Elkészült az első DIY gitárom!

Sziasztok!

Elkészült az első DIY gitárom!

KALA volt az első a sorban, tőle vettem a kit-et. (ez nem a reklám helye), szólt, hogy jött juhar fogólapos ROCKTILE szett, mert azt szerettem volna. (előtte persze volt egy-két üzenetváltás)

Utána itt a GS FANATIC-on kaptam rengeteg tanácsot, segítséget, mielőtt beszereztem a szükséges anyagokat. Tök jó kis közösség ez, tele fanatikusokkal...

A test sötét, antik színű kemény bútorvaxot kapott (Bondex patikna effect vax), nagyon jó lett! Négy darabból készült, ami így kevésbé látszik, mint új korában. Volt egy-két kicsi hiba rajta, ezeket kicsiszoltam, az eredeti helyett - szintén itt - vettem egy Fender classic 60`s hangszedő szettet, koptatón, szerelve.

Persze nem fértek be a potik a lyukba, a koptató furatai sem ott voltak, ahol lenni kellett volna. Utólag látom, hogy kár volt bedolgozni a felesleges lyukakat (faragasztó meg sziszolat keveréke), mert megmaradt a nyoma. Szerencsére ebből alig látszik valami.

A nyakon is kellett kicsit csiszolni, mert nem volt szimmetrikus, a fogólap itt-ott nem vett részt az ívben. Miután kész lett, jött a Danish Oil, nagyon szép lett, jó a fogása is.

A beállításnak nem mertem nekiállni, elment tehát hangszerészhez. Itt kiderült, hogy a zsebet kicsit mélyteni kellett volna, úgy szebb lett volna, de így is működik. Majd legközelebb.

Köszönet a Vintage 52-nek, (ez sem reklám, nem kell nekik.) Nagyon penge lett, igaz, kicsit kellett emelni a húrokon a hídnál, de más a klíma a Balzac utcai régi ház alljában és más Káposztásmegyeren. (Kicsit csörgött, miután itthon aklimatizálódott volna.)

Az elképzelésem az volt, hogy normális anyaggal el tudokindulni, hársfa test, juhar nyak és fogólap jó kezdet volt. A Fender cuccal meg nagyon dögös, igazi klasszikus hangja lett.

A párom azt kérdezte, mikor mondtam, mibe akarok belevágni, hogy minek még egy gitár (egy akusztikus meg egy LP mellé), meg hogy hová fogom tenni.

Mire kész lett, már nem olyan morcos, szerintem nem hitte el, hogy hangszer lesz belőle. Hát pedig lett.

Szóval, mindenkinek köszönöm, aki segített, és majd eélmesélem, mit szól az asszony, amikor elmondem, hogy előbb-utóbb jön még egy hollow body DIY is...
    Number of comments - 7
  • 7.

    Van a Mutasd, mid van, vagy a Gitárbarkács topik. Mind a kettő jó erre a célra (jobb is, mint az üzenőfal, mert itt lepörög hamar).

  • 6.

    Köszönöm, akkor átmegyek a gitárbarkácsra, és ott felteszem.

    :)

  • 5.

    Nagyon jó a kérdés... Igazán sajnálom, reméljük nem tört le a lelkesedés.
    Jelenleg csak egy képet lehet feltenni az üzenőfalhoz, de nagy átalakítások lesznek üzenőfal ügyben. És kommenthez sem lehet képet feltenni, így ez a bemutató most nem valósítható meg.

    Hogy mikor lesz kész ez a fejlesztés, arra nem tudok ígérni, még rengeteg apróság van hátra. Ma pl elkészült egy sokkal jobb képgaléria a hirdetések adatlapján. Igyekszünk mindent rendbetenni még ebben a hónapban.

    Jelenleg a fórumban tudod megosztani az örömödet olyan módon ahogy szeretted volna.

    Elnézésedet kérjük a kellemetlen meglepetésért :-(

    Rajta vagyunk, hogy jobb legyen az üzenőfal funkció. Türelmet kérünk és hajrá :-)

  • 4.

    Hogyan tudok képet feltenni?

    Csak ezt az egyet sikrült, de a lényeg hiányzik!

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 3.

    Hogyan tudok képet feltenni?

  • 2.

    Gratulálok! Légyszi képeket is tegyél fel!

  • 1.

    Bakker! Itt jöttekvolna a képek...

    Eredeti bejegyzés megtekintése

GS Active