MI zene - AI music

Kèszìtettèl zenèt a MI-vel, ami ràadàsul tetszik is? Talàltàl olyat, ami tetszik is? Oszdd meg, ès kapcsolòdjunk ki kicsit!
22
22.

@golya (#20): Amúgy olyan már van, ami generál neked a bénázásodra sávokat. Sőt, olyan már AI nélkül is volt, hogy profi basszust, dobot stb. tesz alá, úgy hívják, Band in a Box.
De, változni fog. Egy csomó zenész, akinek a megélhetése volt a kereskedelmi zene, állástalan lesz. A film, színház stb. költséghatékonyság szempontjából AI zenéket fog használni kíséretnek: eltűnnek a színházi zeneszerzők, és az itt-ott még hallható színházi zenekarok.
Csak a nagy produkciók tudják majd megengedni maguknak az élő zenészeket. És ez kétfelé mutathat: vagy lemegy a hobbi szintjére a zene, és megszűnik szakmának lenni (tehát egy amatőr zenekar már álmodni sem fog arról, hogy majd híres lesz), és lesz egy szűk elit réteg a zenészek között, akinek ez a fizetett állása, vagy átfordul, és egyre nagyobb igénye lesz az embereknek az élő produkciókra, amire áldozni is hajlandóak lesznek. De a konzervzene mindenképpen halott. Pl. emiatt is, mert ugyan most marha érdekes, hogy lehet ilyet csinálni, de egy idő után annyi lesz, hogy halál unalmas lesz, hogy már nem tudod, ki énekel, és hogyan.

21.

Ez is vicces

20.

Majd letisztul ez a dolog, nem kell annyira komolyan venni. Szórakoztató dolgokat lehet alkotni az MI-vel. Azt várom, hogy legyen olyan ami külön sávokat generál. Feljátszanám az alapot - bénán, ahogy szoktam - aztán tolna rá dobot, éneket, kijavítani a szarakodásomat. Ezzel mi a baj? Nem lehet mindenki profi zenész. Otthoni szórakozásra tökéletes. És ha az értéktelen pop zenét, meg reklámzenét kiváltják vele. Ez a producereken kívül senkinek nem fog fájni. A zenészek így sem keresnek semmit. Semmi nem változik az MI zenétől.

19.

Az AI nem zenélésre való. Az AI zenéi termékek, eredetiség, művészi tartalom nélkül.
Reklámzene, a popzene egyes rétegei, meg mostanság ezek a kísérletezések. Minél szintetikusabb egy produkció, annál ˝eredetibb˝ a hangzás, de minden olyan zenében, ahol a dinamikának, érzelemnek, akusztikus hangzásnak, emberi megnyilvánulásnak szerepe van, megbukik. Biztosan egyre profibb lesz, egyre megtévesztőbb, de a zenéket nem a profizmus miatt hallgatjuk (legalábbis én), hanem a tartalom miatt, ami az emberi plusztól jelenik meg benne.
A reklámzene meg filmzene gyártók meg lesznek lőve. Viszont az is biztos, hogy ha valaki komolyabb filmet akar majd csinálni, az továbbra is fel fog kérni egy zeneszerzőt, aki aztán élő zenészekkel felveszi a produkciót. max majd megjelennek a feliratok a filmeken, hogy ˝A zene élő zenészekkel készült˝. Közvetlenül az után a felirat után, hogy ˝Ebben a filmben egyetlen AI generált szereplő sincs.˝

18.

Ez meg annyira tipik 80`s laza vígjáték betét vagy főcímdal jellegű...

17.

Mégegy..

16.

Utálom az AI-t lehet vele jó dolgokat csinálni de alapvetően utálom.
Viszont ez kurvajó dalokkal operáló AI előadó.. nem mind jó, de mindjárt tolok még kettőt ami baromira becsípődött..

15.

Űrszekerek.....megyek inni 🍻🍻🍻

14.

Funkadeth 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

13.

Kész vagyok

12.

Asszem nem bírja tovább a hasizmom

11.

KRÉÉÉÉÉZZZZZIIIII

10.

Will egy szimpatikusabb oldala, ami talán nincs is neki 😀

9.

Szegény foroghat....

8.

Sírok 😆😆😆

7.

Besza...

6.

Enélkül a topik nélkül eszembe nem jutott volna ilyeneket keresni, de ma szórakozok vele egy kicsit 😎

5.

Ez is bejön

4.

Ezt se tudtam eddig így elképzelni, de nem mondanám rá, hogy rossz.

3.

Még Orbán odafért volna 😂😂😂😭😭😭🤮🤮🤮

2.

Nekem tetszik 👌

1.

elso

suno.com