Solozás, mit s hogyan?

@Kala (#37): Mind a kettő állat.

Na és akkor most jöhet a vita, hogy melyik mire jobb :-)

Jónás Tamás felhozatala egyébként a legjobb példa. Tamás egy végtelenül jó ember. Az utolsó dalunk keverésében is hihetetlen sokat segített teljesen önzetlenül. Idén megalkotta az egyik legfontosabb és legjobb instru lemezt. saját bevallása szerint a Lelket akarta az ész elé tenni. Ezt ha hallgatod a lemezt teljesen sikerült is. Csodálatos alkotás. ajánlom mindenki figyelmébe. Lehet többet tanul belőle az ember, mint sk teóriából.

@Kala (#33): Fizikálisan de a lélek honnan jött... Hagyjuk ez nem ennek az oldalnak a témája.

@Talpi (#32): Nekik mindegy , mi van a kezükben, oboázni is tudnak indiai stílusban....

@Talpi (#32): :_) Igen , lehet , hogy a lánya.... Bár a papa állítólag ő....

@Kala (#31): Akár ezzel is lehet próbálkozni ha a tied kész - ez a lánygyerek a Jaco Pastorius reinkarnációja lehet

Nesztek ! A hozzáértők a két ünnep között között lekottázhatják:-)

Egyébként a pentaton skála egyik nagy mestere Zakk Wylde, lehet tőle pár okosságot tanulni. Igaz, még ha lassan mutatja hogy kell pengetni, akkor is gyors, de van pár könnyen elsajátítható témája.

@Sailor (#28): Basson pl jól elvagyok, nem az a tipik 2 húros bassos vagyok, aki a gitár kvintjeinek alaphangját játssza, saját számokban is rengetegszer használom a D és G húrokat akár még a 10. bund környékén is. De ehhez kapcsolódó tippeket is szívesen látok itt, egyik ismerősöm is követi a topicot és ő főként bassos. Valamint nekem se jön rosszul, mindig tanul újat az ember.

Az jutott még eszembe, hogy a hogyan játszunk érdekes bass groove-okat típusú írások, vagy videók is segíthetnek az előrehaladásban, hiszen az ˝unalmas˝ dallamkákat, részleteket tanítják meg feldobni, érdekessé tenni, összekötni.

@Sailor (#26): Nyilván tud boldogulni, hiszen az írástudatlan blues-zenészek, vagy Django Reinhardt és kortársai soha nem tanultak elméletet, nem jártak szolfézsra stb., de tanultak mást, máshogy, és így pontosan tudták, mi, hova, miért játszható, milyen akkordra milyen hangok, milyen skálák stb., még akkor is, ha nem tudták megnevezni a dolgokat (viszont hallották, meghallották). Nekünk annyival van könnyebb dolgunk, hogy jó esetben tudunk olvasni, és rengeteg anyag áll a rendelkezésünkre, amivel azt a rengeteg időt, amit erre a hallás utáni megközelítésre áldoznánk, lerövidíthetjük.

(Az egy hónapot én írtam, de csak arra, hogy annyi időt kaptam a kottaolvasás megtanulására: tehát az öt vonalon bogyók, jó ritmusban, ami elvileg általános iskolai tananyag, de nekem valahogy kimaradt. Nem az improvizációelméletre volt egy hónapom. :))

Jónás Tamás cikkei valóban kiválóak, fönn vannak mind itt az oldalon, sőt, szerintem kérdezni is lehet tőle, ha valaki elakad.

Egyébként Birta Mikinek is van egy kiváló könyve, amiből megérthető és megtanulható a dolog, az alapoktól, értelmes, felépített rendszerben. nem kapható, csak nála, boltban nem árulják. birtamiki.blogspot.hu

Szerintem az is tud boldogulni aki nem ismeri a zeneelméletet, csak SOKKAL korlátozottabban, de szívből, ösztönösen zenélhet jól. Jól, de nem kiválóan vagy kitűnően. Az elméletet helyettesíthetik részben pl. a fogólapon megtanult shape-k vagy patternek. És ez elég lehet pl koncerten, ahol az emberek a megszokottságot, a bulival együttordítást, együttélést keresik. Viszont ha valaki folyamatosan érdekesen, és nem csak a jóbulizást kifejező, figyelemfelkeltő ÉS fenntartó zenét szeretne játszani, akkor fontos a legmélyebb mértékig ismerni a határokat, mert csak így mehet el teljesen a határokig, sőt tovább is ha a zene igényli (lásd, elborult modern jazz vagy kakofónia).

Azthiszem hogy az említett egy hónap kevés a többéves megszokottságból való kitöréshez.

Szerintem tanulj és elemezz szólókat, akár több stílusban is. Vannak kiadványok mondjuk 100 rock-metál szóló/lick, de klasszikust is találhatsz stílustanulmányok/arpeggios stb, amik segíthetnek. Van onlány is ahol együtt játszhatsz a szólóval, és le is lassíthatod, sok mindent találhatsz, persze mivel nem ismerünk nem tudjuk hogy neked mi a legmegfelelőbb a haladásodhoz.
Nekem mélyvíz, de szerintem Jónás Tamás írásain haladj, van egy csomó ami kielemezgeti hogy miért teszi oda azt a hangot stb
gsfanatic.com
Talán az is segít, ha beteszel magadnak valami olyasmi alapot, hogy 4 ütem, 20-20 másodpercig szóval lassú váltásokkal (mondjuk szinti sima hármashangzat szőnyeg), és megpróbálsz egymás után fűzni hangokat, az akkordokra, szépen lassan, előre hallani a fejedben hogy mi illik oda, és azt lejátszani. Egy idő után biztosan gyorsabban is jön majd az ötlet,
hiszen ha jól értem a kérdést ez hiányzik.

ok Gábor jó főzést.

@saszi (#23): A szóló mindig rögtönzés. Azért szóló. Más néven improvizáció. A megírt szóló is rögtönzés volt valamikor az elején, amikor megírták. És pont ez a lényeg, hogy van általános módszer, mintha egy receptből akarnál főzni. És a különbség ott jön ki, hogy míg a receptben le van írva jó esetben minden, a szólóban az elmélet adja az összetevőket (az most mindegy, hogy fülre tudod, milyen hangokat kell használni, vagy szolmizálsz, vagy akármi), de az összetevők arányát, a főzés idejét, a tálalás módját neked kell meghatározni. De amíg az összetevőkkel nincs valaki tisztában, semmit nem fog főzni.

@Alta Zobrist (#21): Tudod amilyen a kérdés , olyan a válasz. Senki nem fogja megmondani neked hogyan kell szólót írni. Tudod miért? Mert mindenki másképpen csinálja.Van aki rögtönöz, van aki elmélet után, van aki mind a kettő. nincs általános módszer, mintha egy receptből akarnál főzni.

@Alta Zobrist (#21): Nézd, én kizárólag konkrét tippeket adtam, csak az neked lehet (úgy látszik), hogy nem felel meg, de sajnos azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, mert más út nincs (a csodákon és a meséken kívül).
Meg kell tanulni az elméletet rendesen, és onnantól kinyílik a világ, és nem lesz akadálya a kreativitásnak. Ha van egy akkordmeneted, és az akkordoknak tudod a hangjait arpeggio-szerűen a gitár nyakán végigjátszani, már van egy kiindulási alapod. Összekötni pl. úgy lehet, hogy ahol véget ér az arpeggio adott akkordnál, a következő arpeggio legközelebbi hangjára lépsz át, és onnan játszod a következő akkord arpeggióját. Ez persze még csak arpegio. de amikor ezek már tökéletes biztonsággal mennek, tehát tudod, hogy adott akkord hangjai hol helyezkednek el a nyakon, számtalan variációs lehetőséged van arra, hogy ezekből dallamot építs föl. Egy akkord 3, 4 stb. hangból áll, az a nyakon elhelyezkedve elég sok variációs lehetőséget ad. És ez az arpeggios szólózás alapja. Aztán lehet skálásan, ahhoz egy kicsit többet kell tudni az elméleti részből, de persze józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, hogy pl. egy D moll7-G7-C menetre egy C dúr skála bátran ráilleszthető, mivel az akkordok hangjai a C dúr skála hangjaiból épülnek föl. Ha ezt kiegészíted azzal, hogy az adott rész jellegét tudod hangsúlyozni (pl. a terc, szeptim kiemelésével), máris előbbre vagy. Ehhez persze megint csak hasznos ismerni az adott akkord hangjait, valamint a skálákat is tudni, hogy föl lehessen ismerni, hogy mikor, mi alkalmazható. Ez eleinte egy számolgatós, küzdős történet, utána automatizmussá válik. Gitáron elég szerencsés a helyzet, mert ugyebár tologatható a nyakon, ha megvan az F dúr, egy bunddal följebb ott a Fisz stb. (ez pl. egy szaxofonon nem így működik, ott nincs két egyforma fogás, és még nem is látod a formáját dolgoknak, mint egy nyakon, vagy billentyűn, hanem fejben kell legyen minden).
És ha megvan ez az alapozás, innentől jön az, hogy benned mennyi zene van, amivel hozzá lehet adni a pluszt, amitől eredeti lesz és különleges. De ez a ˝szerszám˝, enélkül nincs semmi. És mindegy, hány akkordos a dal, sőt, megkockáztatom, hogy egy egyakkordos dalra még nehezebb izgalmasat játszani, mint egy százakkordosra, hiszen a lehetőségek bőven szűkebbek előbbinél, a lényeg az alapelven van, ami pedig bárhány akkordnál, bármilyen stílusban ugyanaz.

Lehet eleinte offenzívan fog ez hangzani, de konkrét tippet még mindig nem sok ember mondott, csak jönnek a sznob dumák meg a 2 különböző tábort képviselő emberek vitája. Átlagos zenész értekezés, ez elkerülhetetlen volt. Lehet mondani, hogy valaki szar, meg nincs meg benne a zene, de ha összerak számokat 2 gitárral, bassal, dobbal, úgy, hogy mindent ő csinál, és az egész számból csak egy gitársolo hiányzik, de a meglévő állapot mindenkinek tetszik, aki eddig hallotta, akkor itt csak magával a solozással van gond, nem az adott zenésznek nincs tudása vagy tehetsége. Ha valaki éveken át csak ritmusgitáros volt, drop c breakdownokat szaggatott metal zenekarban, vagy hardrockban bassozott, esetleg otthon az ágyban fekve hasán az akusztikussal írogatott bontásban 4-5 akkordos dalokat, akkor valószínűleg nem fog tudni solozni. Kb 1 hónapja érdekel a dolog, rengeteg skálát megtanultam, sok gyakorlatot (kezdve a klasszik Paul Gilbert féle videóval) nyomok nap mint nap, tudom, hogy adott akkord mellé miket lehetne játszani, de nem gördülékeny. Verséhez 1 kb 5 hangból álló 3x ismétlődő majd 4 másikkal záródó leadet írni tudok, de egy változatos solo kivitelezése nem megy. Valószínűleg nem is fog még egy darabig, mert ez nem egy egyik pillanatról a másikra működő dolog, ezért a gyorsabb, effektívebb tanuláshoz, fejlődéshez kértem tippeket, nem azt, hogy elemezzük ki, kiben van meg a zene és kiben nincs. A zene abban van meg, aki szereti, akit boldoggá tesz, aki foglalkozik vele, aki képes érte áldozni, aki mindig fejlődni akar benne, aki nem sportként űzi, hanem élvezetből. Viszont a felmerülő értekezésre egy olyan dolgot hoznék fel, ami elég sokoldalúan szemlélhető. A Polyphia (

) nevű bandába pl elég tanult zenészek vannak, de amit csinálnak, az CSAK gitárpornó. Egyszer megnézed, meghallgatod, elájulsz, hogy azta, ezek tudnak, de nem hallgatod később meg sokszor. Persze van benne érzelem, mert érzelmes dallamok vannak stb, de mégis ott van az, hogy mesterséges, erőltetettnek hat a dolog. Meg péniszméregetésnek részben. Pl: ˝Srácok, ma írjunk egy szomorú dalt A-mollban.˝ Mondta ˝Pista˝, majd leültek és írtak egy szomorú dalt A mollban. 100%ban zeneelmélet alapján felépítve virtuozitásukat villogtatva. Nézzünk más előadókat. Jön egy srác 1 akusztikus gitárral, alap 6 akkorddal és sokkal érzelmesebb, tartalmasabb, mélyebb, hallgathatóbb, szerethetőbb dalt rak össze. Szóval ez a tehetség meg tanultság kérdése annyira értelmetlen vita. A Polyphiás srácok is tehetségesek, iszonyatosan tanultak etc. A tehetség, a tudás mind relatív és csak a nézőpont kérdése. Kinek mi. Ezért egy ilyen vitában még soha senki nem jutott megegyezésre. Régi rockzenéken nőttem fel, mondhatják a szüleim, hogy hú milyen tehetséges volt ez meg az a gitáros azokban, persze jók voltak, de én többre tartom Padget (Michael Paget, Bullet for my valentine), szerintem ő jobb gitáros, de sok ember szerint az ő zenéje nem jó. Láttam más fórumon a vitát, hogy 8 hang érzelmesen, hosszan játszva, vagy másodpercenként 8 hang darálva brainless shreddelésben a jobb. Kinek mi? Mindegyik művészet a maga módján. Nem lehet összehasonlítani őket. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, csak MÁS. Innentől ha kérhetem tippeket, hasznosnak vélt internetes anyagokat osszunk meg egymással itt, ne nevekkel és nézetekkel dobálózzunk.
Kellemes, zenében gazdag ünnepeket kívánok mindenkinek:) Sok pedált, fejet, ládát, húrokat, gitárt a fa alá:)

@saszi (#17): Tökéletesen egyetértek. A facen engem sem csesztet elméleti hiányosságaimért Csintalan, Fábián, Fischer, Jung, Kállai, Magasvári, Pulius, Sárközi, Szentkirályi, Szűcs, Vámos, stb. hanem próbálják értékelni az önállóságom..

Arról nem is beszélve, hogy a topiknyitó alap felvetése az volt, hogy nem tud szólózni. Tehát ő nem tartozik a zenész társadalom azon 0, 1 %-ába, akiknek nincs szüksége tanulásra, mert a lelkéből jön a zene, csak rágondol, és máris a kezében terem a dallam stb.
Tehát, nála nem működik ez a módszer, hogy fogd meg a gitárt, és játssz szívből, meg ilyesmi. Még Robert Johnson is eladta a lelkét az Ördögnek, hogy menjen neki a blues, tehát, ha nem megy magától, meg nem tudjuk hol az a keresztút, ahol jön az Ördög üzletelni, csak kénytelenek vagyunk megtanulni az elméletet, mert abból következik, hogy ne kandákat meg hulladék unalmas dolgokat toljunk folyamatosan, vagy állandóan megpróbáljuk magunknak (meg másoknak) megmagyarázni, hogy miért jó, amit játszunk, amikor pedig nem.