Erősítők, hangosítás
Erősítők kiválasztásával, szerelésével, építésével foglalkozó fórum. Színpadi hangosítás témában lehet értekezni.
@APeet (#1057):
Köszönöm szépen a tippeket, megnézem, mit mutat belülről. Az erősítő egyébként működik, kizárólag a zengető nem szól. A biztosítékok rendben vannak. Egy ismerősöm egyszer felfigyelt rá, hogy a Presence potméter nagyon minimális változást eredményez a hangzásban, nála legalább 6 különböző full csöves Marshall megfordult már, és javasolta, hogy ha szerviz lesz, nézessem meg, ezért gondoltam arra is, hogy esetleg a kezelőszerveknél van a probléma.
@Keszi Csaba (#1055):
Hát, ha csak a zengető nem szól, de maga az erősítő igen, akkor nem biztosíték problémára gondolnék. Először is megnézném a rugók állapotát, illetve leszakadt vezetékeket keresnék a zengető körül.
Aztán megnézném, hogy a meghajtó, vagy az érzékelő a rossz. Ezt is lehet szemrevételezéssel. Ugyanis, ha a rugók rezegnek (akár egy ceruzával finoman megkocogtatva), mégsem zeng, akkor a zengető hangszedőjével van a gond. Egyébként pedig a meghajtó elektromágnesre, vagy az azt meghajtó erősítőre gyanakodnék. De ez már komolyabb szakmai hozzáértést igényel.
Facebookot:www.facebook.com
Én már vettem tőlük egy csomó cuccot, meg barátaim is, nem volt semmi gond soha. Bennszorult raktárkészletet árusítanak ki, főleg Washburn, Parker, Randall, Eden meg Oscar Schmidt cuccok.
gsfanatic.com
Szerintetek mi lehet vele?