BOSS Boss Katana 100/212 PART II - Gitárkombó

Ára: 153000 Forint (€496)
Kiadás/gyártás éve: 2017
Vásárlás helye/jellege: Coda Hangszerbolt
8.8
Összpontszám

Hangzás, hangtulajdonságok

Teljesen új korában viszonylag vékony hangja volt, sok magassal és kevés méllyel. Azóta pár buliban már hajtottam, egy kicsit már ˝be lettek játszva˝ a hangszórók, kerekedett a hangja. Hangerőben abszolút nincs gond, nagyon ritkán használom 100 watt módban, általában 50-en hajtom meg jobban. Érdemes inkább a Master hangerőt hajtani, mert ez is a modellezési koncepció része, jobban szól, hogy a végerősítőt küldjük meg.

Első sorban szólózni szeretek vele (rajta?), a skálákra épülő, ˝folyós˝, sok pull-offal és csúsztatással történő játékot szépen követi, ezzel szemben azt az igazi döngölős metal hangszínt nem találtam még meg rajta, nem a tompított power chordokra lett kifejlesztve. Craig Goldy, Vivian Campbell, Randy Rhoads hangját viszont tök jól megidézi, igazi 80`-as évekbeli közepekben dús hang jön ki belőle a BROWN fokozaton. Igazán jól a nagyobb hangerőkön érzi magát, a nevéhez hűen kardszerűen hasít át a mixen, és a 100 wattos fokozaton már teljesen el tudom nyomni az egész zenekart, ha akarom.

Mindemellett blues-ban is tök jól megállja a helyét, Chris Rea-tól kezdve Takáts Tamás DBB-ig bezárólag mindent játszom a CRUNCH fokozattal (helyenként megbolondítva egy kis overdrive-val), a Santana-féle végtelen feedbacket is tudja, akár kis hangerő mellett is! A feedback nagyon természetesen és erőteljesen jön belőle, ha nem fojtjuk meg a beépített zajzárral.

Amit még egyelőre nem sikerült kiküszöbölnöm, az az alacsony hangerő mellett hallható zsizsegős mellékhang, ami felvételnél jön ki a leginkább, igazi tranyós ˝ízt˝ adva a hangzásnak. Stúdióba emiatt nem feltétlenül vinném, talán egy hangszóróváltás orvosolná a problémát.
8

Minőség, mívesség

A mai napig hibamentesen üzemel, bekapcsol, szól, azóta kerekeket is kapott, így bárhova csak be kell gurítani, mint egy fesztivál backline-t :)
10

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

Az előző részben mint ˝szobagitáros˝ jártam körbe az erősítőt, ám pár hónap használat után leírnám élőzenés élményeimet is. Ennyi idő távlatából mindig formálódik az ember megítélése, valamint ezt a kombót mint színpadra termett erősítőt szokták reklámozni, így erről az oldaláról is essen pár szó.

Először is a GA-FC lábkapcsolóról:
Jó kialakítású, masszív lábkapcsoló, minden gombja stabilan működik. A gyári kábel kicsit rövid, illetve igencsak low budget hatású, érdemes mellé tartalékba egy másikat beszerezni. A kapcsolás simán megy, nincs késés, nem kell sok idő, mire megtanuljuk a használatát. Segítségével könnyedén válthatunk a 4 csatorna között, valamint a csatornákon belül kapcsolhatjuk a bosster/moduláció delay/FX paramétereket, a TAP gombbal a visszhang tempóját tudjuk az aktuális dalhoz igazítatni, a LOOP gombbal pedig az effekthurkot kapcsolhatjuk be és ki.

Mindezek ellenére továbbra is kiütközik az, hogy nem lehet egyszerre boostert és modulációs effekteket használni, mivel ezek közös potméteren vannak, ugyanígy delay és mondjuk autowah párosítás esetén. Ezt át lehet hidalni az FX Floorboard nevű programmal, de még mindig nem tökéletes megoldás, hiszen így csak a szobában tudjuk használni, élőben nem. Akinek csak pár effekt kell a tipikus rocksztáros szólókhoz, annak oké lehet, de ha mondjuk egy nu-metal bandában akarunk phasereket flangerekre pakolni mindeféle szűrőkkel (a`la Wes Borland), akkor sajnos nem hagyatkozhatunk egyedül az erősítőben található effektekre. Ilyen szempontból egy MIDI, vagy USB lábkapcsoló sokkal hasznosabb lett volna, valamint több effekt slot.
8

Általános benyomások

Az új firmware-rel kapott extra funkciókat is figyelembe véve azt gondolom, hogy bár a Katana még mindig nem ér egy csöves kombó nyomába a hangzás melegségét illetően, de játékérzetben igen, valamint sok olyan funkcióval van ellátva, amelyeknek hasznossága főleg az élőzenei környezetben világlik ki, és lehet belőle jót kihozni. Amióta használom, a játékom is javult, sokkal tisztábban hallok minden hangot, még akkor is, amikor tekerek. Bízom benne, hogy az a bizonyos mellékhang idővel kikopik majd, így is már sokat javult.

Ha valaki nem megátalkodott csöves fan, és szeret molyolni a hangzásokkal, bátran tegyen vele egy próbát.

A mellékelt videót nem én készítettem, nem is én játszom rajta, de szerintem ez mutatja meg legjobban, hogy mire is alkalmas ez a kombó, valamint hogy kiknek érdemes használni.
8

Megbízhatóság és tartósság

Valóban színpadra termett, bármikor szívesen kiállok vele akár egy kisebb színházban, akár egy nagy szabadtéri rendezvényen.
10

Videó