Mi ez a tendencia, hogy használt cuccokat szinte új áron akarják eladni?

Mi ez a tendencia, hogy használt cuccokat szinte új áron akarják eladni? Onnantól, hogy megveszitek, egyszerűen nem lehet elkérni érte az új árát..
    Kommentzahl - 19
  • 19.

    Igen, pont erre a ˝soktényezős˝ jellegre akartam rámutatni, vagyis erősen leegyszerűsíti a dolgot ha kizárólag az új árhoz viszonyítjuk a használt árat

  • 18.

    Egyébként jól el lehet erről beszélgetni, hogy mi, mennyibe kerül, de az árak úgyis soktényezősek. A 4 éves autóm jelenleg fél millával drágább a használtpiacon, mint amennyiért én vettem újonnan, tehát drágábban adhatnám el, mint az akkori új ára. Csakhogy azon az áron már csak egy negyed autót tudnék venni, ugyanabból a márkából is.

  • 17.

    Elkérni el lehet, max nem fizeti ki senki.
    A hirdetők nagy része itt magánszemély, és azt is boritékolom, h a többség nem azért árulja a hangszerét, mert kenyérre kell neki az ára, inkább azért, mert másik hangszert/cuccot szeretne helyette, vagyis ráér az eladással - akinek sürgős, leviszi az árat és el is megy a cucca -, mert úgy eladni nem sok értelme, hogyha nem tudja megvenni belőle a másikat, mert közben annak felment az ára.
    Másik szempont az áruhiány, amíg az eladónak van hangszere, addig a vevőnek nincs. És ha szeretne választhat, h újat vesz - amin rögtön húrcsere + beállítás minimum 20e Ft, ha hangszerész csinálja, és ha online rendel vagy bejön vagy nem (ha nem akkor lehet vacakolni a visszaküldéssel) - vagy elmegy egy használtért, kipróbálja, ha tetszik megveszi, ha nem akkor lép tovább.
    Az új hangszereknél a gyártáson, alkatrészeken próbálnak spórolni, így simán lehet jobb egy pár éves ugyanolyan márka, amin esetleg már rendbe tették a problémás pontokat, mint a mostani új.
    Az árak szárnyalnak mindenhol, miért itt maradnának, ezért kár a hirdetőt okolni.

  • 16.

    Egon, nekem ugy tunik, hogy nagyon ritka, hogy egy gitar real erteke nojjon, mareknyi nepszerubb multbeli modellnel volt ilyen, de nem lehet altalanositani, szerintem az ellenkezoje a gyakoribb. Foleg ujhoz kepest. Vedd figyelembe, hogy az elmult 20 evben a kumulativ inflacio 130%!!! volt. :D

  • 15.

    Egyetértek az eredeti hozzászólóval.
    Annak idején egy fórumos társ úgy mondta nekem, hogy bolti állapotú, minimálisan használt cuccért bolti ár -30 százalékot ad. Szerintem ez tartható, ha nem ritkaságokról van szó.
    A másik saját tapasztalat: nem lehet elég barátságos áron hirdetni ahhoz, hogy az első érdeklődő ne kezdjen el alkudozni...

  • 14.

    Hangszereknél szerintem ez pont nem igaz. Veszel egy telefont 300-ért, amint kilépsz a boltból már csak max 250-ért tudod elasdni, és azt is szerencsével. Autó, műszaki cikk, lángos stb-nél ugyanez a helyzet. Ellenben egy komolyabb hangszer; (vagy akár egy magyar pénztárcának komolyabb) értéke az idővel nő. Nincs kérdés, ha meglátok egy faszább 20 éves japán Jacksont 250-ért, és egy vadiúj kínai ugyannyiért, mégha jobb setup-pal is árulják nem a kínait fogom választani. Pedig akkoriban azokat a gitárokat a mostani ár kb 40%-áért árulták :)

  • 13.

    Eddig minden meghírdetett cuccom viszonylag gyorsan elkelt mert megnézem mennyiért hírdetik itt illetve a Reverb-en vs az éppen aktuális standard piaci ár (több bolt alapján). Annyit kérek érte, hogy elég olcsó legyen ahhoz, hogy el is vigyék (persze figyelembe véve az állapotot, mennyire használt az adott cucc stb...). Az viszont tény, hogy brutális inflációval szembesülök a nézelődéskor (24ezres DiMarzio pickup két év alatt 40ezer forint lett ugyanott - már ha lehet kapni). De a piac alapvetően beáraz mindent. Ha valaki ezzel nincs tisztában, akkor túl magas árat fog érte kérni és a nyakán marad a hangszer / eszköz. Ami a polcon porosodik annak 0 az értéke.

  • 12.

    Ez van, nalunk igy is akad vevo par ezer forint kedvezmenyert, en mar nem akadok fennt ezen. Ha mindket felnek megeri, hajra! Aztan idonkent van itt egy-egy drama felresikerult uzlet miatt. Hasznalt piac = kockazat, pont. Ha egyesek nem akarjak belekalkulalni az arba, az o bajuk.

    30% kedvezmeny alatt en nemigen foglalkozok hasznalt cuccal, ritkan is latok szamomra megfelelo ajanlatot. Utobbi 3 gityomat kulfoldrol vettem, megvan az oka. :D

  • 11.

    De amúgy az sem mindegy, hogy lehet-e kapni. Mert ha a hangszerboltokban azt mondják, hogy csak hónapok múlva szállítható, ha egyáltalán, az a használtpiaci árképzésre is jelentős hatással van.

  • 10.

    Mi az új ár, az a kérdés? A jelenlegi új ár, ami a boltban van? Mert az tényleg vicces egy használt cuccnál. Vagy a régi új ár? Merthogy pár hónapja még 360 forint volt az euro, most meg 395-400, az meg nem igazán mindegy. (Ezért érdemes pl. euroban megadni az árat, a forint árnak semmi értelme lassan.)

  • 9.

    Persze, kalkuláljuk bele, hogy felmentek az árak, de pofátlanság bármit a jelenlegi új ár 90%-áért árulni. Pont. :D

  • 8.

    El lehet kérni, max nem fizetik ki. De amíg az újonnan 65 ezres gitárt el lehet adni 60 ezerért használtan, addig nincs miről beszélni. Használtat manapság akkor érdemes venni, ha újonnan nem lehet kapni (vagy napi legalább ötször nézed a legfrissebb hirdetéseket, és azonnal lecsapsz, mert vannak még néha jó vételek, de azok órákon belül elkelnek)

  • 7.

    Bocsánat, kattintok semmi, kattintok még egyet és kétszer ott a válasz.

  • 6.

    Régi ˝új˝ árról beszélsz vagy új ˝új˝ árról. Katasztrofális az infláció és 20%-ot buktunk az eurón is. Egy HX Stomp pár hete még elérhető volt 19X ezerért. Ma a hangszerplázában a legolcsóbb, 228, de általában 250. Én nemrég vettem használtan 150-ért. Pár nappal később már elment 190-ért is. Aki frisebb használt cuccot árul, viszi fel az árat, teljesen érthető.

  • 5.

    Régi ˝új˝ árról beszélsz vagy új ˝új˝ árról. Katasztrofális az infláció és 20%-ot buktunk az eurón is. Egy HX Stomp pár hete még elérhető volt 19X ezerért. Ma a hangszerplázában a legolcsóbb, 228, de általában 250. Én nemrég vettem használtan 150-ért. Pár nappal később már elment 190-ért is. Aki frisebb használt cuccot árul, viszi fel az árat, teljesen érthető.

  • 4.

    Régi ˝új˝ árról beszélsz vagy új ˝új˝ árról. Katasztrofális az infláció és 20%-ot buktunk az eurón is. Egy HX Stomp pár hete még elérhető volt 19X ezerért. Ma a hangszerplázában a legolcsóbb, 228, de általában 250. Én nemrég vettem használtan 150-ért. Pár nappal később már elment 190-ért is. Aki frisebb használt cuccot árul, viszi fel az árat, teljesen érthető.

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 3.

    Egyfelől rossz látni mert szinte lehetetlen bármit találni reális áron... másrészt meg ez van el kell fogadni, a fizetéseink szarok továbbra is. Én ha vettem valamit 2 éve 280 ezerért és most 450ért kapható akkor nyilván nem fogom odaadni 250ért. Senki se jár jól.

  • 2.

    Örülök, hogy nem csak nekem szúrt szemet a jelenség.

  • 1.

    Ez az info igaz is lehet a mai piacot nézve. Tavaly májusban megleptem magam egy FSR-strattal. Papírokkal, karral, nagyon szép árban 200-ért kereken. Ha most hirdetnem ˝kellene˝, biztosan nem kérnék kevesebbet érte tok nélkül 250-ért. Sokaknak ez csak egy mexi-strat, pedig válogatott kőris és még az illesztései is szép harmónikusak, abszolút nem hangolódik, és gyönyörűen sárgul a nitro lakkozása. Érezhetően más, mint egy standard. Most úgy beszélek róla, mintha el akarnám adni, pedig nem :D
    Az új Player-széria újan nem sokkal drágább ennél, nagyon jók, igaz tavaly tavaszhoz képest jó 20%-kal felment az ára. Vannak bizony kivételes darabok az olcsóbb kategóriában is. Plusz ott az érzelmi-faktor, és azt se feledjük, sok hirdető eleve beleszámolja az alkut a vételárba.

GS AKTIV