Új GPD gitár, Vörös Attila részére

2012.07.23.

Sziasztok!

 Vörös Attila vagyok a Leander zenekarból, és a következő néhány sorban Gerstmájer István egy rendkívül különleges mesterművéről szeretnék Nektek írni.
Bevezetőként hadd meséljem el, hogy ismerkedtem meg Istvánnal, illetve a hangszereivel, és maga az ötlet hogyan is született meg.

Az egész történet a tavalyi (2011-es) Rockélet szülinapi bulin kezdődött, ahol mi is felléptünk a Leanderrel a Dürer Kert kerthelyiségében. A bulin nemcsak zenekarok játszottak, hanem már a délelőtt folyamán megnyitott egy kisebb hangszerkiállítás is, ahol többek között jelen volt Istvánunk is, aki a GPD gitárjait mutatta meg a nagyérdeműnek. A gitárjaival előzetesen már a Watch My Dying zenekarnál is találkoztam, és már akkor látszott, hogy bizony nagyon jól összerakott hangszerek kerülnek ki a keze alól. A koncert előtt volt is alkalmam végre személyesen is kipróbálni az ott felsorakoztatott hangszereit (többek közt a WMD-os Bori Sanyiét is), amik már első fogásra teljesen testhez/kézhez állóak voltak, ráadásul a legtöbbjük Sublime pickuppal volt felfegyverkezve, ami szintén megér egy külön misét. :-)



Rövid kis próbálgatás után István azzal a hihetetlenül megtisztelő kérdéssel fordult hozzám, volna-e kedvem valamilyen módon együtt dolgozni vele egy hét- vagy akár nyolchúros elektromos gitáron. Gitárosként elég nagy szívfájdalommal kellett nemet mondanom erre a borzasztóan nagyvonalú és komoly felkérésre, ugyanis a Schecter céggel viszonylag régóta elég jó kapcsolatban vagyok. Viszont akkor aznap mondtam neki, hogy egy héthúros akusztikus gitár bizony szerintem nagyon jó ötlet lenne, nemcsak azért, mert évek óta fentem rá a fogam, hanem mert ráadásul véleményem szerint lenne is rá kereslet a piacon, hiszen abszolút hiánycikk, gyakorlatilag talán senki sem gyárt ilyesmit még (pedig manapság igen nagy hulláma van a hét- vagy akár nyolchúros gitároknak). István vállat vont, majd valami olyasmit mondott, hogy „hm, nem rossz ötlet, majd elgondolkodik rajta” - lehet, hogy nem idéztem pontosan, de a lényege ez volt. :-)

Néhány hónap múlva aztán elkezdett küldözgetni fényképeket erről a 7 húros fél-akusztikus gitárról.
Ez így ment még jó pár hétig, majd amikor eljött az év végi Főnix Csarnokos Tankcsapdás bulink a Leanderrel, a gitár el is készült. Még mindig nem sejtettem mi van készülőben, viszont nagyon szerettem volna kipróbálni a gitárt, úgyhogy meg is beszéltük, hogy a koncert másnapján jól összefutunk egy gyors „randira”. Mondjuk az gyanús volt, amikor megkérdezte, milyen vastagságú húrokat használok, illetve mire hangolunk.:-) Másnap aztán jól össze is találkoztunk, majd egy kedves barátjánál gyorsan a kezembe is nyomta a hangszert. Új fejezet… :-)



Világ életemben a kerekebb, vaskosabb nyakú gitárokat szerettem (Les Paul 50-es, vagy akár a héthúros Hellraiserek), ennek a gitárnak a nyaka azonban ennek a szöges ellentétje volt. Gyakorlatilag papírvékony, ráadásul matt nyak (ez idáig csak lakkozott nyakú gitárom volt), mégis hihetetlenül kényelmes. Nemcsak az akusztikus témákat kifejezetten kényelmes rajta játszani, de még nyújtani és „tekerni” is elképesztő módon lehet rajta. Szinte kívánja, hogy legyen szétjátszva - na jó, azt azért nem, hiszen a zenélés nem erről szól.:-) Rögtön beleszerettem a hangszerbe - pedig még csak rá sem tudtuk dugni az erősítőre, mivel lemerült benne az elem.:-) Egyszer csak István benyögte, hogy hát nem tudja, lehet-e nekem ilyet vagy sem, de ő úgy gondolta, ennek a gitárnak nálam lenne a helye, akár tudunk együtt dolgozni, akár nem. Teljesen odáig voltam a gyönyörtől, és persze rögtön igent mondtam a „házasságra”.:-) Azóta ahová csak lehet, viszem magammal mind az élő fellépésekre, mind stúdiós körülmények közé. Már a SzívIdomár lemezen lévő akusztikus témáknál is az én legújabb szerelmemet használtuk a felvételek során, úgyhogy mind élőben, mind lemezen hihetetlenül bizonyított eddig is, ami a jövőben sem lesz másképp, hiszen a készülőben lévő szólólemezemen is elég sokszor elő fog kerülni az én kis héthúros szörnyetegem.



Tervezem amúgy, hogy idővel kicsit jobban belemászok a gitárszintik világába is, ahol alapvetően ezt a gitáromat szeretném elsősorban csatasorba állítani, mivel egyaránt ritmus- és szólójátékra is rendkívül alkalmas.
A test egyébként lakkozva van, ami annak ellenére, hogy viszonylag frissnek mondható (István elmondása szerint egy rendes lakknak a száradási ideje több hét kellene, hogy legyen, amit „normális” zenész természetesen képtelen lenne kivárni :-) ). Ugyanúgy, mint a többi héthúros gitáromat, ezt is 9-46-os hibrid, illetve a 7. húrhoz 68-as S.I.T. húrokkal használom, tehát ilyen megközelítésben is teljesen úgy működik, mint egy hagyományos elektronikus gitár, ezzel ismét megegyszerűsítve a felhasználó életét. :-)



A gitárhoz utólag készült egy nagyon profi keménytok is, ami komoly védelmet nyújt a hangszernek. Egy turnén vagy bármilyen koncerten (már csak a lakásból kimozdulva akár egy próbánál is) azt gondolom, főleg egy ilyen érzékeny „szerszámnál” ez nagyon fontos kellék, ráadásul hosszú távon igen jó befektetés.
Hevedertartó pöcök (vagy mi :-) nincs rajta, méltatlan is lenne egy ilyen hangszerhez.
Néhány további technikai részlet érdekében megpróbálom felsorolásszerűen leírni a felépítését:
- fél-akusztikus, üreges  test (lakkozott)
-káva,hátlap: jávor
-top : kőris
- mahagóni nyak (natúr)
- wenge fogólap (szintén natúr, brutálisan gyönyörű, csak úgy, mit az összes fája)
- 24 bund (Jumbo)
- Joyo elektronika beépített hangolóval, ami elég pontos is
- 7 húros fix húrláb (nagyon nagy húzás!)
- réz nyereg (szintén nem tucat)
- Gotoh  kulcsok
Több, teljesen egyedi megoldás is van a gitáron: nincs például hanglyuk, ami miatt főleg rendes hangosítással használható, az egyik legfaszább azonban a húrláb, ami egyébként utólag került bele (így a képen még nem is látható, csakúgy, mint a réz nyereg).  Ennek köszönhetően az oktáv tökéletesre állítható be mind az alsó, mind a felső tartományban. Normál esetben ez vagy jó vagy nem, tökéletes azonban szinte sosem, mindezidáig! :-)



Sajnos a lemezfelvétel/- kiadás, külföldre utazás/tanulás mellett nem volt még időm rendes videót készíteni a gitárral, viszont az egyik számunkat, a Két Világ Közt-öt kvázi „negyedplayback” módon rögzítettük: ének plusz gitár, a többi mind alapról megy. Fontos megjegyezni, hogy a gitár gyakorlatilag keverés nélkül vonalból szól. A jelút így nézett ki: GPD héthúros - Visual Sound Route808-as OD pedál - Zakk Wylde wah pedál (ezeket a szólisztikusabb részeknél használtam) - MBox1 hangkártya - ProTools 7.0 a végén.


István amellett, hogy minőségét tekintve világszínvonalú gitárokat készít, elképesztő alázattal, segítőkészséggel és partnerséggel dolgozik, ráadásul ahhoz képest, hogy egyedi, kézzel készített hangszerekről beszélünk, mindezt olcsón is csinálja. Sokan vagyunk úgy, hogy az egyedi elképzeléseinket nem találjuk meg mindent kielégítő módon egy gyári hangszerben - ami nem csoda -, hiszen mindannyian különbözünk, így nem is lehet mindenki elvárásainak megfelelően sorozatban gyártani valamit. Nektek azt javaslom, hogy keressétek meg, és vázoljátok fel az elképzeléseiteket Gerstmájer Istvánnak a www.gpdguitars.hu oldalon! Viszont azoknak is javasolnám ezt, akik egyéb „beavatkozásokat” szeretnének eszközölni a már meglévő hangszerükön, hiszen nemcsak mesterhangszerek gyártásával, hanem alap beállításokkal, illetve mindenféle „tuningolással” is lehet hozzá fordulni!
Köszönöm szépen!
Minden jót, és Isten éltesse a mi István királyunkat illetve az ő GPD gitárjait! :-)

Attila
Gerstmájer mester weblapja: www.gpdguitars.hu




    Kommentek száma - 14
  • 14.

    Én elkezdtem az Aktív Gitáron összeszedni, sőt, szeretnék szép sorjában egyre többet bemutatni.
    Itt van egy Magyar műhely rovat, ahol már megy a sorozat:
    aktivgitar.hu/

    Itt pedig igyekszem az össze magyar hangszerkészítő és -javító linkjét rövid lerással összegyűjteni, a MagyarGitárkészítés alatt:
    aktivgitar.hu/

  • 13.

    Egyébként vannak akik nem hangszert hanem effekteket készítenek kezdőknek vagy épp haladóknak.
    Persze a profi zenészek szeretik márkás pedálokból épített kisvasútjaikat de érdemes lenne foglalkozni az épített effektekkel is.
    Pl mi lenne ha egy Lovarek kaliberü zenész tesztelgetné a hommade pedálokat.
    És megosztaná tapasztalatait velünk?....

  • 12.

    Egyet értek!!!

  • 11.

    Szerintem ezek az emberek megérdemlik, hogy fórumot kapjanak. Sajnos én nem rendelkezem kellő ismeretekkel, hogy felkaroljam a feladatot, de ha valaki ezt megtenné, szerintem mindenki számára hasznos lenne. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a szakma nem pár tucat nagy márka körül forog, kiváló alternatív lehetőségek kínálkoznak.

  • 10.

    Nem azért írtam hogy most kérkedjek vele csak egy kis érdekességképp említettem...:D
    Szerintem sok hangszerkészítő van az országban aki el van rejtve vagy csak szűk kis közösségek ismerik..

    www.romanektihamer.hu

    Tényleg csak érdekesség kép hoztam fel a nevét..:D

  • 9.

    Akkor tessék szíves lenni őt bemutatni !!!!

  • 8.

    Romanek Tihamér.....Világszinten elismert hangszerkészítő itthon senki se ismert vagy csak nagyon kevesen..:D
    Hihetetlen munkái vannak....
    Gratula a cikkhez, szép a gitár...és elismerés a mesternek

  • 7.

    Ez valóban így van !

  • 6.

    Kala!
    Gondolom a megrendelővel közösen alakítják ki a kinézetet és a feature-öket, aztán igyekszik belevini a saját egyéniségét a gitárba. Az, hogy ez a darab ilyen lett az sokmindentől lehet. Ha megnézed a készítő potfolióját, szinte mindegyik másik gitárja felülmúlja ezt kinézetben, sőt van egy két kifejezetten sexy darab is...

  • 5.

    Sentenced!
    Esztétikai kérdésekben egyet kell értenem! Az un. ipari design külön, egyetemeken, főiskolákon tanított szakma, nem jön automatikusan. A készítőnek esetleg érdemes ezen a vonalon erősítenie, persze csak akkor éri meg, ha ez számára kifejezetten piaci követelmény.

  • 4.

    Gepárddal egyetértek, kinek mi a szép, ez így van. Irow, nyilván nem tudnék ilyet csinálni, de úgy sem tudnék énekelni mint Justin Bieber és úgy sem mint SP, de ettől még ők sem lesznek jók. Vitát szítani nyugodtan szíts, ez fórum értelme, meg lehet hallgatni a dícsérő és a negatív kommenteket is. Ettől függetlenül nem személyeskedtem, a komment nem a gitár készítőjét minősíti, csak az aktuális gitárról mondtam el a véleményem. A gitár készítője minden kommenttől függetlenül büszke lehet, hogy ilyet tud csinálni, és hogy egyáltalán ezzel foglalkozhat, manapság nagyon nagy dolog. Egyébként csak a színe nem tetszik.

  • 3.

    én csak büszke tudok lenni,hogy szerény kis megyénk egy ilyen mestert adhat ki magából. Amúgy meg kedves sentenced,nem akarok vitát gerjeszteni és semmi mást sem,de nem tudom,hogy képes lennél-e elkészíteni egy ilyen cuccot...ízlések és pofonok természetesen,nekem tetszik,annak ellenére,hogy nem vagyok nagy akusztikus gitár rajongó. további sok jó munkát Pisti!

  • 2.

    Kinek, mi a szép .

  • 1.

    Lehet, hogy jó, de elég ronda egy gitár.

◼ Népszerű