Artec Tube 5 - Gitárerősítő-fej

Ára: 40000 Forint (€127)
Kiadás/gyártás éve: 2011
Vásárlás helye/jellege: GS
9.6
Összpontszám

Technikai jellemzők (alap információk és kivitel)

Koreai cég, kínai gyártás és az évjárat 2011. Az ereje 5W (RMS), amit egy 12BH7 és egy 12AX7 csővel old meg. Két csatorna. Az egyik ugye a clean, a másik pedig a drive, amik között lábkapcsolóval (nem gyári tartozék) váltogathatunk.
A hangszín befolyásolásában négy darab potméter van a segítségünkre. A szokásos Treble, a Middle és a Bass mellett negyedikként egy Shape nevezetű kapott helyet az előlapon. Emellett a drive csatornán pedig a Gain-t szabályozhatjuk elég tág keretek között. Elöl ezen kívül ott a fullcsövesekre jellemző Power és Standby kapcsoló, hogy a melegedés és a kikapcsoláskor fellépő pattanó hang is meg legyen oldva és persze az elmaradhatatlan gitár bemenet. Természetesen nem maradt el Volume potméter sem, amiből külön van egy a Clean csatornának, és van egy másik a Drive csatornának is.
A hátlapon további csatlakozókat találunk: Három darab hangfal kimenet. Ebből az egyik 16 Ohmos és van még kettő, amit vagy 1x8 Ohmosként, vagy 2x16 Ohmosként használhatunk. Mellettük az egyik oldalt az Effekt Loop Return és Send csatija továbbá az ehhez tartozó Level kapcsoló van még a hátlapon, ami +4dBV és -10dBV között kapcsol, a másik oldalon pedig fejhallgató csatlakozó virít, ami különleges, mert ez igazából egy emulált hangfal kimenet, így egyrészt a fülesünkön is igazi hangzást kapunk, másrészt vonalba kötve is tudja amit kell. Természetesen a 220-as kábel csatlakozója is itt van, ami amúgy egy klasszikus PC tápkábel csatlakozó.
Mindez egy masszív és szép textúrájú műbőrborítással ellátott doboz fogja körbe mindenhol. Hátul alumínium szellőzőrács a csatlakozó panel fölött, a sarkokon erős műanyag védő és a tetején a hordozhatóságot biztosító, vastag műbőr fül.
10

Hangzás, hangtulajdonságok

Szobába, gyakorláshoz, esetleg stúdióba tökéletesen elég. Egy Artec G212-es ládán használva 3-as hangerő környékén már zavarhatja a szomszédot, afölött pedig már tényleg hangos. Néha megkíséreltem fél hangerő fölé tekerni a volumét, de féltem, hogy meglincselnek. :) Fél hangerőnél hangos volt, de továbbra is érthetően és tisztán szólt. Rövid ideig fél hangerő fölött úgy tűnt, hogy már nem olyan nagy léptékű a hangerő változása, mint addig.
A három EQ poti teszi a dolgát, széles tartományban változik a hangszín a tekergetésükre. Legfőképp a Bass potit emelném ki a többi közül, az ugyanis tényleg ˝sokkoló˝. :)
Shape. Clean-ben talán úgy mutatnám be, hogy olyan, mint amikor egy klasszikus Stratocaster gitár pickupváltóját kapcsolgatnánk, csak finomabb átmenettel. Egy csilingelőbb hangból kapunk egy lágyabb tónusú, teltebb hangot. Metálban egy alap ˝minden középen˝ beállításnál folyamat úgy írható le, hogy a 80-as évek Kreator hangzásától indul a sound és eljut úgy a Disturbed hangzásáig. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a többi EQ potival együtt minden kitekergethető a Drive csatornán. Seek & Destroy, vagy Enter Sandman? Megoldható. :)
Épp most aktuális beállításom: Megadeth - Symphony of Destructon: Gain 60%, Shape 60%, Treble 80%, Middle 30%, Bass 60%.
Fejhallgatón minden más. Clean-ben talán egy kicsit lágyabb a hangok tónusa, de a Drive csatorna lényegesen eltérő a külső láda hangzásához képest. Külső ládán a fej hangját inkább a komoly dinamika és inkább modernebb hangzásvilág jellemzi, fülesen pedig mindebből igazi ˝vintage˝ csöves hangzás lesz. Megjelenik a soundban egy klasszikus csöves hangzás, szőrösebb gain, stb. Mintha a nyers metál üvöltés így fülbe suttogva valahogy átváltana egy kitekert oldschool erősítő hangjára. Hogy ez jó, vagy rossz? Számomra annyiban hátrány, hogy én a fülesen is azt a fajta hangot várnám, amit a ládán keresztül kapok.
9

Minőség, mívesség

Az én példányom a neten fellelhető infóktól és képektől eltérően nem fekete, hanem elvileg egy limitált, vajszínű, vagy törtfehér változat. Hogy ez hogy került forgalomba, nem tudom. Talán ez az egyetlen bemutató példány létezik belőle, amit az alábbi videón is felfedezhet a szakavatott szem? ;) Lehet. Miden esetre tényleg meggyőző darab. Erős doboz teljesen bevonva ezzel az enyhén sárgás, de inkább fehér műbőrrel, ami szép, zsákvászonra hajazó textúrával bír. A sarkokon a már említett műanyag védő, hátul a csatlakozók fekete panelja felett az alumínium rács, elöl pedig az előlapi panel és az Artec logó töri meg világos alapot. A potméterek gombjai pedig a BOSS pedálokon megszokott formájúak. A masszív házat a tömeghez képest igen tekintélyes kapaszkodóval látták el. A szélesre, kényelmesre, és esztétikusra sikerült darab jócskán felülmúlja a nehezebb kombók hordozófülének kivitelezését. A célnak nemhogy megfelel, de dísze is a fejnek.
Egyetlen apró hibája van ennek az amúgy szerintem igen igényes kivitelezésnek. A fej elején körben és középen fut egy műanyag csík, ami ragasztva van. Gondolom ez kiválóan mutat az alap fekete változaton, de itt inkább rontja az összképet. Mindemellett a ragasztása itt-ott kicsit már elgyengült, és ezeken a helyeken mintha a műbőr borítás széle is előtűnne. De ez amúgy csak két kicsi szakaszon fordult eddig elő, nem vészes. Úgy érzem, hogy közel három év után igazán semmiség. :)
9

Megbízhatóság és tartósság

Nincs sok fogalmam a tartósságáról. A fej maga masszívnak tűnik. Súlya megvan, a felhasznált anyagokban kifogást nem találok. Leszámítva a kis díszcsík gyengeségét, nem látok rajta semmit ami gyengécskének tűnik.
Szobán túl sok dologra talán nem is használható, szobában meg ugye elég feleslegesnek tűnik a határon hajtani, így a csövek, vagy az elektronika többi része is sokáig fogja bírni a terhelést. Tudomásom szerint egy csőcserén ettől függetlenül már túl van...talán jobban is volt használva, mint amennyit én nyüstölöm.
10

Általános benyomások

Én alapjában véve a keményebb műfaj híve vagyok és a két éve beszerzett Cort KX5 gitáromon pengetgetek ehhez megfelelő módon. Túl sok tapasztalatom nincs ezen a téren. Előbb egy 10W-os Marshall kombóval kezdtem, majd lett egy Line6 III 30W, aztán a legtovább egy Laney LV300-as előfokcsöves kombót birtokoltam. Közben volt szerencsém kipróbálni egy Marshall JCM900-as kombót és egy Peavey Valveking fejet. Egy otthoni használatra elég teljesen csöves fejet szertettem volna vásárolni egy Artec G212 hangláda mellé. Nem volt elvárásom a metál hangzás, mert van egy csöves torzítóm, és az sem volt fontos, hogy túl sok watt legyen a dobozban. Amikor megláttam az Artec Tube5 hirdetést, no meg a videót mellé, azonnal tudtam, hogy megvan amit keresek, akkor is, ha mellé esetleg később vennem kell egy nagyobb teljesítményű erősítőt is. Ez a fej egy kis állat. :) Nem tudom a gyakorlatban hogy oldja meg az Artec ebben a fejben ezt az iszonyú gaint és azt, hogy tényleg döng, nem csak sistereg. Építettem már valódi csöves torzító pedált és elhiszem, hogy meg lehet oldani egyetlen csővel a torzítást, hiszen magam is készítettem ilyet, de mégis meglepett a kis fej dinamikája. Az erősítőfej szép, minden a helyén van, érezhető, hogy a minőségre adott a gyártó annak ellenére is, hogy az olcsó kategóriában indult. Így használtan megvásárolva is azt az érzetet kelti, hogy új és tettre kész. Vintage hangzást nézne ki belőle az ember, de modern hangzást kap. A céljaimnak teljes mértékben megfelel, sőt túlmutat azon amit elvárna tőle az ember. Ami biztos, hogy lévén mostanra már nem csak limitált, hanem dedikált darab is lett, így egy jó ideig (20-30 év) nem tervezem, hogy megválok tőle. Azt viszont erősen ajánlom, hogy ha valaki olcsó csöves fejet keres a piacon és még feltűnik egy Artec Tube5, akkor bátran vegye meg!
10

Videó

    Kommentek száma - 4
  • 4.

    Üdv az RTEC érdekelne várom válaszod Üdv Pisti Győr

  • 3.

    Köszi! :) Nekem így utólag is nagyon megérte a vásárlás.
    Na meg esetleg ha...akkor befektetésnek is jó. :)))

  • 2.

    Gratula hozzá. Ugyanezen anno én is gondolkodtam de Lukács mester alku képtelensége miatt inkább beszereztem egy ROCKTRON Gainiac előfokcsöves rack cuccot egy szimpatikus sráctól amit 23.000- helyett megkaptam 17.000- ért és jobban megfelel a jelenlegi elvárásaimnak 100 W-al amihez már csak egy jó kis Marshall csatornaváltó lábkapcsolót kell beszereznem a fejemhez is.

  • 1.

    A Hangzás, Hangtulajdonságok rész végén lemaradt mondat befejezve:

    Ja...és amíg ládán a voluméből elég a minimum, addig fejhallgatón legalább a feléig fel kell tekerni a potit.

    Ha minden igaz rövidesen ki tudom próbálni a fej Effekt Loopját is és a hozzá tartozó kis kapcsolót... Majd updatelem a tapasztalatokat.