Ampeg Rocket Bass RB210 basszusgitár kombó


Bővebb információ, vásárlás
Részletek
A basszuserősítők világában az Ampeg igazi legendának számít és már-már sztenderdként tartják számon a nagyszínpadok világában, de a stúdiókban is. Az Ampeg basszuserősítők a rocktörténelem számos legendás felvételén hallhatók, rendkívül dinamikus hangzásukkal hosszú évtizedek óta tartják helyüket a piacvezető basszuserősítők között. Az most bemutatott Rocket Bass sorozat modelljeinek szemet gyönyörködtető, letisztult esztétikája a 60-as évek hangulatát idézi, de a motorháztető alatt olyan újdonságok rejlenek, mint a cég szabadalmazott Super Grit Technology (SGT) overdrive technológiája. Az új sorozat tervezésénél elsődleges cél volt, hogy – az Ampeg erősítők bármely hangzásbeli jellemzőjének feláldozása nélkül – az új modellek olyan könnyűek legyenek, amennyire az csak lehetséges. Az új Rocket Bass kombók mindegyike minimum 30%-kal könnyebb, mint az előd, BAv2 sorozat modelljei. A másik újdonság az említett SGT overdrive áramkör megjelenése, amit talán úgy lehetne leginkább jellemzni, hogy kissé túlhajtott, meleg csöves hangzást ad az erősítőknek. További tulajdonságok között megemlítendő a háromsávos EQ, az AUX bemenet és a fejhallgató kimenet. RB-210 A sorozat legnagyobb modellje, az RB-210 a maga 500 W teljesítményével ideális és könnyen hordozható koncertmotyó, mert csak 17,7 kg-ot nyom. Az 500 W két egyedi hangolású 10 inches Eminence hangszórón keresztül szólal meg, melyek mellé kapunk még egy magassugárzót is. Ez a tölcséres magassugárzó a kombó hátoldalán található kapcsolóval kiiktatható. Az RB-210 előerősítő része megegyezik az RB-112 és RB-115 modellekével (3 sávos EQ, Ultra HiUltra Lo kapcsoló, SGT GRITLEVEL). Ezen a modellen is rendelkezésünkre áll a külső hangfal kimenet mellyel 8 Ohmon egy 250 W-os ládát tudunk meghajtani. A kisebb modelleknél meglévő összes ki- és bemenet természetesen a csúcsmodellnél is jelen van, gondolunk itt az AUX IN, fejhallgató kimenet, XLR D.I. kimenet, földleválasztó kapcsoló, FX SendReturn, lábkapcsoló csatlakozó, és az Extension Speaker (további hangszóró csatlakoztatására) opciókra. Rocket Bass sorozat Az új sorozattal megkapjuk az időtlen, ikonikus Ampeg basszus sound-ot, olyan modern technológiával megspékelve, mint a Super Grit Technology (SGT™) overdrive hangzás, és a mai elvárásoknak megfelelő számos ki- és bemenet miden igényünket kielégíti. A Rocket Bass kombókon nyomokban jelen vannak a 60-as évek Rocket erősítőinek stílusjegyei, – a bevonat mintázata, a hangszóróvászon ezüstös csillogása – kivételesen könnyen hordozhatók, és a gyártó úgy találta ki az új szériát, hogy a 30 wattos gyakorló erősítőtől kezdve a stadionokban használható 500 wattos kombóig minden felhasználási területre kínál megfelelő basszus megoldást.
Teszt
Ehhez a hangszerhez gyorsteszt még nem került feltöltésre. Ha vannak tapasztalataid kérjük segíts másoknak, küldjed be még ma!
Teszt feltöltése itt »