Szép napot tisztelt GS tagok!

Szép napot tisztelt GS tagok!

Egy technikai kérdéssel kapcsolatban szeretném kérni a közösség segítségét.

Tehát, adott egy régi noname (talán kínai) gitárkombó, név szerint: Mega Amp T60R. Az erősítő: 60W teljesítmény, 1 db 12AX7 az előfokban, tranyós végfokkal. Az 1 db hangszóró 100W és 4 Ohm. Én ezt (természetesen teljesen szakszerűen :)) szétbarbárkodtam külön erősítőre és hangládára. Annyi történt, hogy a két hangszórókábelt középen elvágtam, majd a két új végre forrasztottam egy-egy Jack aljzatot (mindkettő egy-egy régi gitárfelújításból maradt meg). Az átalakítás amiatt történt, hogy egymástól függetlenül (másik ládával, másik fejjel) is használhassam a kombó fej és láda részét is.

Egymással összekötve értelemszerűen nem lehet gond. A láda is rendesen megszólal, mikor másik 4 Ohmos fejet kötök rá. A kérdés a következő: köthetem-e az erősítőt egy nagyobb ellenállású, 8 Ohmos, 4 hangszórós ládára (ez egyébként egy Marshall MF400-as). Tudom, hogy a tranzisztoros végfokok felfelé terhelhetőek, de azért gondoltam felteszem a kérdést, remélve, hogy egy nálam hozzáértőbb szakember meg tudja ezt nekem erősíteni.

Tehát a kérdés végső soron az, hogy magamra fogom-e így gyújtani a házat vagy sem? :)

Válaszaitokat előre is köszönöm!

És elnézést a láma kérdésért, nem vagyok egy elektromérnök. :)
    Número de comentarios - 12
  • 12.

    Persze, világos, köszönöm a segítséget!

  • 11.

    Egyszerű matek, négy darab 8Ohm-os hangszóró eredője lehet 8Ohm, de ilyeneket nem tesznek gyárilag Marshall ládába.
    Csak azért erősködöm, nehogy alul terheld az erősítőd, mert a tranzisztoros azt nem viseli el.

  • 10.

    @Koriander: Az igazat megvallva, kicsit elvesztettem a fonalat. Először azt írod, hogy ilyen láda nem létezik, utána azt, hogy mégis, de csak két hangszórós kivitelben, sztereóban, stb... Holnap lekapom a láda hátát, mert lehet, hogy rosszul emlékszem... de szerintem ezek 8 Ohmos hangszórók és monóban is 8 Ohmot adnak le.

    @JnCon: Köszi! :) Nem vagyok egy ideges típus, mindenesetre kéznél lesz a poroltó. :)

  • 9.

    S hogy a végső sori kérdésedre is választ kapjál: maximum idegességedben gyújtod magadra a házat, de nem ezzel az erősítővel. Gyújtás előtt azért szóljál a szomszédoknak :)

  • 8.

    Négy hangszórós ládába 16Ohm-os hangszórókat tesznek, két hangszórósakba meg 8Ohm-osakat, így mindkettő 4, vagy 16Ohm eredőjű, sztereóban pedig 8Ohm oldalanként.

  • 7.

    Ja. Nyolc Ohmosat lehet.

  • 6.

    Ez engem nagyon meglep most, mert több oldalon is látom ezt a konkrét ládát 8 Ohmos kiszerelésben. Illetve majdnem minden hangfalbekötéssel foglalkozó cikk említi a soros/párhuzamos (series/parallel) bekötést, amivel lehetséges 8 Ohmos hangszórókat 8 Ohmra bekötni. Például:

    www.amplifiedparts.com

  • 5.

    Sztereóban oldalanként csak két hangszóró van bekötve, néggyel nem tudsz 8Ohm-os bekötést csinálni.
    Így értettem és így volt értelmezhető, de csak azért szóltam, nehogy megtévesszen.

  • 4.

    @ewr, JnCon: Világos! Köszönöm szépen a vàlaszaitokat!

    @Koriander: Ezt az MF400-as szériát elvileg 8 és 16 Ohmos hangszórókkal is szerelték. Nekem a 8 Ohmos változat van soros/párhuzamos kötésben, így jön ki a 8 Ohm monóban, illetve 2x16 Ohm sztereóban. A sztereósítást még az előző tulaj végezte rajta, ha jól tudom, ezek a ládák gyárilag egy natúr mono bemenettel jönnek.

  • 3.

    Négy hangszórós Marshall láda, ami 8Ohm? Ilyen nnnnnnnincs!
    4; vagy 16Ohm.

  • 2.

    Plusz még annyi, hogy ha nagyobb eredő impedanciájú hangszórót kötsz rá, akkor természetesen kisebb lesz a teljesítményed, bár hangerőben alig fog kevesebbnek tűnni.
    De párhuzamosan köthetsz rá akár két 8 Ohmos ládát is (= 4 Ohm), vagy két 16 Ohmost (= 8 Ohm).

  • 1.

    Csak arra kell ügyelned, hogy 4 Ohmnál KISEBB impedanciájú hangsugárzóval ne terheld a végfokot.
    Tehát 8 vagy 16 Ohm oké.

GS Activo