Tony Spinner

2012.06.07.

Tony Spinner 1963-ban született Cape Girardeau-ban, Missouri-ban. Ez azért lehet fontos a későbbiekben, mert semmi jelentősége a mi szempontunkból nincs - de gondolom, véletlenül nem írnak le ilyesmit.

Családjában soha senki nem zenélt, sőt, még egy szájharmonika sem volt otthon. Ez már kicsit eltér az eddigi előadók gyermekkorától. Nem hat évesen, hanem nyolc évesen kezdett zenélni, és nem gitáron, hanem zongorán. Az első együttesében nem zajos sikert aratott, hanem kitették, mert nem tudott gitározni. Ahogy ő írja - elég szabad, de precíz fordításban: A második próbán a zenekar vezetője kijelentette, hogy nem érzem a zenét, és nem is tudok zenélni, és menjek a p*csába. Ez Tony-t nem hangolta le, hanem rockegyüttest alapított barátaival, és hetente változtatták a banda nevét, mert kétszer soha nem engedték fellépni őket….gáz.

 Aztán Tony Boy kezdte komolyan venni a dolgokat, és viszonylag rövid idő alatt lett az egyik legjobb és legismertebb blues-rock gitáros és énekes otthon és külföldön egyaránt. Mondhatni, a látszólagos sikertelenség után a világ élvonalába került, és szívósan tartja magát, amit meg lehet érteni, hiszen irgalmatlan jó a pali.

Ő már nem tudja, ő már érzi a zenét, és ez így van jól.

Másodállásban a Toto gitárosa, már-már állandó tagnak tekinthető. Fiatalos, hosszú hajú, szimpatikus fickó, és néha rettenetesen eldurran a Fender a kezében. Végül egy amatőr véleménye róla: Blues rock, 2007-es album. Figyelemre méltó gyilkos blues rock koncert CD!

Tony Spinner 71 perces lemeze kiemelkedő, csúcsra járatott, lélektől vezérelt, heavy blues power trió, riffekben gazdag produkció. A felvételek a hollandiai és a németországi fellépések alatt készültek. A nagy tehetségű előadó, nyers, tisztességes, őszinte és viharos albuma. Figyeljetek rá, barátaim.


Gitárok

Fender Vern ´60 Stratocaster    
Fender Custom Shop Stratocaster  ´61 nyakkal
Fender Stratocaster  ´64
Custom Shop ´62 Stratocaster    
Stratocaster ´56
Darrin Hammon Telecaster  #3
Fender Relic  ´63 Revelator nyakkal    
Fender Custom Shop Darrin Hammon ´54 nyakkal
Gibson Historic S.G.
Gibson Historic ´59    
Gibson Historic ´58
Gibson Historic ´57    
Gibson Historic ´56     ´
76 Gibson 335
Gibson ´60´s National Reso-Phonic    
Gibson Historic 335    
Airline Aco. with Darrin Hammon Fret job
´64 Gibson Country Western Model    
´69 Gibson J-45    
Fender Custom Shop Precision Bass

Erősítés  

2 x Marshall fej és Bogen láda, 1973 körül gyártott
2 x Fender Deluxe erősítő, mindkettő a 60-as években készült.
4 x Fender Super Reverb erősítő, egyik 1968-as, a többi 1966-os gyártású.
Engl Amp
Stomp ládák

Effektek

Univox Univibe,
Dallas Arbiter Fuzz Faces
Ibanez Sonic Distortions,
Thomas Organ Cry Baby pedál
U.S. Pedal Board
Boss TU-2 Tuner
Ibanez SD-9
Fuzz Tool
Tony´s Bender Tool
Vox Wah pedál
Vibe Tool (Univibe Clone).

Húrok

Ernie Ball


Szerkesztette: May Gábor
Rocktár, Blueskocsma



◼ Népszerű