Erősítők, hangosítás
Erősítők kiválasztásával, szerelésével, építésével foglalkozó fórum. Színpadi hangosítás témában lehet értekezni.@Kiss Antal (#864): Ez elég érthető (angolul): www.rickonslow.com
@Zsoldos Imre (#855): Én végignéztem pár fórumot, a legtöbb angol, de ettől kezdek én is agyfaszt kapni. Felteszi a delikvens a kérdést, hogy van egy 8 ohmos feje és venne hozzá egy 16 ohmos ládát, jó lesz így? És nem annyi a válasz, hogy I/N, hanem a következő negyven hozzászólásban fizikai képletek meg mindenféle soros/párhuzamos kötések, meg belinkelt elektrotechnikai oldalak sorakoznak.
@Flór Gábor (#854): www.davidsonamp.com
Ha hihetünk ennek a rajznak, azt láthatjuk, hogy a hangszóró leválasztásakor a szekunder végei rövidre záródnak, gondolom, védelmi okokból. Ebből meg arra következtethetünk, hogy a kisebb impedancia (akár nulla/rövidzár) felé elmehetünk károsodás nélkül, ez utóbbiból meg arra, hogy a nagyobb (pláne szakadás) felé már nem.
@Zsoldos Imre (#855): Tök mindegy, miből jön össze a 4 ohm, ha annyi van az erősítőre írva, akkor annyi.
Mondjuk én túl vagyok ezen a korszakomon, hogy ˝összedobjuk a cuccot˝, mindenhol saját, vagy a sajátoméval megegyező erősítőt használok, és általában nem adom kölcsön. Anno persze én sem így kezdtem (vágták is haza cuccomat).
@Fehér Ákos (#852): Az első mondathoz; igen így van. De amikor összejön 3-4 zkr az ország különböző részeiből, egyik dobot hoz, másik fejet, a harmadik ládát, a gitárosok meg különböző fórumokat olvasnak és eltérő információik vannak, akkor azért jól jönne egy tömör, a gyártó által ajánlott utasítás erről az impedancia kérdésről.
@Flór Gábor (#854): Na igen, itt a másik eltérés a szakik és a pórnép (végfelhasználók, akiket csak az érdekel, hogy jól szoljon a gitár, nem az, hogy milyen kötések vannak a ládában) gondolkodása között. Én is csak azt néztem mindig, hogy mi van a ládára írva. Az, hogy a ládára írt 16 ohm négy sorba kötött 4 ohmos szóróból, vagy a 4 ohm négy párhuzamosan kötött 16 ohmos szóróból jön ki nem igazán érdekel. Ennek is csak most néztem utána. Nekem, aki nem akar csöves erősítőt meg ládát építeni, ezek irreleváns információk. Nekem elég az a tudás, hogy a fejen és a ládán feltüntetett információk alapján melyek azok a kombinációk melyek helyesek vagy kerülendők.
@Fehér Ákos (#853): Nagy valószínűséggel igen. De ez erősítő függvénye. Azért is szokták ráírni, mert ugyan ne neked kelljen már kitalálni, mi van belül és hogyan. A Fender Twinnél viszont pl. nem nagyon szokták ráírni (legalábbis, amit én láttam, azon nem volt), és az, ha jól tudom, 4 ohmos, úgyhogy pl. egy 16 ohmos hangszóróval jól le lehet égetni trafóstul, csövestül. De ha építesz egy 16 ohmos erőlködőt, és aztán rákötsz egy 4 ohmos hangszórót, a kimenő trafó azt sem fogja szeretni (még ha a csöveknek nem is ártasz igazán vele). Úgyhogy azt csupa nagybetűvel kijelenteni, hogy a csöves erősítőkre alacsonyabb impedenciájú ládát _kell_ kötni, minimum kétséges.
Az igazság ott van, hogy olyan ládát kell rájuk kötni, aminek az impedenciája legközelebb van az erősítőéhez (lehetőség szerint egyezzen). Hangban, teljesítményben és üzembiztonságban ez az optimális megoldás.
@Kiss Antal (#844): Alapvetően ez így rendben is van, az átlag felhasználó válasszon az erősítőnek megfelelő impedanciájú hangszórót, és akkor az ebből eredő gubanc kizárható. Szerintem ebben mindenki egyetért.
A hozzáértő meg tudni fogja, hogy a lefelé vagy felfelé történő eltérés milyen hatással lehet bármi másra, le tudja ezt ellenőrizni, ki tudja mérni, esetleg korrigálni, stb.
Én nem vagyok hozzáértő, nem látom ezt át ilyen mélységben, ennyire nem is érdekel, pár kis csövest építettem már magamnak, többnyire kész , bevált kapcsolások alapján, néhány szükséges alapszabályt megtanultam, ezek egyike, hogy járatás, próba közben a kimenőtrafó szekunderének a terhelése folyamatosan meglegyen (akár műterheléssel, ha nincs rákötve hangszóró). Józan paraszti ésszel ha nagyobb impedanciás hangszórót használunk az oda előírtnál, akkor kezdünk a veszélyes vizek irányába evezni (épp ellentétben a félvezetős cuccokkal, ahogy ezt is említették előttem).
De biztos le van ez írva szabatosan valahol, én most lusta vagyok keresgélni, de ha valaki veszi a fáradságot, és megteszi, ígérem, elolvasom én is. :D
@Koriander (#840): Ja, ha már olvasási nehézség. Konkrétan olvass utána azért. Az alacsonyabb impedenciájú hangszórót olyan erősítőknél javasolják, ahol nincs föltüntetve, milyet lehet rákötni (meg nem kapcsolja le a belső hangszórót a plusz kimenet). Ilyen pl.a Fender Twin. Merthogy ugyanis összeadódik, és az a cél, hogy ne legyen túl magas ase az impedencia különbség, hanem minél közelebb legyen az eredetihez. Tehát ugyebár, ha egy 8 ohmos kimenetre kötünk egy 4 ohmost, még mindig kisebb a gond (12 ohm), mintha egy 16 ohmost kötünk rá (24 ohm).
@Zsoldos Imre (#841): A csöves erősítőnél pontosan ugyanaz a helyzet, mint a tranyósnál. A végfok trafó, ami leég, nem csöves. Én is várom nagyon a belinkelt szakirodalmat az ellenkezőjéről (sajnos a Koriander által emlegetett fórum számomra nem számít szakirodalomnak, mint ahogy semmilyen más fórum sem).