A GS Fanatic 50 ezer tagja egyetlen videóban

Eljött ez a pillanat is. 18 évvel ezelőtt érdekes utazásra indultunk és Ti velünk jöttetek. Összesen 62498 tag csatlakozott eddig hozzánk, de korábban soha nem voltunk még ilyen sokan. Ma több, mint 50 ezren gyűltünk itt össze.

És ne tévedjünk, ez az elképzelhetetlenül nagy szám Titeket jelent, ezek Ti vagytok mind akik megbíztok bennünk és itt vagytok.

Ti azok vagytok akik nem csak a mainstrem közösségi oldalakon lógtok, hanem drága időtökből szántok arra, hogy életben tartsatok egy független, alulról építkező, hagyományosan üzemelő internetes webhelyet.

Olyan érték ez, amely kihalóban van. Olyan érték ez amit a nagyok igyekeznek letaposni.

Az Internet 20 évvel ezelőtt független kis közösségek összessége volt. Mindenki a saját szabályai szerint alakított webes gyülekezőhelyeket és nem voltak fölöttük óriások akik diktálták a szabályokat.

A GS Fanatic ezt a működési módot támogatja ma is, ezt szeretnénk megőrizni. Ez nem megy nélkületek.

Köszönjük, hogy életben tartjátok a független internet eszméjét! Köszönjük, hogy itt vagytok és ne feledjétek: Amíg Ti itt lesztek, mi is itt leszünk!

Hajrá GS!
Kiss Kálmán
alapító
GS Fanatic

    Kommentzahl - 45
  • 45.

    nem jol latjatok. a hangmesterrol is eltunt mindenki es minden mas helyrol is. feszbuk csicskak lettek mind. nekik mar csak az amerikai szemet a jo a magyarokat megvetik.

  • 44.

    ˝vasigitár˝. Igen jól látod , így volt, volt itt egy nagyon kemény időszak .. de nem csak az admin zé .. mások is kicsináltak itt embereket köztük egy jó pár barátomat .. és mig a ˝Z˝ eltünt ezek még itt vannak teljes pompában és dicsőségben ..

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 43.

    Lentebb írta valaki, hogy miért csak ugyan az a pár ember aktív az oldalon.
    Ha megengeditek leírom a saját véleményem:
    Sajnos évekkel ezelőtt egy teljesen más GS működött itt. Gyakran kötöttek bele az emberbe, vagy gúnyos megjegyzésekkel illették. Ha az ember felvette a kesztyűt és kiállt magáért, jött a rettegett AdminZ (még az is lehet hogy ő maga volt a kötekedő felhasználó) és az illető azt vette észre hogy már nem is tagja az oldalnak...
    Tovább nem írom, úgy is tudja mindenki mi a helyzet.
    Üdvözlöm az új szemléletet!
    Gratulálok az oldalnak!

  • 42.

    Mi köszönjük. Igazából ezt nevezem én igazi közösségi oldalnak, nem a faszbukot és társait.

  • 41.

    Köszönöm a lehetőséget!

  • 40.

    35: Küldtek mailt is a videóról, ami remek ötlet a renegátok visszacsábítására.

  • 39.

    Királyság! Öröm és gratula! Respect!
    Köszönjük az eddigi éveket és hajrá, így tovább!

  • 38.

    Kiss K. További sikereket ..
    Kérdés : Mikor , melyik években regisztráltak a legtöbben ?

  • 37.

    Éljen!

  • 36.

    Ha nem érdekel miért gondolkodsz el rajta?
    Vagy úgy gondolod kár evvel lekötni a számítógép kapacitást? ☺☺☺

  • 35.

    Talpi, engem nem erdekel a valasz, csak egy javaslat volt az uzemeltetoknek-fejlesztoknek. 50 ezer tagbol gyakorlatilag senki nem hasznalja a forumot, mi egy paran csak kerekitesi hiba vagyunk. :^)

  • 34.

    Lorand Itt hiába kérdezed mert a nem aktívak úgy sem olvassák az üzenőfalat és nem írják le neked a megoldást ☺

  • 33.

    Nem akarok unnepronto lenni, de en elgondolkodnek azon, hogy 50 ezer tagbol a forumban miert csak egy tucatnyi aktiv? (Ok, ritkan meg egy tucatnyi...)

  • 32.

    2010 óta vagyok itt és nagyok sok jó emberrel talákoztam a hangszer eladás-vétel során.
    Köszi: GS FANATIC

  • 31.

    Ez tényleg szuper! De sajnos van már olyan tag aki sajnálatos módon elhalálozott. De lehet több is van ilyen személy. Az ő regisztrációjukkal mi lesz? Van elévülés? Vagy lehet jelenteni?

  • 30.

    Szia Kálmán, gratulálok ehhez a nagyon szép mérföldkőhöz, jó ehhez a nagy csapathoz tartozni. :-)

  • 29.

    Remek munka! Ez az, amikor találkozik az igény és a [most nevezzük] szolgáltatás. Az, hoy ebből egy közösség formálódik, különösen szerencsés.

  • 28.

    Fb-n van pár (nyilván pocsék minőségű) videó: facebook.com/retteges.metal

  • 27.

    Királyság :-)
    Rettegés. Nem semmi név :-)
    Hol lehet belehallgatni?

  • 26.

    ˝iimi, mi a bandád, nem találom a zenekar keresőben˝
    Most már ott van ;)

  • 25.

    Nem semmi :-)
    iimi, mi a bandád, nem találom a zenekar keresőben: gsfanatic.com ;-)

  • 24.

    18 éve majdnem egy hónapos volt a jelenleg is futó bandám :D

  • 23.

    18 éve ültem a számítógép előtt, és azon filóztam, miért nem csinál már valaki egy gitarshop nevű weboldalt. :)

  • 22.

    Norbi, Nagy vagy :-D
    .... detényleg ;-)

    18 éve (inkább már 19, boccs még tavaly van) egy álmatlan éjszakán beregisztráltuk a gitrashop.hu domaint.......
    ....aztán ripsz ropsz összedobtuk ezt a videót :-D

  • 21.

    @kromore ez most komoly? neked meg mi bajod van? @mop rakerestem mi az a kromore . preview.drivethrurpg.com ez egy szerepjatek . ha nem t julian bellhez van szerencsenk akkor bizony kromore engedely nelkul hasznalta egy jogvedett jatek nevet . megkerdeznem julian t bell hol jarult ehhez hozza ?

  • 20.

    18 év... 2006. Ki mit csinált zeneileg?

    Én akkor 3 éve hagytam abba a rendszeres zenélést, feladtam a zeneszerkesztési (daw) terveimet. Még lemásoltam pár könyvet a hangszerelésről, tervben volt hogy továbbírom a szakdolgozatomat...
    Akkor hagytam el a tanári pályát. Még három év volt addig, amíg egy céges együttes kedvéért megtanultam dobolni, 4 az első gitárerősítőmig, 9 amíg megvettem az első balos elektromes gitáromat, 11 az első gitármánia táborozásig, 12 a P4 hangolással a gitár ˝megfejtéséig˝, 13 a covid dugájába dőlt zenekarig...
    Mennyi elfecsérelt év!

  • 19.

    Kromore épp most adta ki az ˝adatait˝ harmadik félnek. (Már amennyiben egy fantázianév személyes adatnak minősül). Meg negyediknek félnek is. Sőt, most már az egész internet tudja azt, hogy Kromore. A Tök tudja mit jelent a Kromore, de Kromore. Merthogy ez egy nyilvános weboldal. Amit ide kiírsz Kromore komám, az bizony kint van. Sőt, már a Bing is tudja. Ha jól számolom az az ötödik fél aki tudja, hogy Kromore így ma este.

  • 18.

    A felhasználónév/profilkép nyilvános adat. Aki rákattint az oldalra (be sem kell lépnie), láthatja, és semmi érzékeny információt nem tartalmaz, tehát hozzájárulás sem kell kérni. Más adatot pedig nem tartalmaz a videó. Valamint nincs kiadva harmadik félnek.

  • 17.

    Biztosan az aszf-ben. Vagy a wtf-ben, végső esetben, a gtfo-ban.

  • 16.

    Megkérdezném, hogy hol járultam hozzá ahhoz, hogy publikáljátok azt, hogy a felhasználótok vagyok? A felhasználó nevem is a saját adatom tudomásom szerint és mint felhasználói adat, az harmadik félnek ki nem adható.

  • 15.

    Nem semmi, elismerésem!

  • 14.

    Maximális elismerés és köszönet a munkádért, munkátokért! És überfaßa a szám is, kicsit DP magyarul, de én kedvelem. Imádom Fischer gitárhangját.
    A pofiképek bejátszása nagy ötlet, akárki is találta ki és rakta össze, köszönjük! Vehet magának egy sört. De ha kapok egy címet, el is küldöm neki(k). ☺☺☺

  • 13.

    @Lawrence, mindenki benne van aki 2024 március 13 előtt regisztrált :-)

    Te 4:37-nél vagy ;-)

    Ha teszel fel profilképet, a következőben talán könnyebb lesz megtalálni téged is :-)

  • 12.

    Mindenhol jó, de legjobb a GS ;) Köszi Kálmán és háttéremberek!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 11.

    Ok Talpi ez egy érv :-)
    Igazad van, akár időrenben is mehetne :-)

  • 10.

    Én először a regisztráció idejét gondoltam a sorrendnek ☺

  • 9.

    Mi köszönjük, Kálmán! :-)

  • 8.

    Menő

  • 7.

    Nekem az f körül tűnt fel.

  • 6.

    Nos, bennem föl sem merült, hogy _bármilyen_ sorrendben van a lista. Mivel a neveket nem olvastam, csak a képeket néztem, azt gondoltam, random.

  • 5.

    Talpiiiii :-D :-D :-D

    Gondoltad színsorrenben vannak a profilok? :-D

  • 4.

    Eltartott egy darabig mire rájöttem hogy ABC sorrendbe van a lista - hiába a Cavinton sem a régi már ☺

  • 3.

    Rég nem léptem be azt hittem kimaradok de ott a master :D 2.41

  • 2.

    Anyukám mindig mondta vigyázzak milyen társaságba keveredek, erre tessék.... 2:05-nél ott virít a fejem :-D

    Még jó, hogy hosszú a hajam, különben deviánsnak tűnnék itt....

  • 1.

    Há! Dalma for címlaplány! Vele együtt táborozunk, bámulatos muzsikus