Peavey Triple X - Gitárerősítő
Összpontszám: 9.8
Ára: 195000 Forint (€636)
Kiadás/gyártás éve: 2003
Vásárlás helye/jellege: Használtan

Technikai jellemzők: Többnyire a tiszta csatornáját használtam, mert hiába minden hangzatos szólam az analóg cuccokról én multieffekt párti vagyok ( boss gt8, aztán 10 jelenleg 100 ) Nekem a teljesítménye és a megbízhatósága miatt esett erre az erősítőre a választás. Egyébiránt koncerteken amikor az én cuccomat használta másik zenekar, ők kihasználták a 3 csatorna adta lehetőségeket, teljes megelégedésükre és a közönségére is. Saját 400 wattos ládájával akkora erő és dinamika van benne amit nem fúj el a szél nagyszínpadon sem. Esetemben viszont a próbateremben is szükség volt a nagy hangerőn is szépen, érthetően megszólaló hangokra, aminek oka nem más, mint a dobok mögött ülő 130kg-nyi zenészbarátom aki nem kímélte sosem a pearl holmit. Több erősítő cserélgetése után maradt meg a triple x. Elődjei halknak, gyengének bizonyultak, kitekerve gerjedtek, szóval állandó bosszúság ért a zenélés öröme helyett. Aztán az első próbán, mikor beizzítottam a triple x-et, könny szökött a szemembe a boldogságtól, hogy megtanultam szájról olvasni. Legalább is hallani nem lehetett, amikor a dobos barátom felkiálltott : ez k...va hangos b...meg!!! És igen, hangos, érthető, mi kell még?!

Pontozás: 10


Hangzás, hangtulajdonságok: Minőségi alkatrészekből masszívan megépített, USA fullcső 120Watt teljesítményű gitárerősítő. Gyártási éve 2003, hozzám 2007-ben került makulátlan állapotban ( azóta is újszerű ) 3 csatornás - clean, crunch, ultra - gyári lábkapcsoló tartozék.
Egyetlen árnyék a fényben, hogy több, mint 28kg, na de kérem, melyik strapabíró, jól megépített 100 watt felettivel lehet repkedni? :-)

Pontozás: 10


Minőség: Jól néz ki, bár ez relatív - nekem tetszik - nem csak az előlapi csajok miatt egyedi a motyó :) Ami viszont még megszépíti számomra az egészet, hogy végre találtam egy erősítőt amin a hangszín állítására szolgáló potik széles tartományban működnek, valóban változtatják a hangot. Sok cuccon tompa vagy nagyon éles és ennyi a lehetőséged színezni a hangot. Na ebben az estben a triple x fantasztikus, mit produkál. Kis változtatásokkal is egészen mást ad vissza, ezzel rengeteg beállításra van esélyünk.
Minőség terén érdemes megemlíteni, hogy különösebb gondozást nem igényel. Nekem soha nem kellett javítanom, javíttatnom, letörlöm a port, bekapcsolom, ő meg teszi a dolgát évek óta rendületlenül.

Pontozás: 10


Megbízhatóság és tartósság: Jónéhány koncert és próba után semmit nem romlott az állapota. Rettegtem, hogy mikor adják fel a csövek, ki és mennyiért cseréli majd és állítja be ugye a bias-t, mert én nem az biztos. Utánaolvastam egy leírásban, de csak tisztességből néztem végig, mert az elején a párba válogatásnál tudtam, ilyenbe nem vágok bele. Nade, ha arra odafigyelsz, hogy le/felkapcsoláskor betartsd a csöves holmikra vonatkozó szabályt, és persze sosem kapcsolod be úgy, hogy nincs rákötve láda, azzal egész hosszúra ( akár 5-6 év ) nyújthatod a csőcsere intervallumát. Ez persze megint relatív, üzemóra és cső (márka) függő. Nekem talán szerencsém van..... Szóval semmit nem cseréltettem még és ugyanúgy működik, mint amikor hozzám került. Mit is adhatnék ezek után rá, mint 10 pontot.

Pontozás: 10


Általános benyomások: Általánosságban annyit mondhatok, hogy rock, metál irányvonalon nem hiszem, hogy bárkinek csalódást okozna, de más műfajokban is csak a kinézete miatt néznének furcsán a hallgatók. Sajnos manapság eladni nehéz nem megszerezni, számomra érthetetlen néha a piac, tehát befektetésnek nem ajánlom, viszont hosszútávú használatra mindenképp.
Talán vannak akik több negatív tulajdonságról tudnának beszámolni, majd elolvassuk az ő írásukat is :-)

Pontozás: 9




2014.04.14. - Írta: TothPeter