KRAMER

2012.02.16.

Hosszú idő után írok újra... A cikkeim kapcsán ért támadások meglehetősen elvették a kedvem a dologtól. Hiszen amikor azokat, jó szándéktól vezérelve megírtam, nem is gondoltam arra, hogy mint kereskedőt, valótlan dolgok állításával, vádolnak meg, mondván, hogy a cikkeim pozitív állításai kizárólag saját üzleteim érdekeit szolgálják.   Éppen ebből kiindulva, jelen cikkem leadásakor arra kértem a Gitárshop oldalainak üzemeltetőit, hogy az ne, mint gitárteszt, hanem mint ismertető jelenjék meg. Szeretném további kihangsúlyozni, hogy az itt olvasható esetleges vélemények, minősítések kizárólag a saját tapasztalataimon alapuló, szubjektív megítélések.

Miután a közelmúltban az élet ismét gitárváltásra késztetett, és mert szeretnék minél több típust és márkát megismerni, melynek legfőbb gátját anyagi lehetőségeim szabják, újabb, egy számomra még ismeretlen és a magyar piacon meglepően ritkán fellelhető márkát a KRAMER-t választottam. Ennek a márkának jelenlegi tulajdonosa a GIBSON cég.  Talán ennek is köszönhető, hogy a mindig is innovatív cégen belül, az újításokat mostanában, ragyogóan ötvözik a tradicionális megoldásokkal.

Sokan panaszkodnak, hogy a GIBSON cég tervezői, bár hangi adottságaikat tekintve kitűnő hangszereket készítenek, ergonómiai, játéktechnikai szempontból nem tudnak kilépni az ötvenes évek bűvköréből, hangszereik vaskosak, nehezek, a 22 bundos Les Paul gitárok oktáv felett nehezen játszhatóak.  Nos, a fejlesztők gondoltak egy merészet és a KRAMER Assault sorozattal csináltak egy hibridet.  Nem szaporítom itt feleslegesen a szót, hiszen a hangszerek részletekben bővelkedő honlappal rendelkeznek, itt: http://www2.gibson.com/Products/Electric-Guitars/Kramer.aspx



Megmondom őszintén, kicsit félve rendeltem meg az Assault 220 FR fekete változatát, mert a másik, fehér a képek alapján sokkal jobban tetszett. Kicsomagoláskor nagy meglepetés ért, gyönyörű, elegáns, szépen megmunkált hangszert fogtam a kezemben.  



Nos, a különlegességek, melyektől ez egy a Gibson LP modellektől modernebb hangszer:
Mahagóni test, lapos, könnyített profillal, domborított juhar fedlappal. Az egész hangszer kb. 3,4 kg, teste rendkívül kiegyensúlyozott, jól tartható, ergonomikus. Használat közben nem tapasztaltam, hogy egyes gitárokra jellemző módon pld. fejnehéz lenne.




Ragasztott, 24 bundos, mahagóni nyakkal, „sportos” profillal a FR változatnál ébenfa. A nyak talán kicsit inkább az Ibanez superstratok nyakára hasonlít, kicsit széles, lapos, függőleges irányban, nagy részben szinte párhuzamos. A bundozás jó minőségű, az élek, a végek nem karcolnak. A húrokat a szükséges mélységre, a bundok becsörgése nélkül be lehetett gyorsan állítani. A gyári beállításhoz képest egyébként alig kellett változtatni.



A testkivágást a nyak a 18. bundnál éri el, így oktáv felett is kényelmesen használható.




25 ½”-os ( strat) menzúra. Ezt lesz, aki fogja szeretni és lesz aki nem. Szerintem arányaiban jobb, mint egy Fender nyak, kényelmesebb, több a hely rajta.



KRAMER márkájú, Licenced Floyd Rose típusú, duplazáras, satus tremolóval rendelkezik. Eddigi tapasztalataim szerint igen stabil, bár rám nem jellemző az agresszív, gyors, nagy amplitúdójú tremolózás.
Modern, metálos nyakdíszítéssel rendelkezik, rendkívül esztétikus, mint ahogy a fej formája is. A kulcsok stabilak, de szokatlanul kicsik a kulcsfejek, sokkal inkább az egysoros gitárfejeken találunk ilyeneket.



Elegáns, bordós betétek díszítik. Ezektől a fotó alapján először megijedtem, de élőben látva hamar megszerettem.
Felezhető, Alnico V humbucking hangszedők vannak beépítve (GIBSON PAF rendszerű), A „Treble bleed” hangerő szabályzás  hangerő csökkentés esetén kiemeli a magas hangokat. Hangja inkább metálos, mint blues-os. Hangkitartása megfelelő, a FR tremolónak köszönhetően a rezonancia értelem szerűen gyengébb, mint a hagyományos LP gitároknál.
A hangszer Indonéziában készült, de ennek hátrányait eddig én nem véltem felfedezni, viszont emiatt ár/érték aránya rendkívül kedvező, hiszen 100e Ft alatt szinte profinak mondható hangszert kapunk.



A hangszer több változatban készük, a Assault 220 másik típusa testen átmenő húrozással és tradicionális Tune-O-Matic híddal rendelkezik, létezik továbbá Seymour Duncan és EMG hangszedőkkel szerelt változata is.
Az Assault 211 modell inkább a fat  stratokra emlékeztető, HSS hangszedő rendszert kapott.

A gitárról video anyagokat például itt találhattok:


Szerző: Kala
Képek: saját készítés





    Kommentek száma - 10
  • 10.

    Sziasztok!

    A cikket olvasva meg kell mondanom egy kellemesen és sajátosan megfogalmazott írást olvastam, ami teljes mértékig pozitívan érintett!!! Nagy kedvelője vagyok ennek a cégnek,s végig próbálgattam a gyártó mostanság kapható szinte összes Kramer-ét... Nem meglepetés talán a kommentem ide biggyeztéseként,hogy én is eme széria mellé tettem le a voksom...

    Az már eléggé negyatívan érint,Kala esetétől független, hogy ez a ˝na én most jól megmondom,mert miért ne??!!˝ dolog itt is elég aktív... Én személy szerint az ilyen hozzászólást meg sem látom...

    Visszatérve a gitárra... mivel most azért nem hagyom figyelmen kívül a kételkedőket... mint független 3.ik fél az én tapasztalatomat is megosztom... Amit Kala leírt,az teljesen helytálló és szubjektív vélemény... annyival egészíteném ki, hogy nekem a gyári húrmagasság is teljesen megfelelő és kényelmes , volt ,habár erre nem lehet alapozni, mert a boltokban is szeretik betekergetni :D továbbá a tremolóról való tapasztalat... valóban a kevésbé agresszív játékot frankón tűri, nem igen mászkál el még egy másfél órás koncin sem... (monjduk ez tremoló használat nélkül), viszont az agresszív játéknál a G és E húrok szépen fél hanggal lejjebb másznak... de mondom ez az agresszív, hírtelen,akkut játékra igaz...

    A hangszedők engem pozitív csalódásként leptek meg, mivel az SH szériás seymour okhoz csak pár tónusban maradnak el...

    Összességében azt kell mondjam hogy mivel a gitár 100 ezer Ft alatt van , a lehető llegjobb vásár,mivel játék közben az ember úgy érzi, hogy igen is egy profi hangszer van a kezében ami rettentő mód frankón használható... és kényelmes...

    Nos remélem pár kételkedőt sikerült meggyőznöm... aki mondjuk a szerzőt részrehajlással vádolná!!

    Remek gitár én ajánlom mindenkinek !!!

  • 9.

    @Talpi: itt és most arról kéne vélekedni, hogy a hangszerrel kapcsolatban neked mik a kifogásaid, esetleg mit tudsz szólni mellette. Kezd kicsit unalmas lenni, hogy ha valaki csinál valamit akkor nem a produktumot értékelik, hanem a dolog ˝mögöttes˝ tartalmát.
    Húúú, mekkora bűn, hogy egy kereskedő megosztja velünk a tapasztalatait egy-egy hangszerről. Ha Te úgy gondolod, hogy az a kramer sz@r amiről Kala ír, írjál egy elemzést a negatívumokról. És ha fél év múlva már nem lesz meg a gitárja, viszont másik 20 ember hirdet kramert az akkori olvasók mit fognak gondolni a kommentedről?
    Szerintem mindenkinek hasznos, ha olvashatunk más tapasztalatairól. Olvastál már cikket hangszeráruházak honlapján? Alul ott virít az ár és hogy most mekkora vétel. Ha Te nem írnád le, hogy Kala árul ilyen gitárt, senki nem nézne utána, elhiheted.

  • 8.

    Hát, bár erre nagy ihletésem nincs, de ha elhozod egy hétre a gitárod, hogy próbálgassam, szívesen írok róla. Másképpen nehezen tudom elképzelni, hogyan lehet valamiről úgy véleményem, hogy életemben nem láttam. Bár bocs ! Most hogy így elgondolkodtattál a kérdésen, itt a Gitárshopon nem is olyan ritka dolog az ilyen....de sokkal inkább negatív értelemben...

  • 7.

    Én úgy gondoltam hogy esetleg más lovát is lehetne dicsérni, ha megérdemli.

  • 6.

    Hát bocsáss meg , de ez úgy hangzik, mintha azt kérnéd tőlem, hogy lótenyésztőként a cseresznyevirágzásról írjak szakcikket! Kicsit gondold át a dolgot!!!!

  • 5.

    Szerintem az lenne az igazi ha egy általad nem forgalmazott terméket minősítenél föl-le és akkor nem írhatnák hogy hazabeszélsz!
    De lehet hogy Én is a rossz nyelvek közé tartozok.
    Üdv. jó forgalmazást!

  • 4.

    Ez is egy jó bemutató volt, én a helyedben nem foglalkoznék a rossz nyelvekkel (bár én rendelkezem egyfajta ˝leszarom˝ habitussal), mivel szerintem hasznos lehet sokunk számára. Úgyhogy, még ilyeneket! :D

  • 3.

    Gratulálok Kala! Méltatlanul keveset hallani a Kramer-gitárokról...Még most is kiráz a hideg, ha visszagondolok azokra a koreai Kramer Barettákra a 80-as évek végéről!( testen-átmenő nyak, ragasztott szárnyak, Quad-Rail duplasínes p.u.-k, testen-átmenő húrozás, Steinberger- vagy Floyd-Rose Híd, Tűzpiros szín!Egyszerű és Nagyszerű.Visszatérve az ASSAULT szériára:- Felhívnám a figyelmet az Assault 220-Redburst modellre(kb.250.-EUR!), illetve arra, hogy a Tune-O-Matic láb is be van süllyesztve,push-pull poti, ragasztott mahagóni nyak, ˝villámgyors˝ fretboard,Fender-menzura és olcsó!Egyszerű és Nagyszerű...Köszönjük a cikket! Éljen a Kramer!

  • 2.

    De jó! Kala, láttam hogy sokat mozogsz errefelé, meg kommentelsz, meg azt is kilogikáztam hogy hivatásszerűen foglalkozol hangszer kereskedelemmel. Most már tudom miért nem írtál eddig. De hát az emberi rosszindulat határtalan, meg ugye ez még ráadásul Magyarország is... Tök logikus lenne, ha rendszeresen megörvendeztetnél minket ilyesmivel, mert egy csomó hangszerrel találkozhatsz, amire nekünk esélyünk sincs. Én konkrétan kíváncsi lennék azokra a német cuccokra amikkel foglalkozol. Na jó nem, mert valaki megint okos lesz a végén - kár.
    A meglepetés erejével hatott hogy Kramer! 1996ban a Washburn helyett majdnem Kramer lett, csak arra nem futotta. Aztán nem tudtam mi lett a gyártóval. De most már tudom trallala

  • 1.

    Jó cucc!
    Mármint a cikk is és a gitár is! :)

◼ Népszerű