit, h tutter egy minimál engedmény alá nem megyek (eleve így áraztam be!!! - kedves alku eliminálók! :)))) mert szerintem így érdemes; pont emiatt...) ..., de aztán engedtem mégis többet egy kis gondolkodási idő után. :) (..ja, és nem mindenképppénztszeretnék sürgetettségből !!)
    Sosem...., sosem!! tudhatod!! :) És tessék csak alkudni bátran!! :) Uganígy az alku oldaláról meg akkor ott van, h ˝...akkor ott pókhálósodjon meg nálad!˝ cserébe a ˝...ha alkudni mersz paraszt, el sem adom neked!!˝ -ért.
    :)

    IMFO! :)
    ;)
    Gergő

  • 7.

    Mondjuk én alapértelmezésben nem boltolok azzal, aki már levélben alkuszik. De olyan sem volt még, hogy valakinek utánamentem volna, hogy jajj, vedd meg mégis.

  • 6.

    Szíptestvírem, du ju sztil hevdi ájtem, amúgy meg wát iz jó fájnel prájsz?
    .
    .
    .
    vákujjakmeg, elutaltam pépálon!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 5.

    Mekkora sztori !
    És mekkora , amikor a fix áron hirdetett gitárra jön a minusz 50 000 ft-os ajánlatával ?
    Ezeket az embereket nevezem ˝ covidoshiénáknak ˝ !!!

  • 4.

    Próbálj alkudozni olyan személyekkel akik úgy indítanak hogy szíptestvírem meg van-e cucc, és ne sértődj meg a pofátlan ajánlatnak.

  • 3.

    ˝Taps! Az én kedvencem, hogy erőszakosan próbál alkudni, mikor rájön, hogy nem megy akkor már jó az eredeti ár is, de addigra neki már nem eladó! Inkább rohadjon meg a polcon!˝
    Tegyük azért hozzá, hogy meglehetősen nagy kreténnek kell ahhoz lenni, hogy valaki megsértődjön az alkudozáson (ami egyébként alapeleme a használtpiacnak), és egy ilyen hiszti miatt ne adja el valakinek a portékáját.

  • 2.

    Taps! Az én kedvencem, hogy erőszakosan próbál alkudni, mikor rájön, hogy nem megy akkor már jó az eredeti ár is, de addigra neki már nem eladó! Inkább rohadjon meg a polcon!

  • 1.

    Ez egy teljesen hétköznapi történet, gyakran megesik.....

GS Activo