Drágasszág...!

2013.07.02.

Minden valamire való gitárosnak drága a saját gitárja, legalábbis abban az értelemben, hogy többnyire ragaszkodik hozzá és fontos szerepe van az életében. Aki megengedhet magának többet, azok közt is biztos akad kedvence.
Persze akik jól el vannak eresztve anyagilag, vagy csak úgy, vagy mert sztárok, kifejezetten gyűjtik is a hangszereket (Lásd G.A.S.)

Vannak ezen túl olyanok, akik már nem is hangszerként, hanem gyűjteményi ritkaságként, befektetésként tekintenek rájuk és igyekeznek valamilyen okból ritkaságnak számító és/vagy híres emberhez köthető gitárokat birtokolni. Ennek is biztos megvan a létjogosultsága, de ez már nem zenészi hozzáállás igazán.
A most következő hangszerek olyanok, melyekről a magunkfajta csak álmodhat és szinte teljesen esélytelen, hogy valaha hozzájuthatna. Igaz, felmerülhet a kérdés, hogy az eszmei értékén túl (korábbi sztár tulajdonos, kevés példányban készült modell, stb.) hangszerként mennyire lehet arányos az ár a gitár értékével?
Mi az a maximális összeg, amin felül már a különbségek igazán csak nüansznyiak és leginkább a sznobizmus meg a feltűnési vágy határozza meg az árat? A luxuscikkek világában - és a kimondottan csúcsgitárok is ide tartoznak - az értéket egyedül az határozza meg, mennyit hajlandó a vevő adni érte és általában ez az összeg messze túl van a valós használati értéken.

Saját tapasztalatom szerint a fél- és egymillió forintos kategóriában már tényleg minden igényt kielégítő gitárokat lehet találni. Egyszerűen nem tudom igazán elképzelni, hogy tényleg jelentősen többet nyújt egy 12000$ árcédulájú gitár egy 4000 dollárosnál. Itt már tényleg csak az egyediség és a különböző speciális kívánságok, nagyon látványos berakások, egzotikus fa és hasonlók jelentenek különbséget, de nem hinném, hogy akár megmunkálási pontosságban, akár hangban ténylegesen jelentkezne akkor javulás, ami indokol egy ilyen árat. De ha jobban belegondolunk a legtöbb zenész képességeit simán kiszolgálják az 1500-2000 dolláros hangszerek is. Nehezen tudom elhinni, hogy ebben az árkategóriában ne lehetne találni olyat, ami egy átlagos vagy annál jobb zenésznek ne lenne elég jó. Igazából nagyon zseniális, virtuóz gitárosoknál érzem csak elfogadhatónak, hogy valami szuperkülönleges gitárra lenne szükségük.
Az persze már más kérdés, hogy szinte mindannyian szívesen birtokolnánk ilyen drága luxusbaltákat, még ha nem is nagyon tudnánk mihez kezdeni vele, azaz semmivel se lenne jobb a zenénk tőle, mint a megszokott, nem csúcskategóriás gitárunkkal.

Megpróbáltam hát körülnézni, melyek a legdrágább gitárok és miért. Két csoportra oszthatók: az egyik többnyire vintage és híres gitárosok kezében szóltak egy időben, ezeket árveréseken adták-vették, a másikban a műhelyből újonnan kikerülő, kis szériás gyártmányok kerültek. Ez utóbbiban a teljesség igénye nélkül csak néhány példát sorolok fel, hiszen ebből számtalan létezik és ha az egyedi gyártású „custom shop” modelleket is mind bele akarnánk venni, arról akár egész könyvet is lehetne írni.
A források nagyjából egyetértenek a következő sorrendben az első csoportot illetően:

10. 1949 Fender Broadcaster
A kép valószínűleg nem az aukción eladott konkrét gitárt ábrázolja.

Igen, ez minden elektromos gitárok egyik őse, a Fender prototípus, ami mintául szolgált a későbbiekhez. Ez volt az első sorozatgyártású tömör elektromos gitár és máig népszerű, kevés változtatással. Egy magángyűjteménybe vették meg 1994-ben 375 000 $-os áron.

9. Eric Clapton arany Stratocaster-e

1996-ban a Fender 50 éves évfordulójára rendelte ezt a hangszert, melyet olyanra akart készíttetni, hogy akár múzeumba is ki lehessen állítani. A Custom Strat gitárt Mark Kendrick, a Fender Custom Shop hangszerészmestere építette Clapton  egyedi igényének megfelelően. A hangszert három kísérlet után állították össze, hogy a megfelelő felületet elérjék. A test két részből álló éger és az´50 es éveket idéző a kontúrja. 23 karátos aranyfüst lemezzel van beborítva és átlátszó lakkal lefújva, a fémrészek is aranyozottak. A hangszedők Lace Sensorok. Eladásáig ez volt Clapton egyik kedvenc gitárja, később egy aukción 455 000 $-t adtak érte.

8. George és John Gibson SG-je


Az 1964-es SG Standard modell, az eredeti Kluson kulcsokat Schallere cserélték, Gibson Maestro/Varitone tremolós híddal készült. A Beatles ´66 és ´69 közt használta ezt a hangszert, melyen George Harrison és John Lennon is játszott. 2007-ben 570 000 $-ért kelt el.

7. Stevie Ray Vaughan 1965 Fender Stratocastere, "Lenny"

SRV 1980-ban egy zálogházban látta meg és azonnal beleszeretett, de nem volt 350 dollárja, hogy megvegye, feleségétől, Lenora-tól és hat másik barátjától kapta a hangszert születésnapjára, akik összedobták rá a pénzt - innen a név, ami felesége beceneve. Ez volt a kedvenc gitárja. Eredetileg 3 tónusú sunburst, rózsafa fogólappal, még CBS előtti hangszedőkkel, később lecsiszolták a festéket és sötét natúrra beeresztették. Utóbb kicserélték a nyakat egy ötvenes évek közepéről származó juhar nyakkal (állítólag Billy Gibbonstól kapta). A hangszer hídja mögött vélhetően egy 1900-as évekbeli mandolinról származó berakás van. Felesége 2004-ben a Crossroads aukción 623 500 $-ért adta el a Guitar Center-nek.
A Fender csinált egy limitált replika szériát, mely darabonként 17 000 $-ért volt kirakva a Guitar Centerben.



6. Eric Clapton 1939-es Martin OOO-42 akusztikusa

Ezt a hangszert is a Crossroads Rehabilitation Center számára rendezett gyűjtésen adták el, 791 500 $-ért. A Martin 1995-től készített ebből Signature típust is (4600$, nem kevés, ennek ellenére a gyártás elindítása óta 17000 darabot adtak el belőle), a „Lassúkezű” akusztikus koncertje az MTV-n sokat segített abban, hogy a dreadnought-ok árnyékából a OOO kategóriás Martin hangszerek ismét népszerűek legyenek.

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy volt alkalmam pár hasonló régi Martinon játszani és elképesztően könnyűek, szinte hihetetlen, milyen vékony a káva és a fedlap - és a legjobb hangú akusztikusok, amit valaha hallottam, kis méretük ellenére.

5. Clapton uralja a listát: ´64-es Gibson ES-335

A „Lassúkezű” a hatvanas évek elején használta ezt az újonnan vett hangszert és a blues-os korszakának egyik meghatározója volt. A fejre George Harrison-tól kapott egy „Hare Krishna” matricát és Clapton lecserélte kulcsokat aranyszínű Grover-ekre. Főleg az 1968-as Cream turnéról és a Royal Albert Hall-ban tartott Cream búcsúkoncertről lehet ismert, de a Crossroads című szám felvételén is ez szól. Ez volt Clapton legtovább megtartott gitárja és minden idők legdrágábban eladott Gibsonja is: 847 500 $ az ára és később a Gibson ebből is készített egy limited replika sorozatot, Clapton aláírásával.

4. És ismét Clapton: Blackie, a „Frankenstein” Strat

A hetvenes években Jimi Hendrix hatására Clapton elhatározta, hogy Gibsonról Strat-ra vált. Megvásárolt hat darab ötvenes évek végéről származó vintage Fender gitárt Nashville egy hangszerboltjában, néhány száz dollárért darabját. Hármat átadott George Harrisonnak, Pete Townshendnek és Steve Winwoodnak, a maradék hármat szétszedte és a legjobbnak ítélt alkatrészeket kigyűjtötte belőlük: alighanem egy ´56-os testre rakott egy ´57-es nyakat, ezekből készült el a híres fekete hangszer, amely az egyik legismertebb Strat a világon.

1973-tól 1985-ig volt használatban, a Fender megépített a „klónját”, melynél nagyon fontos volt, hogy egyfajta „lágy V” profilú nyaka legyen, mivel Claptonnak ez volt a kedvence az egyik Martin akusztikusról. 2004-ben elképesztő áron, 959 500 $-ért kelt el egy aukción, ahol az ES-335 is.

3. Bob Marley egyedi Washburn 22 Wing series Hawk

Jamaica kormánya által nemzeti kincsnek nyilvánított hangszer, egyike a reggae legenda hét gitárjának. 1971-ben egy Vancouver-i koncertje után Marley egyszerűen odaadta a gitárt egyik technikusának, Gary „Sir Johan” Karlsennek e szavakkal. „Vedd magadhoz, majd később meg fogod érteni miért.” A családtagjain és régebbi zenésztársain kívül ő volt az egyetlen, aki Marley-től ilyen gesztusban részesült. Karlsen egyfajta jelként értékelte ezt, hogy az ajándékot a világ jobbá tételére kell felhasználnia majd és megalapította a “Different Journeys, One Destination” jótékonysági szervezetet és a gitárt felajánlotta díjnak a gyűjtésre használt sorsjegyekhez.
A hangszer egyike az első Washburn gitároknak, amit a cég igazgatója szeretett is volna visszavásárolni, de Gary nem akarta eladni. Gary ´96 óta több ajánlatot is kapott a gitárra, melyek közt volt többmillió dolláros is, de nem akarta így eladni és tudta, hogy Bob se akarná. A legnagyobb ajánlat 5 millió dollár volt egy Jamaica-i milliomostól. A gitár értékét csak hozzávetőlegesen ismerjük épp ezért, de 1.2 és 2 millió $ közé lövik be.

2. Jimi Hendrix 1968-as Fender Strat-ja

Ez az a hangszer, amin Jimi a Woodstock-i fesztiválon játszott, többek között a mindenki által ismert, agyontorzított-modulált-nyújtott-divebombolt amerikai himnuszt. Egy New York-i hangszerboltban vette a #240981 sorozatszámú Olympic White színű, éger testű, juhar nyak/juhar fogólap kombinációjú hangszert. A nyereg természetesen meg lett fordítva a balkezes játékhoz (ez sok kezdőnek eszébe se jut, mikor simán áthúrozza balkezesre a jobbos gitárt), a fejen égésnyomok, mivel a hatodik húr alá szorítva szokta tartani cigijét és egy-egy hosszabb szólónál bizony ráégett a parázs...

A gitár Hendrix halála után a dobos tulajdonában volt, míg ´90-ben meg nem vette egy Gabriele Ansaloni nevű olasz gyűjtő 198 000 $-ért, majd 1993-ban a Microsoft-fejes Paul Allen tulajdonába került 1.3, más források szerint 2 millióért, persze dollárban.




1. Asia Strat

Hivatalosan is minden idők legdrágább gitárjának elfogadott hangszer az ún „Reach Out” Asia Fender Stratocaster, melyet 2005-ben árvereztek el az ázsia tsunami károsultjainak megsegítésére. A gitár különlegességét az adja, hogy olyan sztárok szignózták, mint Mick Jagger, Keith Richards, Eric Clapton, Brian May, Jimmy Page, David Gilmour, Jeff Beck, Pete Townsend, Mark Knopfler, Ray Davis, Liam Gallagher, Ronnie Wood, Tony Iommi, Angus & Malcolm Young, Paul McCartney, Sting, Ritchie Blackmore, Def Leppard és Bryan Adams. Eredetileg a Katar-i királyi család vette meg 1 millió dollárért, de utána még egyszer felajánlotta a jótékonysági árverésre, ahol 2.7 millió dollárért  kelt ell végül.

Azt hittétek, vége? Hát nem!
Jöjjön most hát minden idők legdrágább gitárja, ami nem más, mint egy....
...
...
...
Squier Strat!

Ez most meglepő volt, ugye? Ráadásul mintha a "Mini" gyerekméretű változat lenne. (Hmmm, én is hoztam egy ilyet egyszer magammal repülőn...)
Biztos azt gondoljátok, ez is valami aláírt példány, vagy egy híresség használta... pedig dehogy.
Ezt hangszert a római reptéren foglalták le egy harmincas lúzertől, aki Costa Rica-ból repült oda. Láthatjátok, kutyaközönséges fekete Squier.
Vagy mégse? De nem ám!

A gitár belseje ugyanis üreges és tele volt tömve kokainnal!


Na, ez aztán stílszerű lenne játszani a Cocaine-t.



Ez a hangszer a több kilónyi kábszerrel együtt, amit benne csempésztek, mintegy 3 598 000 $-t ért!
Igaz, nem sokáig.

Abban egyetérthetünk, hogy ezeknek a számunkra elképzelhetetlen összegeknek semmi közük a gitár valós értékéhez, a sztori, a tulajdonos jelenti azt a pluszt, ami miatt az egekig szállt az ára.
De mi a helyzet azokkal a hangszerekkel, amelyek most jöttek ki a gyárból, mi lehet a legdrágább?
A következő cikkemben ezekből válogatok majd.

Forrás:

Squidoo

Bornrich

The Veiled

Legendary Guitars

MusicRadar


Ajánlott:

265 000

Mennyit érhet egy gitár?


Szerző: Imhof Iván 
Aktív Gitár
Bemutatkozás



    Kommentek száma - 44
  • 44.

    Mindenben egyetértek a cikk írójával,meg a többiek véleményével,jöhet a 2. rész.:)

  • 43.

    Szerintem nem is kéne játszani ezeken a gitárokon ! Nem veszel meg mondjuk egy Ford -T modellt hogy boltba járj vele :) Fontos azt is megemlítenem hogy ezek a tárgyak (mert elsősorban azok) funkcionálisan akkor számítottak valamit amíg a gazdájuk kezében tették ami a dolguk , most már inkább valamiféle anyagi lenyomatai a gitáros történelem bizonyos szeletének , műemlékek (kivéve persze a dij nyertes squiert) :) . Azzal szerintem nincs baj ha valaki ilyen sok pénzt fizet érte , még mindig jobb mint ha mondjuk kokaint venne rajta . Ami meg még fontosabb hogy nem hagyják veszni az őket használó művész mondanivalóját , eszméjét hanem ílymódon is hirdetik annak értékét , ami a mai világban szerintem nagyon fontos . Például ha közelről megnézhetném mondjuk a Hendrix vagy a Marley gitárját nem az lenne az első gondolatom hogy játtszak rajta hanem hogy mondjuk ez a Fender ott volt a téridő azon kicsi szegletében amit 69-ben Woodstocknak hívtak és teljes mértékben átjárta a Jimi és az ott lévő 300.000 ember energiája vagy , lehet hogy pont ezt a Washburnt tartotta a kezében Bob mikor megírta a One love című dalt . Ja és Pocok egészen biztos vagyok benne hogy aki a Zsüsztin Bíberért rajong az nem tart ott szellemileg , hogy komoly értéket keressen a zenében mint művészetben , inkább megeszi azt amit mindenki megeszik aki komolyan veszi a médiát vagyis a moslékot ! :)

  • 42.

    igen :) nem azt mondom, h nem szereti, lehet fanatikus is, de nem egy mezei rajongó fog ennyi pénzt adni rá (szóval nem PUSZTÁN azért, mert van pénze és így tiszteleg előtte, hanem azért átgondolja, hogy mibe fektet - bár azért 1-2 arab sejk húzásain nem látszik, hogy felelősen használnák a vagyonukat... :))

    igen, aki festményt vesz, az nem tud szükségszerűen festeni, de ezzel csak azt írtam, hogy azért szkeptikus vagyok (még mindig :D) abban, hogy itt a rajongás nagy mértékéről lenne szó

    VISZONT! :D
    igazad van, utánanéztem (szerepelt a cikkben és már nem hagyott nyugodni, ez a Paul Allen, akié a Hendrix Strat, tényleg Hendrix fan! :D)



    szóval ez legalább jó kezekbe került :)

  • 41.

    Pocok!
    Szerintem teljesen igazad van...! :-)
    Bár,azt azért hozzáfűzném,hogy Hendrix gitárját (és persze a többi nagy gitárosét) valószínűleg inkább fanatikus rajongók veszik meg,mint gitárosok...!Ebben az esetben viszont semmi jelentősége nincs,hogy milyen akkordot tud lefogni a gitáron!Aki megvesz egy drága festményt,az sem azért veszi meg,mert tud festeni...!

  • 40.

    igen, de az eszmei érték relatív

    én parázson sétálnék, ha ezen múlna, hogy enyém legyen egy Clapton által használt gitár, míg a nem annyira érintettek (sok ilyen van) nem igazán értik, h mi kerül az 1. helyre sorolt gitáron 2,7 misibe, mert nem tudják, hogy ki az a Page, Beck, Blackmore, de a rosszabb, h nem is érdekli őket :D

    ugyanígy, valaki kifizet egy csomó pénzt, hogy elmenjen egy dzsáztin bíber koncertre, mert számára eszmei értékkel is bír ez a kis gyökér :D, de nekem komoly összeget kéne kifizetni (előre :D), ha azt akarják, hogy végigálljam :) - bár ez nem volt a legjobb példa, de jól szemlélteti a relatív értékrendet

    akik ezeket megvették, azok nyilván azért tudták, hogy ki volt az a Hendrix, de ennyi pénzért nem a tiszteletedet fejezed ki a zenész iránt elsősorban (persze azt is, de nem ez a fő motiváció), hanem nyersz vele egyfajta presztízst, valamint ekkora értékeknél már befektetésnek minősül - és egy szint fölött ez már nem lesz olcsóbb, szóval igen jól tartja az árát :)

    mert ez az, a vagyontartás eszköze, egyfajta műkincs

    sokan azért vesznek rézkarcot is, mert tartja az árát, esetleg értékelődik fel, de gyakran csak berakják egy félreeső folyosóra

    igazából ebben az ügyben akkor lehetne dűlőre jutni, hogy a presztízs/eszmei érték dominál-e, ha tudnánk, hogy ki a tulaja :D (és megkérnénk, hogy fogjon egy c-dúrt :D)

  • 39.

    Azért Hendrix gitárjának van eszmei értéke...!Nem ˝presztízsből˝ veszi meg valaki.

  • 38.

    Yogi:
    Nem azt mondom, hogy átverés, sem azt, hogy negatív dolog, a parasztvakítás ezekben az irreális árakban főleg a gazdagabb rétegek pazarlását, dőzsölését értem. Az ilyen aukciók nem azért zajlanak, hogy megvegyék azokat a dolgokat, amik nekik szükségesek, vagy egyáltalán az életminőségüket javítják vele, hanem kizárólag a presztízs végett veszik meg.

    Szerintem ennek a 10 gitár tulajának (ha különböző kezekben van), 70-80%-a nem tud fogni egy C-dúrt, ugyanakkor van neki pár festménye, de nem tudja, hogy ki az a Goya, csak annyit, hogy drága.

    Tehát ezek az árak már nem a zene szeretetéről, hanem a presztízsről szólnak és a parasztvakításról. :)

    (ha ugyanazt értjük a szó alatt :))

  • 37.

    @36. Pocok:
    Mi a parasztvakítás egy árverésben? Mindenki pontosan tisztában lehet a menetével, és azzal is, hogy mire licitál.

  • 36.

    Az, hogy hozzászólnak, kvázi kijavítják a cikket ez nem a cikket kritizálja, hanem inkább egyfajta elismerés, ha nem is valami nyílt formában. :) Ugye utánanéznek, átrágják magukat párszor, egyáltalán arra méltatják, hogy véleményt formáljanak vele szemben.

    Nyilván itt mindenki olvasott itt-ott dolgokat, aztán hogyan is lehetne leellenőrizni az adatok valódiságát, leírtak hitelét? Hisz itt főleg titkos magángyűjteményekbe pillantunk be és tudjuk mindannyian, hogy ezek az árak nyilván nem a hangszer valódi értékét tükrözik (ámbár itt felvetődik, hogy mi is egy hangszer ˝valódi˝ értéke? a fröccsöntött pickupház, vagy az a 3-4 kg ütött kopott mahagóni?), hanem az árak ezen a szinten inkább a vásárlók gazdagságát és presztízsét hivatottak demonstrálni.

    Az árak továbbá hitelesítik azt a személyt, akié volt a hangszer - ugye? nonszensz dolog, hogy egy használt cucc sokszor annyiba kerül, mint amennyibe zsírújan, holott a használtat... szóval aki olvasta pl. Clapton életét, az pontosan tudja, hogy azok a gitárok azért kaphattak ezt-azt ;), nem is beszélve a többi tulajról :D. Ezek a hangszerek attól a pillanattól fogva kerültek annyiba, amennyibe, ahogy az átutalás megérkezett a korábbi tulaj számlájára.

    Ez a vásárlói magatartás felrúg mindent, ami közgazdaságilag elismert mechanizmus lenne (ki akarna TÖBBET fizetni egy használt valamiért, ami újonnan is sokkal olcsóbb?), ez ilyen felvágósdi, ugyanakkor mutat egy tükröt is a társadalom felé, hogy ˝hisznek a csillagokban˝. Illetve egy motivációnak nem mond ellent, ez pedig a gazdagság, vagyis hatalom demonstrálása.

    De az ilyen cikkek érdekességét valójában, mi, amatőr zenészek szüljük, hiszen mi vagyunk azok, akik szeretnének egyre és egyre jobb hangszereket, amiket tudat alatt összekapcsolunk a minél nagyobb árral.

    Szóval nekem tetszett a cikk, ha tudom is, hogy ez az árverezősdi egy hatalmas parasztvakítás, azért azt mindenki elismerheti, hogy eljátszott a gondolattal, hogy különleges élmény lehet egy ilyet a kézbe venni - akkor is, ha nem biztos, hogy a legjobb, viszont a legdrágább. :)

  • 35.

    Iván.
    Legközelebb írjál a kokainról , akkor majd a gitárokról fognak az olvasók kommentelni . :)
    Megragadtuk a lényeget mi? :D

  • 34.

    Kokain témához hozzá kell szólnom :D

    Szóval van ám a nagybani tiszta anyag árfolyama, meg van az utcai ami általában drágább és erősen hígított... szóval lehet hogy aza 3-4kg kokó ami a gitárban volt úgy 8-10kg-ra fel lett volna hígitva.

    Amúgy jó cikk volt nekem tetszik! Csak fogom a fejem, hogy ilyen #@ok mennyiért mennek el, én meg 2k euróért nem tudok eladni egy mestergitárt.

  • 33.

    Dudás Csaba,
    Köszönöm a stílusárnyalást és a kiegészítést. :)
    Akkor Urálnak lesz igaza, a gitárban úgy rémlik, csak kb.3 kiló körül volt. Két dolog lehetséges: az összes hírportál egy nem hiteles forrásból hozta le és náluk nem volt olyan éber kommentelő, aki egyből tisztába lett volna az anyag értékével, vagy pedig az összértéket számolták, ugyanis a fickónál volt még 10 darab olyan termoszpohár, az is megtömve szerrel. De még úgy is nehezen jön ki a 20 kiló.

  • 32.

    Szerintem is kurvamindegy, hogy valaki milyen stílusban ír, baszameg. Legfeljebb magáról árul el valamit, mint én az előbb ;) Egyébként ha a fórum engedi, akkor nem tilos. Olyan ez, mint a szmájli, lehet az írott kommunikáció tartalmának árnyalására használni.

    Amúgy sztem teljesen hibátlan cikk, várom a folytatást. Én nem olvasgattam utána, elhiszem Ivánnak, mert azt gondolom, hogy ő viszont utánanéz, ha ír valamiről. Egyébként sztem azzal együtt, hogy sokan kritizáltak, ez azt is jelenti, hogy foglalkoznak a cikkel, mert maguk is utánanéztek a dolgoknak ;)

    Ha meg már a kokainról annyi szó esett: a guglis első találat 174,2 USD/g-ot ír (remélem a céges proxy azonnal küldte a főnökeimnek a keresésemet...), ezzel számolva 20,6kg-nyi cuccnak kellett volna benne lennie. Nem ismerem a kokain sűrűségét, de még elő is fordulhat, hogy belefért. Akár ezen is elbukhatott: a 20.6kg-os gitárok nem túl gyakoriak.

  • 31.

    Ne lovagoljunk már annyit ezen a ˝kurva˝ szón!Sokkal csúnyább a b...dmeg szó...! :)

  • 30.

    charger69

    Bizony, valaki leírta a szót. :)
    De igazából nem ez volt a gond... Remélem érted. ;)

    A közönséghez alkalmazkodás sem szó szerint értendő. ;)

  • 29.

    Akkor a magam és mások nevében is:HAJRÁ!

  • 28.

    Darvai Róbert: kösz, ez jó ötlet, a basszusgitároat úgyis méltatlanul hanyagoltam eddig. :)

  • 27.

    Charger69,
    Kösz, ebben van igazság, de a GS azért van, hogy olvassák sokan és hasznosnak találják. Nem lehet teljesen öntörvényű, elsősorban nem az én grafomániám kielégítése a cél, hanem az, hogy ti szórakozzatok és informálódjatok. :)
    Ha ez egyre kevésbé teljesül, akkor nem jól csinálom. Persze olyan sose lesz, hogy mindenkinek tetszen, ezzel tisztában vagyok, de ha már több a negatív, mint a pozitív jelzés, akkor érdemes kicsit változtatni.

  • 26.

    Nagyon jó a cikk!Ugyanez esetleg basszusgitárokra...? :)

  • 25.

    ÚRISTEN VALAKI KIMONDTA A KURVA SZÓT !?

  • 24.

    Ja és Iván (nem akarom megmondani mit csinálj) de szerintem NE ! alkalmaszkodj a közönség igényéhez mert ha például az enyémhez alkalmaszkodnál akkor olyan lenne a cikkedet olvasni mint ha én írtam volna . Akkor meg minek olvassam el a cikkedet ha én is ilyet írok ? A komment az komment ha pozitív ha negatív :) Szerintem az a szar ha nem írnak semmit .

  • 23.

    Iván :)
    Az oldaladon kérdezted régebben egy szavazás kapcsán ha jól emlékszem , hogy ˝szoktad -e a gitárodat tuningolni ? ˝ Hát a Costa Rica-iak szokták !!!! XD Azt is kérdezted hogy te magad szoktad elvégezni a változtatásokat vagy rábízod egy szakemberre ? XD Hát ők bizony rábízzák a szakemberre , sőt még pénzt is kapnak érte csak át kell vinni a határon ! XD

  • 22.

    Ezt úgy értem, hogy nyilván alkalmazkodni kell a közönség igényéhez, ez volt az eddig 17 cikkemből az, amely a legtöbb negatív és legkevesebb pozitív visszajelzést kapta, tehát valamiért nem találtam el. Tanulság: másról és másképp legközelebb.

  • 21.

    @14. Aktív Gitár: ˝ezentúl inkább ilyen cikket nem fogok írni, mert úgy látszik ez mindenkit arra késztet, hogy belekössön...˝

    Dehogyis, írjál csak - nem belekötés ez, csak kitárgyalás, beszélgetés.

  • 20.

    Igen, érdekes lett volna kipróbálni, hogy szól rajta a Cocaine... :)

    Egyébként állítólag azon bukott meg, hogy valahol léket kapott a cucc és szivárgott belőle a por... :)

  • 19.

    Hát én a 2. -es számúra mondanám hogy ˝ add nekünk a drágasszágott kedvessz ˝ :) Az árról meg annyit hogy , annyi amennyit kifizet a vevő érte azt kész . Jut eszembe vajon milyen lehet a hangkitartása ˝made in columbia˝ squier-nek? :) Nesze neked kompozit gitár ! XD

  • 18.

    Skelsum,
    Szerintem ez még nem annyir G.A.S. :)
    (pironkodva bevallom, nekem is kb. annyi van, igaz ezeknek a fele csak javításra, átalakításra váró százdolláros roncs)

  • 17.

    Szerintem is jó cikkecske volt, én csak az elején belinkelt ˝Hány gitár kell a boldogsághoz?˝ cikkhez szólnék hozzá.
    Jómagam a blues/rock/soul zenéket szeretem, és mint zenész, akörül is próbálok mozogni, de imádom a bossa novát, a jazzt, a 60-as évek beat hullámát és sorolhatnám, még mit, szal szerteágazó stílusokat szeretek.
    Ha most én belegondolok, hogy alaphangon (!) mennyi gitárra lenne szükségem ahhoz, hogy az én zenei elképzeléseimet meg tudjam valósítani - tehát, hogy legyen egy olyan, adott eszköztáram, ami már kellő keretet biztosít a zenei mondandóm kiteljesedéséhez - kapásból 20 hangszert mondanék.

  • 16.

    Nagyon érdekes és frankó cikk volt. Köszönöm az írónak, hogy időt fordított rá! :)

  • 15.

    Még egyszer elnézést a trágárságért.
    Nyilván mindenkivel előfordul, de itt nem lett volna szabad kicsúsznia. Nekem is van néha rossz napom, ezentúl jobban vigyázok. :)

  • 14.

    Yogi:
    - A Broadcaster bizomytalan, mármint hogy végül is melyik volt az eladott darab pontosan, nem találtam megbízható hitelességű képet róla.
    - A Wahsburn igazgatója állítólag maga mondta. Megint egy tény, amit nem tudtam teljes hitelességgel ellenőrizni, de nem szólt ellene semmi számomra. Nyilván első elektromos gitárt kell érteni alatta, lehet, hogy ebben pontatlan volt a fogalmazásom.
    - Ez megint olyan dolog, hogy egyéni, ki mennyire ad hitelt ezeknek a forrásoknak. Egy fórumon megjelentek bejegyzések ettől a jótékonysági szervezettől, amelyek erről a gitárról szóltak, ez nekem valamelyest alátámasztotta a hírt. Mivel leírtam, hogy csak ígértek érte és hogy becsült értékről van szó, szerintem nagyjából helyes az informác, természetesen az vitatható, hogy a sorrend és a válogatás ez alapján helyes-e. Biztosan lehetne más hangszereket is beválogatni és akadhat még ilyen nagyságrendben eladott, én most ezt a listát találtam érdekesnek.
    De jó tudni, ezentúl inkább ilyen cikket nem fogok írni, mert úgy látszik ez mindenkit arra késztet, hogy belekössön... :)

  • 13.

    Pontosítanék, ha szabad:
    - a Broadcaster prototípus egészen biztosan nem a képen látható volt, mert az teljesen másképp nézett ki: a fej, a kapcsolólemez és a koptató is más volt,
    - a Washburn a XIX. század óta gyárt hangszereket, tehát kevéssé valószínű, hogy a Marleynak tulajdonított villanygitár az egyik első lett volna,
    - és még mindig a Marley-Washburn: azt szoktam mondani, hogy ha a valós árakra vagy kíváncsi, akkor a létrejött üzleteket nézd. Nem az számít, hogy az eladó mennyit kér, hanem hogy a vevő mennyit ad. Ezt a gitárt még senki nem vette meg, így nem lehet tudni a valós értékét. És őszintén szólva szerintem a tizedét sem éri a jelzett összegnek - nagyon messze van ez jelentőségében az igazi rockistenek hangszereitől. Gondolod, hogy többet ér, mint Hendrix Stratocasterja? Ugyan... Ráadásul amennyire látom (most rákerestem), senki nem látta ezt Marley kezében, nem találok róla képet sem, úgyhogy a magam részéről az eredetiségében is kételkedem.

  • 12.

    Les Paul: ˝De mi a helyzet azokkal a hangszerekkel, amelyek most jöttek ki a gyárból, mi lehet a legdrágább?
    A következő cikkemben ezekből válogatok majd.˝

  • 11.

    Ural650:
    Nem gond, hogy hozzászóltál. Mint mondtam, nekem nem tűnt fel, mert soha nem foglalkoztam azzal, mennyi kábszer mennyit ér, több különböző forrás egybehangzóan ezt az értéket említette (a belinkelteken kívül is), eszembe se jutott ezért gyanakodni és utánaszámolgatni.
    A cikken órákat dolgoztam az éjjel alvás helyett, kissé rosszul ébredtem ezért és nem esett jól, hogy csupa fikázó megjegyzés jött, ami ráadásul - az elgépelések kivételével - úgy gondolom, nem is volt teljesen indokolt.
    Trágár voltam, vállalom, ha felhúznak, előfordul. Bocs.

  • 10.

    Igen, talán az a bizonyos szó kimaradhatott volna Aktív Gitár hozzászólásából.

    Egyébként én nagyon hiányoltam a cikkből a kitérőt a mai zenészek mai gitárjaira. Ott is biztos van pár ˝leg˝. Na meg talán nem mind valami Fender. :)

    Amúgy jó cikk. :)

  • 9.

    Engem sem érdekel a napi árfolyam.
    Sőt nem is élek kábítószerekkel.
    Egyszerűen csak feltűnt az, hogy hogyan férhet 3 598 000 dollár értékű
    cucc egy ilyen kis gitárba.
    A gugli megmondta az aktuális árat. A többi matematika.
    Bocs, hogy hozzászóltam!
    A kurvázásért meg én kérek elnézést.

  • 8.

    Kiss Péter Márk: ˝For now, the Esquire was put aside until proper production of the single-pickup model began in January 1951. In October or November 1950 production started of a two-pickup Fender, now with added truss-rod following the trade-show advice and some more badgering of Leo by Randall. Randall came up with a new name, Broadcaster,

    Tony, Bacon (2007-09-01). The Fender Electric Guitar Book (Kindle Locations 329-331). Backbeat Books. Kindle Edition. ˝

    Neubauer Péter: Kösz, elgépelés, javítva.
    Adam K: dettó

    Ural650: nem tudom, kurvára nem érdekel a kokain napi árfolyama, legalább három különböző cikkben volt ez az érték megadva, én meg elhiszem.
    www.shredguitars.com
    musicthing.blogspot.com
    www.bornrich.com

    Urak, egyéb belekötnivaló?

  • 7.

    Ejnye, SRV nevét írjuk helyesen! :D

  • 6.

    A broadcaster nem egy hangszedős?

  • 5.

    Steve Winwood, d nélkül.

  • 4.

    A legdrágább gitár elég nehéz lehetett.
    Mai kokóárfolyamon kb. 41 kiló (20000/grammal számolva).
    Szerintem az a 3598000 csak 359800.

  • 3.

    Türelem... nem kell ilyen korán kelni :)
    Itt most épp hajnali kettő van és félig robotpilóta üzemmódban fejeztem be a cikket, nem vettem észre, hogy már élesítve van, mikor elkezdtem a képek szerkesztését. Bocs :)

  • 2.

    ja bocs, már látom, hogy elkezdtétek beletenni az ábrákat, az első élesítésben nem volt semmi.

  • 1.

    Azért a képeket jó lett volna látni, betehettétek volna.

◼ Népszerű