Nigun

Band

A Nigun 2021-ben ünnepelte fennállásának 20 éves jubileumát. Az évfordulóra egy új repertoár született, amely bár nagyrészt a zenekarvezető Párniczky András kompozícióiból áll, mégis mélyen átjárja a kelet-európai zsidó népzene ismerete és szeretete. Ez a mára letűnt misztikus hagyomány, ami ugyanakkor nagyon is emberi, hatalmas energiákkal szólal meg a modern jazz nyelvén koncertjeiken. Legutolsó, 2016-ban megjelent Live inem Sargfabrik című lemezanyagukkal (Fonó Budai Zeneház) a zenekar számos országban vendégszerepelt Európában (Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Franciaország, Görögország, Macedónia, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia), valamint fellépett a tengerentúlon, New Yorkban és Washingtonban.

A zenészek rendszeresen alkotnak együtt vendégszólistákkal, így jött létre a 2006-ban kiadott harmadik lemezük, Daniel Zamir izraeli szaxofonos közreműködésével (Bale Kulturnik). 2007 júliusában a fúvós hangszereken játszó Matt Darriau (Klezmatics) vendégszereplésével léptek fel a Művészetek Palotájában, majd ugyanott, a zenekar tagjai részt vettek John Zorn Cobra című darabjának magyarországi bemutató előadásában, a szerző irányításával. Az együttes fellépett még Don Byron, Steven Bernstein, Frank London, Aaron Alexander (Hasidic New Wave), Yale Strom, Amikam Kimelman, Lukács Miklós és Borbély Mihály társaságában.

Mitglieder des Bands

Mitglied Mitglieder Instrument
Bede Péter Bede Péter - saxophon
Ajtai Péter Ajtai Péter - kontrabass
Baló István Baló István - schlagzeug
Párniczky András -

Verbundene Profile

Párniczky András

Musiklehrer
•
jazz gitarre,

Párniczky Quartet

Band
•
 Jazz

GS Fanatic Entdecker

TRT Jazz zenekar

Band
•
 Jazz

Hot Club of Hungary

Band
•
 Jazz,Swing

Funk

Band
•
 Jazz

GEO

Band
•
 Alternative,Jazz,Dark,Hard core

NeoclassX

Band
•
 Metal

Hypocrites Breed

Band
•
 Modernes Metall

KÖD

Band
•
 Experimental,Ambient,Dark,Noise,Hochzeitsmusik,Drone

Rizikó Szektor

Band
•
 Blues

Szaffi -trio

Band
•
 Jazz

inhumen

Band
•
 Metal,Christian ,Jazz

BLUES JAM

Band
•
 Blues,Delta Blues,Jazz,Western Swing

Happy Dixieland Band

Band
•
 Jazz,Swing

golddies

Band
•
 Jazz

Bridget and Johns

Band
•
 Jazz

Swing à la Django

Band
•
 Jazz

Tettamanti Téma

Band
•
 Jazz