Quick reviews
Guitar combo amp
Összpontszám: 8.8
Ára: 153000 Forint (€497)
Kiadás/gyártás éve: 2017
Vásárlás helye/jellege: Coda Hangszerbolt

Technikai jellemzők: Modellező kombó a BOSS égisze alatt, elég erős Roland Cube utánérzéssel. Gyártása a megszokott módon a Távol-Keleten történik, ám sok más gyártó modelljeivel ellentétben nagyon pofásan sikerült összerakni. Nincsenek hézagok, nincs a műbőr alól kikandikáló faanyag, minden elem szépen illeszkedik a többihez. A láda belső merevítésénél egy-két helyen megszaladt a ragasztó, de talán ez az egyetlen, amit a konstrukció rovására írhatunk.

Az erősítő hangzását egy elég érdekes rendszer keretén belül tudjuk szabályozni. Egyetlen egy csatornánk van, amin kiválaszthatjuk az öt lehetséges erősítéskarakter közül a nekünk tetszőt, majd egy gain, illetve egy volume potival beállíthatjuk a kívánt koszosságot/hangerőt. Ezt követően van egy BASS/MID/TREBLE potikat tartalmazó EQ-szekció, majd pedig egy BOOST/MOD potméter, egy DELAY/FX poti és egy REVERB tekerő. A jelutat egy PRESENCE, majd pedig egy MASTER poti zárja, utolsó szabályzóként pedig egy négyállású teljesítmény-szabályzó kapcsolót helyztek, amely standy némításból 0,5 watton, 50 watton, végül pedig 100 watton szólaltatja meg az erősítőt.

Ezen felül rendelkezésünkre áll négy ˝csatorna˝, ahova a kikevert hangzásainkat menthetjük, plusz egy PANEL gomb, amely megnyomásakor az aktuális kezelőpaneli állapotok szólalnak meg, figyelmen kívül hagyva az előzőleg előhívott csatorna/preset paramétereit. A potméterek nem motorosak, tehát váltáskor nem ugranak a helyükre, ám ha valamit módosítunk, azonnal PANEL módba kapcsol az erősítő (javítás: nem kapcsol PANEL módba, hanem felülírja az előzőleg elmentett paramétert). Emiatt jobb, ha hangzásainkat otthon előre beállítjuk, és a színpadon már nem sokat vacakolunk velük.

A négy csatorna kevésnek tűnhet, ám a külön megvehető GA-FC lábkapcsolóval minden effektet ki-be kapcsolhatunk, mintha kis pedálkák sora lenne a lábunk előtt. Az effektekről később még bővebben olvashattok.

Három típusban kapható: 50 watt teljesítmény 1x12-es hangszóróval, 100 watt 1x12-essel, valamint 100 watt 2x12-es konfigurációban. Az 50 wattos megoldás főleg szobai, illetve kisebb próbai megmozdulásokra alkalmas, míg a 100 wattos modellek bátran vihetőek színpadra is.

Extraként a kombók alján található egy ( a 212 esetében kettő) kihajtható láb, amelyek segítségével kicsit megdönthetjük a ládát, így a színpadon jobban hallhatjuk azt. Sajnos elég rövidkére sikerültek ezek a lábak, így viszonylag messze kell állni a kombótól, hogy érvényesüljön a bedöntés. Én sosem voltam a döntögetés híve, a jövőben tervezek kerekeket szerelni rá, az szerintem többet segít.

Pontozás: 9


Hangzás, hangtulajdonságok: A BOSS Katana nem a szó szoros értelmében vett modellező erősítő, hiszen a beépített erősítésfajták (acoustic, clean, crunch, lead, brown) mind ugyanarról a tőről fakadnak, csak minden egyes fokozatban több gain használnak, valamint más-más frekvenciákat emelnek ki. Ennek következtében gitárunk karaktere nem vész el, nem kerül rá egy digitális ˝maszk˝, az én stratocasterem mindig stratocaster hangot ad ki magából, még ha teljesen ki is tekerem a kombót.

A karakterekről röviden:

Acoustic: Elvileg elektroakusztikus gitárt is bedughatunk az erősítőbe, ami ekkor kvázi akusztikus erősítőként működik. Ezen a beállításon kevés időt töltöttem el, mivel nincs ilyen gitárom, de amit hallottam, az egy teljesen korrekt, meleg hangzás volt.

Clean: Önmagában nem egy egetrengető Fenderes csilingelés-orgia, de nagyon jó kiinduló platform effektek hozzáadásához. Egy jól beállított kórus, vagy delay rengeteget dob rajta. A gain poti segítségével már majdnem egy kihajtott, bluesos hangot kapunk, és ha még rátesszük a beépített boosterek egyikét, egyből van egy clean sound, amit bármikor crunch-csá tudunk varázsolni egy kapcsolással.

Crunch: Szelíden indul, egészen 12 óráig feltekerhető a gain, mielőtt igazán harapni kezdene, a pengetés dinamikáját szépen követi, és szépen kitisztul, ha a gitáron visszavesszük a hangerőt (ez egyébként az összes torzításra igaz).

Lead: Az első komoly torzított hang, de alacsony gain állásban ez is szelíd, kezelhető. Magasabb gain mellett megjelenik egy orrhang, amit elég nehéz ellensúlyozni, de megoldható. További boostolással teljesen jó hard rock, korai heavy metal hangokat lehet kihozni belőle.

Brown: Tapasztalatom szerint bár ez a ˝leggainesebb˝, mégsem egy high gain karakter. Kb. Ritchie Blackmore hangzásához tudnám hasonlítani, amikor egy sima Marshall fejet alakított át 300 wattosra, és agyig hajtotta azt. Tök jó!

A kombóról alapvetően elmondható, hogy inkább a száraz, brites hangzás jellemzi, stratoval nagyon jó Vox/Marshall-jellegű hangokat kapunk, ha nem szállunk el a gainnel. Viszont amit fontos megemlíteni, hogy mivel az erősítőben található DSP kottára megegyezik a GT-100-ban találhatótól, egy kis kanyarral erősítőmodellező erősítőt faraghatunk a Katanából.

Pontozás: 8


Minőség: De miért is olyan különleges a Katana?

Mert egy nagyon korrekt kombóval együtt egy multieffektet is kapunk, ami egyben audio interfész is! Az ingyenesen letölthető driverek és a Boss Tone Studio program telepítése után egy USB kábel segítségével összeköthetjük kombónkat a PC-nkkel, MAC-ünkkel, és innentől kezdve összesen 55 effekt közül választhatunk. Ezeket az effekteket a Katana kezelőlapján található BOOST/MOD, DELAY/FX és REVERB potijai vezérlik.

Az erősítő mindegyik effektből háromfélét jegyez meg egyszerre, tehát háromféle torzítót, háromféle modulációs effektet, visszhangot stb.-t tudunk egy csatornán belül használni. Ezek három színkód segítségével (zöld, piros, sárga) azonosíthatóak. Mindegyik potméter kétfunkciós, 0-12 óráig az egyik effekt típust, azon túl a másik vezérli. Ennek hátránya, hogy modulációs effektet és torzítót nem tudunk egyszerre használni, hiszen azok egyazon potméterhez vannak rendelve.

A Tone Studio-ban elérhető effektek fajtái:

Boost/Mod - Torzítok, illetve modulációs effektek
Delay/FX - Visszhang, egyéb effektek (octaver, tremolo, slow gear, stb.)
Reverb - zengető

Minden effekt egy már létező BOSS pedál alapján lett felépítve, így elég magas minőségű hangzást ad mindegyik ( a Metal Zone még mindig zsírpapíros, illetve a fuzz effekteknél néhol bekapcsol egy limiter-szerűség, ami a hangindításokat megfogja). A visszhangokat külön ki kell emelni, ott szerintem kimagaslót alkottak, élvezet őket használni.

Az itt beállított hangzásokat kedvünk szerint elnevezhetjük, a négy csatorna valamelyikére menthetjük és csokorba szedhetjük, úgynevezett live set-ek formájában. Ezekből a live set-ekből egyszerre egy rakható a kombóra, tehát aki több stílust is játszik különböző bandákban, csinálhat egy rock live set-t, egy funk-ot, stb. és buli előtt mindig az éppen aktuálisat tudja otthon előhívni.

Ezen kívül állíthatjuk még a hátul látható effekt hurok módját (soros-párhuzamos), amit okosan kalibrálva egy szólókiemelés funkciót is kapunk, amelyet a GA-FC Loop kapcsolójával hívhatunk elő.

Nyilvánvalóan a PC-vezérlés nem olyan kényelmes, mint a ma divatos Androidos megoldás, de már nagy előrelépés (létezik portolt változat, egy APK-t kell a telefonra telepíteni, és egy OTG-kábellel a Katanához csatlakozni, így élőben is mehet a bindzsizés).

Minden estre ha a Katanát valaki koncertezésre, vagy egyéb élő zenélésre veszi, a GA-FC lábkapcsolót mindenképpen érdemes beszerezni hozzá, hiszen csak így tudjuk pedal boardunkat kiváltani anélkül, hogy folyton hátra kéne rohangálni kapcsolgatni-tekergetni.

Pontozás: 9


Megbízhatóság és tartósság: Pár apró konstrukciós gyengeséget leszámítva egy nagyon komoly kombó a BOSS Katana, egy hagyományos multieffekt+tranyós erősítő párost simán ki tud váltani, hangjában már tényleg megidézi a csöves karaktert, de azért a HŰHA élmény itt még nem olyan erős, ez még nem a Fender Twin Reverb ;)

Amióta megvettem, majd` minden este leülök vele szórakozni, mert kifejezetten tetszik, amit produkál. A Standby funkciónak hála kímélhetjük a cuccot, nem kell folyton kapcsolgatni, letekerni, ha szünet van a lagziban :)

Árkategóriájáéban a többi versenyző: VOX VTX100, BlackStar ID 100 Stereo, Line6 Amplifi 100

Pontozás: 9


Általános benyomások: Summa summarum a BOSS egy nagyon korrekt kis erősítővel állt elő, amelynek felhasználhatósága messze meghaladja bármilyen hagyományos társáét. Bár itthon viszonylag drágának számít, egy jobban menő vendéglátós zenekar gitárosának bátran merem ajánlani, valamint minden olyan zenésznek, aki nyitott az újdonságokra, szeretne egy kicsit a korral haladni.
#Hajráezazgyerünk!

Pontozás: 9




2017.05.29. - Írta: Kkalman

Number of comments - 9

2019.02.14. 17:59:40
Kiváló metál hangzásokat lehet letölteni hozzá. Újdonság, hogy androidos mobillal, letöltve a katana library alakalmazást, számítógép nélkül is rá tudjuk rakni az előre gyártott beállításokat, amelyeket tsl fájlokként tudunk a tone studio alkalmazásból
átmásolni a telónkra.

Eredeti bejegyzés megtekintése
8. ToldiM
2018.02.23. 12:09:20
2017. januárban rendeltem kíváncsiságból, április 1-én sikerült birtokba vennem. Tökéletesen elégedett vagyok vele! Nemcsak a próbákon, vagy kisebb klubokban állja meg a helyét, de ˝nagyszínpadon˝ sem kell szégyenkezni vele! Hard-rockot játszunk, amihez néha ˝sok˝. :) Így, lassan egy év elteltével azt kell mondanom, jó választás... Remek teszt volt! Gratula!
2017.12.03. 21:27:36
Jönnek folyamatosan a frissítések rá, és a boss tone central-ban is van már egy rakat egyéni hangzás, amit csak be kell tölteni és használható! Nekem ez egy új élmény, csak dicsérni tudom a cuccot!
2017.06.27. 11:50:34
Jó kis teszt lett, gratula!
Nekem nagyon szimpatius a Katana vonal, mert egy roppant univerzális cucc, amit fokoz a teljesytményfelező kapcsoló.Ezáltal lehet simán otthoni gyakorlócucc egy 212, 100w kombó.Persze a csöves holmi nagyon jó, meg a legkompromisszummentesebb hang, de sajnos, nagy, nehéz, drága, stb...Emiatt én ezeket a digitális cuccokat nagyon szeretem.Line6 pod xt liveom van, mindent meg tudok vele oldani, amit akarok.A csöves cuccal nem.
Ami pedig a legjobb, hogy tele van lehetőséggel az ilyen holmi.Lehet, hogy épp nem az a sound kel, de egyszer jön a vezérhangya és elkezd tetszeni.Akkor ott a lehetőség...
Az pedig, hogy csak jó soundnak szabad kijönnie, ha rádugsz egy gitárt, elnézést, de butaság lenne elfogadni.A karakter egy dolog, az nem árt, ha alapból jó, de, ha ezt gondolnám, akkor a kedvenc csöves fejemről is azt kellene gondoljam, hogy fos.ENGL Blackmore fejtről van szó.Olyan rock crunch jött belőle 412-n, hogy azóta sem hallottam élőben olyan szépet kezemben levő gitárból, de aztán átlőtte a hangszerboltos srác higainre, na akkor tettem le e gitárt, mert hányingerem volt a soundtól...
Ez csak yzlés kérdése, kár lenne egyéni yzlés alapján azt mondani, hogy egy cucc rossz, mert NEKED nem tetszik...(akinek inge, az vegye magára...).
Örülök a tesztnek, legyen sok örömed még a kombódban!
2017.05.31. 19:32:16
Köszönöm a hozzászólásokat, és a plusz infókat a beszerezhető kiegészítésekről!

Azzal kapcsolatban, hogy megéri-e az árát: általános véleményem, hogy itthon minden kb. 30%-kal drágább, mint ami kategóriája szerint értelmes lenne. Ez a kombó külföldön a kezdő/haladó/weekend warrior szintre ajánlott, de itthon egy kezdő (magamból kiindulva) nem tud/akar ennyi pénzt kiadni egy erősítőre. Ha az ára 110.000 körül tetőzne, én is azt tartanám reálisnak. Ez ugyanígy vonatkozik egyéb hangszerekre is, pl. dobok esetében a full középkategóriás Yamaha Stage Customre már komolyan kell gyűjteni, és még mindig nem érsz révbe úgy istenigazán. Sajnos ezt dobta gép nekünk, ebből kell okosan kijönni (de sosem beletörődni!).

A hangzással kapcsolatban: Előtte egy Peavey Banditet vettem (erre cseréltem ki), az tényleg csalódás volt, mind hangzásban, mind pedig konstrukcióban, ráadásul huszad ennyi funkció nem volt benne. A Bandithoz képest a Katanának például sokkal kezelhetőbb a hangja, nem súg-búg, nem kell kétkörös zajzár, mert van benne (még ha kicsit béna is). Egyrészt másabb, másrészt pedig sokrétűbb.

De természetesen abszolút megértem azt, akinek más elképzelése van arról, hogy mi a jó, mi a szép, az árát tekintve pedig tökéletesen egyetértek, de nem csak erre a termékre vonatkozólag!
4. sasziTOP100 #75
2017.05.31. 09:09:25
Én úgy gondolom egy kombónak,fejnek,multinak alapállásban is jól kell szólnia. Rádugod a gitárt ha nem szól jól akkor abból csak a rosszhoz viszonyítva tudsz javítani. Mindig hiányozni fog valami. Én túlzásnak érzem a pontozást. Ez a kombó nem éri meg az árát. Ha tiszta hang kell elég egy tranyós H &K.
3. DenesX
2017.05.30. 21:44:39
Létezik egy ingyenes progi, Katana FX Floorboard (egyébként több Boss multieffekthez is megvan ugyanez). Ezzel az erősítő bizonyos kötöttségei (pl vagy delay vagy FX effekt választás) feloldható, és a beállítás elmenthető így (bár ezután pl a delay/FX gombot ha eltekerem, akkor nem megy együtt a két effekt, csak ha visszahívom a mentést). Ez tovább növeli az erősítő lehetőségeit, plusz meg kell említeni a ˝sneaky amps livesetet˝, amiben összesen 28 erősítő karakter érhető el (ahogy írják, kb a GT-100 analógiájára). Nekem sajnos egy kicsit csalódás volt az erősítő, mert a tesztvideók (profi és amatőr) alapján jobbra számítottam (a boltban kipróbáltam, de ez nem volt egy alapos beállítás). Strato- és telecasterrel mintha sokkal jobban szólna, de ilyen gitárjaim sajnos nincsenek, csak 2 humbuckeres (na az egyiken van egy single coil), plusz mikrofonozva gondolom megint más a hang. Tiszta hangokból egész jókat tudtam csinálni, de a torzított valahogy nem az igazi (nekem). A parametric EQ használatával közelebb értem ahhoz a hangzáshoz, amit szeretnék, illetve mintha tényleg kezdene ˝beérni, kerekedni˝ a hangszóró hangja (1x12), bár sokat nem használtam hangosan. Egyébként a Boss Tone Studio-val elég alaposan lehet finomhangolni az effekteket, érdemes vele kísérletezni. Erre természetesen az FX Floorboard is alkalmas, és még sok minden másra, bár nem minden működik. Még érdemes lehet tudni, hogy van egy fej kivitel is az erősítőből. Nem vagyok nagy szakértő, illetve összehasonlítani sem volt alkalmam más erősítőkkel, csak a véleményemet írtam le ;-) A teszt nagyon jó!
2017.05.30. 20:12:30
Nekem tetszett! Mindegyik cuccnak megvan az erőssége és a gyengesége, vagy inkább a korlátja. Általában mindenkinek vannak hangzásai amiket keres, és azokat tekinti etalonnak. Ehhez képest találja jónak, vagy rossznak az adott motyót, és még ehhez jönnek a funkciók, amit pluszban számodra nyújt. E szerint pontoztál, és ezzel nincs semmi baj, köszi a tesztet!
1. sasziTOP100 #75
2017.05.29. 23:24:05


Eredeti bejegyzés megtekintése