Szervusztok !

Szervusztok !

A 2021. Január 1-én hatályba lépő előírások szerint Nagy-Britannia közgazdaságilag, beleértve a vámügyeket is, a Európai Unió szempontjából harmadik országnak fog minősülni. Ez bennünket annyiban érint, hogy az onnan importált termékek vámeljárás alá fognak esni. Erről megkaptuk az első NAV tájékoztatást, melyből azonnal kiderült, hogy amint azt vártuk is, egy rendkívül bonyolult, bürokratikus, idő és költségigényes eljárás el nézünk. Ennek költségeit még nem is látni. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, mert ez a briteknek és nekünk sem jó. Mi a Gear4Music céggel erről már konzultáltunk. Ők első körben azt teszik, hogy amennyire tudnak, 3 raktárból ( brit, német, svéd) dolgoznak. Sajnos azt, hogy egy adott pillanatban melyik terméket honnan és milyen szállítási díjjal lehet lehívni, nem tudni, így sajnos az átváltoztatás jogát továbbra is fenn fogjuk tartani és ahogy eddig is tettük, minden esetben kéjük a érdeklődő vásárlóktól az egyeztetést.

A továbbiakról tájékoztatni foglak Benneteket.
Köszönöm a figyelmet!
    Kommentzahl - 38
  • 38.

    Igazi ˝Last minute˝ volt.....

  • 37.

    Úgy tűnik, ezt megúsztuk (meg ők is).

  • 36.

    Hehe, csak most tunt fel. :D

  • 35.

    28-32 macskacsata? :)

  • 34.

    Nekem csak EREXIT kéne, egy héten legalább háromszor!

  • 33.

    Az italexit az amikor túl sokat ittál? :D

  • 32.

    Egyebkent itt par vicces megnevezes a tobbi tagallam kilepesehez: i.dailymail.co.uk

    Nekunk Donegary-t (Done = kesz/vege/elegunk van) vagy Full-t (jollakott, hungary-hungry hasonlosag alapjan) javasoltak. :D

  • 31.

    En vagyok elegedett, ugy ertettem, hogy az en hunexites hozzaszolasombol indult az egesz. :^)

  • 30.

    Lorand! Nem vagyok elegedett. Sot sajnalatos modon elszomorit ez az egesz.szvsz.

  • 29.

    Némedi Zoltán Otisz:

    ˝Az, hogy téged nem érdekel a politika, nem jelenti azt, hogy te nem érdekled a politikát.˝ (Periklész)

    jutyub /watch?v=Q3dvbM6Pias&feature=youtu.be&t=204

    De tobbnyire viccnek szantam, megertem, hogy valaki itt nem akar politikat latni, viszont egy egeszseges szintig mindenhol van letjogosultsaga. Szvsz.

  • 28.

    Amikor vegignezed a lavinat, amit hozzaszolasoddal elinditottal, es elegedetten hatradolsz... :D

  • 27.

    Sziasztok!
    Kala egy szimpla tájékoztatást adott, ebben nem volt semmi más. Felesleges volt ebbe mást belegondolni.

    Üdv,
    Balázs

  • 26.

    17. Némedi Zoltán Otisz mondjuk pl. Marshall.

  • 25.

    Tisztelt Gs-Admin Z. Értem és levontam a megfelelő konzekvenciát. Ezek szerint igen jól ismersz. Kalának meg annyit hogy sehol nem említettem a nevét.

  • 24.

    Biztos hogy én voltam az első? :P

  • 23.

    Ezeket Te állítod, én ilyen szempontból˝csak˝ egy tag vagyok, tehát kérlek , ne rám szórd az összes átkodat....Főleg , hogy Te magad is politizálsz...

  • 22.

    Némedi Zoltán: Igen, jó lenne egy ideális világban élni, ami nincs átpolitizálva. Jelen esetben azonban outsider tette az első ide nem illő megjegyzést, majd te, mint akitől semmi nem áll távolabb, mint a politizálás, adtad alá a lovat. Úgyhogy be lehet fejezni a szemforgató álszenteskedést. Nem tetszik valami, görgess tovább.

  • 21.

    Ja értem. Ha valaki csinál egy fórumot itt a Gs-en,akkor ott annyi politikai szemetet fölrakhat amennyit akar, de ha negatív lájkot kap,az meg nem tetszik neki. Tudom ez nem ennek indult.De már az első pár hozzászólás erre utalt.Jó lenne megélni hogy teljesen steril legyen politikailag legalább a Gs. Ez az egy úgymond hobbim van az itthoni gitározgatás mellett.

  • 20.

    Nem irhatom, nem az én fórumaim....

  • 19.

    Ezt a többi fúrumra is írd ki légyszives.

  • 18.

    Bejegyzésemet csupán tájékoztatásnak szántam, kérlek, ne politizáljátok szét.

  • 17.

    Mi nem terem meg itt Mo-n ami a nagy Briteknél?

  • 16.

    12. Miért? Eddig mindig angolszalonnát ettél?

  • 15.

    Outsider! Ez nem a kajáról szól de szerintem ezt te is tudod. Ez nem más csak a szegény kereskedők hisztije. Még nem is tudják mi lesz de már ájvékolnak mint a ˝tisztességes˝ magyar vállalkozók amikor bért kellene emelniük. Ismerős szlogen.Ennyi meg ennyi dolgozót kelll kirúgniuk.

  • 14.

    A honfoglalástól 2004-ig éheztünk? :)

  • 13.

    Ez is Szovjetunió, csak másképp hívják.

  • 12.

    Úgy látom, sokakban keveredik az értelem és az érzelem.... Arra kell gondolni, utána mit fogunk zabálni!!!!!

  • 11.

    outsider: Igen, és csatlakozzunk a KGST-hez. Vagy a Szovjetunióhoz. Szorgos népünk győzni fog.

  • 10.

    3. Loránd

    Lassan ez lesz az egyetlen értelmes lépés...
    Bár azt senki nem vállalná be...
    Én szavaznék rá...

    Eredeti bejegyzés megtekintése

  • 9.

    Ez egy szerződés rendszer. Nagyon sok területet szabályoz. Így előfordulhat hogy bizonyos területekre vonatkozóan már bevezetnek ideiglenes- végleges intézkedéseket január elsejétől. Az sem biztos hogy nem lesz esetleg külön szabályozás a többi 3. országoshoz képest, de az ÁFÁ-t meg kell fizetni az biztos. Meg persze valami eljárási díj is lehet. Meg persze előírhatnak olyan dolgokat amiknek egyszeri vagy általános költség vonzata van.

    Júliustól a 22 EUR-os 3. országból származó áruk ÁFA mentessége is megszünik, meg persze ami eddig átcsuszott, aki alkatrészeken gondolkodik érdemes beszerezni minél hamarabb

  • 8.

    Úgy tudtam hogy Angliában jobbosak vannak vagy azok az autók.

  • 7.

    Wylde - Ha forgalomba kerül, biztos találunk.....

  • 6.

    Látom, nem lesz balos gitárom :(

  • 5.

    Akkor ámen .....

  • 4.

    Nade, a mai hírek szerint, pont leálltak a tárgyalások. Úgyhogy ezek szerint a NAV már tudja, mi lesz, miért nem szólnak a Barniernek? :) index.hu/

  • 3.

    Ha a kormany tartja az iranyt, es a nep tartja a kormanyt, 1-2 even belul meglesz a Hunexit, na azt hogyan fogjatok megoldani? :S

  • 2.

    Mert nem tőlünk vették....:-)

  • 1.

    De vírusellenes szérumhoz meg gyorsabban jutottak a britek - 1:1 :^)

GS AKTIV