Sziasztok, gitárpedál dobozolásának a festésével kapcsolatosan kérdeznék.

Sziasztok, gitárpedál dobozolásának a festésével kapcsolatosan kérdeznék. Szeretnék lefesteni pár direkt pedálnak való dobozt (alumínium), és a neten kicsit utánanéztem, milyen metódusok vannak. Nem akarom a világ legjobb festését rájuk rakni, de ne pattogjon le magától féléven belül sem persze. Van tapasztalatotok ezzel kapcsolatban?
Ilyesmiben gondolkodom: (spray-vel történő felhordást láttam mindenhol, ebben gondolkodom)
0. Kifúrni a furatokat a dobozoláson.
1. Megcsiszolni a festeni kívánt felületet, közben párszor vízzel leöblíteni, majd megtörölni és hagyni megszáradni.
2. Alapozót rakni rá 2-3 réteget, rétegek között várni 10-15 percet száradni, majd az alapozás után 1-2 napot hagyni nyugodtan.
3. Festék rászórása. Szintén 2-3 réteg, rétegek közt 10-15 perc száradás. Ezt követően szintén 1-2 napig békén lehet hagyni.
4. Minta/feliratok felvitele. Akril festéket láttam erre a célra, vagy a nyomtatásos-áztatós trükköt, illetve filctollal való rajzolást. Biztos, ami biztos, ezt is hagynám száradni 1 napot. :D
5. 2-3 réteg lakk, rétegek közt 10-15 perc száradás. Végső száradás 1 nap.
6. Elektronika házba történő beépítése.
Persze más technikák is érdekelnek. :) Ez csak kiindulás.
Köszi előre is.
Komments 13
sezlony
sezlony · 2021.01.05. 18:04:28 #13
compactegon: én a kombómon gravíroztattam a potik alatti panelt, kb örök élet. Az a fajta ahol a műanyag lemezen van egy vékony fém hordozó réteg amit kimarnak. Több szín variációból lehet választani.
compactegon
compactegon · 2021.01.05. 17:59:41 #12
Épp elgondolkodtam, hogy az Engl Screamer és Thunder erősítőknél is milyen rondán kopnak a feliratok a potméterek felett. Az is fémből van, de valami acél-alu ötvözet (?) lehet. Tuti hogy megcsinálnám egy az egyben az eredeti kinézetét, csak nem festve, hanem dekoratőröknél rendelhető fóliára nyomatnám.
De bármilyen mintával, vagy betútípussal lehet dolgozni, és a végeredmény olyan, mint a gyári.
Csumbagambra
Csumbagambra · 2021.01.05. 17:13:45 #11
Igen, én is ráakadtam az alufelnifestők leírásaira, mert azok mégiscsak áznak-fáznak egész évben, a padkázásról nem is szólva. Mondjuk ezek a leírások általában nem tartalmazzák az 5-10 évvel későbbi állapotot, de valamit tanulhaotk belőlük is. :)
Ileltve nekem ugye közel sincs annyi szakértelmem, ami egy festőnek van, de próbálkozok majd. :)
Talpi
Talpi · 2021.01.05. 16:55:28 #10
Persze nem ez az, érdekes lenne ilyet festeni :^)
Talpi
Talpi · 2021.01.05. 16:54:16 #9
Nekem egy festő cimborám vagy 20 éve már hogy lefestett nekem egy alumínium darbukát (az egy dob - csak azért egészítem ki mert ez egy gitáros oldal) azóta is tipp-top pedig ölelgetve püfölik
. Valami speciális alapozót használt és keréktárcsa festéket.
GS AKTIV