Darkglass Alpha Omega Ultra - Basszus pedál

Ára: 120000 Forint (€370)
Kiadás/gyártás éve: 2018
Vásárlás helye/jellege: Muziker
9.8
Összpontszám

Hangzás, hangtulajdonságok

Hangzás tekintetében nincs is mit ragozni. Összetéveszthetetlen Darkglass sound, ami készre keveri nekünk a jelet. Ezáltal akár kész stúdiómunkát tud nekünk kikeverni, hogy megkönnyítse az utómunkát. A cab sim és torzítás viszont némi zajjal jár, bár ennél a pedálnál az is meglehetősen visszafogott. Ha nem megyünk el szélsőséges irányokba akkor szinte nem is hallható. Noise gate esetleg elférne benne, hogy ha épp nem zúzunk azt a sistergést elhalkíthatná. Ez könnyen orvosolható más pedállal, de ott pedig megvan a hátránya hogy mást is elnémít amit nem szeretnénk. Ez így jó ahogy van, én nem használok mellé ilyesmit.
9

Minőség, mívesség

Prémiumérzetet adó fekete, mágnesesen zárható dobozban érkezik némi ajándékkal: matrica, pengető, 1-2 kiegészítőkellék. Kicsit szomorú hogy micro USB-t nem adnak hozzá, emiatt azt külön kell megvenni. Elemmel nem működtethető a pedál környezeti tényezők miatt, de ez nem is baj, sima 9V táp elegendő hozzá. A pedál minden kis részlete abszolút prémium, de ennyi pénzért ezt is várja el az ember. Nincs kompromisszum, se hiányérzet a terméken.
10

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

A modern basszusgitározás egyik legmeghatározóbb cége biztosan a finn Darkglass cég, akik évről évre elárasztanak minket valami finomsággal és megcsupaszítják pénztárcáinkat. Megoszlóak a vélemények, valaki imádja a termékeiket, valaki pedig épp ellenkezőleg. Azt azért ki lehet mondani, hogy az egyik - ha nem a legjobb - minőségű pedálok gyártója. Az említett alanyunk ˝Alpha Omega Ultra˝ az idei év csúcsa. Ebben minden megvan, ami a brutalitáshoz szükséges.
Fussunk át a lehetőségeken:
Blend: Keverjük a torzított (vagy módosított) jelünket a tiszta DI-al. Talán a legfontosabb a modern torzítás eléréséhez anélkül, hogy elvesszen a basszusgitárunk alja.
Level: A torzított jel hangereje. (Nem gain!)
Drive: Itt növelhetjük a gain-t az overdrive-hoz.
Bite: 2800 Hz emelés, egy pici ízléses presence-t ad, nagyon óvatosan, finoman.
Growl: Low-end emelés, itt is szigorúan csak finoman, de hallhatóan.
Mod: Alpha és Omega torzítás között blendelhetünk. Az Alpha torzítást az oldalon úgy olvashatjuk, hogy ˝punchy, tight˝ satöbbi, az Omega pedig a nyers, brutál. Valahol ez igaz is, talán az Alpha a régi csöves klasszik torzítást hozza, az Omega pedig a modern ˝belezős˝ hangot. Nekem inkább az Omega irány tetszik, kb 30 - 70% arányban.:)
Az EQ része szerintem már magától értelmezhető, abba nem nagyon másznék bele, bőven van lehetőségünk formálni a hangot a brutál mélyektől a cicergő magasakig és van mellette egy master hangerő is ami egyaránt a kimeneti illetve fejhallgató hangerejét is szabályozza.
Kapunk egy kötelező XLR outputot ground lifttel, és ami a másik legfontosabb tényező a Cab Sim. A ládaszimuláció igencsak meghatározza a hangját ennek a készüléknek. A hivatalos oldalukról le lehet tölteni hozzá a programot is, ami egy faék egyszerű szoftver és több gyári szimulációt választhatunk ki. Egyik jobb mint a másik, 810, 412, 410 és ezek kombinációi. Ettől függetlenül más impulse response is feltölthető, szóval kb. végtelen lehet a variációk száma.
10

Általános benyomások

Mivel DI boxként is használható, nem feltétlenül indokolt hogy belezős metált játsszon vele az ember. A tiszta hangja cab simmel is teljes egészében használható, mivel a torzítás külön gombbal kapcsolható be. Bár aki tiszta hangzásra szeretne hasonlót, annak valószínűleg nem ez lesz a legolcsóbb, legésszerűbb választás. Egyéb előnye ennek a fajta torzítónak, hogy olyan hangzást kever a basszusgitárhoz, ami könnyen átszól torzított gitárokon, és akár olyan emberek is hallhatják a basszust, akik csak laptop vagy gyengébb minőségű hangszórón tudnak zenét hallgatni. Nagyon drága pedálnak számít, valószínűleg hatással van rá a finnországi bér is, én még lecsaptam rá amíg félre volt árazva Muzikeren. De aki ezt a hangzást keresi, annak bizonyára meg fogja érni venni. Minden évben fognak valami újat csinálni, de erre érdemes áldozni annak ellenére is, hogy ennyiért értelmes hangszert is lehet bőven venni. Hangfelvételt csináltam egy számomra kedvelt beállításban. Mélyre hangolva, természetesen.:)
10

Megbízhatóság és tartósság

Bizonyára strapabíró, turnékra tervezett pedál ami az XLR + cab sim miatt lehetővé teszi, hogy vonalból úgy szóljunk, hogy az letépje az arcokat. Nem kell erősítő, láda, csak egy jó kihangosítórendszer. Azt azért fontos megemlíteni, hogy a Cab Sim csak XLR-re van hatással. Ha ládával akarjuk használni sima jack kábellel, arra nem. Ez két dolog miatt is jó: tudjuk keverni az XLR(szimulált) és tiszta DI közötti szintet stúdióban két sávról, a másik pedig hogyha nagy ládán használjuk akkor a Darkglass azzal fog ötvözetet alkotni, nem lesz rá hatással a szimuláció mint például egy SansAmp-nál, de az megint más.
10

Videó

    Kommentek száma - 4
  • 4.

    Dede. RBI és VT bass rack-es előfok is nagyon jó. Lényegében a pedál változatok beépíthető változata, cab sim nélkül.

  • 3.

    a Tech 21 SansAmp RBI-t nem ismered véletlenül?

  • 2.

    Csodákra képesek. Én már előrébb tartom őket, mint bármilyen erősítőt/ládát. SansAmp VT deluxe a másik kedvencem, kristálytiszta csöves hangzást lehet vele csinálni.

  • 1.

    Köszi a tesztet, gondolkodom valami előfokon Bár én inkább tisztább hangokat használok. Eddig a tech 21 és egy two notes előfok között hezitáltam, de soha nem lehet tudni