Pokolgép 30. Jubileumi Nagykoncert

Ára: 6666 Forint (€21)
Kiadás/gyártás éve: 2014
Vásárlás helye/jellege: Bp.,XI.ker.,Határ u. 16. Jegyiroda
9
Összpontszám

Általános benyomások

Kb. 20.30-kor jött az este fénypontja,a `84-es felállású Pokolgép. Kalapács József-ének,Kukovecz Gábor-gitár, Nagyfi László-gitár, Pazdera György-basszusgitár, Tarcza László-dob. Ez az a felállás, amelyik a `86-os Totális Metál című lemezükkel egy új korszakot,és stílust hoztak a Magyar könnyűzene világába. Ez volt az első hazai heavy metal album! Egyes források szerint meghaladta a százezres példányszámot is az eladás,de az akkori politika nem engedte meg,hogy hivatalosan is aranylemez legyen!

A koncert frenetikus lángcsóvákkal,szikraesővel zajlott,a tömeg tombolt,és egy emberként énekelte a dalokat Kalapács Józsival. Elhangzott az összes közönség kedvenc klasszikus,és nem maradt el a hagyományosan letérdelve hallgatott B.S. emlékére című szám sem! Sajnos ez kisebb bonyodalmat okozott,mert a full telt ház miatt,az emberek megmozdulni sem tudtak! Józsi szépen énekelt,jól tartotta a frontot,bár a kezdésnél nem szólalt meg a mikrofonja,és csak egy szerelés után tudott belépni az első számba. (Valami csatlakozó szétcsúszott)

Vendég zenészek is voltak,régebbi tagok: Rudán Joe, Paksi Endre énekesek,akik profin teljesítettek. Illetve Szilágyi Ede,és Jung Norbert is a színpadra lépett.



A koncert fergeteges volt. Tombolt a közönség. Visszakaptuk a közel 20 évvel ezelőtti koncert hangulatát. Szinte egy időutazás volt!



A szervezés lehetett volna jobb is. Sajnos nehezen lehetett kijutni a koncert végén,és a dedikálásra,közönségtalálkozóra váró emberek is elállták a kijutás útját.

Életem eddigi legjobb koncertje volt.



A koncert helyszíne Budapesten, a Petőfi Csarnokban volt. Szerintem teljesen elfogadható volt a 6666 forintos jegyár. A szervezés egy kicsit jobb is lehetett volna,mert a koncert végén,szinte egymást taposták az emberek,hogy ki tudjanak jutni,ráadásul ezt nagyban nehezítette,hogy a közönségtalálkozóra,és a dedikálásra váró emberek elállták a kifelé vezető utat a koncertről távozók elől.



A videót Lovas Gábor készítette,és osztotta meg.
9

Hangzás

Jó volt a hangszerelés,kellő volt a hangerő. Bár a koncert közepe táján nagyon felnyomták a hangerőt,ami már kellemetlenül verte a mellkasunkat,de nem sokkal később visszavették a normális szintre. Tóth Attila énekhangjába valami kellemetlen ˝csattogás˝ keveredett,ami kicsit elnyomta a hangját. Hogy ez a mikrofon,vagy a hangosítás hibája volt-e,vagy Attila ˝kapta be˝ a mikrofont,és ez okozta,nem tudom.
9

Előadás

A koncert időpontja: 2014.06.07. 16 órakor volt a kapunyitás,folyamatosan szállingóztak az emberek. Az első előzenekar a Words Of Blood volt. Ők kezdték a bulit 17 órakor. Kb. 17.40-ig tartott a műsoruk. Nem mondom,hogy a rabjuk lettem,vagy Őket fogom hallgatni ezután,de teljesen profin,színvonalasan nyomták le a koncertet.

Élőben szívesen megnézném Őket bármikor. Megérdemlik,hogy külön kiemeljem a tagokat:

Szaládi Károly-ének, Kiss Károly-gitár, Krisztián Tamás-gitár, Seiben Sándor-dob, Ónodi József-basszusgitár.



A második előzenekar az Omen volt. Ők 17.50-től,18.35-ig voltak a színpadon. Megvallom,hogy 90-es évek elején nagy rajongójuk voltam. Élőben is láttam Őket,de Kalapács Józsi kiválása után,már nem igazán hallgattam a zenéjüket. A mostani felállásban (Koroknai Árpád-ének, Nagyfi László-gitár, Nagy Máté-gitár, Vörös Gábor-basszusgitár, Nagyfi Zoltán-dob) furcsa volt Őket látni, de nagyon jó hangulatot csináltak, és a régi, ismert Omen számokat játszva visszaadtak egy darabot a múltamból.



18.45-től kezdett a Pokolgép együttes. Tóth Attila-ének, Kukovecz Gábor-gitár, Pintér Csaba-basszusgitár, Z.Kiss Zalán-gitár, Veress Márton-dob. Jók voltak,profin játszottak. Amíg a ˝klasszikus˝ Pokolgép számokat játszották,addig a közönség is élvezte a műsort,jó volt a hangulat. Sajnos,amikor az új felállású Pokolgép számokat adták elő,akkor érezhetően leülepedett a hangulat. Gondolom sokan nem ismerik ezeket a dalokat,illetve a Pokolgépnek ezt a felállását. Szerintem nagy hiba volt Tőlük,hogy a `84-es felállású Pokolgépre kiéhezett közönségnek a műsoruk második felében a saját,sokak számára ismeretlen dalokat játszottak! Ha Megfordították volna a sorrendet,és a koncertjük végére hagyják a ˝klasszikus˝ dalokat,kellően felpörgették volna a népet. Nagyobb lett volna a sikerük. Ha ezt, és az ének ˝csattogását˝ leszámítjuk,teljesen korrekt koncertet adtak,profin tolták a műsort.
9

Videó

    Kommentek száma - 6
  • 6.

    :)))) Dehogy!Én mindenkién ugráltam :)))

  • 5.

    Kobra! Remélem nem Te voltál,aki a koncerten végig a lábamon ugrált!? :-D

  • 4.

    ˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝AKI ERRŐL A BULIRÓL LEMARADT, AZ 2014. AUGUSZTUS 23-ÁN (ESŐNAP 24-ÉN! ) AGÁRDON A POPSTRANDON MEGNÉZHETI EZT A KONCERTET, UGYANEZZEL A FELÁLLÁSSAL!

    Tehát, Pokolnép hajrá! Irány Agárd! ! ! :-)˝˝˝˝˝˝˝˝˝˝

    Na igen ez ki is ment a fejemből!

    Szóval van még esély :))

    MINDHALÁLIG ROCK `n ROLL!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 3.

    Most látom,hogy itt is lemaradt egy rész a szövegből... :-(

  • 2.

    Szia Kobra!
    Örülök,hogy tetszett a cikk! Sajnos egy kis rendszerhiba közbe szólt,és ezért megjelent egy vágott cikk is,illetve ebben a cikkben is összekutyulódott a szöveg. Sajnos a helyszín,és a jegyár is duplán jelent meg. Remélem a szerkesztők ezt majd valahogy javítani tudják.

    Azt mindenképp hozzátenném még a cikkhez,hogy: AKI ERRŐL A BULIRÓL LEMARADT,AZ 2014. AUGUSZTUS 23-ÁN (ESŐNAP 24-ÉN!) AGÁRDON A POPSTRANDON MEGNÉZHETI EZT A KONCERTET,UGYANEZZEL A FELÁLLÁSSAL!

    Tehát,Pokolnép hajrá! Irány Agárd!!! :-)

  • 1.

    Brutál jó buli volt! Nekem igazán csak a klasszikus formáció volt érdekes, a többit mondhatni nem is ismertem.Világ életemben kimardt nálam az Ossian munkássága, és valahogy Paksi Endre stílusa sem vonzott soha, DE amit itt művelt , hátborzongatóan jó volt.Az Ő előadásában is volt valami Kalapácsi misztikum, érezni lehetett, hogy szívből jön a nóta.Valahogy megérintett személyesen a metál :))
    Kitudja lesz e még esély valaha látni őket ebben a verzióban.Aki kihagyta imádkozzon minden nap érte :))
    Jó kis cikk!
    Köszi Robi!

    Eredeti bejegyzés megtekintése