
Fórum, ahol komolyan megvitatható minden idétlen hirdetés, hozzászólás és amit akartok...
Szigorúan csak zenével, hangszerekkel kapcsolatban. Meg minden más is.
@Kelemen Gábor (#18957): Nálunk sajnos nem. Az MPL-es csóka jó fej, nem rajta múlik, mikor nyomják a kezébe a csomagot. Múltkor nagy volt, amit rendeltem, két csomagban jött, a központban sikeresen két autóra osztották, egyik jött reggel (az ismerős), a másik délután. Nekünk a postásunk is rendes, de a kezébe se adják a cuccot.:(
Ezért örültem most a UPS-nek, csak korán.
@Molo (#18953): A határokon átívelőt én is csípem. Csak a határon belül eltévedőt nem. Érd amúgy egy külön abszurdisztán, ez a hely itt mindenben negatív dobogós tud lenni. Az aliexpresszes cuccokat ki sem hozzák, hanem civilek dobálják be az előre megírt cédulát, sokszor késő este, miszerint nem voltam otthon, így nem tudták kézbesíteni. Meg arra hivatkoznak, hogy ami nem fér be a postaládába, azt nem hozzák ki. Egy golyóstoll, lapos borítékban, meg egy száloptikás kamera (lényegében egy összetekert drót) szerintük nem fér be. Kisebb volt mindkettő, mint egy NAV-os levél. De pofám befogom, örülök, ha egyáltalán megjön a cucc, most éppen július óta várok valami apróságra, mindjárt visszafizettetem a kínaival, pedig a postán kéne leverni, de ők persze nem tudják, mi van, hol van stb.. Be kéne zárni az egészet, és a nyomát is eltüntetni, és maradjanak a futárcégek, aztán versenyezzenek, mindenkinek jobb lenne (kivéve a mostani ingyenélő, milliókat kereső postai főfejeseket).
@Flór Gábor (#18950): Én szerda este (még tavasszal) adtam le a megrendelést egyszerre a Thomann-nak és a Hangszerdiszkontnak. A Thomann cucc (gitár+tok) hétfőn megjött a Postával teljesen rendben volt, és úgy, hogy a Thomann pénteken adta fel Németo-ban. A győri cucc csak két nappal később ért ide futárral. Ja, és tanyán lakok, messze minden belterülettől, nem hozzák házhoz a postát, csak ritkán a csomagot, de azt külön MPL kocsival. Ez meg a sima postással jött, de szerencsére a külsős postással ismerjük egymást, felhívtam és valahol útközben a tanyák közt átadta a csomagot. Kár, hogy nincs több pénzem a Thomanntól rendelgetni, nagyon csípem ezt a határokon átívelő gyors csomagszállítást. :D
@Kelemen Gábor (#18949): De van pl. ami javul: a Thomann átállt a dájcsepost+magyarposta kombóról a UPS-re, ennek következtében úgy tűnik, hogy a hétfőn könyvelt rendelésem csütörtökön érkezik. Persze majd kiderül, hogy ez valóság-e, de egyelőre biztató, sokkal jobb, mint az eddigi, amikor a határig eljött másfél nap alatt, aztán a Hegyeshalom-Érd távolságot másfél hét alatt sikerült teljesíteni.
@Kelemen Gábor (#18944): Az nem, oda be kellett volna iratkoznom. Az edzőkkel vagyok így ugyanis, akihez én járok, az 1. abbahagyja végleg 2. csak az irányzatot hagyja ott 3. ha egyik sem, akkor a.) megszűnik a terem, és nincs nekem jó időpont máshol b.) olyan messzire költözik a mester (és ott nyit termet), hogy ne tudjak hozzá járni. Most kezdtem el egy új helyre járni (miután az érdi megszűnt), már előre sajnálom a mestert, mert szimpatikus arc. :) Ezért van, hogy semmiből nincs komoly fokozatom, mert mire odáig jutottam volna, elvesztettem a mestert, és nem volt kedvem váltani, inkább stílust váltottam. (Mondjuk most először van, hogy a harmadik mesternél tartok egy stíluson belül, hátha... a stílus csak nem szűnik meg. :))
Kényelmes munka végülis, ki kell mennem a terepre, szeretettel gondolok a növényekre, kicsit megöntözöm, és utána csak várni kell, max egy két hónap, és kipusztul minden. Na, majd kitalálok valami gázsit rá, aztán tárgyalhatunk. Nem gyors, de hatékony. Úgy is mondhatnám, hogy ˝ahova lépek, fű nem terem˝. :)