Ma vettem innen egy használt Zoom R16 digitális recordert és hát elsőre úgy néz ki, hogy problémás

Üdv!
Ma vettem innen egy használt Zoom R16 digitális recordert és hát elsőre úgy néz ki, hogy problémás. Azért előbb megkérdezném azokat, akiknek szintén van ilyen gépük, hogy mi az ábra vele.
Először is a beépített mikrofonok nem vesznek fel szinte semmit. Teljesen feltekert gain állásban, ha tapsolok közvetlenül előttük, azt rögzítik, de olyan halkan, hogy visszajátszásnál is csutkára kell tekerni mindent, hogy egy kicsit is hallatszódjon. Normál bemenetként, külső mikrofonnal viszont működnek a csatornák. Valami el lehet állítva benne? Az effekteket mind kikapcsoltam.

A második dolog, hogy ha valamelyik csatornát az első négyből recordra állítom, a többi három led is halványan világítani kezd. Minél többet nyomok be, annál fényesebb a többi, ami ki van kapcsolva. (nem az égő ledek világítják meg, ez biztos). Az 5-8 csatorna ugyanezt csinálja.
De ez van a peak jelző ledeknél is. Ha az első felvillan, halványan az ötödik is, ha a második akkor a hatodik is és így tovább, visszafelé is. Tehát ezek még elég messze is vannak egymástól és a köztük lévő peak ledek nem villannak fel. Néztem tutorial videókat, de ott ilyen jelenséget nem láttam. Az lenne a kérdésem, hogy másnál is csinálja-e ezt, vagy az enyém nincs úgymond: ˝tökéletes műszaki állapotban˝.... (Azzal együtt, hogy az SD kártya zárópanel hiányzik, a tekerős léptető gomb pedig csak egy irányba működik rendesen.)
    Number of comments - 17
  • 17.

    Happy And!

  • 16.

    Ez a korrekt.

  • 15.

    Megbeszéltem az eladóval, visszaveszi a cuccot.

  • 14.

    Bizonyos szinten nekem is ez a szakmám (informatika). Én még megbízható javított full digitális cuccot nem láttam. Volt már pár, csúcs szakik javították, szar lett mind hamar megint. Ha elszállt valami egyszerű dolog, és ki lehet cserélni, az rendben van. De amikor minden összevissza villog, a mikrofonok, kezelőszervek nem működnek, az nekem a kuka kategória. Egy ilyen zoom kb. egy 15x30-as nyáklap, meg azon néhány mikroalkatrész (processzor, csip), amiket max cserélni lehet, csak nem lehet kapni, és az egyik hibája nem tudod, mit okozott a másikban. És lehet, hogy soha nem okoz gondot, de lehet, hogy életed felvételélét szarja el.
    Meg nyilván, van, aki mindent is meg tud javítani. De egy újonnan nettó 100-ba kerülő cuccot hónapokig hegesztgetni nonszensz.
    És persze, legyen igazad, hogy csak egy csavart kell meghúzni.

  • 13.

    Gábor, van az a szaki, csak ára van. Rengeteg általam helyrepofozott cucc van a stúdiómban, de nekem ez a szakmám, és évekig ebben dolgoztam. Amikor alkalomadtán egy-két hónapig dolgozok egy motyón, azt senki sem fogja kifizetni sajnos. Ez egyébként simán lehet egy easy-fix is, ha még kvázi üzemel a motyó, akkor a hiba hardveres, mérhető, javítható. A digitális cuccnál a bajosabb az, amikor a firmware tűnik el, na azt meg nem szerzed ilyen ˝ritka˝ eszköznél. Egy TV-nél egyébként még az is megoldható néha.

  • 12.

    Délután már írtam az eladónak, nincs-e valami tippje, mit kéne állítani hogy működjön, de még nem válaszolt.

  • 11.

    Sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy ha egy digitális cucc bajos, és a szoftverfrissítés nem teszi rendbe, azt soha nem lehet rendesen megjavítani. Márpedig egy stúdióeszköznél a megbízhatóság alapfeltétel. Az enyém elég régen megvan, sok felvételt csináltam vele, nagyon príma cucc, de én gyári újat vettem.

  • 10.

    Ha ma vetted, és az eladó nem tájékoztatott, hogy hibás a cucc, nyugodtan boltold vissza, ez használt cuccnál is jogod.

  • 9.

    Ha jól emlékszem, nem, akkor hangkártya, vagy háttértár üzemódban van, az on-off gomb nem számít.

  • 8.

    Frissítettem a firmware-t de sajna nincs változás. Még egy kérdésem lenne; ha be van dugva az USB, nem lehet kikapcsolni?

  • 7.

    sancho: és így fog eltűnni mindjárt a bejegyzés admin által. :(

  • 6.

    Bizonyára valami kontaktos, ha van a környékeden megbízható, de megfizethető szaki érdemes elvinni hozzá, bár egy ilyen hibát én maszekba tuti nem keresnék meg, csak magamnak. Nagyon sajnálom, hogy így jártál, ellenben, ha érdekel egy valóban működő, jó 16 sávos rögzítő rendszer, akkor nekem épp van egy eladó! :D

  • 5.

    Hát, sajnos nem tudom, nekem még nem kellett. Szoftverfrissítésnél viszont visszaáll gyári állapotra. Itt a friss alul, a zip file-ban benne van, hogy kell: zoomcorp.com/

  • 4.

    Sajna nem találtam ilyen opciót, már az angol nyelvűben és a guglin is kerestem. Nem tudnád leírni, hogy kell?

  • 3.

    Köszi, megpróbálom.

  • 2.

    Nekem van ilyen cuccom, a két beépített mikrofon úgy vesz, mint az álom.
    Nekem nem villog semmi, aminek nem kell.
    Ha bekapcsolom a fantomot, csak akkor villan a peak, ha ki van csutkázva a gain.
    A tekerős léptető is príma.
    Így látatlanban azt mondanám, egy zárlatos cuccot vettél. Mondjuk, belefolyt valami. És az a szomorú, hogy ezeket nem nagyon lehet javítani, ha beáztak.
    Előbb azért csinálj egy factory resetet, de nem sok jót jósolok. Itt egy magyar leírás:
    docplayer.hu

  • 1.

    Ja igen, amikor a phantom powert bekapcsolom az 5 és 6-os csatornán, kettőt villan a peak led - ami gondolom egy visszajelzés, de ugyanúgy felvillannak a 7 és 8-as csatorna peak ledjei is, amik a beépített mikrofonokhoz vannak.

GS Active