„Egy jól összeszokott csapat vagyunk” – Beast in Black interjú Molnár Máté basszusgitárossal és Anton Kabanen gitárossal

Két halasztást követően végre 2023. március 12-én Magyarországra is megérkezett a Beast in BlackDark Connection” lemezének lemezbemutató európai turnéja. Ennek kapcsán kérdeztük a banda két tagját, Molnár Máté basszusgitárost és Anton Kabanen gitárost a lemezről, a turnéról és egyéb érdekességekről.

Lassan másfél éve jelent meg a banda harmadik nagylemeze, a Dark Connection, aminek 2021 októberi megjelenése óta többször is tolódott az európai lemezbemutató körút. Ez idő alatt már volt néhány finn koncert és észak- valamint dél-amerikai turné is, illetve vendégbandaként már európai koncertek is, de főbandaként csak most tudott megvalósulni a headline európai turné. Milyenek voltak az eddigi koncertek, milyen a mostani európai headline körút, ami az eddigi leghosszabb headline turnétok a maga 44 állomásával?

Anton Kabanen: Meglepően pozitív tapasztalataink vannak, nem számítottam ilyen jó turnéra. Rengeteg teltházas bulit nyomunk, a helyszínek több mint fele teltházas és a maradék állomásokon is hasonló a helyzet.

Molnár Máté: Én egy kicsit jobban számítottam rá, hogy ilyen jó turnénak nézünk elébe, de számomra is meglepő volt látni a sok teltházas vagy nagyobb helyszínre tett koncertet, amik utána szintén teltházasak lettek. Ez szerintem egy jó jel, hogy az emberek továbbra is kíváncsiak nem csak ránk, de úgy általában a koncertekre, a jó bulikra, legyen az akár Európában, akár Amerikában. Egyre inkább azt érezzük, mintha 2019-ben lennénk ami nagyon jó érzés és annak elmondhatatlanul örülök, hogy újra a hazámban játszhatok, egy olyan bulin, ami a turné eddigi legnagyobb közönségét jelenti, amire nagyon büszke vagyok.

Igen, ez a koncert is majdnem teljesen teltházas, 95%-os jegyeladásnál járunk a koncert előtt nem sokkal, vagyis elég sok rajongó lesz a Barbában.

Anton Kabanen: Igen, gyakorlatilag Finnországon kívül ez a legnagyobb koncertünk főbandaként. A legtöbben eddig Helsinkiben néztek meg minket, ahol kb. 4500 ember előtt játszottunk, de a mai koncert sem marad el nagyon sokkal ettől.

Molnár Máté: Így van, kb. 3000-en lesznek ma itt, amire nem számítottunk, én olyan 2000 fő körüli számot mondtam volna, de ekkora érdeklődésre még én sem számítottam, aminek nagyon-nagyon örülünk (nevetnek).

Egy-egy új lemez megjelenése után el szoktátok olvasni a lemezkritikákat, ajánlókat, legyen az akár mainstream (pl. Metal Archives), vagy underground sajtó? Elégedettek vagytok az értékelésekkel?

Anton Kabanen: Én tudatosan próbálok minden lemezkritikát, kommentet és különösen az interjúkat kerülni, nem megnézni, elolvasni, mert nem szeretem viszontlátni, vagy hallani magam.

Molnár Máté: Minden lemezkritikát, vagy a bandához kapcsolódó cikket meg szoktunk osztani a közösségi oldalainkon, legyen az bármilyen értékelésű, megítélésű. Hármasával szoktam megosztani például facebook-on a lemezkritikákat, a legrosszabbaktól a legjobbakig, mindet. Azt mindenképpen becsülendő dolognak tartjuk, hogy valaki meghallgatja a lemezünket és utána ír róla egy lemezkritikát – legyen az pozitív, vagy negatív hangvételű. A rajongóink, illetve a minket követő emberek pedig eldöntik, hogy el akarják-e olvasni az adott ajánlót vagy sem. Nekünk az összesre nincs kapacitásunk, volt, hogy kb. 150 lemezkritikát írtak a lemezünkhöz, gyakorlatilag lehetetlen mindet elolvasni, főleg, hogy más-más nyelveken is íródnak.

Anton Kabanen: Néha érdekes dolgokat is olvashat az ember, volt, hogy a From Hell with Love lemezünkre 1/10-et adott egy német kritikus és gyakorlatilag az egész kritika másból sem állt, mint a mi szapulásunkból. Az ilyenek megmosolyogtatóak, hogy mennyire véresen komolyan tudja valaki venni a kritikuslétet (nevet).

Molnár Máté: Az ilyen esetekben a rajongóink szoktak „kiállni mellettünk” és „megvédeni minket” az adott kritikával „szemben„, olykor ezek a negatív kritikák sokkalta több aktivitást váltanak ki a követőinktől (nevet). De a fő célunk továbbra is az, hogy minden, a bandához kapcsolódó cikket megosztunk a közösségi felületeinken.

Vannak kedvenc dalaitok egy-egy lemez elkészítésekor, amivel úgy vagytok, hogy például mindenképpen szeretnétek majd játszani koncerten, vagy hogy ehhez szeretnétek klipet készíteni? Illetve, mi alapján választjátok ki azon dalokat, amiket élőben is játszotok egy-egy lemezről? A közönség reakciói mennyiben játszanak ebben az esetben szerepet?

Anton Kabanen: Ha tehetném, én a lemezek összes dalához csinálnék klipet (nevet). Kedvenc dalaim nincsenek, a koncertek programjait illetően pedig ez egy összetett folyamat, nem lehet minden dalt eljátszani.

Molnár Máté: Igen, a lemezbemutató finnországi koncerteken a Dark Connection összes dalát kipróbáltuk élőben, hogy lássuk, melyek hogy működnek a közönségnél – utána pedig azokat hagytuk benne a koncertprogramban, amiket a legjobban fogadtak. Úgy gondolom (és ezzel a többiek is egyet értenek), hogy a dalok mindegyike egyformán jó a lemezeken, tehát nincs olyan szám, amit ne szeretnénk eljátszani élőben. De a koncertprogramok folyamatosan változnak, a mostani turnén ezt a szettet játsszuk, a következő magyar koncerten biztos lesznek változások a dalokban (például a Bella Donna valószínűleg bekerül majd). Mindenkinek megvannak a saját kedvencei a bandától és folyamatosan kapjuk is a különböző kéréseket a turnéprogram összeállítását illetően. Azt hiszem, nincs olyan Beast in Black dal, amit ne játszottunk volna már élőben legalább egyszer.

Anton Kabanen: Igen, még az első lemez (Berserker) két bónuszdalát, a Hell for All Eternity-t és a Go to Hell-t is játszottuk, amik talán a két legritkábban játszott nóták.

Vagy például a feldolgozásokat, gondolom?

Molnár Máté: Az egy más tészta, mert szerintem a feldolgozásokat nem azért csináljuk, hogy élőben is játsszuk őket.

Anton Kabanen: A No Easy Way Out-ot (Robert Tepper) már játszottuk élőben, nagyon szórakoztató volt. Nem vagyok az ellen, hogy ha valamilyen speciális koncertet adunk (mint például a Helsinki-i Jégcsarnokban), akkor elhangozzon egy-két feldolgozás is akár, hogy valami olyat is beletegyünk a programba, amit máshol nem.

Az elmúlt két lemezetekre rögzítettetek 2-2 feldolgozást. Az egyik egy-egy metal (Motörhead-Killed By Death, Manowar-Battle Hymn – a szerk.), míg a másik egy-egy pop/rock (Robert Tepper-No Easy Way Out, Michael Jackson-They Don’t Care About Us – a szerk.) klasszikus feldolgozása. Mi alapján választottátok ki ezeket a dalokat és a továbbiakban is számíthatunk-e ilyen feldolgozásokra tőletek?

Anton Kabanen: Ezeket a dalokat én nagyon szeretem, ami természetesen elengedhetetlen ahhoz, hogy feldolgozzunk valamit, mert én producerelem, masterelem, keverem, stb. Yannis-al szóba kerültek ezek a dalok és egyből egyetértettünk abban, hogy csináljunk hozzájuk feldolgozást. Nem csináltunk semmilyen listát, hogy mely dalokból szeretnénk válogatni, spontán jöttek az ötletek.

Hogy találtatok rá Yannis Papadopoulos görög származású énekesre a banda megalakulásakor? Fantasztikus hangja van, egészen elképesztő tartományokat ki tud énekelni. Hivatásosan képzett énekes vagy ezt „csak” önképzés által érte el?

Anton Kabanen: Önképzéssel, gyakorlással éri el ezt. Yannis elsődlegesen gitáros volt, mielőtt az énekléssel kezdett volna komolyabban foglalkozni. Először a youtube-on láttam, ahogy feldolgozásokat készített, utána, azt hiszem 2014-ben írtam neki egy üzenetet facebook-on, hogy találkozzunk Thesszalonikiben, mikor ott koncerteztünk a Battle Beast-el a Sabaton vendégeként. Így a koncert előtt találkoztunk és dumáltunk kicsit. Mondtam neki, hogy valami új dolog van készülőben és lenne-e kedve csatlakozni. Szóval, így kezdődött az egész.

A dalok zenei részét és szövegét most is te írod, Anton, mint a Battle Beast-ben. Kentaro Miura mangáinak konceptje a fő inspirációja a lemezeitek témáinak, de ezzel együtt sem gondoltatok arra, hogy a többiek is beszálljanak a dalírási folyamatba és megosztva hozza mindenki a saját ötleteit egy-egy dalhoz kapcsolódóan, amiből aztán kiválogatjátok a legjobbakat?

Anton Kabanen: Nem igazán vagyok jó csapatjátékos – ha lehet így mondani –, amikor zeneszerzésről van szó. Nekem a zene olyan, mint a lélegzés, természetesen jön. Amikor egyedül írok zenét, akkor tudom, hogy mit akarok kezdeni az egyes dalokkal, részletekkel, riffekkel, nem kell elmagyaráznom senkinek, hogy mi az elképzelésem. Amint összeáll valami a fejemben, egyből leírom és utána, amikor van időm, feljátszom. Sokszor, miután megvan egy ötletem, utána még születnek b,c,d verziók is az adott részhez és azt válaszom a végére, amelyiket a legjobbnak tartom. 15 évesen kezdtek el komolyabban érdekelni a dalszövegek, előtte csak gitároztam, gyakoroltam, dalokat írtam, de a szövegekre nem igazán fektettem nagy hangsúlyt. A második, From Hell with Love albumon volt egy társ-szövegíróm, egy jó barátom, Paolo Ribaldini, aki szintén nagy rajongója a Berserk mangáknak, így viszonylag könnyen együtt tudtunk működni és dolgozni a dalszövegeket illetően. Azon a lemezen a dalok 20-30%-ának a szövegeit ő írta, de ettől eltekintve egyedül szoktam dolgozni. Úgy gondolom, hogy a zene/szövegírás személyes dolog, nem fogok egy riffet vagy dalrészletet más kedvéért megírni vagy éppen folytatni, ha én nem érzem úgy, hogy érdemes azt folytatni. Ha elkap az ihlet és alkotó hangulatban vagyok, akkor próbálom magam nem hagyni kizökkenteni semmilyen külső tényező által, viszont ha úgy érzem, hogy éppen nincs motivációm a dalszerzésre, akkor nem szabad erőltetni, csinálok valami mást.

Molnár Máté: A többiek nevében (is) azt gondolom, hogy mindannyian tiszteljük és szeretjük azt, amit Anton csinál, dalszerzői kvalitását, így nem is érezzük azt, hogy nekünk is be kéne szállni a dalszerzési folyamatba. Mindannyian megtaláltuk a helyünket a bandában és az évek során remekül összeszoktunk.

Anton Kabanen: Igen, mindig szoktam mondani, hogy ez egy csapat és nem egy szóló projekt. Egy bandában rengeteg dolog van, amit meg kell szervezni, nem csak a dalok és a lemezek vannak. A dalok vannak a középpontban, de nagyon sok minden kell még ahhoz, hogy a dalokból a végleges album formálódjon. Ezekből a dolgokból is mindenki kiveszi a részét a bandában. Én azért alapítottam zenekart, hogy elő tudjam adni a szerzeményeimet. Vannak, akik nem azért alapítanak csapatot, hogy a kreativitásukat mutassák meg, illetve úgy sem lehet bandát alapítani, hogy nincsenek ötleteid a dalokhoz kapcsolódóan.

Molnár Máté: Nekünk ez nem volt nehéz, mert mikor a Beast in Black megalakult, mi már képben voltunk Anton múltjával kapcsolatban. Tudtuk, hogy milyen zenére, irányra számíthatunk tőle.

Elég sok billentyűs, illetve egyéb elektronikus zenei rész képezi a zenétek részét, melyeket a lemezeken Anton játszik fel. Nem gondoltatok még arra, hogy a bandába kéne egy állandó billentyűs is, aki ezeket a részeket a koncerteken is élőben nyomja?

Anton Kabanen: Nem, ez volt az egyik legelső dolog, amiben 100%-ig biztos voltam, hogy ebben a bandában nem lesz billentyűs. A Battle Beast-ben volt billentyűs és pontosan tudom, hogy miért nem szeretnék ebbe a bandába – kevesebb a probléma, viszont több a lehetőség, mivel az összes ilyen rész teljes mértékben felvételről szól, nem kell senkivel sem egyeztetnem, hogy hogy játssza élőben. Mikor sok rétegű billentyűszólamok vannak a dalokban, egy billentyűs a koncerteken nem tudja mindet úgy eljátszani, mint a lemezen, főleg, ha 4-5 réteg is szól egyszerre. El kell döntened, hogy mely részeket játssza a billentyűsöd élőben és mely részek menjenek felvételről. Ráadásul a keverőseidnek, hangmérnökeidnek kell egyensúlyba hozni a koncerten az élő és a felvételről szóló sávokat. Sokkalta több cuccot, szervezést igényel, nekem pedig több ősz hajszálat (nevet).

Molnár Máté: Érdekes dolog, hogy egy csomó bandánál van élő billentyűs, mégis a témák nagy része felvételről megy, mégsem érdekel ez senkit, senki sem reklamál.

Anton Kabanen: A Powerwolf-nak nincs basszusgitárosa, senkit sem érdekel, hogy miért nincs a színpadon velük egy basszusgitáros.

Molnár Máté: Mert nekik van billentyűsük! (mindenki nevet)

Igen, a Sabaton-nak sincs billentyűse, mióta 2012-ben távozott Daniel Myhr.

Molnár Máté: Igen, hasonló a helyzet nálunk is, a Battle Beast-ben volt billentyűs, nálunk, a Beast in Black-ben nincs.

Eddig mindössze egyetlen tagcsere volt a bandában a 2015-ös megalakulás óta, a dobos poszton Atte Palokangas váltotta 2017-ben az első lemezt feldoboló Sami Hänninen-t. Nagyon jól kijöttök egymással, ez lehet az oka ennek?

Molnár Máté: Senki sem akarja a másik helyét, munkáját elvenni, mindenki teljesen meg van elégedve a bandában betöltött pozíciójával.  A dalszerzést Anton-ra bízzuk, mi pedig ott segítünk neki, ahol tudunk.

Máté, a mostani lemez turnéjain egy speciális, nagyon menő ördögös mintás gitárral nyomod a koncerteket. Hogyan jött ennek a gondolata és könnyű volt megszokni?

Molnár Máté: Nagyon kényelmes, direkt erre lett tervezve, kialakításilag gyakorlatilag ugyanolyan, mint bármelyik másik gitár és imádok rajta játszani. Minden szempontból remek munkát végzett a GV Guitars, akik az egyeztetések után megtervezték, majd pedig legyártották a gitárt, nagyon meg vagyok vele elégedve! Mindig azt gondolom, hogy a színpadon senkit sem érdekelnek a basszusgitárosok, senki sem őket figyeli, így hátha egy kicsit jobban fel tudom kelteni a közönség és a rajongók érdeklődését és a figyelem néha rám is szegedőzik a koncerteken (nevet).

Tudnál valamilyen információval szolgálni a Wisdom jövőjével kapcsolatban? A banda hivatalosan feloszlott vagy csak szünetel?

Molnár Máté: Nem oszlott fel, bejelentettük, hogy határozatlan ideig pihentetjük a Wisdom-ot. Akkoriban (2018) úgy éreztem, hogy nem halad egyről a kettőre a Wisdom és jelenleg nem érzem azt, hogy vissza kéne térni a bandának. Talán majd évek múltán (nem tudom, 2, 5, 10, vagy akár 20), ha úgy érzem, hogy igen, itt az ideje valami újat csinálni a Wisdom-al, akkor talán visszatérünk. De jelen pillanatban ettől elég messze vagyok, vagyunk. Az elsődleges prioritás most az életemben a Beast in Black, imádom a turnézást (több mint 100 koncert évente), illetve készítjük a lemezeket is, ami teljes mértékben kimeríti és kielégíti a zenéhez kapcsolódó igényeimet jelenleg. De azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot, nem vagyunk rosszban vagy bármi ilyesmi, ma este is itt lesznek a srácok a koncerten. Én úgy gondolom, hogy sajnos ennyi volt a Wisdom-ban, 15 évig voltunk aktívak, mely idő alatt a lehető legtöbbet kihoztuk a bandából és eljön az idő, amikor tudni kell befejezni és továbblépni.

Mik a terveitek a jövőre nézve? Gondolom ezután az európai kör után még nem lesz vége a Dark Connection lemez turnéjának?

Molnár Máté: Idén még rengeteg koncert vár ránk szerencsére, a mostani európai turné után egy hónappal megyünk Brazíliába, aztán Japánba. Utána kezdődik a fesztiválszezon, ahol már több mint 20 koncertünk van lefixálva, ami úgy gondolom, nem rossz. Ősszel pedig jön egy újabb észak-amerikai kör (Egyesült Államok, Kanada), még néhány egyedi koncerttel bővülhet a naptár. Már 2024-re is vannak konkrét terveink, folytatjuk majd a turnézást, de valamikor el kell kezdenünk az új lemez írását is.

Igen, ez lenne az utolsó kérdés, hogy mikorra várható majd a negyedik albumotok megjelenése? 2024-ben?

Molnár Máté: Anton szinte folyamatosan írja a zenéket…

Anton Kabanen: Igen, szinte mindig, amikor van egy kis időm és magam vagyok. De ez turnézás közben azért nem tud olyan gyorsan haladni, mintha otthon lennék (nevet). Vannak már olyan zenei részek, amiket évek óta bővítgetek, alakítgatok, de ahhoz, hogy ezek dalokká formálódjanak – pláne az albumra kerülő végleges formájukban, ehhez nem kevés idő, magány és egyedüllét kell. De ezt szerettük volna 2021-ben, mikor az első interjúk készültek, azt mondtam, hogy a Dark Connection lemezzel végig szeretnénk turnézni a világot.

Molnár Máté: Pontosan, amit akkor elterveztünk, az most szerencsére megvalósul és nagyon boldog vagyok emiatt, mert mikor 2021 végén a Dark Connection album megjelent, szinte semmi sem volt biztos a világban, senki sem tudta, mikor lesz vége a Covid-járványnak, stb., 2021-ben lehet, hogy kicsit erős kijelentés volt, hogy éveken keresztül szeretnénk turnéztatni a lemezt, de úgy tűnik, hogy sikerül, amit elterveztünk. Amikor pedig Anton úgy érzi, hogy van ideje, ereje és ötlete, akkor készülnek az új dalok is, de erről még semmi pontosat nem tudunk mondani.

Nagyon szépen köszönjük az interjút, a rengeteg érdekes információt és nagyon jó szórakozást kívánunk az esti bulihoz!

Molnár Máté, Anton Kabanen: Mi is köszönjük nektek és remélhetőleg mindenki legalább annyira fogja élvezni a koncertet, mint mi (nevetnek)!

Köszönjük a lehetőséget Silke Yli-Sirniö PR-menedzsernek, Markus Lempsch turnémenedzsernek, Molnár Máténak, Anton Kabanen-nek és az egész Beast in Black csapatnak!

Köszönet Csvorics Tibornak az interjúban végzett közreműködéséért!

Képek, fotók: Beast in Black hivatalos facebook-oldal, saját