Az normális, hogy amit egyik nap beállítok az erősítőn és tetszik, az a következő napon már nem anny

Az normális, hogy amit egyik nap beállítok az erősítőn és tetszik, az a következő napon már nem annyira jön be?..:)
    Kommentzahl - 19
  • 19.

    Két naponta találom meg a tökéletes hangzást, amit két nap ismét újrakalibrálok. Ami a rózsafás fenderrel szépen szólt, az a natúrral kopog. Ebből kifolyólag 3-4 szekciót hagyok egymás melletti csatornákra programozva multin stratra, illetve külön az emg-s szüpersztratra. Nehezítő tényező, hogy vagy az idő, vagy a párszor kiborított kv miatt a multieffekt random külön életet él. Pl bekapcsol az oktáver, amihez nagyon ragaszkodik, holott nem igazán használom. A több sör általában nekem is segít, amennyiben nem lögybölöm szanaszét a multi irányába a gibbon karjaimmal.

  • 18.

    A multieffektekkel vagyok inkább így, mint az erősítővel. Beállítok egy jó hangzást ritmusgitárnak, aztán egy jót szólóra, utána a ritmus nem tetszik. Viszonylag sokat szórakozok otthoni körülmények között ilyenekkel, közbe rájöttem arra is, hogy csak bonyolítom a dolgot, ha sok gitárom van, sokféle hangszedőkkel. Minimalizálok, már csak 4 gitár van, mindbe Seymour Duncan. Már látom így sem lesz vége sosem, mert az ember mindig jobbra vágyik. Ja és az sem mindegy mennyi sört ittam, elképesztő mennyire könnyen megtalálom a tökéletes hangzást 3 sör után. Másnap kezdem előröl, de sör nélkül :)))

  • 17.

    Nos, a múltkori beállítás nem tetszett, úgyhogy folyamatosan állítgattam, aztán a végére sikerült beállítanom ugyanúgy mint legutóbb...:)

  • 16.

    Főleg a mélyeknél szembetűnő. Vagy úgy érzem, hogy túl sok, vagy úgy, hogy túl kevés a kövi alkalomnál.
    Na a mai próbán kíváncsi leszek, hogy mi jött össze legutóbb..

  • 15.

    Olvasva a hozzászólásokat, kicsit megnyugodtam.
    Inkább az alap hangszínre gondolok. Már az első hangnál rájövök, hogy megint `állítani kell`..
    Főleg a nagy cuccnál van ez. Az otthoni kombón max akkor állítgatok nagyon, ha másik gitárt veszek elő.
    De valószínűleg a potik helyett a gityót kéne még többet babrálnom...:)

  • 14.

    Tekintve, hogy sokszor kézben van sound, és vannak napok amikor nincs ˝kézben˝ az adott nóta vagy maga a gitár, ezért ez teljesen természetes. Meg persze a hallás is erősen szubjektív, és alkalmazkodó.

  • 13.

    Ennek az állandó ˝szand˝ keresésnek a nyertesei a hangszergyártók. Sokunkat léprecsalják a nagyon mesterien elkészített demók, amiket valójában gagyi termékek reklámozására használnak. (Ez is egy formája az érzékenyítésnek...) Sokszor mondom magamnak, hogy többet érne napi két-három óra gyakorlás, skálázás, kottaolvasás.

  • 12.

    Amikor jól szól azt ki kell élvezni a többit meg felejtsd el:^)

  • 11.

    No komment:


  • 10.

    Én azt hittem ez csak nálam és egy kollégámnál fordult fordult még elő. Egyszer azt hiszem megtaláltam az igazi soundot, azután másnap meg ugyan azzal a beállításnál szörnyűnek hallom. Régen házilag épített, meg szar Vermona erősítőkön játszottam,mégis jó volt. Most meg itt a profi drága cucc mindenféle kütyűkkel és azt hiszem amíg élek keresni fogom az igazi hangzást. Igaz már csak itthon. Amúgy jó szórakozás. Szabadtéren ahol jó meglehet hajtani a cuccot ott érdemes próbálgatni.

  • 9.

    Ezt a problémát otthon még nem diagnosztizáltam, nagyon bírom az erősítőm hangját. Az viszont teljes mértékben úgy van, ahogy Imre írta. (De miért csupa kisbetűvel? Ez ilyen nemecsek ernő effektus?) Viszont az is teljesen természetes szerintem. Ahány terem, annyi feladvány, egyes frekvenciák kioltják, mások erősítik egymást. Ha nem hallom magam tolok még egy picit rá, erősebben ütöm stb., - nem beszélve arról, hogy előadás közben fárad az ember füle.

  • 8.

    Ez a legtermészetesebb, sajnos felvételnél is így van. Több órás feljátszás, keverés után rááll a fül egy hangzásra, ráadásul idővel az ember el is viszi a végletekig. Azt hiszi rátalált a világ legjobb hangzására, másnap visszahallgatva meg valami vékony, minősíthetetlen sz.a.r.t hall vissza az ember

  • 7.

    Talpi! Kösz! - Ezt én szándékosan kihagytam. A soundot olcsóbb cserélgetni, és bármikor kikapcsolható! (Bár a guminő megoldás lehet egyes kutatások szerint. Ha megunod, beteszed hátra a csomagtartóba...)

  • 6.

    Aszem Talpi nagy igazságot fogalmazott meg.

  • 5.

    Az életed másik párja mindig egyformán tetszik?

  • 4.

    Sőt, koncerten az első számnál hangos a közepén alig hallom, a végén meg már semmit. Valószínűleg a master potival lehet a gond :) pedig próbálok egyre vastagabb jazz húrt használni! A problémád az èvekkel javulni fog mert rááll a füled egy soundra és bármin játszol arra fogod tekerni amit megszoktál. Nálam így történt.

  • 3.

    Abszolult!!! És az a rossz hír, hogy szinte biztos, hogy a cucc ugyanúgy szól mindkét esetben! :-)
    Ez sajnos velem is elő szokott fordulni , de csak akkor, ha keveset gyakorlok. Olyankor a próbán a potikat tekergetem, de sajnos nem lesz jobb a sound és nem is játszom jobban!

  • 2.

    Ez teljesen így van. Más a hőmérséklet, más a páratartalom, más a hangerő, más a hangulatod, mást játszol, stb, stb... Nincsen más örök, csak a változás!

  • 1.

    Persze, hétfőn rendben, szerdán mondj csütörtököt...

GS AKTIV