Unsere Website speichert Daten in HTTP-Cookies, die für die Bereitstellung der Dienste wichtig sind. Bitte lesen Sie unsere Informationsseite darüber. Data protection
Nekem továbbra sem szimpatikus a Fender hozzáállása az általuk kitalált strato formához, szerintem pénzt akarnak, mivel már náluk szerintem nem a minőség inkább a lényeg, hanem a pénz. Például többen panaszkodtak pont a Thomannál, hogy milyen gagyi mexikói strato gitárt vettek drágábban, annál mint amit a kínaiak gyártottak jóval olcsóbban.
A Martin akusztikus gitárgyártó például a dreadnought gitárformáért tudomásom szerint nem indított soha pereket, ezért én is ennek a hozzáállásnak vagyok híve, hogy nem elsősorban a forma a lényeg, hanem a minőség és a hangzás, és őket nem érdekli, hogy szinte formára, anyagokta úgyan azt gyártják mások, kínaiak is, mégis a saját gitárjaik eladásából megélnek.
A licenszdíj amúgy korrekt lenne, kiegyenlíteni kicsit az árakat, meg a többi gyártó, aki kópiákat gyárt, esetleg elkezdene saját tervezéseket csinálni, színesedne a paletta.
Szerintem, szurkoljunk a Fendernek, vagyis az anyacégének, hogy legyen licencdíj. Aki hisz a Jóistenben, azt pedig kérem, hogy imádkozzon érte!
Köszönöm.
Miért is?
Ha lesz licencdíj, akkor drágábbak lesznek ezek a hangszerek.
-> a fizetendő ÁFA is nőni fog,
-> több pénz kerül az államkasszába,
-> több pénz jutHAT az oktatásra, az egészségügyre, az árva kiscicák megmentésére, meg persze a csóró zenészek megsegítésére.
Eredeti bejegyzés megtekintése
Eredeti bejegyzés: Szerintem, szurkoljunk a Fendernek, vagyis az anyacégének, hogy legyen licencdíj. Aki hisz a Jóistenben, azt pedig kérem, hogy imádkozzon érte!
Köszönöm.
Miért is?
Ha lesz licencdíj, akkor drágábbak lesznek ezek a hangszerek.
-> a fizetendő ÁFA is nőni fog,
-> több pénz kerül az államkasszába,
-> több pénz juthat az oktatásra, egészségügyre, az árva kiscicák megmentésére, meg persze a csóró szegények megsegítésére.
Bevallom őszintén, engem ez kb. annyira érdekel, amennyire egy bunyós meccs: egymásnak megy két csávó, és a szétütik egymást, vagy nem, de az egyik valószínűleg nyer a végén. Nekem nem árt, engem nem bántanak, nem sérülök meg, érzelmileg sem kötődöm (van Fenderem, és szoktam a Thomannál vásárolni, kb. ennyi) de nézni érdekes, és kíváncsi vagyok a végére. :)
Nem mondott ki ilyet a bíróság. Ez szerepelt a Fender által benyújtott keresetben. Az alperes (valami kínai másolat gyártó) nem jelent meg a bíróságon, ezért automatikusan, per nélkül a Fender beadványa került elfogadásra. Ez teljesen más, mint egy fullos per, pro és kontra ügyvédi érvekkel.
Arról, hogy a Fender cégnek a testformához van-e joga, 2009-ben döntött az amerikai bíróság. A testforma public domain, magyarul nincs. Európában lehet esetleg levédetni. Ez majd a perben kiderül.
Két extra adalék. A Fender most azt állítja, hogy a design a lényeg. Csakhogy a double cutaway strat egy funkcionális forma. A felső szarv ötlete a Precision bass kialakításából jön, mert basszusgitáron így lehetett megoldani, hogy ne legyen neck dive. Tehát ez nem design döntés volt (amit ki akarnak mondani), hanem funkcionális.
A másik, hogy mit akart maga Leo Fender. Nem akarta és nem is védette le a formát. Megvárták míg meghal, felvásárolták a G&L-t hogy meglegyenek a jogok, majd bezáratták. Amit a Fender cég csinál az szembemegy Leo Fender szellemi örökségével. Azoknak van leginkább igaza, szerintem, akik azt mondják, hogy ezzel a Fender cég Leo Fender nevét rombolja. Szerintem ez pedig visszataszító.
2026 elején a düsseldorfi bíróság kimondta, hogy a Stratocaster testformája nem pusztán egy funkcionális hangszerforma, hanem szerzői jogi védelem alatt álló ˝alkalmazott művészeti alkotás˝.
A Thomann hivatalos nyilatkozata szerint azért indított jogi eljárást, mert a vita túlmutat egy egyszerű jogi konfliktuson, és a zeneipar jövőbeli sokszínűségét, innovációját és versenyét érinti.
A vita arról szól, hogy egy 1954-ben megjelent hangszerforma mennyire tekinthető ma már a teljes gitárkultúra közös örökségének, illetve mennyire vált közkulturális tárggyá.
Leo Fender és csapata nem egyszerűen egy új gitárformát alkotott meg 1954-ben, hanem egy komplett rendszert.
A mai ˝S-style˝ gitárok jelentős része még mindig ezt az alapelrendezést követi.
A Thomann nem a Stratocaster eredetiségét vitatja, hanem azért szólalt fel, mert egy teljes iparág erre épült fel rá az elmúlt hét évtizedben.
Igen, de az, hogy valami széles körben elterjedt, önmagában nem szünteti meg az eredeti alkotó jogait. A Thomann szerint a Fender évtizedeken át hagyta kialakulni azt a piacot, amely ma létezik.
De ez sem fedi a valóságot, hiszen a Fender többször próbálta védeni a formáit különböző jogi eszközökkel, különböző országokban és különböző időszakokban. Az, hogy korábban nem járt sikerrel, nem feltétlenül ugyanaz, mint a jogokról való lemondás. A bíróságnak nincs könnyű feladata, el kell döntenie, hogy 72 évnyi iparági használat után milyen jogok illetik még meg az alkotót, és milyen jogok illetik meg azokat, akik generációkon keresztül erre az alapformára építettek.
Ha a Fender valamilyen formában nyer (ami szerintem lehetséges), akkor könnyen lehet, hogy továbblép a telecaster a precision és a jazzbass
témákban is. Viszont ez más legendás gitárgyártóknak is okot adhat perek indítására.
A bíróság óvatosan fog eljárni, mert egy bazinagy Cunami lehet ebből. Talán licencdíjak,
együttműködési megállapodások, hivatalos engedélyezett formák stb...irányban mozdul el a dolog.
Eredeti bejegyzés megtekintése
Eredeti bejegyzés: 2026 elején a düsseldorfi bíróság kimondta, hogy a Stratocaster testformája nem pusztán egy funkcionális hangszerforma, hanem szerzői jogi védelem alatt álló ˝alkalmazott művészeti alkotás˝.
A Thomann hivatalos nyilatkozata szerint azért indított jogi eljárást, mert a vita túlmutat egy egyszerű jogi konfliktuson, és a zeneipar jövőbeli sokszínűségét, innovációját és versenyét érinti.
A vita arról szól, hogy egy 1954-ben megjelent hangszerforma mennyire tekinthető ma már a teljes gitárkultúra közös örökségének, illetve mennyire vált közkulturális tárggyá.
Leo Fender és csapata nem egyszerűen egy új gitárformát alkotott meg 1954-ben, hanem egy komplett rendszert.
A mai ˝S-style˝ gitárok jelentős része még mindig ezt az alapelrendezést követi.
A Thomann nem a Stratocaster eredetiségét vitatja, hanem azért szólalt fel, mert az egy teljes iparág erre épült fel rá az elmúlt hét évtizedben.
Igen, de az, hogy valami széles körben elterjedt, önmagában nem szünteti meg az eredeti alkotó jogait. A Thomann szerint a Fender évtizedeken át hagyta kialakulni azt a piacot, amely ma létezik.
De ez sem fedi a valóságot, hiszen a Fender többször próbálta védeni a formáit különböző jogi eszközökkel, különböző országokban és különböző időszakokban. Az, hogy korábban nem járt sikerrel, nem feltétlenül ugyanaz, mint a jogokról való lemondás. A bíróságnak nincs könnyű feladata, el kell döntenie, hogy 72 évnyi iparági használat után milyen jogok illetik még meg az alkotót, és milyen jogok illetik meg azokat, akik generációkon keresztül erre az alapformára építettek.
Ha a Fender valamilyen formában nyer (ami szerintem lehetséges), akkor könnyen lehet, hogy továbblép a telecaster a precision és a jazzbass
témákban is. Viszont ez más legendás gitárgyártóknak is okot adhat perek indítására.
A bíróság óvatosan fog eljárni, mert egy bazinagy Cunami lehet ebből. Talán licencdíjak,
együttműködési megállapodások, hivatalos engedélyezett formák stb...irányban mozdul el a dolog.
10. Igaz, de ez szerintem részletkérdés, abban, amit linkeltem, azt írják, elmennek a végsőkig a jogi úton, nyilván ez az előkészítése. Írhattam volna, hogy befenyítették a Fendert.
Amúgy, ami igazán komoly tényező az esetükben, hogy ők a legnagyobb kiskereskedelmi bolt, az egész világra kiterjedő eladással, ha mondjuk berágnak, és nem árulnak többet Fendert, azt a Fender is megérezné. (Jobban, mint a Thomann.)
Honnan származik az információd?
A Thomann közelmény (blog bejegyzés) csak annyit mond, hogy jogi eszközöket vesznek igénybe. A Guitar.com friss cikke szerint ˝a per pontos mibenléte és Thomann tényleges jogi érvei még nem nyilvánosak, azonban maga a per létezése jelentősen megváltoztatja a vita hőtérképét.˝
Az elérhető információk szerint (youtuberek, fórumok) a Thomann egy negatív megállapítási keresetet terjesztett elő a Fender ellen - szintén a Düsseldorfi Regionális Bíróságon - és annak megállapítását kérte, hogy az S-stílusú gitárok nem sértik Fender szerzői jogát. Tehát per volt, per van.
Amúgy nekem az egész sztoriról ez a történet jutott eszembe: turboterebro693864.substack.com
Jó szórakozást hozzá! :-)
Hadd pontosítsak a tudálékosság szándéka nélkül. A Thomann nem igazán ˝perelte be˝ a Fendert, hanem egy hivatalos állásfoglalást kért a bíróságtól abban az ügyben, amit a kínai cég távollétében az ügy igazi részletes tárgyalása nélkül ˝megnyert˝ anno a Fender Düsseldorf-ban.
Ha tárgyalták volna az ügyet, akkor a Fendert nyilvánvalóan (akárcsak eddig legalább 2 alkalommal az USÁ-ban) eltanácsolták volna. Nem lehet jogvédeni ennyi idő és két korábbi sikertelen védjegy-próbálkozás után a Stratot (egyedül a tipikus Fender fejformára van védjegyük, az is nem tudom meddig).
A Thomann rettenetesen okosan csinálja amit csinál. Ez nem kifejezetten egy per (még), viszont nagy valószínűséggel alul fog maradni a Fender a kérdésben és akkor nem cseszegetheti a kereskedőket és gyártókat erre a Düsseldorfban ˝megnyert˝ perre hivatkozva.
Ha valamit rosszul tudok szóljatok :)
Hát, erre a reklámra ügyesen ráugrott a Thomann. A face hírfolyamomban kb. más sincs, csak ez a hír, meg HB gitárok. :) Szerintem sokkal drágább lett volna ekkora reklámkampányt indítani, mint egy pert, amit még meg is nyerhetnek.
Van amikor egy rock, vagy popszárról írnak akár negatívan a hírekben, és igazából szinte mindegy is, hogy mit írnak. Az a lényeg hogy a neve a közbeszédben forogjon. Nehogy elfelejtsék!... Mint a végtelen történetben.
Nekem továbbra sem megy a fejembe, hogy a Fender mit akar? Pénzt vagy ingyenreklámot? Egy strato gitárnak szerintem nem csak a formája a lényeg, hanem a hangja, ami pedig inkább az elektromnikától függ és a használt anyagoktól. A Thomannak tökéletesen igaza van, az innovácó sokkal fontosabb, amiből a Fender is sokat profitált. Ilyen alapon az első autó gyártó, mondjuk a Ford is levédhette volna a négy kerekét az első autójára, mivel négy kerék az mégis csak négy kerék, és nem öt.
szbzs
2026.06.29. 16:21:4119. sőt, én úgy hallottam, hogy a kutyáktól átveszik az ˝örökélet, ingyen sör˝-t
outsider
2026.06.29. 07:56:3316. szbzs
De hát csökkeni fog az ˝alapvető hangszerek˝ áfája (is) nem? 😋
Tehát végül is nem ebből mentődik majd meg a világ (is). 😄
Bokor László
2026.06.28. 15:27:08Nekem továbbra sem szimpatikus a Fender hozzáállása az általuk kitalált strato formához, szerintem pénzt akarnak, mivel már náluk szerintem nem a minőség inkább a lényeg, hanem a pénz. Például többen panaszkodtak pont a Thomannál, hogy milyen gagyi mexikói strato gitárt vettek drágábban, annál mint amit a kínaiak gyártottak jóval olcsóbban.
A Martin akusztikus gitárgyártó például a dreadnought gitárformáért tudomásom szerint nem indított soha pereket, ezért én is ennek a hozzáállásnak vagyok híve, hogy nem elsősorban a forma a lényeg, hanem a minőség és a hangzás, és őket nem érdekli, hogy szinte formára, anyagokta úgyan azt gyártják mások, kínaiak is, mégis a saját gitárjaik eladásából megélnek.
Flór Gábor
2026.06.27. 22:03:48A licenszdíj amúgy korrekt lenne, kiegyenlíteni kicsit az árakat, meg a többi gyártó, aki kópiákat gyárt, esetleg elkezdene saját tervezéseket csinálni, színesedne a paletta.
szbzs
2026.06.27. 21:31:15Szerintem, szurkoljunk a Fendernek, vagyis az anyacégének, hogy legyen licencdíj. Aki hisz a Jóistenben, azt pedig kérem, hogy imádkozzon érte!
Köszönöm.
Miért is?
Ha lesz licencdíj, akkor drágábbak lesznek ezek a hangszerek.
-> a fizetendő ÁFA is nőni fog,
-> több pénz kerül az államkasszába,
-> több pénz jutHAT az oktatásra, az egészségügyre, az árva kiscicák megmentésére, meg persze a csóró zenészek megsegítésére.
Köszönöm.
Miért is?
Ha lesz licencdíj, akkor drágábbak lesznek ezek a hangszerek.
-> a fizetendő ÁFA is nőni fog,
-> több pénz kerül az államkasszába,
-> több pénz juthat az oktatásra, egészségügyre, az árva kiscicák megmentésére, meg persze a csóró szegények megsegítésére.
Flór Gábor
2026.06.27. 13:39:34Bevallom őszintén, engem ez kb. annyira érdekel, amennyire egy bunyós meccs: egymásnak megy két csávó, és a szétütik egymást, vagy nem, de az egyik valószínűleg nyer a végén. Nekem nem árt, engem nem bántanak, nem sérülök meg, érzelmileg sem kötődöm (van Fenderem, és szoktam a Thomannál vásárolni, kb. ennyi) de nézni érdekes, és kíváncsi vagyok a végére. :)
Querk
2026.06.27. 10:03:34Nem mondott ki ilyet a bíróság. Ez szerepelt a Fender által benyújtott keresetben. Az alperes (valami kínai másolat gyártó) nem jelent meg a bíróságon, ezért automatikusan, per nélkül a Fender beadványa került elfogadásra. Ez teljesen más, mint egy fullos per, pro és kontra ügyvédi érvekkel.
Arról, hogy a Fender cégnek a testformához van-e joga, 2009-ben döntött az amerikai bíróság. A testforma public domain, magyarul nincs. Európában lehet esetleg levédetni. Ez majd a perben kiderül.
Két extra adalék. A Fender most azt állítja, hogy a design a lényeg. Csakhogy a double cutaway strat egy funkcionális forma. A felső szarv ötlete a Precision bass kialakításából jön, mert basszusgitáron így lehetett megoldani, hogy ne legyen neck dive. Tehát ez nem design döntés volt (amit ki akarnak mondani), hanem funkcionális.
A másik, hogy mit akart maga Leo Fender. Nem akarta és nem is védette le a formát. Megvárták míg meghal, felvásárolták a G&L-t hogy meglegyenek a jogok, majd bezáratták. Amit a Fender cég csinál az szembemegy Leo Fender szellemi örökségével. Azoknak van leginkább igaza, szerintem, akik azt mondják, hogy ezzel a Fender cég Leo Fender nevét rombolja. Szerintem ez pedig visszataszító.
Bástya Elvtárs
2026.06.27. 07:39:392026 elején a düsseldorfi bíróság kimondta, hogy a Stratocaster testformája nem pusztán egy funkcionális hangszerforma, hanem szerzői jogi védelem alatt álló ˝alkalmazott művészeti alkotás˝.
A Thomann hivatalos nyilatkozata szerint azért indított jogi eljárást, mert a vita túlmutat egy egyszerű jogi konfliktuson, és a zeneipar jövőbeli sokszínűségét, innovációját és versenyét érinti.
A vita arról szól, hogy egy 1954-ben megjelent hangszerforma mennyire tekinthető ma már a teljes gitárkultúra közös örökségének, illetve mennyire vált közkulturális tárggyá.
Leo Fender és csapata nem egyszerűen egy új gitárformát alkotott meg 1954-ben, hanem egy komplett rendszert.
A mai ˝S-style˝ gitárok jelentős része még mindig ezt az alapelrendezést követi.
A Thomann nem a Stratocaster eredetiségét vitatja, hanem azért szólalt fel, mert egy teljes iparág erre épült fel rá az elmúlt hét évtizedben.
Igen, de az, hogy valami széles körben elterjedt, önmagában nem szünteti meg az eredeti alkotó jogait. A Thomann szerint a Fender évtizedeken át hagyta kialakulni azt a piacot, amely ma létezik.
De ez sem fedi a valóságot, hiszen a Fender többször próbálta védeni a formáit különböző jogi eszközökkel, különböző országokban és különböző időszakokban. Az, hogy korábban nem járt sikerrel, nem feltétlenül ugyanaz, mint a jogokról való lemondás. A bíróságnak nincs könnyű feladata, el kell döntenie, hogy 72 évnyi iparági használat után milyen jogok illetik még meg az alkotót, és milyen jogok illetik meg azokat, akik generációkon keresztül erre az alapformára építettek.
Ha a Fender valamilyen formában nyer (ami szerintem lehetséges), akkor könnyen lehet, hogy továbblép a telecaster a precision és a jazzbass
témákban is. Viszont ez más legendás gitárgyártóknak is okot adhat perek indítására.
A bíróság óvatosan fog eljárni, mert egy bazinagy Cunami lehet ebből. Talán licencdíjak,
együttműködési megállapodások, hivatalos engedélyezett formák stb...irányban mozdul el a dolog.
A Thomann hivatalos nyilatkozata szerint azért indított jogi eljárást, mert a vita túlmutat egy egyszerű jogi konfliktuson, és a zeneipar jövőbeli sokszínűségét, innovációját és versenyét érinti.
A vita arról szól, hogy egy 1954-ben megjelent hangszerforma mennyire tekinthető ma már a teljes gitárkultúra közös örökségének, illetve mennyire vált közkulturális tárggyá.
Leo Fender és csapata nem egyszerűen egy új gitárformát alkotott meg 1954-ben, hanem egy komplett rendszert.
A mai ˝S-style˝ gitárok jelentős része még mindig ezt az alapelrendezést követi.
A Thomann nem a Stratocaster eredetiségét vitatja, hanem azért szólalt fel, mert az egy teljes iparág erre épült fel rá az elmúlt hét évtizedben.
Igen, de az, hogy valami széles körben elterjedt, önmagában nem szünteti meg az eredeti alkotó jogait. A Thomann szerint a Fender évtizedeken át hagyta kialakulni azt a piacot, amely ma létezik.
De ez sem fedi a valóságot, hiszen a Fender többször próbálta védeni a formáit különböző jogi eszközökkel, különböző országokban és különböző időszakokban. Az, hogy korábban nem járt sikerrel, nem feltétlenül ugyanaz, mint a jogokról való lemondás. A bíróságnak nincs könnyű feladata, el kell döntenie, hogy 72 évnyi iparági használat után milyen jogok illetik még meg az alkotót, és milyen jogok illetik meg azokat, akik generációkon keresztül erre az alapformára építettek.
Ha a Fender valamilyen formában nyer (ami szerintem lehetséges), akkor könnyen lehet, hogy továbblép a telecaster a precision és a jazzbass
témákban is. Viszont ez más legendás gitárgyártóknak is okot adhat perek indítására.
A bíróság óvatosan fog eljárni, mert egy bazinagy Cunami lehet ebből. Talán licencdíjak,
együttműködési megállapodások, hivatalos engedélyezett formák stb...irányban mozdul el a dolog.
Flór Gábor
2026.06.25. 10:22:1610. Igaz, de ez szerintem részletkérdés, abban, amit linkeltem, azt írják, elmennek a végsőkig a jogi úton, nyilván ez az előkészítése. Írhattam volna, hogy befenyítették a Fendert.
Amúgy, ami igazán komoly tényező az esetükben, hogy ők a legnagyobb kiskereskedelmi bolt, az egész világra kiterjedő eladással, ha mondjuk berágnak, és nem árulnak többet Fendert, azt a Fender is megérezné. (Jobban, mint a Thomann.)
Szécsényi László
2026.06.25. 10:16:49Honnan származik az információd?
A Thomann közelmény (blog bejegyzés) csak annyit mond, hogy jogi eszközöket vesznek igénybe. A Guitar.com friss cikke szerint ˝a per pontos mibenléte és Thomann tényleges jogi érvei még nem nyilvánosak, azonban maga a per létezése jelentősen megváltoztatja a vita hőtérképét.˝
Az elérhető információk szerint (youtuberek, fórumok) a Thomann egy negatív megállapítási keresetet terjesztett elő a Fender ellen - szintén a Düsseldorfi Regionális Bíróságon - és annak megállapítását kérte, hogy az S-stílusú gitárok nem sértik Fender szerzői jogát. Tehát per volt, per van.
Amúgy nekem az egész sztoriról ez a történet jutott eszembe: turboterebro693864.substack.com
Jó szórakozást hozzá! :-)
Andreaux
2026.06.25. 03:36:48Hadd pontosítsak a tudálékosság szándéka nélkül. A Thomann nem igazán ˝perelte be˝ a Fendert, hanem egy hivatalos állásfoglalást kért a bíróságtól abban az ügyben, amit a kínai cég távollétében az ügy igazi részletes tárgyalása nélkül ˝megnyert˝ anno a Fender Düsseldorf-ban.
Ha tárgyalták volna az ügyet, akkor a Fendert nyilvánvalóan (akárcsak eddig legalább 2 alkalommal az USÁ-ban) eltanácsolták volna. Nem lehet jogvédeni ennyi idő és két korábbi sikertelen védjegy-próbálkozás után a Stratot (egyedül a tipikus Fender fejformára van védjegyük, az is nem tudom meddig).
A Thomann rettenetesen okosan csinálja amit csinál. Ez nem kifejezetten egy per (még), viszont nagy valószínűséggel alul fog maradni a Fender a kérdésben és akkor nem cseszegetheti a kereskedőket és gyártókat erre a Düsseldorfban ˝megnyert˝ perre hivatkozva.
Ha valamit rosszul tudok szóljatok :)
Flór Gábor
2026.06.23. 21:21:01Hát, erre a reklámra ügyesen ráugrott a Thomann. A face hírfolyamomban kb. más sincs, csak ez a hír, meg HB gitárok. :) Szerintem sokkal drágább lett volna ekkora reklámkampányt indítani, mint egy pert, amit még meg is nyerhetnek.
Bagi Balázs
2026.06.23. 21:02:14Van amikor egy rock, vagy popszárról írnak akár negatívan a hírekben, és igazából szinte mindegy is, hogy mit írnak. Az a lényeg hogy a neve a közbeszédben forogjon. Nehogy elfelejtsék!... Mint a végtelen történetben.
Bokor László
2026.06.23. 20:07:35Nekem továbbra sem megy a fejembe, hogy a Fender mit akar? Pénzt vagy ingyenreklámot? Egy strato gitárnak szerintem nem csak a formája a lényeg, hanem a hangja, ami pedig inkább az elektromnikától függ és a használt anyagoktól. A Thomannak tökéletesen igaza van, az innovácó sokkal fontosabb, amiből a Fender is sokat profitált. Ilyen alapon az első autó gyártó, mondjuk a Ford is levédhette volna a négy kerekét az első autójára, mivel négy kerék az mégis csak négy kerék, és nem öt.
Talpi
2026.06.23. 09:00:041954-es alapítású... mint én ☺☺
Lorand Komaromi
2026.06.23. 08:26:37A GS perelje be a Thomannt!
outsider
2026.06.23. 07:27:11Félig beleolvastam, amennyire volt időm. Nem is tudtam hogy a Thomann ilyen régi, 1954-es alapítású...
Querk
2026.06.23. 07:15:09Ideje volt.
Flór Gábor
2026.06.22. 22:53:00Pedig innen kezd érdekes lenni.:)
outsider
2026.06.22. 22:51:23Ne kezdd... 😁🤣