Örökmécses
Emlékhely azoknak, akik már az égi zenekarban játszanak.@Kelemen Gábor (#174): Gondoltam, hogy erre gondoltál:-) És ha nem lépett volna be, akkor nem megy le azzal a társasággal , és nem ugrik egy rosszat....Csak ez így túl egyszerűen hangzik...Ráadásul az ilyen jellegű döntéseknél mindig jelentős (pld. családi) hátszél fúj. A marokkói Ali Mohamed, egy adott környezetben kis eséllyel hozná meg azt a ˝helyes˝ döntést , hogy másnaptól sertéshúst fog fogyasztani és egy jobbnak ítélt vallást vesz fel...
@Kelemen Gábor (#170): Ez azért nagyban intelligencia kérdése is. Minél alacsonyabb az IQ (és az EQ, csak utóbbiról hajlamosak elfelejtkezni), annál inkább a környezet a hibás mindenért. Ez nagyon jól látható bizonyos bűnelkövetőknél, amikor indokolják az elkövetett bűncselekményt. De nem kell ennyire mélyre menni, az általad említett példából is látható ez az értelmi/érzelmi szegénység.
@Flór Gábor (#167): Én nem állítottam, hogy mindenki mindenről maga tehet. Hiszen az is egy végletes gondolat lenne.
De lényeges a sorrend.
Mondjuk történik valami ˝rossz˝...
Én mindig először azt kérdezem magamtól, hogy én mennyire vagyok hibás a bekövetkeztében.
Ebből általában meglátható, hogy mit tehetek a baj csökkentése érdekében...
Csak ezután kezdek azzal foglalkozni, ami nem rajtam múlott.
De vegyünk egy példát:
Megromlik egy házasság.
Hány olyan emberrel találkoztál, aki saját magát hibáztatta?
Mindenki a másikra mutogat. Pedig mindketten részt vettek benne...
@Kelemen Gábor (#165): Azért ez elég sarkított dolog. Nagyon szép lenne, ha minden azon múlna, hogy én jó, vagy rossz döntést hozok. Én ezzel ki tudnék egyezni, pontosan tudom az életem összes rossz döntését, némelyik miatt ma is dühöngök, de jó részét már el tudtam engedni, és eléggé emlékszem a jó döntéseimre is.
Viszont egyszerűen vannak olyan helyzetek, amik a körülmények miatt fordulnak rosszba, akármilyen jó döntést hozol is. A másik ember rossz/jó döntéseit egyszerűen nem tudod előre látni, arról nem is beszélve, hogy a másik jó döntése simán lehet neked iszonyú. És akkor az olyan rettenetes dolgokat még nem is veszem ide, amikor mondjuk pl. tervezel egy üzletet egy kiváló partnerrel, csupa jó döntést hoztok, és egyszer csak a partner hirtelen meghal, és bedől az egész. Persze lehet ilyenkor azt mondani, hogy rossz döntés volt ezt a partnert választani, de sajnos (vagy hála Istennek) nem láthatjuk a jövőt.
@Kelemen Gábor (#165): Nekem van egy áttételes ˝rokonom˝, az unokahúgom férje, aki mélyen vallásos, annyira , hogy valami fő izé a Királyok házában a jehovistáknál. Az egy más kérdés, hogy én milyen szintem nem fogadom el ezt a vallást, de az ő dolguk... Nos ez az egyén , Jehova akaratából egy olyan ugrást abszolvált vagy 20 éve a Balatonba, hogy azóta tolószékben ül... De ez még hagyján. Lett belőle egy agresszív állat, mentálisan kifordult önmagából. Miközben maradt a vallási pozíciójában, tolószékből veri az igazhitű feleségét, mert az a szerencsétlen hülye meg tartja magát a régen tett esküjéhez és a mai napig ápolja.... Na szóval ilyen is van....
@Kala (#164): Ismerem ezt a mondást... :)
Nincs rátekintésem az egész világra. :)
De a saját környezetemben azt látom, hogy egyre nagyobb divat másokat, a körülményeket, stb. hibáztatni.
Az egyén szeret megfeledkezni arról, hogy ő maga hozza azokat a döntéseket, amik miatt aztán ˝szar a szoftver˝.
Talán a legszomorúbb példa erre, egy volt kollégám, aki részegen elszállt az autójával, és a hátralévő életét tolószékben, bénán töltötte. A sorsot hibáztatta, és úgy halt meg, hogy egy pillanatig sem ismerte el, hogy ő maga hozott rossz döntést... :(
@Kala (#162): Óriási szerencse kell az élethez. Pusztán ahhoz is, hogy reggel felébredjünk.
Én, hívő emberként ezt úgy élem meg, hogy óriási szerencse kell ahhoz, hogy Istennek még terve legyen velem.
Erősen törekszem úgy élni, hogy lásson bennem fantáziát...
Ezért nem értem a nyafogókat...
Hiszen a puszta létünk is hatalmas adomány, amellyel Isten kifejezi mérhetetlen szeretetét irántunk.
Amikor azt hallom: ˝Sz@r az élet... ˝, mindig azt mondom: ˝ha a tiéd az, akkor te tetted azzá! ˝
Élesen él bennem az emlék, osztálytársam mondta kb 13 évesen, (tesióra után az öltözőben, mikor kifulladtunk), 55 évesen bevesz egy marék altatót és viszlát, akkor már a kuki se működik mondta. Én nem nagyon értettem, de szerintem ma már másképp gondolja. (addig még van 17 év)
Ezek sajnálatos esetek, de alkalmak arra, hogy az ember hallgasson Bowie-t vagy Benkó-t, élvezzük munkájukat, nem hiába éltek, zenéltek.
Fater majdnem 57 volt, élhetett volna még mint sokan mások.
Egyébként ez az a pont, ahol EMBER nem szólhat, értelmeset mondani szinte lehetetlen.
Őrizzük emléküket,
...és vigyázat az autókkal.